Szerző: Armand

Thy Catafalque – Itt a Mindenevő

November 15-én tizenkettedik albumát jelentkezik a Thy Catafalque. A Kátai Tamás vezette, a magát mára már teljes zenekarrá kinövő projekt új anyaga XII: A Gy​ö​ny​ö​rü Álmok Ezut​á​n J​ö​nnek címmel fog megjelenni a Season Of Mist kiadásában.

A Thy Catafalque hamarosan megjelenő új nagylemezének, amely alig több mint egy évvel követi a sorban a legutóbbi Alföl című lemezét. „Úgy éreztem, ideje más irányba mozdulni, vezessen az bármerre.” – mondta Kátai Tamás az albumról. „Az A gyönyörű álmok ezután jönnekben továbbra is megvan az az álomszerűség, amit mindig is összekapcsoltam magamban a Thy Catafalque-kal: rejlik benne nosztalgia, szomorúság, remény, szépség és ezek mellett persze továbbra is bőséges mennyiségű metál. Mindig úgy gondolok ezekre a dalokra, mint amik átvezetnek a lélek sötét éjszakáján. Produkciós szempontból a Geometria óta nagyon hasonlítottak egymásra a lemezeim, de most összességében változtatni akartam a hangzáson.

A lemez címadója után újabb előzetesként máris itt van a Mindenevő friss videója.

Thy Catafalque - "Mindenevő" (Official Music Video)

Az albumon ismét vendégek egész sora vonul fel, így énekfronton szerepet kapott a dalokban Horváth Martina, Dudás Ivett, Kreiter Helga, Dudás Gábor, Bokodi Bálint, Veres Gábor, Bakos Attila, Kónya Zoltán és Vörös András, a hangszeres szekciót pedig többek között Breno Machado, Vígh Zoltán, Varga Krisztián, Jo Quail, Miguel Velasquez Matija, vagy Edu Giró erősíti. Érdekesség, hogy a Thy Catafalque története során első ízben külső társproducer/hangmérnök is felügyelte a felvételi munkálatokat Vári Gábor személyében.

Thy Catafalque november 22-23-án a Dürer Kertben koncertezik. Az első nap a Saor, második nap Tamás korábbi zenekara, a Gire ősfelállása, illetve a Shum és a Quetzal Tirado társaságában

Thy Catafalque – XII: A Gy​ö​ny​ö​rü Álmok Ezut​á​n J​ö​nnek 

(Season Of Mist)

1. Piros Kocsi, Fekete Éj
2. Mindenevő
3. Vasgyár
4. Világnak Világa
5. Nyárfa, Nyírfa
6. Lydiához
7. Vakond
8. Ködkirály  
9. Aláhullás  
10. A gyönyörü álmok ezután jönnek
11. Babylon (Omega – feldolgozás, bónusz) 

Yoth Iria – Lemezelőzetes

A görög black metal éra jeles alakja, Jim Mutilator (ex-Rotting Christ, ex-Varathron) vezette romantikus black metal banda, a Yoth Iria november 8-án adja ki második albumát Blazing Inferno címmel. Az Edged Circle Productions gondozásában fog napvilágot látni rajta nyolc új dallal, melyek közül elsőként a We Call Upon the Elements videója ismerhető meg.

Yoth Iria - We Call Upon the Elements (Official Music Video)

Tribulation – Ismeretlen ösvényeken

A svéd dark rocker Tribulation november 1-jén Sub Rosa In Æternum címmel adja ki új albumát. A kilenc dalos lemez újabb videójaként a Hungry Waters nézhető meg, amit Damon Zurawski rendezett.

A Hungry Waters még tovább visz minket ezen az általunk eddig ki nem taposott ösvényen. Ez egyszerűen olyasvalami, amit eddig még soha nem csináltunk. Számomra ez a készülő albumunk egyik csúcspontja, a melankólia és a szenvedély keveredésével, illetve a bonyolult zeneiségével. Meg tudtok vele birkózni? Szerintem igen!” – mondta Adam Zaars gitáros.

TRIBULATION - Hungry Waters (OFFICIAL VIDEO)

Jerry Cantrell – Afterglow – új lemezelőzetes videó

Az Alice In Chains gitáros-énekese, Jerry Cantrell október 18-án adja ki új szólóalbumát I Want Blood címmel. Lemezének újabb előzeteseként Afterglow dalának hivatalos klipje nézhető meg.

Jerry Cantrell - Afterglow (Official Music Video)

Az I Want Blood albumon olyan vendégzenészek működnek közre, mint Duff McKagan (Guns N’ Roses), Robert Trujillo (Metallica), Gil Sharone (Team Sleep, Stolen Babies), Mike Bordin (Faith No More), Lola Colette és Greg Puciato (Better Lovers, ex-Dillinger Escape Plan).

Enforced – Új EP-t adnak ki

Hamarosan új EP-vel jelentkezik a crossover thrash / death vonalas Enforced. Leap into the Dark című kiadványukra három új daluk, egy korábbi nótájuk remix változata, valamint egy Obituary és egy English Dogs feldolgozásdal kerül fel. Kedvcsinálóként máris itt van az EP címadójának klipje.

Az A Leap into the Dark egy nagyon élénk álom köré összpontosul, amit egyszerűen képtelen vagyok elfelejteni vagy kitörölni. A szövege arról szól, hogy teszünk egy hatalmas ugrást a kaotikus ismeretlenbe. Mindez akár az áldásunkhoz, akár a bukásunkhoz is vezethet. De mindez nem számít, ott, abban a pillanatban döntenünk kell. Az A Leap into the Dark az a döntés, amit én hoztam. Nem félek az ismeretlentől.” – mondta Knox Colby énekes

ENFORCED - A Leap into the Dark (OFFICIAL VIDEO)

Enforced – Leap into the Dark

(Century Media Records)

1. Betting on the End

2. A Leap Into the Dark

3. Deafening Heartbeats

4. Casket (2024 Remaster)

5. Deadly Intentions (Obituary cover)

6. The Chase Is On (English Dogs cover)

Living Gate – A világ egy nagy halom szenvedés

Október 25-én Suffer as One címmel adja ki debütáló albumát az extrém death metalos Living Gate. A zenekar tagságát, amit akár all-sztar bandának is nevezhetünk: Aaron Rieseberg basszusgitáros (Yob), Lennart Bossu gitáros (Oathbreaker, Amenra), Wim Coppers dobos (Oathbreaker, Wiegedood) és Levy Seynaeve gitáros-énekes (Wiegedood) alkotja.

Minden dalt metronóm nélkül vettünk fel. Erre nagyon büszkék vagyunk. Nem akartuk, hogy tökéletesen szóljon. Azt akartuk, hogy emberien szóljon.” – mondta az albummal kapcsolatban Levy Seynaeve.

A Relapse Records gondozásában megjelenő 11 dalos albumról elsőként Hunting Maggots daluk szöveges videója nézhető meg.

A világ egy nagy halom szenvedés, de mindezt együtt kell átvészelnünk, és úgy érzem, hogy igazából mindannyian csak egymás ellen harcolunk. A címadó számnak például valójában nagyon pozitív üzenete van: miképpen lehet felülemelkedni a szenvedésből. Úgy, hogy sokkal több erővel rendelkezünk, mint azt gondolnánk.”

LIVING GATE - Hunting Maggots (Official Lyrics Video)

Living Gate – Suffer as One

(Relapse Records)

1. To Cut Off the Head of the Snake

2. Internal Decomposition

3. Destroy and Consume

4. A Unified Soul

5. Massive Depletion in Eb Minor

6. Suffer as One

7. Ones and Zeroes

8. Hunting Maggots

9. Atoms and Particles

10. Overcome, Overthrow

11. CQC

Absurdity Made Flesh – EP előzetesek

A finn melodikus death metalos Absurdity Made Flesh szeptember 27-én To Ashes címmel adja ki második EP-jét. A kislemezről eddig Pandaemonium, valamint The Endless Cycle dalaik kerültek bemutatásra.

Egy napon felébredt bennem a csalódottság, ami annak köszönhető, hogy ehhez elég szimplán bekapcsolnom a tévét vagy éppen fellapoznom egy magazint az asztalon. A nyomorúság és a szörnyűségek évről évre ismétlődnek. Csak a nevek és a helyszínek változnak.” – mondta Pekka Laurikainen énekese.

1349 – Igyekszünk felülmúlni önmagunkat, megölni egónkat, hogy személyként növekedjünk

Október 4-én a Season of Mist kiadásában jelenik meg a norvég black metalos horda, az 1349 új nagylemeze The Wolf and the King címmel. A lemezre nyolc pokoli himnusz kerül fel, melyek egytől-egyig a banda kvintesszenciáját közvetítik: könyörtelen, durva és dühös. Az album címe egy klasszikus alkímiai allegóriából származik: „A farkas felfal egy királyt”. Amikor a farkast felemésztik a lángok, új király támad fel a hamvaiból.

Ez még akkor fogott meg, amikor fiatal koromban először hallottam az alkímiáról… az emberek a fémet arannyá változtatták.” – mondja Ravn.Tovább haladva az úton, különféle irodalmak és mágikus gyakorlatok révén, rájöttem, hogy amit arannyá változtatsz, az metaforikus. Ez alapvetően a személyes fejlődésről szól. Mindenki a lehető legjobb akar lenni. Igyekszünk felülmúlni önmagunkat, megölni egónkat, hogy személyként növekedjünk. Ha ezt nem teszed meg, meghalsz. Nem fogsz feltámadni a hamvakból.

A lemezről korábban már bemutatott Ash of Ages, valamint Shadow Point dalaik után most itt van két újabb, az Inferior Pathways és a videót is kapott The God Devourer.

1349 - "Inferior Pathways" (Official Audio)
1349 - "The God Devourer" (Official Music Video)

A pokoli horda lemezének megjelenése után pár nappal, október 13-án, a Kampfar és az Afsky társaságában a Barba Nergrában lép fel, ahol is élőben új bemutatják új dalaikat.

Massacre – Vissza a gyökerekhez

A Kam Lee vezette death metal veterán banda, a Massacre november 8-án adja ki új albumát Necrolution címmel. A 16 dalt tartalmazó korong első ízelítőjeként The Colour Out of Space című daluk szöveges videója nézhető meg.

A Necrolution mögött az az alapötlet áll, hogy a zenekar hangzását regresszióval fejlesszük tovább. Sok death metal bandával ellentétben, akik más mai csapatok utánzásával próbálják modernizálni és frissíteni a stílusukat és a hangzásukat, mi visszatértünk a gyökerekhez. Egy olyan albumot akartunk készíteni, ami úgy szól, mintha valamikor a ’80-as évek végén jelent volna meg. Szövegileg továbbra is a horror témakörében mozgolódunk, és H.P. Lovecraft történeteiből merítünk ihletet.” – mondta Kam Lee.

MASSACRE - The Colour Out Of Space (Official Lyric Video)

 Massacre – Necrolution

(Agonia Records)

1. Fear of the Unknown
2. Xenophobia (Prologue)
3. Ritual of the Abyss
4. Ensnarers Within
5. Death May Die
6. Chasm (Prologue)
7. The Color Out of Space
8. In the Lair of Legacy Leeches
9. The Things That Were and Shall Be Again
10. Xothic (Prologue)
11. Dead-Life: ReAnimator
12. Shriek of the Castle Freak
13. Curse of the Resonator
14. Horrors of Hidden Truth
15. Shroud of Shadows
16. Ad Infinitum: The Final Hour

Mammoth Grinder – EP előzetes

A death metal vonalas amerikai Mammoth Grinder november 15-én a Relapse Recordsnál adja ki Undying Spectral Resonance című öt dalos EP-jét. Az EP-ről címadó daluk videója máris megnézhető.

Próbáltam meríteni az előző lemezünkből, mert úgy éreztem, hogy azon megtaláltam a, aki az összes hangszerért és a vokál-témákért is felelt a hanghordozón. Egy olyan hely baljós hangulatáról szól, ahol valami morbid dolog történt, illetve arról, hogy ez egy átjáró lehet a föld és az anyagtalan világ között.

MAMMOTH GRINDER - Undying Spectral Resonance (Official Visualizer)