Szerző: Armand

Woodstock Barbie és d’FLEMM közös koncert az A38 Hajó tetőteraszán!

Készülj fel egy felejthetetlen estére, amely a swingrock és a fuzzblues pszichedelikus világába repít! Július 10-én két izgalmas és egyedi hangzású zenekar, a d’FLEMM és a Woodstock Barbie lép az A38 Hajó tetőteraszának színpadára.

Az estét nyitja a Woodstock Barbie, akik zenéjükben egyedülálló módon ötvözik a dögös stonert, a forró bluest és a pszichedelikus soult. A 2019 óta aktív zenekar számos hazai tehetségkutató és zenei fesztivál díját bezsebelte, és egyre gyakrabban lépnek fel nemzetközi színpadokon és showcase-eken is. Soron következő kislemezükön dolgoznak éppen, az A38-on már egy új dallal is találkozhattok!

Woodstock Barbie - Clean Sheet (official video)

A d’FLEMM zenekar félévvel ezelőtt alakult egy utcai csempészbandából, de máris jelentős sikereket ért el. A csapat négy kislemezt jelentetett meg, és egy teltházas bemutatkozó koncerttel debütált. Zenéjük a 30-as évek gipsy-jazz akkordjait ötvözi rockkal, punkkal és reggae-vel, mindezt magyar nyelvű szövegekkel, amelyeket a Petőfi Rádió hallgatói is ismerhetnek. A nyár folyamán a Kowalsky meg a Vega vendégeiként több vidéki helyszínen is fellépnek, miközben teljes erejükkel készülnek a Nagy Hajórablásra.

d'FLEMM - Jattol (Live at Sounday Studio)

Ne hagyd ki ezt a különleges eseményt, ahol a két zenekar egyesíti erejét, hogy egy felejthetetlen estét varázsoljon a budapesti éjszakába!

Időpont: Július 10. Helyszín: A38 Hajó tetőterasz

Kapunyitás: 19:00 órától. Jegyek elővételben kaphatók a Rock1 weboldalán. Az esemény facebook oldala itt található.

Tribulation – Saturn Coming Down – új zenei területeken

Saturn Coming Down című daluk videójával jelentkezett a svéd dark rocker Tribulation. A dalról Adam Zaars gitárok a következőket osztotta meg:

A Saturn Coming Down egy olyan dal, amely alattomosan kúszik feléd, és remélhetőleg alaposan a bőröd alá bújik. Ez egy ízelítő azokból az új zenei területekből, amelyeket feltérképeztünk, és amelyek olyan helyekre vittek el minket, ahová eddig még sosem merészkedtünk. Egy óda egy nagyon vén titánhoz, aki úgy tűnik, hogy folyamatosan ott ólálkodik a hátunk mögött. Mint azt sokan tudjátok, mindig is arra törekedtünk, hogy feszegessük a saját zenei határainkat, és hagyjuk, hogy a zene velünk együtt változzon és fejlődjön, és fordítva, illetve hogy kialakítsuk a saját kis helyünket úgy általában a metalban, és különösen a saját zenei környezetünkben. A Saturn Coming Down ennek a folyamatos fejlődésnek a következő állomása. Ez egy dal a Szaturnuszról és az évezredek során róla alkotott különböző értelmezéseinkről és elképzeléseinkről. A halál a világ útja!

Tribulation - Saturn Coming Down (OFFICIAL VIDEO)

Paradise in Flames – A vallás pszichológiai betegség

Blindness címmel adta ki új albumát a brazil black metal horda, a Paradise in Flames. A lemezről a brazil folk elemeivel ötvözött Black Wings daluk kapott friss videót.

PARADISE IN FLAMES - BLACK WINGS (Official Video)

A Blindness egy filozófiai mű történetét meséli el, amely a vallást pszichológiai betegségként ábrázolja, továbbá bemutatja azt is, hogy az emberek hogyan válnak vakká a hatalomra való törekvésük során. A dalok egyetlen cselekmény körül forognak, amelyet Jose Saramago könyve ihletett.

Ez az album bizonyult pályafutásunk legnagyobb kihívásának, mivel szükség volt a zene és a szövegek közötti szoros összefüggésre. A koncepció az volt, hogy mind a 11 számhoz egy szövegsorozatot kell készíteni, biztosítva ezzel, hogy minden dal logikus sorrendet alkosson, miközben összességében olyan hangulatot teremt, amely képes magával ragadni a hallgatót. Úgy gondoljuk, hogy ezzel az albummal sikeresen elértük a céljainkat. A fizikai CD- és LP-verziókban a hallgatók a dalszövegekkel a kezükben kísérhetik figyelemmel a szerzeményeket, így zökkenőmentesen, a maga teljességében élhetik át az album történetét.

Melvins / Boris Közös split

Közös split-lemezt adott ki az amerikai Melvins és a japán Boris. Két tételes Twins of Evil című anyagukra a Melvins nemrégiben kiadott Tarantula Heart albumáról ismert Pain Equals Funny című dalának új verziója került fel, ami itt Funny Equals Pain néven szerepel. A Boris részéről viszont egy teljesen új dalt raktak fel Cry -狂叫- címmel. A két dal körülbelül 20 perces játékidővel rendelkezik. Ebből az alábbiakban egy nyúlfarknyi előzetest láthattok.

Melvins x Boris Split Album "Twins of Evil"

Ide tartozó hír, hogy a Boris június 18-án adta ki ANOTHER NOISE című új albumát, amit 2014-ben kiadott NOISE albumuk megjelenésének 10. évfordulója alkalmából jelentettek meg. Ez az akkori lemez folytatásának is tekinthető, ami jó néhány bónuszt is kapott. A lemez csak digitálisan szerezhető be.

SulfuriS – Paraziták és zombi csigák

Augusztus 2-án az Inverse Records kiadásában adja ki első lemezét a groove/modern metal vonalán mozgó finn SulfuriSCorpus/Animus címet viselő lemezükről a napokban tették közzé második single-dalukat Parasite and Eye címmel. A dal egyébként egy parazitáról szól, amely megtámadja a csigákat, és zombivá változtatja őket.

Na szóval, ez teljességgel undorító, de igaz! A Leucochloridium paradoxum a csiga belsejében növekszik, egészen addig, amíg a szeme végéig nem ér. Ott egy színes hernyót kezd utánozni. Ezután oda-vissza mozgással próbálja magára vonni a madár figyelmét. A madár ezután az ürülékében terjeszti a parazita petéit. Ezeket aztán megeszi egy másik gyanútlan csiga, és a különös tragédia ezzel tovább folytatódik. A mi változatunkban a csiga nagy örömét leli ebben az élményben, amely a két élőlény együttes halálában éri el a csúcspontját. ’All I want to see is you’. Tessék? Ja, igen, igen, amúgy rendben vagyunk. Kösz, hogy kérdeztétek!” – taglalta Vincent Lilium, a zenekar énekese.

SulfuriS - Parasite And Eye

Bless The Dead – Southern groove tűzvihar

A southern groove metalos Bless The Dead augusztus 9-én a Wormholedeath kiadónál hozza ki második lemezét We Create This címmel. 10 dalos lemezühről elsőként 755 című dalukra lehet zúzni.

A Bless the Dead 2013 áprilisában alakult. Hatásaiknak olyan bandákat mondanak, mint a Pantera, Clutch, Faith No More, High on Fire, Corrosion of Conformity, Sevendust, Motörhead és a Down. Első lemezüket THE BOARS NEST címmel 2019-ben adták ki.

Playlist: The Boars Nest

Tsatthoggua – Egy pokolian perverz lemezzel tértek vissza

Új lemezével tért vissza a perverz szado-mazo őrültnek hódoló német black/thrash metalos Tsatthoggua. We Are God című albumuk az Osmose Productions kiadásában jelent meg. A banda több mint 20 év után újra összeállt eredeti felállásban, hogy seggbe rúgjon és domináljon. Harmadik lemezükön egy brutálisan pokoli, istenkáromló fekete terror kínálnak 40 percen keresztül, kilenc tételben.

Tsatthoggua - We Are God (Full Album)

Fulci – A földi pokol nihilista víziója

A zombi és más egyéb horror filmektől inspirált olasz death metalos Fulci augusztus 9-én adja ki új albumát Duck Face Killings címmel, új kiadójuk a 20 Buck Spin kiadó jóvoltából. 14 tételes lemezük dalaiban névadójuk az olasz filmrendező, forgatókönyvíró, színész Lucio Fulci, egyik horror mozija, A New York-i Hasfelmetsző előtt tisztelegnek. Az 1982-es filmről a kor kritikusai így írtak:

A New York-i Hasfelmetsző a földi pokol nihilista víziója. Fulci filmje egy erőteljes víziót kínál egy olyan világról, ahol a szerelem méreggé és halálba torlódott.

Mindezekhez a Fulci egy vad és perverz, az „áldozataira vadászó” zenét kínál, amiről elsőként Rotten Apple című alkotásuk ismerhető meg.

FULCI - Rotten Apple (From 'Duck Face Killings' LP, 2024) Official Visualizer

Spectral Wound – Nézd a romlás virágának virágzását

A kanadai fekete művészek társasága, a Spectral Wound augusztus 23-án a Profound Lore Records gondozásában szabadítja a világra negyedik lemezét Songs of Blood and Mire címmel.

Az üresség elégiája, mely forrong az örökké kiüresedő világ mérgétől és lármájától. Zene a megmérgezetteknek, hiábavalóknak, kicsapongottaknak és profánoknak. Nézd a romlás virágának virágzását, melyet hideg szelek tépnek.

Lemezük első előzetesét Aristocratic Suicidal Black Metal daluk képében kapjátok.

Aristocratic Suicidal Black Metal