Szerző: Armand

Cemetery Skyline – Amikor a csend beszél

Nordic Gothic címmel adta ki első lemezét a finn származású gothic metal szupercsapat, a Cemetery Skyline. A zenekarban olyan zenészek sorakoztak fel, mint Vesa Ranta (Sentenced, The Abbey), Markus Vanhala (Insomnium, Omnium Gatherum, I Am the Night), Victor Brandt (Dimmu Borgir), Santeri Kallio (Amorphis) és Mikael Stanne (Dark Tranquillity, Grand Cadaver, The Halo Effect). Október 11-én napvilágot látok debüt-lemzük mellé Silence Speaks című daluk friss videót is kapott.

A temetők nem a holtak helyei. Hanem az élők számára hivatottak biztosítani, hogy gyászoljuk és ünnepeljük azokat, illetve emlékezzünk azokra az emberekre, akik már nincsenek velünk. Ez az a hely, ahol és „Amikor a csend beszél”, ha jól figyelünk. És most bemutatjuk nektek az új szöveges videót is ehhez a számhoz!

CEMETERY SKYLINE - When Silence Speaks (OFFICIAL VISUALIZER)

Itt vagyunk! Mi vagyunk a Cemetery Skyline, a skandináv éjfekete éjszakákból előkúszó zenekar. V alamikor 2020-ban alakultunk meg, abból az elgondolásból, hogy kortalan sötét zenét hozzon létre, tisztelegve generációnk legnagyobb hatásai előtt. Ez az északi kollaboráció azzal a tervvel született, hogy valami olyat alkosson, ami eddig még nem volt: valami mást, mint amit a zenekar tagjai eddig csináltak. Súlyos riffek és érzelmek egyedi kombinációját, sötét és mély kreatív kontextusba csomagolva. Hívhatjátok gothic rocknak, dark rocknak vagy akár heavy metalnak is. Mi csak úgy hívjuk, hogy Nordic Gothic.” – írta korábbi közleményében a zenekar.

Steel Inferno – Attack – új videó

Attack címmel dörentette meg új videóját a dán heavy/speed/thrash metalos Steel Inferno. A klippet a banda november 29-én megjelenő Rush of Power albumának második előzeteseként jelentette meg.

STEEL INFERNO - Attack (official music video)

A lemezről korábban már bemutatott The Blitz című daluk klipje itt nézhető meg.

STEEL INFERNO - The Blitz (official music video)

Suidakra – A Tainted Dominion – lemezelőzetes videó

November 15-én DarkanakraD címmel jelenik meg a német melodic/celtic death metalos Suidakra 15. stúdióalbuma. A 11 dalos, 50 percest lemezt a MDD Records adja ki. Az album dalait Arkadius (énekes) vette fel és keverte saját GHA stúdiójában Würzburgban, akimet aztán a death metal legenda Dan Swanö véglegesített. Kedvcsinálóként máris itt van róla A Tainted Dominion daluk szöveges videója.

SUIDAKRA - A Tainted Dominion (official lyricvideo)

Suidakra – DarkanakraD

(MDD Records)

1. The Weight of Worlds

2. As Heroes Abide

3. Unravelling Destinies

4. Seven Sentinels

5. A Tainted Dominion

6. Ashes of Truth

7. The Heart of Darkness

8. The Last Guardian

9. Cruinnath’s Breath

10. In Shadows Deep

11. At The Gates Medley

Mandroïd Of Krypton – A sci-fi és az ökológiai disztópiák egyedi, retro-futurisztikus utazása

A svájci thrash-punk Mandroïd Of Krypton a napokban tette közzé The Waltz of Death című új dalát. A dal a banda november 29-én, az MTAF Records kiadásában megjelenő lemezéről való, ami 2015-os Hyperkaossmarket lemezüket követi a sorban. Cosmic Sarcophagus című lemezük a sci-fi és az ökológiai disztópiák egyedi, retro-futurisztikus utazását kínálja hallgatóinak.

Ez a szám három percnyi zümmögő riffeket, aggro punk anarchiát és dübörgő ritmuszúzást ad.” – mondja a banda. „A haszonszerzésért folyó könyörtelen technológiai versenyben, amely egy morbid körforgás csapdájában tart bennünket. Ez az egyik legközvetlenebb és legthrash-vezéreltebb dal az albumon, néhány black metal csavarral. Ez a tökéletes nyitánya az élő műsorainknak.”

Auriferous Flame – Érkezik az új lemez

Hamarosan új albumát adja ki az epikus thrash metalt a black metal intenzitásával keverő görög Auriferous Flame projekt. A multi-zenész Ayloss (Spectral Lore, Mystras) zenei evolúciójának harmadik darabja The Insurrectionists And The Caretakers címmel november 8-án jelenik meg a True Cult Records kiadásában. A lemezről az album főpillérének mondott 15 perces opus, a The Insurrectionists hallgatható meg, amiről maga Ayloss mester így beszélt:

A The Insurrectionists egy 15 perces darab, amelyet nem sokkal az Ardor for Black Mastery megírása után képzeltem el. Már akkor tudtam, hogy a következő albumom központi eleme lesz. Tematikailag a The Insurrectionists és az album a kollektív küzdelem rideg valóságával küszködik. Lírailag a korai anarchista mozgalmak történetének tanulmányozása ihlette. Zeneileg szerettem volna elszakadni a black metalban annyira elterjedt „magányos farkas” perspektívától, és megmutatni, hogy mindannyian együtt vagyunk (műfajilag) ebben, még akkor is, ha nálunk erősebb erők alkotnak.

Nekus – Átkozott mormogás

November 15-én a Sentient Ruin Laboratories gondozásában jelenik meg a német death/doom metalos Nekus második albuma, a Death Apophenia. A lemez „a büntetően súlyos ritmusok puszta rémálmát” képezi le, amiről Accursed Murmer daluk átkozott mormogása hallgatható meg.

NEKUS - "Accursed Murmur" (Track Premiere)

Help – Black Cloud – új videó

Black Cloud címmel tette közzé új videóját a portlandi punk banda, a Help. A videó nemrégiben megjelent Courage EP-jük egyik dalára készült el James Rexroad rendezésében.

HELP "Black Cloud"

A Help új EP-jének, a Courage középpontjában a szívfájdalom és a lelkifájdalom áll. A haladás friss, új poklok sorozataként. Abban a reményben, hogy jobb szerelmesnek lenni, mint igaznak lenni, miközben elviseli a szeretet és a koherencia látszólagos hiányát az amerikai kultúrában. Az EP magába foglalja a zenekar 2019-es debüt-EP-jének anyagát is.

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #245

E-heti EP sorozatunkban ismételten a hazai és nemzetközi underground metálzenék újdonságait hoztuk el nektek! Rovatunkban elsőként debütál a ’90-es évek elektronikus new-wave, elektro-pop/rockjától ihletett hazai SAPIENS, a hegedűvel színesített dallamos death metal, deathcore / metalcore-ban utazó kanadai Heteromorphic Zoo, az USA-beli Mercenario, az új kislemezével visszatérő extrém metalos Contrition, valamint az instrumentális stoner rockban utazó holland Larrikino. […]

Tovább »

Necrosys – Hallgasd meg debütáló lemezüket

A lengyel death metalos Necrosys október 13-án adta ki Nekrowersum című debütáló albumát. A lengyel nyelven megszólaló albumra hét OSDM himnusz került fel, melyek a műfaj korai mérgének hozzáadásával, az emberi (söpredék) hajlam megnyilvánulásából születtek meg. A lemez a Mara Productions kiadásában jelent meg.

Necrosys (Pol) - Nekrowersum (Album 2024)

Funeral – Felkavaró utazás a bánat mélységébe

Új albumot adott ki a norvég doom metalos Funeral. Gospel of Bones című kilencedik nagylemezük október 18-án jelent meg a Season of Mist gondozásában. Az album a fájdalom, a veszteség és a kitartás témáit járja körül Anders Eek dobos személyes élményeire reflektálva – alapozva.

A Funeral visszatért legújabb lélekzúzó remekművével. A Gospel of Bones nem puszta album, hanem egy érzelmileg felkavaró utazás a bánat mélységébe és az emberi szellem ellenálló képességébe a funeral doom műfaj rendíthetetlen őrzőitől.” – áll a Season of Mist ajánlójában.

A kilenc tétel tételes lemezen a doom, a folk és a klasszikus zene keveredik, melyeknek temetési atmoszféráját Dave „Gravy” Felton gitárjai, Eirik Krokfjord mélyésgesen szomorű bariton operaénekes témái, valamint Ingvild Johannessen egyedi hegedűjátékai teremti meg.

Funeral - 'Gospel of Bones' (Official Album Stream)