Vanishing Point – The Fourth Season – 2007

Az Ausztrál csapat 1997-ben alakult meg, és ez a negyedik albumuk. Bevallom még sosem hallottam a V.P. egyetlen lemezét sem, és a borító alapján egyből valami Black Metalra gondoltam az északi fajtából. Persze tévedtem, mert a korongot berakva egy nagyon igényes, progresszív Heavy Power muzsika szólalt meg a hangfalakból. A hangzás lehetne jobb is, eléggé […]

Tovább »

Dark Age – új dal a lemezről

A hamburgi metal banda kitette MySpace oldalára a rövidesen megjelenő „Minus Exitus” albumuk címadó nótáját. A lemez borítóját a Dark Tranquillitys Niklas Sundin készítette, az első sorozatot bónusz DVD-vel jelenteti meg a Remedy Records.

Az alant található videóban némi stúdiófeeling kapott helyet, nézzétek:

Marduk – elmarad

„Sajnálattal kell, hogy közöljük, hogy a Marduk zenekar lemondta a turnéja hátralvő kilenc állomását. A zenekar elmondta, hogy a turnét szervező lengyel Rose Production egy szélhámos iroda, akik már az utolsó kettő lengyel állomáson sem tudták biztosítani a zenekar anyagi és egyéb feltételeit. A Marduk kénytelen volt saját költségén visszatérni Svédországba, és lemondani a turnét. A banda természetesen nem okolható a történtek miatt, rövidesen hivatalosan is elnézést kérnek majd a weboldalukon a rajongóktól. A Zombie 11 Produkció és a zenekar közösen megpróbálja jogi úton megtéríttetni az okozott anyagi kárt a lengyel produkciós irodával. Ettől függetlenül természetesen a megvásárolt elővételi jegyek szeptember 21-ig visszaválthatóak, de kizárólag a vásárlás helyszínén. Szeretnénk mindenkitől elnézést kérni a történtek miatt, de tudjuk még az sem jelenthet elég vígaszt, hogy az osztrák, horvát, szerb, macedón, román, görög, és bulgár rajongók ugyanígy elestek a lehetőségtől, hogy megnézhessék a Marduk lemezbemutató turnéját…”

Koncertajánló: Magyar Rock Nap

Szeptember 14-én ismét találkozunk. Most Nagykanizsán várunk az NTE Sportcsarnokban.A tervezett program: 17.00 -Kapunyitás, 18.00 -EMERETTA ROCK BAND, 19.00 -OSSIAN, 21.00- KÁRPÁTIA, 23.00-LORD. A belépők egységesen 2500 Ft-ba kerülnek,elővételben a Tourinform irodában és a Baur Sörözőben kaphatók, illetve minden Lottószelvényt értékesítő helyen, és a Ticketportal országos hálózatában is. Reméljük, ez a buli is olyan lesz mint volt Szombathelyen és Siófokon. Vagy még jobb 🙂

Cadaveres – hírlevél

Sziasztok Rokkosok!

Végetért a nyár -a jó idő- éljen a suli,az ősz! Remek volt az elmúlt pár hónap-fantasztikusan sikerültek a fesztiválok a koncertek-köszönjük Mindenkinek a közös őrjöngést, hajdobálást, sörhörpintést léggitárt, utazgatást – a szervezőknek,technikusoknak pedig az önzetlen munkát !
Összeálltak a zenekar őszi koncertdátumai – ahol többek között a Watch My Dying, a Superbutt és
a szekszárdi Self Control lesznek a tourné „büntetőtársai „.
Természetesen a próbahelyen készülgetnek már az új Cada zöngemények, amik közül egy kis ízelítő a nyáron játszott Unholy Spirit, az őszi bulikon továbbá felbukkan még majd pár ötlet, számkezdemény tesztelés céljából…..
Készülget a beígért maxink is a remixekkel és klipp forgatásra is készülünk még idén!
Várunk Minden érdeklődőt a hangversenyeinkre, találkozunk a „Hetedik Menyországban „!

Cadametalheads

Khrul – hírlevél

Üdv!

Az alábbi hírt szeretném közzétenni:

„Elkészült a Funebre és az Avar MySpace-es oldala, ahonnan szintén ingyenesen letölthető néhány nóta. Címek: www.myspace.com/funebrehun illetve www.myspace.com/avarhun. Továbbá megújult a khrul.uw.hu honlap és hamarosan frissülni is fog! Támogassátok a hazai színteret! „

Üdv: Khrul

Kapcsolódó linkek:

Funebre Myspace
Avar Myspace
Khrul honlap

Toxic – új honlap

„Elkészült Pécs Rock Klubjának, a Toxic Music Clubnak az új weboldala, ami ezúttal nem csak dizájn, de tartalom tekintetében is nagyot fejlődött. Minden fellépőnk külön információs oldalt kapott, ezért a programok után érdeklődők részletesen utánanézhetnek a zenekaroknak – hiszen nem csak a webes elérhetőségeiket, de zenekarfotót, rövid történetet és videoklippet is tartalmaz az adatbázis. Jó böngészést kívánunk a www.toxicmusic.hu oldalon, és várunk mindenkit szeretettel megújult klubunkba!”

Koncert infók a St.Art-tól

Mindfields Factory-prog rock/metal őrület a budapesti Wigwamban

A Snake Heart meghívására,hazánk egyik feltörekvőben lévő prog rock bandája nyomul most pénteken 22 órától a Wigwam szinpadán. Aki még nem látta a bandát, csak hírből ismeri, annak itt a jó alkalom rá, és persze várjuk a kemény magot is sok szeretettel. A lemezfelvétel október folymán lesz kész, és reméljük, hogy a korábbi kiadói ajánlat reálisnak bizonyul.
Vidéki bulik is várhatóak az ősz folyamán országszerte.Klippet a zenekar honlapján /www.mindfieldsfactory.hu/ és a zenei csatornákon hamarosan látható.

Raw Tribe rock’n’roll bugi lesz a budapesti Ráday Kupolába szept.16.án 21 órától. A csapat új demója elkészült,és amint kész a boritó, indulhat a vegye-vigye. Csajok,srácok gyertek bugizni.

A Hisztéria és a Leukémia vendégbandákkal nyomul szeptember 22-én a budapesti Vöröslyukba, míg a Beholder a Cool Head Clannal Százhalombattát veszi be.

A szegedi Fade Outnak a budapesti Rolling Rockba /Feneketlen tó Kosztolányi tér/ indul szeptember 26-ától unplugged koncertsorozatja minden második héten szerdán 21 órától.

Mindenkit szeretettel várunk koncertjeinken!!!

Dying Humanity – Fallen Paradise

Újabb német melodic death debüt. Az annabergi Dying Humanity 2005-ben alakult. Egy jól sikerült demo (2006) után most jelenhetett meg első sorlemezük, amely Fallen Paradise címen került a boltokba. A hét számot plusz introt tartalmazó anyagot a Restrain Records gondozza.