
Blindness címmel adta ki új albumát a brazil black metal horda, a Paradise in Flames. A lemezről a brazil folk elemeivel ötvözött Black Wings daluk kapott friss videót.
A Blindness egy filozófiai mű történetét meséli el, amely a vallást pszichológiai betegségként ábrázolja, továbbá bemutatja azt is, hogy az emberek hogyan válnak vakká a hatalomra való törekvésük során. A dalok egyetlen cselekmény körül forognak, amelyet Jose Saramago könyve ihletett.
„Ez az album bizonyult pályafutásunk legnagyobb kihívásának, mivel szükség volt a zene és a szövegek közötti szoros összefüggésre. A koncepció az volt, hogy mind a 11 számhoz egy szövegsorozatot kell készíteni, biztosítva ezzel, hogy minden dal logikus sorrendet alkosson, miközben összességében olyan hangulatot teremt, amely képes magával ragadni a hallgatót. Úgy gondoljuk, hogy ezzel az albummal sikeresen elértük a céljainkat. A fizikai CD- és LP-verziókban a hallgatók a dalszövegekkel a kezükben kísérhetik figyelemmel a szerzeményeket, így zökkenőmentesen, a maga teljességében élhetik át az album történetét.”











