Boy Hits Car – The Passage – 2006

A divathullámokra jellemző, hogy miután lecsengtek, minden addigi bandát aki addig „menő” volt – az utólag újítók már eleve halva születnek -, fikázni és tagadni kell. Persze ez leginkább azokra jellemző, akik a legjobban tomboltak a „lázban” anno. Így volt ez a nu-metallal, a már kifutó metalcore-al, és ez lesz az emo-val is. Nekem speciel […]

Tovább »

The Idoru – helyzetjelentés

Rövid helyzetjelentés Misfits turné után, Japán előtt:

Életünk egyik legjobb hetére tekintünk vissza a Misfits, UK Subs, Heideroosjes és Blood or Whiskey társaságában eltöltött Európa-turné után. A nightlinerben lakáshoz az újdonság varázsa és furcsasága után előbb-utóbb mind hozzászoktunk…
Gyönyörű helyeket láttunk, eszméletlen klubokban játszottunk fantasztikus koncerteket & különlegesen kedves embereket
ismertünk meg. Köszönet mindenkinek, aki osztozott velünk az élményeken ebben a 7 napban! (Képek az Idoru oldalon, a pictures szekció alatt megtekinthetők!)
Szerdán reggel pedig lépünk is az Ignite-tal Japánba, immáron második alkalommal, hogy tovább folytassuk a bulit! Onnan hazaérkezve pedig, az ősszel célba vesszük Magyarországot, és koncertsorozatba kezdünk a Bridge to Solace és a Penalty Kick társaságában.
Örömteli hír, mely egyben a legfrissebb is, hogy a hétfőtől működő magyar MTV „Hazai Hősök” toplistáján 1. helyen
startolt a Monochrome videóklipje, és ami még ennél is furkóbb: az MTV Europe Music Awards 2007 – legjobb regionális
előadók kategóriájában ott vagyunk a hazai jelöltek között! Szavazni elvileg a www.mtvema.com oldalon lehet, bár eddig még nem találtuk meg a módját. 🙂

Csók mindenkinek, hamarosan találkozunk!

Koncertdátumok:

10/04 Tokyo Shinjuku (JP), ACB
10/05 Tochigi Ashikaga (JP), NORTH BBC
10/06 Chiba Shinmatsudo (JP), FIRE BIRD
10/07 Kanagawa Atsugi (JP), THUNDER SNAKE
10/08 Tokyo Shibuya (JP), EGG MAN
10/09 Moscow (RS) Tochka Club /Walls of Jericho, Born From Pain
10/13 Balassagyarmat (H), Rock tanchaz
10/19 Miskolc (H), JMB Rock Café
10/20 Gyor (H), V2
10/31 Budapest (H), Kultiplex
11/03 Szekesfehervar (H), FEZEN klub
11/09 Szarvas (H), Zebra
11/10 Verpelét (H), Közösségi ház (PSK)
11/16 Kazincbarcika (H), Sport
11/17 Veszprém (H), Padlás
12/14 Godollo (H), Trafo
12/21 Nyirbátor (H), Port Side Pub
12/22 Szeged (H), Garaboncias

www.theidoru.com

Koncertajánló: Gotthard + Redeem

Október 9-én személyesen is meggyőződhetünk róla, hogy Svájcot nem csak a csoki és a bankszámlák kapcsán érdemes ismerni. Az A38 hajóra látogató Gotthard az alpesi ország legismertebb együttese, mely több mint egymillió eladott albummal, és számtalan platinalemezzel büszkélkedhet, míg a velük érkező Redeem a svájci rockzene egyik friss reménysége.

Az 1990-ben alakult Gotthard az évek során megtanulta, hogy a zeneiparban hatalmas kitartás és eltökéltség kell a sikerhez. A zenekar ennek megfelelően igencsak elsajátította mesterségét: kisujjukban van a rock and roll. Ezek után nem is csoda, hogy legfrissebb albumuk, a Domino Effect felvételéhez mindössze hat hétre volt szükségük.

Ez is mutatja, hogy a Gotthard annyi év után is remek formában van, és afelől sincsenek kétségeik, hogy merre akarják továbbfejleszteni a zenekart, mely szinte tagcserék nélkül működik a kezdetek óta, és Svájc legsikeresebb rockbandája. Pályafutásukat 10 első helyezett album a slágerlistán, egy gyémánt díj az egymillió eladott albumért (azóta már a kétmilliót közelítik), háropm tripla, négy dupla és szimpla platinum, valamint egy aranylemez fémjelzi, és a tagok úgy érzik, ezt még lehet fokozni.

A zenekar a turnézást még mindig úgy élvezi, mint az első években, így hatalmas öröm és megtiszteltetés számukra, hogy a dalokat élőben is előadhatják az európai közönségnek: Magyarországra október 9-én érkeznek, az A38 hajón tavaly előtti nagy sikerű szereplésüket ismétlik meg majd. Jegyek még kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon!

Svájcból érkezik az est másik szereplője, a Redeem is, ez az azonban egy jóval fiatalabb zenekar: első demójukat 2004-ben rögzítették. Stefano Paolucci és Pascal Münger hamarosan kiadót is talált, így Eleven című első albumuk 2006-ban jelent meg. Idén csatlakozott Giovanni Giorgi a együtteshez, melynek modern, fogós rockzenéjét egyre több rádió játssza az alpesi országban, s dalaikat a Creed, az Audioslave vagy éppen a Foo Fighters stílusához hasonlítják.

2007. október 9., kedd 20.00 óra

Budapest, A38 hajó

Gotthard, Redeem koncertek

Belépő: 5500 Ft.

Tankcsapda

Szia!

Újra itt vagyunk ráadásul egy csomó friss és fontos hírrel! Kezdjük! 🙂

Véglegessé vált a dátum: NOVEMBER 5.-én hétfőn jelenik meg az ELEKTROMÁGNES címre keresztelt új koncertlemez!!! Az album 19 koncertfelvételt és egy vadonat új dalt a címadó Elektromágnest tartalmazza. A koncertfelvételek a Mindenki Vár ValamiTour tavalyi és idei koncertjein kerültek rögzítésre, tehát a tizenegy évvel ezelőtti, első Tankcsapda koncertlemez, az Eleven hagyományait követi: több koncerten készültek azok a felvételek amiből válogattunk és mindezt megtoldottuk egy új dallal! A múlt hét végén pedig az új dalhoz készülő videoklip forgatását is megejtettük. A klipforgatásról hamarosan fotókat is láthatsz a honlapunkon, de az új dal és az új klip premierje sincs már túlságosan messze!

A másik fontos dolog hogy biztossá vált a decemberi nyolc koncert dátuma és a koncertek helyszíne! November 30.-án Sopronban indul az év végi miniturné ami természetesen ebben az évben is Debrecenben ér véget december 29.-én a Főnix csarnokban! (részletek a TOUR menüpontban) Az utolsó simításokat végezzük az új lemezen valamint a hozzátartozó BÓNUSZ DVD-n amin most nem koncert képanyagot hanem az előző albumhoz készített valamennyi videoklipet, (beleértve a California Über Allest is!) valamint ezek közül kettő korábban sehol nem publikált „béverzióját” és természetesen az új klipet találod majd meg!

Rövidesen újabb részletek derülnek ki a turnéról és az albumról, szóval hamarosan újra jelentkezünk!

Üdv; A Tankok

Depresszió – Trafó, Gödöllő

A kezdés 19 órára volt kiírva, úgyhogy háromnegyed 9-kor meg is kezdte koncertjét a Stopyt zenekar, melyben a Depresszió road-ja dobol, és az első „Depi-baba” büszke édesapja. A budapesti extreme-hc-metal zenekar jó kemény kezdést biztosított. Egyelőre csak kb. 20-30 ember zúzott bent a „hörgős-metálra”, de legalább megtudhattuk milyen sokféleképp lehet a „fuck” szót használni (fantasztikus […]

Tovább »

Gentleman’s Pistols – Gentleman’s Pistols – 2007

Fura egy banda a Gentlemans Pistols. Négy rendkívül szőrös fiatal srác, akik önmagukról annyit mondanak, hogy ők egy rockzenekar akik rockzenét játszanak, de persze ez nem teljesen fedi a valóságot. Az igazság az, hogy Ők az utóbbi évek legjobb újonnan a felszínre bukkanó rockzenekara akiket hallottam! Már a nyitó „Just A Fraction” első pár hangjától […]

Tovább »

The Mirimar Disaster – The Mirimar Disaster – 2007

A 2003-as év végén alakult angol öttagú The Mirimar Disaster albumához volt szerencsém, és azt kell mondanom nem dobtam el az agyam. Hiába támogatott koncerteken olyan nagy neveket, mint a Cult Of Luna, 65daysofstatic vagy a Snowblood, engem egyszerűen nem érintett meg. Leginkább azért, mert arra számítottam ilyen nevek után, és főleg a lemezborító után […]

Tovább »

Korpiklaani a Folk’n Troll Fesztiválon

Minden korábbi alkalom hangulatát übereli majd a Korpiklaani október 22-ei koncertje, hiszen ezen a napon egy egész fesztivált rittyentenek a vidám finn folkmetal zenekar fellépése köré. A Folk’n Troll fesztiválon magyar részről a Dalriada, a The Moon and the Nightspirit, a Dyas és a Yava lép majd fel, és bemutatkozik a finn Kivimetsän Druidi is. A rendezvény rangját tovább emeli, hogy tv-felvételt is készítenek róla, a hangulatot pedig az afterparty is fokozza majd.

A Korpiklaani mindig is nagyon egyszerűen fogta fel saját küldetését: a – magyarra fordítva – „erdei törzs” tagjainak élete a tajgák, a zene, a sör és a mulatozás köré szerveződik, és pontosan ezt a hangulatot idézik meg koncertjeiken is. Természetesen elementáris sikerrel: Magyarországra évente többször is ellátogatnak, és rendre teltházas, fergeteges hangulatú bulikat csapnak. A zenekar sikereit mi sem jelzi jobban, mint hogy legutóbb a Nuclear Blast, vagyis az egyik legnagyobb metalkiadó fejesei hívták meg őket egy pofa sörre, és az iszogatásból végül lemezszerződés kerekedett ki, így a Korpiklaani pár év alatt a legnagyobb fémzenekarok társaságába duhajkodta be magát.

A csujjogatós metalnak is nevezett műfaj hazai rajongói legutóbb a MetalMania Fesztivál keretében találkozhattak a bandával, amely ezúttal egy saját rendezvényt kap Budapesten: a finnek lesznek a Folk’n Troll fesztivál fő vendégei. Nem egyedül, hiszen a kíséretükben érkező finn Kivimetsän Druidi is remekül illik majd a programba, már csak azért is, mert saját zenéjüket rock’n trollként határozzák meg – ez pedig remekül rímel a rendezvény nevére.

Az est másik nagy attrakciója a Dalriada zenekar fellépése, hiszen ez a banda az elmúlt évek legnagyobb felfedezettje a honi – nem is annyira – underground zenében: idén a folkmetal zenekar Kikelet című albuma a megjelenés hetében a Mahasz-lista negyedik helyén nyitott, és az egy évvel korábbi Jégbontó is mintegy tíz hetet tanyázott a top 100-ban. Az együttes az ősz folyamán egyetlen egyszer, a Folk’n Troll fesztiválon lép fel a fővárosban.

A fesztivál forgatagában minden bizonnyal a Moon and the Nightspirit koncertje lesz majd az elrévedés ideje: a nemzetközi szinten is egyre ismertebb, és hamarosan külföldi turnéra induló magyar együttes egyedülálló zenei utazásra invitál minket egy olyan világba, melyet pogány népmesék, ódon magyar népzenék és a természet szépsége ihletett.

A 17 órakor kezdődő fesztivál két első fellépője a VHK-tagokat is soraiban tudó Yava, valamint a Dyas, mely szintén az est kevésbé bohém produkcióihoz tartozik majd: a tízéves zenekar értelmes dolgokról, értelmes embereknek ad elő dalokat, egyszerűen, konvenciómentesen és újszerű előadásmódban, nagy szerepet szánva a megjelenésnek, maszkoknak, jelmezeknek, testfestésnek. Ennek már csak azért is lesz lényeges az A38 hajón október 22-én, mert a rendezvényt két kamerával rögzítik, s később a televízió képernyőjén is viszontláthatjuk a koncerteket.

Az összesen hat fellépőt felvonultató fesztiválhoz egy afterparty és társul, Dj Jesper és Bence közreműködésével. A bulira jegyek mindössze 3900 forintos elővételi áron kaphatóak, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon.

Folk’n Troll Fesztivál

2007. október 22., hétfő 17.00 óra
Budapest, A38 hajó
Korpiklaani, Kivimetsän Druidi, Dalriada, The Moon And The Nightspirit, Yava, Dyas koncertek
Belépő: 3900 Ft, a koncert napján 4500 Ft.

Kapcsolódó weboldalak:

http://www.korpiklaani.com
http://www.kivimetsandruidi.com
http://www.dalriada.hu/
http://www.themoon.equilibriummusic.com/
http://www.yava.hu/
http://www.dyas.hu
http://www.a38.hu
http://www.ticketportal.hu

Hallgatnivaló, látnivaló:

http://www.myspace.com/korpiklaaniofficial
http://www.myspace.com/kivimetsandruidi
http://www.myspace.com/dalriadaband
http://www.myspace.com/yava1
http://www.myspace.com/themoonandthenightspirit

Satellite – Az éjszakába

Nyilvánosságra hozta a prog. rock Satellite a soron következő, Into The Night című nagylemezének borítoját. A lemez a Metal Mind Productionsnél jelenik meg 2007. november 19-én, két verzióban lesz kapható, hagyományos CD és digipack CD további bónusz dalokkal.
Az Into The Night a 2003-ban, az A Street Between Sunrise and Sunset lemezzel indított trilógia befejező darabja, a második felvonást pedig a 2005-ös Evening Games alkotta. Az albumot ezúttal is Wojtek Szadkowski játszotta fel barátaival a neo-prog-rock Collage zenekarból, valamint Jarek Michalski is besegített a basszusgitár pozíción.

Kiadó: Metal Mind Records
Formátum: CD / CD Digipak
Katalógus szám.: MMP CD 0559
Barcode: 5907785030992
Katalógus szám: MMP CD 0560 DG (CD Digipak)
Barcode: 5907785031005 (CD Digipak)
Stílus: progressive rock
Megjelenés dátuma: 2007. november 19. Europe / 2008. január 8. Amerikai Egyesült Államok

Rocksuli 2

Rock ‘S’Cool – A Spanking Good Song Collection
SPV – Steamhammer / Record Express
megjelenés: 2007 október 8.

A hannoveri illetőségű, Steamhammer – SPV hosszú idők óta a világ egyik legismertebb lemeztársasága. Olyan metal klasszikusok tartoznak a hozzájuk, mint a Whitesnake, Motörhead, Saxon, Helloween, Sepultura, Type O Negative, Iced Earth, Sepultura, Sodom, Kreator…és még számtalan zenekart felsorolhatnánk a lemeztársaság állandóan megújuló kínálatából.

A tavalyi év során jelent meg a Rock s’ cool sorozat első darabja és nemsokára, azaz október 8-án érkezik a második, a ROCK S’COOL – A SPANKING GOOD SONG COLLECTION című válogatás, ennek megfelelően több, mint 120 percnyi játékidőben 30 dalt headbangerezhetünk végig!

Vannak a dupla Cds anyagon klasszikusok- teszemazt a Motörhead Ace Of Spades című örökérvényű zúzdája, valamint az isteni Mad Butcher a Destructiontől, és a ‘Dr. Stein’ a Helloweentől, ‘valamint Grip Inc nótája a Rusty Nail’.
Ezzel együtt lelhetők fel rajra friss darabok is például az új Annihilator és Saxon lemez dalai (‘Clown Parade’ / ‘Need For Speed’), vagy a Type O’ Negative lemez címadó szerzeménye a ‘Dead Again’című őrület. ‘
A válogatás idén is igényes kivitelben és egy 16 oldalas CD melléklettel együtt fog megjelenni, nem mellékes, hogy a tavalyihoz hasonló baráti áron.

Tehát rockerek és metalisták, rocktóber 8!

Számsorrend:

CD 1

1. óra – Hard Rock
1. WHITESNAKE: „Fool For Your Loving” (live)
2. UFO: „Lights Out” (live) 6:17
3. HEAVEN AND HELL „The Mob Rules” (live)
4. AXEL RUDI PELL: „Rock The Nation”
5. DORO „Burn It Up”

2. óra – Heavy Metal
6. JUDAS PRIEST: „Bullettrain”
7. SAXON: „Need For Speed”
8. METAL CHURCH: „Ton Of Bricks” (live)
9. BEYOND FEAR: „Scream Machine”
10. MESSIAH`S KISS: „The Ancient Cries”

3. óra – Power Metal
11. ICED EARTH: „The Reckoning”
12. KAMELOT: „When The Lights Are Down”
13. DEMONS & WIZARDS: „Terror Train”
14. FREEDOM CALL: „Queen Of My World”
15. HELLOWEEN: „Dr. Stein” (live)

CD 2

4. óra – Thrash Metal
1. KREATOR: „Reconquering The Throne”
2. SODOM: „Bibles And Guns”
3. DESTRUCTION: „Mad Butcher” (live)
4. ANNIHILATOR: „Clown Parade (feat. Jeff Loomis)”
5. GRIP INC.: „Ostracized”

5. óra – Hardcore
6. BIOHAZARD: „Sellout”
7. SEPULTURA: „Convicted In Life”
8. TYPE O NEAGTIVE: „Dead Again”
9. HATESPHERE:”Reaper Of Life”
10. RAGING SPEEDHORN: „How Much Can A Man Take”

6. óra – Alternative
11. ENGEL: „In Splendour”
12. SKINNY PUPPY: „politikiL”
13. AMPLIFIER: „The Consultancy”
14. ZEBRAHEAD: „Anthem”

Finálé:
15. MOTÖRHEAD: „Ace Of Spades” (live)