A spanyol turisztikai hivatal valószínűleg nem a doom metallal reklámozza az országot a nagyvilágban, hiszen a napsütés, a tengerpart és a sangria szentháromsága nehezen fér meg a világfájdalommal. Pedig Elche városában sem mindig kék az ég, legalábbis a 2012-ben alakult stoner/doom metalos Hela zenekar szerint biztosan nem. A formáció a 2019-es Vegvísir óta, részben a pandémia, részben az élet kiszámíthatatlan akadálypályája miatt kényszerpihenőn volt, de úgy tűnik, a csendnek vége.

Február 27-én érkezik a negyedik nagylemez, a A Reign To Conquer, melyet az Ardua Music és a Tormo Records szabadít rá a gyanútlan hallgatóságra. A törzsgárda – Julián Velasco gitáros, Tano Giménez basszer és Miguel Fernández dobos – a helyén maradt, viszont a mikrofon mögött őrségváltás történt: az új dalnok Raquel Navarro, akinek a sajtóanyag szerint nincs szüksége túlzó színpadiasságra, pusztán a hangszíne és az őszintesége is elég ahhoz, hogy elhiggyük neki a bánatot. Ennek bizonyítákául itt van Emerald Mirrot daluk videója.

A hangzásért a szakma egyik veterán mágusa, Dan Swanö felelt, akinek a neve (Hypocrisy, Novembers Doom, Barren Earth) általában garancia arra, hogy a végeredmény nem fog úgy szólni, mint egy vödörbe dobott mobiltelefon. A vizuális folytonosságot Deadsign borítója biztosítja, aki a korábbi anyagoknál is közreműködött. Az olyan tételek, mint a nyitó Vessel To Nowhere vagy a záró Nomad, a hideg, fenséges riffek és a belső utazás elegyét ígérik. Aki szereti, ha a spanyol temperamentum helyett inkább a lélek sötétebb bugyraiba kap idegenvezetést, annak érdemes tennie egy próbát a visszatérő Hela új anyagával.

A coloradoi progresszív metalcore banda, a Mire öt év után adja ki új albumát Pale Reflection címmel. Az április 10-én megjelenő lemez első videóját címadó daluk kapta meg.

A Mire jelen felállását Benton McKibben énekes (ex-Moth), Nick Hipa gitáros (ex-As I Lay Dying, God Forbid – live), Ryan Glisan basszusgitáros/gitáros (ex-Allegaeon) és JP Andrade dobos alkotja.

Több mint húsz évvel legutóbbi Dawn of a New Aeon című albuma új lemezével tér vissza svéd black death/thrash metal veterán In Aeternum. Február 6-án a Soulseller Records gondozásában megjelenő …Of Death and Fire című lemezükön 11 vadonatúj tétel kap helyet, melyekről David Larsson énekes-gitáros röviden csak ennyit mondott:

„Dicsőség az Istenteleneknek! Ezek a dalok közelebb visz a sötétséghez és a halálhoz. A nehézségük felfal téged.”

Előételként máris itt vannak The Vile God of Slime és The Hourglass című dalaiak. Fogyasszátok!

In Aeternum – …Of Death and Fire

(Soulseller Records)

1. Danse Macabre
2. Beneath the Darkened Tomb
3. The Day of Wrath
4. Spirits of the Dead
5. Mortuary Cult
6. The Vile God of Slime
7. Bow to None
8. De Profundis
9. Goddess of Abominations
10. The Hourglass
11. To Those Who Have Rode On

Myrkur nemrég osztotta meg a Dansk Melodi Nagydíjra (amelynek győztese Dániát fogja képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon) szánt Touch My Love And Die dalát, ami után máris itt az újabb, az Aage og Else. Ez egy középkori dán népballada, amelyet számos gyűjteményben dokumentáltak, nevezetesen a Danmarks gamle Folkeviserben . A mű a tragikus verses balladák gyűjteményéhez tartozik, ahol a szerelem, a halál és a természetfeletti összefonódik.

„Újra felfedeztem ezt a demót, amelyet sok évvel ezelőtt zongorán és brácsán rögzítettem. Ez a néhány versszakból álló dal Ridder Aage lovag és menyasszonya, Jomfru Else ősi meséje. A történet Aage és Else tragikus szerelmét meséli el, akiket megakadályoztak abban, hogy együtt legyenek. Aage halála után visszatér a halálból, hogy beszéljen Elsével, megtiltva neki, hogy kövesse őt, valamint emlékezteti arra, hogy az élők és a holtak világa nem találkozhat. A történet veszteséggel, gyásszal és zárul, Else halálával.” – mondta Amalie Bruun énekesnő/dalszerző.

A brutal death metal és goregrind színterén épp most bontogatja szárnyait – vagy inkább rothadó végtagjait – nemzetközi felállású Gibbeting. A banda február 1-én Execution Rampage címmel szabadította ránk debütáló lemezét. A zenekar neve és koncepciója az 1751-es brit „Murder Act” (kemény törvények a gyilkosok elrettentésére) egyik legkegyetlenebb intézkedésére, a „gibbeting”-re utal: a kivégzett bűnözők testét nem temették el, hanem kátránnyal bekenve, vasketrecbe zárva lógatták fel közszemlére, hogy ott rohadjanak el. Ez a lassú bomlás, a láncok csörgése és a vizuális iszonyat köszön vissza a zenében is: a Schandmaske című kislemez már ízelítőt adott a megaláztatás és kínzás hangjaiból.

A formáció 2025 augusztusában alakult, és tagjai négy különböző nemzetet képviselnek: az énekes Anibal az argentin brutalitást hozza, a gitáros és mindenes Floor Svájc és Németország tengelyén mozogva biztosítja a sebészi precizitást, a basszusgitáros Aivar Észtországból szállítja a mélyeket, míg a dobprogramozásért és a vizuálért felelős Livio szintén a német nyelvterületről érkezett. Ez a földrajzi távolság azonban nem akadály, sőt: a digitális fájlcsere lehetővé teszi, hogy a dél-amerikai őserő találkozzon az európai mérnöki pontossággal.

A Pathologically Explicit Recordings gondozásában napvilágot látott 14 dalos első nagylemezük nem a finomkodásról szól. Modern, digitálisan tökéletesített hangzás, emberfeletti sebességű dobok és állatias hörgések ígérnek olyan élményt, ami után valószínűleg szükség lesz egy alapos zuhanyra – belülről is.

Veil Piercer II – We Call to You címmel tette közzé február 28-án Feros (Uncut) címmel megjelenő EP-jének újabb videóját az ausztrál atmoszférikus sludge/post-metal trió, az Adnate.

A három dalos Feros (Uncut) a tudattalanon keresztüli utazások tételeként álmodozás közben idéződött meg, ami az Adnate kezein és száján keresztül szabadult fel. Ennek a folyamatnak a tükröződése van jelen a zenében, a várakozás fenyegető szakadéka, a dicsőség felé való felemelkedés és az önvizsgálatot követelő pusztító erő képében. Egy ismeretlen világban játszódó narratíva, amelyet nem kötnek korlátozások. Szabad forma, mely a post-rock, a doom metal, a sludge és az atmoszférikus zene műfajai között áramlik. Az EP-rel kerül korábban már nálunk is bemutatott Sovereignless//Swarm daluk is.

A névválasztás művészete külön tantárgyat érdemelne a zeneiskolákban. Amikor megláttam a dán Puke Wolf (Hányó Farkas?) nevét, elsőre nem a kifinomult, katarzisra törekvő poszt-muzsika ugrott be, hanem egy átmulatott éjszaka kevésbé dicsőséges végkifejlete valahol Koppenhága macskakövein. De hát ne ítéljünk a borító – vagy ez esetben a név – alapján, hiszen a farkasok néha hánynak, a zene meg néha fáj, és ez így van rendjén.

A dán brigád február 6-án szabadítja ránk DESCEND című debütáló nagylemezét, és a dolog komolyságát jelzi, hogy nem kevesebb, mint nyolc különböző európai kiadó fogott össze a megjelenés érdekében. A stílusmeghatározás a post-metal/post-hardcore/emo szentháromságában mozog, ami általában garancia a hosszas hangszeres merengésekre és a tüdőszaggató üvöltésekre. A banda ígérete szerint nem hagyják, hogy a műfaji korlátok gúzsba kössék őket: kapunk itt drone-os zúzást, post-rockos elszállást, blast beateket és vonósokkal kísért komorságot is. A kulcsszó a katarzis, amihez a jelek szerint idő kell: az első kislemez, a Hyena Laugh például rögtön 11 perces, nehogy a rádiók véletlenül műsorra tűzzék a reggeli csúcsforgalomban. A dalban Sophia Larsdotter és a Demersal tagjai is vendégeskednek.

A Cryptworm nevű formáció zenei elképzeléseit a harmadik nagylemezük címe is hűen tükrözi: az Infectious Pathological Waste március 27-én szabadul el a Me Saco Un Ojo Records és az Extremely Rotten Productions kooperációjában. Míg előbbi a CD és vinyl kiadásokért felel, utóbbi stílusosan a kazetta formátumot gondozza.

A banda eddig is termékeny volt, EP-k és albumok sorával árasztották el az undergroundot, de az új anyaggal még mélyebbre ásnak a mocsokban. A sajtóanyag „ízléstelen hörgéseket”, „bubópestises lüktetést” és „boncolást idéző riffeket” ígér. Ez az a fajta death metal, ami nem akarja megújítani a műfajt, „csupán” tökéletesre csiszolta a pusztítást: masszív groove-ok, thrashes agresszió és olyan töménység, ami 35 perc alatt (8 dalban) garantáltan maga alá gyűri a hallgatót.

A zenekar láthatóan (és hallhatóan) pontosan tudja, mit akar: egy olyan lemezt, ami után a hallgató hullája férgekkel borítva rángatózik – épp csak annyira, hogy még egyszer meg tudja nyomni a lejátszás gombot.

A nyomtatott sajtó halálát lassan már többször jelentették be, mint ahányszor a rockzenét temették, mégis mindig akadnak olyan elvetemült fanatikusok, akik nem érik be a görgetéssel és a kékfényszűrős szemüveggel. A papírnak súlya van, illata, és ami a legfontosabb: nem merül le, amikor a legizgalmasabb résznél tartasz. Ezt a filozófiát (és valószínűleg a mazochizmus egy enyhe formáját) vallják magukénak a hazai underground egyik kultikus kiadványának, a Stygian Shadows magazinnak a készítői is.A lap 2009-ben látszólag végleg lehúzta a rolót, és azóta maximum a gyűjtők polcain porosodó példányok emlékeztettek a létezésére. De ahogy a horrorfilmekben a gonosz, úgy az elhivatott fanzine-szerkesztő sem nyugszik békében: a magazin feltámad halottaiból. Az időzítés nem véletlen, hiszen idén augusztus végén lesz 30 éve annak, hogy az első szám napvilágot látott. A jubileumot stílusosan a 17. lapszámmal ünneplik meg, ezzel is bizonyítva, hogy a hazai fanzine-kultúra még nem teljesen a múzeumba való.

A tartalom természetesen hű marad a gyökerekhez: szélsőséges zenék, földalatti mozgolódások és vélhetően nulla kompromisszum. A visszatérő számban már biztosan olvashatunk olyan zenekarokról, mint az Age Of Agony, az Ekrom, a német thrash/black veterán Desaster, vagy a hazai black metal egyik zászlóshajója, a Bornholm. Lesz interjú a dohos, bűzös budapesti pincék mélyéről felbugyborgó, Vér névre hallgató death metal szörnyeteggel és a sci-fi/occult metal Nocturnus AD vagy, ha jobban tetszik, Nocturnus zenekarral, akik 1990-es The key c. lemezükkel forradalmasították a death metalt.

A szerkesztők a modern kor vívmányait azért nem vetik meg teljesen, így elindult egy Facebook-oldal is, ahol az augusztusi megjelenésig csepegtetik majd az infókat. Aki tehát unja már, hogy a hírek két másodperc alatt eltűnnek a hírfolyamban, és vágyik valami kézzelfoghatóra, az kezdjen el helyet csinálni a polcon.