Szerző: Armand

Naqoy – Abgehackt – új videó és gyűjteményes lemez

Abgehackt (Pacific Anxiety Version) daluk videójával jelentkezett a hazai industrial/noise/ambient/post-punk duó, a Naqoy. A videó dala a csapat nemrég (június 12-én) megjelent Triptych című gyűjteményes lemezükről származik.

Kedden adtunk ki új videót az Abgehackt dalhoz a YouTube csatornánkon. Ezzel a számmal és a nemrég megjelent Triptych CD-vel úgymond lezárunk egy fejezetet magunknak, és remélhetőleg egy újat is nyitunk. ACD-n való megjelenésével úgy éreztük, hogy szükségünk van valami másra, hogy lezárjunk egy fejezetet és elkezdjünk sokféleképpen újragondolni magunkat. Ez határozottan nem új irány, csak zsonglőrködünk és keverjük a formákat, már vagyunk és kedveljük. Szóval ez egy videó az Abgehackt című dalhoz egy frissen felvett verzióval.”

NAQOY ~ Abgehackt (Pacific Anxiety version-MMXXIV)

Több mint 1 évnyi munka után ezen az ötleten az elképzelés alapján jelent meg a Triptichon fizikai formában. Ez a CD összegyűjti az összes főbb kiadványunkat, az Into The Fog, a Four és az Art Brut. 50 db, kézzel számozott, korlátozott kiadásban jött ki Forbidden Place Records gondozásában. Ezek természetesen elérhetőek lesznek koncertjeinken, de aki rendelni szeretne, az írjon nekünk.

Sicksense – On Repeat – új videó

A The Agonist frontasszonya, Vicky Psarakis által vezetett alternatív metal / rap-metal projekt a Sicksense jövő év elején adja ki új albumát. A zenekar nemrégiben szerződött le az Earache Recordsszal, akiknek égisze alatta 2025. február 14-én Cross Me Twice címmel jenetetik meg második lemezüket. Ennek első előzeteseként a napokban On Repeat daluk hivatalos videóját mutatták be.

Sicksense - On Repeat (Official Video)

Sicksense – Cross Me Twice

(Earache Records)

1. Sellout
2. Wildfires
3. Throwback
4. Fever Dream
5. Invisible
6. On Repeat
7. Masquerade Parade
8. In This Carousel
9. Here Come All The Memories
10. Follow Me

WarlocK A.D. – A kaland folytatódik

Szeptember 27-én a Rockshots Records kiadásában jelenik meg a fantasy power metal játszó WarlocK A.D. második albuma, a Book II: The Valley of Vâgen. A 12 számból álló album, ahogyan azt címe is sejteni engedi debütáló albumuk, a Book I: The Reserrection folytatásaként fog megjelenni. Dalaik egymásba fonódó zenei történeteket mesélnek el, melyek közül a The Golden Showers of Prestønia videója és Rothwar Warsong daluk hallgatható meg.

WarlocK A.D. - The Golden Showers of Prestønia (Official Music Video) 4K
WarlocK A.D. - Rothgar Warsong (Official Lyric Video)

Phrenia – You Are Your Own Worst Enemy – új videó

Új dalának videójával jelentkezett az elektronikus alapokra helyezett modern metalt játszó Phrenia zenekar. You Are Your Own Worst Enemy című klipjük az alábbiakban nézhető meg.

Mint a tavalyi és az idei évben kiadott többi dal, a You Are Your Own Worst Enemy’is a télen megjelenő harmadik nagylemezről való. Mindenképp szerettünk volna ennek a zenének egy önálló videoklipet forgatni, ugyanis az egyszerű struktúra és szöveg mögött megbújó harag, őrület, önazonosság keresése és tenni akarás mind része egy nem olyan túl régóta folyó, valójában a fiatalabb generáció által elindított diskurzusnak, ami szerintünk is aktuális, és fontos.”

PHRENIA - You Are Your Own Worst Enemy (Official Video)

A dalhoz készült videoklipet úgy terveztük meg, hogy a 90-es évek ikonikus tévéműsor formátumait keltettük életre. Szerettük volna elérni, hogy a nézőnek olyan érzése legyen, mintha a televíziót nézné az említett korban, és a műsoron lévő szereplőkből szép lassan kibújna a saját őrült énjük. Nem csak maga a szám és a videoklip hangulata, de a dalszöveg is hasonló témákat jár körbe, amelyek többek között a belső küzdelmet, érzelmi zűrzavart, és a változni akarásnak a vágyát tükrözi, éppen ezért adta magát a formátum, amit a ránk jellemző humorral és szürrealitással tettünk még érdekesebbé.”

Solemn Ceremony – Az ördögök szárnyainak suhogásai alatt jelent meg az új lemezük

Megjelent a Solemn Ceremony harmadik albuma, a Chapter III. Az ausztrál doom keresztapa Phil Howlett (Lucifer’s Fall, Zlórtcht, Dire Fate, ex-Rote Mare) vezette banda lemezére hét epikus hangzású dal került fel, melyek mindegyike egy pokoli utazást kínálva, valamint undorító új életet lehel a hagyományos doom metal világába. Hallgassátok a végzet riffeit az ördögök szárnyainak suhogásai alatt.

Solemn Ceremony - Chapter III (Full Album 2024)

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #237

EP sorozatunkban egy újabb globális utazást teszünk az underground metalvilág friss kiadványaiban. Föld bolygónk minden égtájáról érkezett egy-egy remek alkotás, a stílusok – műfajilag – pedig most is igencsak sokrétűek. Egészségetekre! Spacecorpse A sci-fi témájú tech-death/metalcore vonalán mozgó Colorado-i Spacecorpse nemrég adta ki második EP-jét Shapeshifter címmel. A 2020 óta tevékenykedő csapat közel 32 perces […]

Tovább »

Concrete Winds – Gyűlölködő és gátlástalanul groteszk

Augusztus 30-án adja ki harmadik albumát a death/grindcore/noise örült finn halálosztag, a Concrete Winds. A kilenc dalos lemez a banda nevét viseli és a Sepulchral Voice Records terjesztésében fog ki jönni. A vad, zabolátlan és nem utolsósorban gyűlölködő, valamint gátlástalanul groteszk anyagról máris itt vannak Infernal Repeater és Subterranean Persuasion dalaik.

Subterranean Persuasion

Arch Enemy – Dream Stealer – új videó

Új videójával jelentkezett az Arch Enemy. A Dream Stealer a zenekar első új szerzeménye a 2022-ben kiadott Deceivers albuma óta. A videó megjelenése épp a banda énekesnője, Alissa White-Gluz 39. születésnapjára lett időzítve.

Ez az első új Arch Enemy-dal, amit kisebb kihagyást követően kiadunk, és igazán jó érzés visszatérni. Nagyon jó volt a Dream Stealeren dolgozni a stúdióban. Ennek a dalnak pont megvan az a magas energiájú, fordulatos hangulata, ami miatt nagyon szórakoztató játszani! Tekerd fel a hangerőt, szóljon jó hangosan és keményen! A metal halhatatlan!” – mondta Michael Amott.

ARCH ENEMY - Dream Stealer (OFFICIAL VIDEO)

Mayhem – 40 éves jubileum a Vágtázó Halottkémekkel a Barba Negrában

Az idén 40 éves fennállást ünneplő norvég black metal legenda, a Mayhem. A legendás black metal gépezet szeptember 4-én a Barba Negrába egy rendhagyó múltidézésre hívja rajongóit. A koncert olykor kaotikus, vagy éppen banda véres történetéből korábban soha nem látott képei és felvételekei mellé speciális vendég is dukál, aki nem más, mint szintén legendás hírnévre szertett Vágtázó Halottkémek, azaz a VHK.

Élet és Halál Ünnepe, Atillák varázs éneke. A természet erőinek mozgósítása, norvég-magyar tengelyen! Hej!

Vágtázó Halottkémek & Csihar Attila - Hunok csatája (Fekete Zaj Tél 2019)

A H-MUSIC, a ROCK1, a BARBA NEGRA és a DOOMSTAR BOOKINGS bemutatja:
MAYHEM – 40th anniversary
Vendég: Vágtázó Halottkémek
2024.09.04. BARBA NEGRA RED STAGE
kapunyitás: 18:00

ESEMÉNY:
https://www.facebook.com/events/800968805406712

JEGYEK:
https://jegy.rock1.hu/mayhem_20240904
https://jegy.rock1.hu/mayhem_20240904-vip

 LINKEK:
https://www.facebook.com/mayhemofficial
https://www.facebook.com/vagtazohalottkemek

Lacuna Coil – Hosting the Shadow – új dal a Lamb of God frontemberével

Az olasz Lacuna Coil a napokban adta ki új kislemezes dalát Hosting the Shadow címmel. A dal érdekessége, hogy a Lamb of God frontembere, Randy Blythe vendégeskedik benne.

A Hosting the Shadow egy utazás a fény és a sötétség között, ahol a csend feltárja rejtett titkait. A homályos pillanatok alkalmat teremthetnek a fejlődésre, arra, hogy megtanuljunk úrrá lenni saját árnyékunkon. Randy Blythe hihetetlen munkát végzett ebben a számban. Egyszerűen imádjuk a hangját és a gonosz nevetését! Csodálatunk iránta végtelen, és azzal, hogy vendégként közreműködik ebben a dalban, egy álmunk vált valóra. Alig várjuk a napot, amikor együtt adhatjuk elő élőben a Hosting the Shadowt!”

Hosting the Shadow (feat. Randy Blythe)