Axel Rudi Pell – teli gyémánttal

A.R.P./Axel Rudi Pell – Diamonds unlocked
Steamhammer | Record Express
Megjelenés: 2007. október 10.

Immáron huszonöt esztendeje Axel Rudi Pellt Németország legsokoldalúbb gitárosaként tartják számon. Több, mint tizenkét stúdióalbummal, brilliáns produkciókkal a háta mögött, magáénak tudhatja a rajogók szeretetét, és a sajtó elismerését.
Számtalan saját kompozíciója mellett az általa készített feldolgozások különleges helyett foglalnak el zenei palettáján. A Wattenscheidi, muzsikus nemcsak az általa bálványozott rock klasszikusokat (Deep Purple, Rainbow) dolgozott fel, hanem olyan muzsikusok dalait, mint Alphaville, Free, Jimi Hendrix, Uriah Heep.
Nemsokára üdvözölhetjük a Mester Diamonds Unlocked című albumát (egészen pontosan október elsején) Ezen az első olyan lemeze, amelyen kizárólak feldolgozásokat lelhetünk majd, Axel Rudi Pell tíz számot dolgozott fel, köztük lesz pár igazi klasszikus darab meglepő átformálása.
“Mindígis kiemeltem, hogy nincs kimondottan metalos, vagy hard rock irányú elkötelezettségem. Nem szeretem a beskatulyázásokat. Ha valamiért megtetszik egy szám, akkor nem érdekel, hogy milyen zenei stílusba sorolható. Mikor meghallottam a lemez nótáinak eredetijeit, arra késztettek, hogy dolgozzam fel őket. -Köztük van a Phil Collins megahit az ‘In The Air Tonight’-ot- , ezt a számot mintha az ARP Band számára írták volna- “természetesen a dalok egy részét átformáltuk zenei elrendezés szempontjából, hogy száz százalékig beleférjen a stílusunkba.A ’In The Air Tonight’ kapott még egy kis dobrészt, és extra ütősöket, és a vége felé egy adag gyorsítást. És nem hiszem hogy nem sejthető, hogy a gitárszóló is hosszabb, mint az eredetiben.”
Egyaránt meglepő és különlegesen fogós a U2 örök klasszikusa a „Beautiful Day”, és a „Stone” című Chris Rea szám is. Ez utóbbit Pell elég átfogóan dolgozta fel. Eredetileg ez a dal nem is Rea műve, hanem a Law ( anno ez egy projekt volt, a Free/Bad Company/Queen énekes és az ex Who dobos Kenny Jones dolgozott együtt benne) száma. Paul Rodgers and ex-The Who drummer Kenny Jones, from their 1991 debut album a nevű zenekar 19991-es debütlemezéről való.

A ‘Won’t Get Fooled Again’ ARP féle feldolgozása is ízléses és feszes tempójú, a „Heartbreaker” pedig

‘Heartbreaker’ formájában Pell egy klasszikust mutat be, amely a munkásságára is hatást gyakorolt.. “ A Free miatt tanultam meg gitározni. A gitárosuk, Paul Kossoff rendkívülien énekelt, ez a melankolikus, bluesos hang kiemelte Őt a több ezer gitáros közül.

A „Diamonds Unlocked” Axel Rudi Pell kipróbált muzsikusaival került rögzítésre: Axel Rudi Pellen kívül, Johnny Gioeli énekes, Ferdy Doernberg billengyűs, Volker Krawczak bőgős, és Mike Terrana dobos működtek közre. Pell volt a producer a keverés pedig most is Charlie Bauerfeind urat dicséri.

Számsorrend: 
The diamond overture 
Warrior 
Beautiful day 
Stone 
Love gun 
Fools game 
Heartbreaker 
Rock the nation 
In the air tonight 
Like a child again 
Won’t get fooled again

Darzamat – Live Profanity (Visiting the graves of heretics) – 2007

Az 1995-ben alakult lengyel Darzamat első koncert DVD-ét a szintén lengyel Metal Mind adta ki. A Metal Mind-os anyagokról csak annyit, hogy garancia a minőségi anyagokra. Aki ezzel nem ért egyet, az biztos, hogy ahhoz a szerencsés fiatal generációhoz tartozik, akik már nem ismerik a „Takt kazettás” korszakot. Nekem viszont van összehasonlítási alapom, tehát ha […]

Tovább »

Tűzmadár – Ingyenes lemezbemutató

A csapattól jött a hír:

„Valóban, a hír igaz! Tényleg ingyenes! Mármint a belépés… A Tűzmadár második albuma 2007 júliusában látta meg a napvilágot a Nail records gondozásában. Ennek apropójából a modern Heavy banda 2007. október 19-én a Kultiplexben tartja a Fények című lemez bemutatóját.
A vendégzenészek most se maradnak el, illetve különböző show-elemekkel tarkított előadásban lesz része a nagyérdeműnek. Vendégzenekarként a tehetséges és fiatal csapat, a Firedamp melegíti a bulit.

Aki jól akarja magát érezni október 19-én, szereti az igényes metal zenét és nincs sok pénze a kikapcsolódáshoz, annak a KULTIPLEXBEN (1092. Bp, Kinizsi utca 28.) a helye!:)

Ott találkozunk!”

Pont FM 88.1 – a Bakelit Sötét Oldala

Mától minden héten csütörtökön: Bakelit Sötét Oldala

A hazai metal zenék legjavát felsorakoztató műsor napot vált: ezentúl csütörtök esténként, 20.35-től kezdődően kerül adásba a Pont FM 88.1 frekvenciáján. S hogy az időponton kívül semmi sem változott, annak igazolására íme itt az október 4-i „étlap”: Cadaveres, Agregator, Stainless Steel, Dim Vision és De Facto. Ezen kívül interjú lesz hallható Diószegi Dominikkel, a Stainless Steel gitárosával, illetve az adásban szokás szerint szerepel a Fém6os, vagyis a Bakelit Sötét Oldalának toplistája is. Peter Odry Mason tehát minden rockrajongót szeretettel vár az FM 88,1-en, vagy a www.pontfm.hu – n, csütörtökönként 20.35-től.

Corpse Grinder – szamba-party

Brazíliában nem csak a foci népszerű, hanem a metal zene is! Sőt, egyik legextrémebb irányzata, a brutal death is sok kiváló zenekart hozott a felszinre.
Ezen kör egyik prominens képviselője a Corpse Grinder. 2007-es albumuk Hail To Death Metal Legion címmel jelent meg a Kill Again Records-nál.

Flying TV – hírlevél

Sziasztok!

Nagy a boldogság a Flying TV zenekar háza táján, mert a napokban megjelent rólunk az első külföldi cikk, méghozzá a kanadai Nova Scotiában található Antigonish városka helyi lapjában. Valahonnan nekünk is el kell indítanunk a tengerentúli karriert:-) Az nem egyértelmű, hogy miért pont minket talált meg a cikk írója, de állítólag a nyáron Budapesten töltött egy rövid időszakot és látta az egyik koncertünket. A jelek szerint tetszett neki, az írása pedig nekünk tetszik, ezért digitális verzióját Veletek is megosztjuk.

A másik fontos hír, hogy a Parkplatz Stúdióban, Szűcs Szabi barátunk segítségével ezekben a napokban is zajlanak az első hivatalos Flying TV album munkálatai.

A tervek szerint „On Air” címmel megjelenő anyag 9 vagy 10 általunk igencsak erősnek ítélt dalt fog tartalmazni és várhatóan november végén kerül majd kereskedelmi forgalomba.

Köszönjük a figyelmet!

FTV

www.myspace.com/flyingtv

Boy Hits Car – The Passage – 2006

A divathullámokra jellemző, hogy miután lecsengtek, minden addigi bandát aki addig „menő” volt – az utólag újítók már eleve halva születnek -, fikázni és tagadni kell. Persze ez leginkább azokra jellemző, akik a legjobban tomboltak a „lázban” anno. Így volt ez a nu-metallal, a már kifutó metalcore-al, és ez lesz az emo-val is. Nekem speciel […]

Tovább »

The Idoru – helyzetjelentés

Rövid helyzetjelentés Misfits turné után, Japán előtt:

Életünk egyik legjobb hetére tekintünk vissza a Misfits, UK Subs, Heideroosjes és Blood or Whiskey társaságában eltöltött Európa-turné után. A nightlinerben lakáshoz az újdonság varázsa és furcsasága után előbb-utóbb mind hozzászoktunk…
Gyönyörű helyeket láttunk, eszméletlen klubokban játszottunk fantasztikus koncerteket & különlegesen kedves embereket
ismertünk meg. Köszönet mindenkinek, aki osztozott velünk az élményeken ebben a 7 napban! (Képek az Idoru oldalon, a pictures szekció alatt megtekinthetők!)
Szerdán reggel pedig lépünk is az Ignite-tal Japánba, immáron második alkalommal, hogy tovább folytassuk a bulit! Onnan hazaérkezve pedig, az ősszel célba vesszük Magyarországot, és koncertsorozatba kezdünk a Bridge to Solace és a Penalty Kick társaságában.
Örömteli hír, mely egyben a legfrissebb is, hogy a hétfőtől működő magyar MTV „Hazai Hősök” toplistáján 1. helyen
startolt a Monochrome videóklipje, és ami még ennél is furkóbb: az MTV Europe Music Awards 2007 – legjobb regionális
előadók kategóriájában ott vagyunk a hazai jelöltek között! Szavazni elvileg a www.mtvema.com oldalon lehet, bár eddig még nem találtuk meg a módját. 🙂

Csók mindenkinek, hamarosan találkozunk!

Koncertdátumok:

10/04 Tokyo Shinjuku (JP), ACB
10/05 Tochigi Ashikaga (JP), NORTH BBC
10/06 Chiba Shinmatsudo (JP), FIRE BIRD
10/07 Kanagawa Atsugi (JP), THUNDER SNAKE
10/08 Tokyo Shibuya (JP), EGG MAN
10/09 Moscow (RS) Tochka Club /Walls of Jericho, Born From Pain
10/13 Balassagyarmat (H), Rock tanchaz
10/19 Miskolc (H), JMB Rock Café
10/20 Gyor (H), V2
10/31 Budapest (H), Kultiplex
11/03 Szekesfehervar (H), FEZEN klub
11/09 Szarvas (H), Zebra
11/10 Verpelét (H), Közösségi ház (PSK)
11/16 Kazincbarcika (H), Sport
11/17 Veszprém (H), Padlás
12/14 Godollo (H), Trafo
12/21 Nyirbátor (H), Port Side Pub
12/22 Szeged (H), Garaboncias

www.theidoru.com

Koncertajánló: Gotthard + Redeem

Október 9-én személyesen is meggyőződhetünk róla, hogy Svájcot nem csak a csoki és a bankszámlák kapcsán érdemes ismerni. Az A38 hajóra látogató Gotthard az alpesi ország legismertebb együttese, mely több mint egymillió eladott albummal, és számtalan platinalemezzel büszkélkedhet, míg a velük érkező Redeem a svájci rockzene egyik friss reménysége.

Az 1990-ben alakult Gotthard az évek során megtanulta, hogy a zeneiparban hatalmas kitartás és eltökéltség kell a sikerhez. A zenekar ennek megfelelően igencsak elsajátította mesterségét: kisujjukban van a rock and roll. Ezek után nem is csoda, hogy legfrissebb albumuk, a Domino Effect felvételéhez mindössze hat hétre volt szükségük.

Ez is mutatja, hogy a Gotthard annyi év után is remek formában van, és afelől sincsenek kétségeik, hogy merre akarják továbbfejleszteni a zenekart, mely szinte tagcserék nélkül működik a kezdetek óta, és Svájc legsikeresebb rockbandája. Pályafutásukat 10 első helyezett album a slágerlistán, egy gyémánt díj az egymillió eladott albumért (azóta már a kétmilliót közelítik), háropm tripla, négy dupla és szimpla platinum, valamint egy aranylemez fémjelzi, és a tagok úgy érzik, ezt még lehet fokozni.

A zenekar a turnézást még mindig úgy élvezi, mint az első években, így hatalmas öröm és megtiszteltetés számukra, hogy a dalokat élőben is előadhatják az európai közönségnek: Magyarországra október 9-én érkeznek, az A38 hajón tavaly előtti nagy sikerű szereplésüket ismétlik meg majd. Jegyek még kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon!

Svájcból érkezik az est másik szereplője, a Redeem is, ez az azonban egy jóval fiatalabb zenekar: első demójukat 2004-ben rögzítették. Stefano Paolucci és Pascal Münger hamarosan kiadót is talált, így Eleven című első albumuk 2006-ban jelent meg. Idén csatlakozott Giovanni Giorgi a együtteshez, melynek modern, fogós rockzenéjét egyre több rádió játssza az alpesi országban, s dalaikat a Creed, az Audioslave vagy éppen a Foo Fighters stílusához hasonlítják.

2007. október 9., kedd 20.00 óra

Budapest, A38 hajó

Gotthard, Redeem koncertek

Belépő: 5500 Ft.

Tankcsapda

Szia!

Újra itt vagyunk ráadásul egy csomó friss és fontos hírrel! Kezdjük! 🙂

Véglegessé vált a dátum: NOVEMBER 5.-én hétfőn jelenik meg az ELEKTROMÁGNES címre keresztelt új koncertlemez!!! Az album 19 koncertfelvételt és egy vadonat új dalt a címadó Elektromágnest tartalmazza. A koncertfelvételek a Mindenki Vár ValamiTour tavalyi és idei koncertjein kerültek rögzítésre, tehát a tizenegy évvel ezelőtti, első Tankcsapda koncertlemez, az Eleven hagyományait követi: több koncerten készültek azok a felvételek amiből válogattunk és mindezt megtoldottuk egy új dallal! A múlt hét végén pedig az új dalhoz készülő videoklip forgatását is megejtettük. A klipforgatásról hamarosan fotókat is láthatsz a honlapunkon, de az új dal és az új klip premierje sincs már túlságosan messze!

A másik fontos dolog hogy biztossá vált a decemberi nyolc koncert dátuma és a koncertek helyszíne! November 30.-án Sopronban indul az év végi miniturné ami természetesen ebben az évben is Debrecenben ér véget december 29.-én a Főnix csarnokban! (részletek a TOUR menüpontban) Az utolsó simításokat végezzük az új lemezen valamint a hozzátartozó BÓNUSZ DVD-n amin most nem koncert képanyagot hanem az előző albumhoz készített valamennyi videoklipet, (beleértve a California Über Allest is!) valamint ezek közül kettő korábban sehol nem publikált „béverzióját” és természetesen az új klipet találod majd meg!

Rövidesen újabb részletek derülnek ki a turnéról és az albumról, szóval hamarosan újra jelentkezünk!

Üdv; A Tankok