Szerző: Armand

Skog – EP premier

Imprisoned Silence címmel adta ki debütáló EP-jét a ’90-es évek svéd death metaljának örökségét tovább vivő budapesti Skog. A három tételes kislemez Aeons című dalához klip is készült, amihez a következüket fűzte a zenekar:

Bár ez egy első próbálkozás, szerettük volna, ha olyan színvonalú anyaggal tudunk jelentkezni, ami híven tükrözi a zenekar elhivatottságát és szenvedélyét. A célunk az volt, hogy a klip szimbolizálja a dalszövegben megfogalmazott magányos, depresszív, megrekedt ember lelki világát. Úgy gondoljuk, mind a helyszínválasztással, mind a megvalósítással ez sikerült is!

A technikai kivitelezésben a Portrait Shot részéről Németh Péter és Volner Márk voltak segítségünkre. A technikai és szakmai támogatás mellett a közös kreatív ötletelésből is jó néhány nagyszerű jelenet került bele a klipbe. Nem utolsósorban az Aeons nem kelt volna életre, ha nincs Boda Tibor, aki vállalta, hogy főszereplője és megformálója lesz annak az őrületnek, ami addig csak a mi fejünkben létezett. Tibi kétségkívül kihozta nekünk ezt a valóságba.

Skog - Aeons (official video)

Az Imprisoned Silence EP-t a Spiritside Productions kiadó jelenteti meg digitális formában.

KillerSick – 100% THRASH

Bő egy éve kiadott bemutatkozó demója után új EP-jével jelentkezett a soproni tharsher KillerSick. Három dalos Grim Reaper címet videó kislemezükről We Are Toxic című daluk egy igazi old-school fellingű klipet is kapott.

KillerSick - We Are Toxic (Official Music Video)

A hazai thrash utánpótlást is képviselő trió EP-je teljes egészében az alábbiakban hallgatható végig. A nyár, illetve az ősz során pedig a lenti fotón láthatjátok fellépéseiket.

Playlist: Grim Reaper

OceanWitherer – Egy projekt a magány és a veszteség közös érzéséből

Absence Whispers címmel osztotta meg új dalát az instrumentális post-metal / metalcore – djent vonalán mozgó argentin OceanWitherer projekt. A magány és a veszteség közös érzéséből 2022-ben alakult one-man projektet a multi-instrumentalista Mvrko Svudade hívta életre azzal a céllal, hogy biztonságos teret teremtsen azok számára, akik megnyugvást találnak „közös” bajaikban és a sötétségben. Érzelmekkel teli nyers zenéjével egyfajta kiutat kínál a hallgatóknak, hogy szembenézzenek saját küzdelmeikkel, lelkük szorongásaival és gyötrelmeivel. Az alább hallható tétele a közeljövőben megjelenő Pillars of the Anguish Cycle EP-jén fog szerepelni.

OceanWitherer - Absence Whispers (OFFICIAL VISUALIZER) Thall / Modern Metalcore

Dragoncorpse – I Live… AGAIN! – új dal és videó

A nemzetközi felállású  power/metalcore vonalas Dragoncorpse egy új dalt adot ki I Live… AGAIN! címmel. A dalban – amihez szöveges videó is készült – Nick Miller gitáros (First Fragment, Unleash The Archers) vendégeskedik.

DRAGONCORPSE - I Live… AGAIN! (ft. Nick Miller of FIRST FRAGMENT / UNLEASH THE ARCHERS)

A 2021-ben alakult, műfajában úttörőnek is mondható zenekart Mardy Leith énekes, Kris Chayer gitáros, Noah Nikolas Laidlaw basszer, Justin Gogan dobos és Mark Marin nagyzenekari témákért felelős billentyűs alkotja. Eddig többnyire single-dalokat, valamint egy nagylemezt adtak ki The Drakketh Saga címmel 2023 februárjában.

Depressed Mode – Suffer In Darkness – új verzióban

Words of Death címmel közel egy éve adta ki legutóbbi EP-jét  a szimfonikus death/doom metalt játszó finn Depressed Mode. A zenekar most EP-jük Suffer In Darkness dalának újrarögzített változatával jelentkezett, amelyben Gogo Melone (Aeonian Sorrow, Clouds) csodálatos vokálja élvezhető. A Suffer In Darkness egyébként a csapat egy régebbi dala, az eredeti verziója a 2007-es ‘Ghosts of Devotion albumon szerepelt.

Depressed Mode - Suffer In Darkness (Re-Recorded 2022)

Patriarchs In Black – Lemezelőzetes

Harmadik lemezével jelentkezik a Patriarchs In Black. A zenekar két alapembere Johnny Kelly dobos (Type O Negative) és Dan Lorenzo gitáros (Hades, Non-Fiction), akik maguk mellé olyan zenészeket gyűjtöttek össze, mint mint Karl Agell (Corrosion Of Conformity), Kyle Thomas (Exhorder), John „JD” DeServio (Black Label Society), Dave Neabore (Dog Eat Dog), Mark Sunshine (Riotgod), Jason McMaster (Watchtower), valamint Darryl „DMC” McDaniels (Run DMC). Lemezük július 19-én Visioning címmel fog megjelenni, amiről máris itt vannak What Do They Know? (For The Champions), valamint a DMC-vel készített Welcome To Hell Againt című daluk.

Patriarchs In Black - What Do They Know (official Video)
Patriarchs In Black - Welcome To Hell Again (official video)

Undark – Until the End – Itt a második daluk

A finn heavy metal banda, az Undark a napokban tette közzé második single-dalát Until the End címmel.

Üdvözlet a zenei offenzívában, ahol a dallamok és a riffek kíméletlenül, közvetlenül a szívedbe csapnak!” – olvasható közleményében.

Undark - Until The End

A Tomi Kurtti énekes, Petri Sääskö gitár/basszusgitár/ütőhangszerek és Tarmo Kanerva dobos alkotta trió bő egy hónapja kiadott debütáló daluk, a Frontlines itt érhető el.

Undark - Frontlines

Vermilia – Nocturne – új videó

Nocturne címmel mutatta be új videóját pogány folk black metal játszó finn művésznő Vermilia. Új videója Eino Leino versén alapul, és amit 1978-ban Vesa-Matti Loir tett híressé. A Nocturne összekapcsolja a rövid finn nyár hosszú napjait, és tökéletesen megrajzolja a finn természet tájképét.

Finnországban rengeteg csodálatos zene és vers születik. A Nocturne az egyik legszebb finn dal. Ennek a gyönyörű dalnak a létezésére szerettem volna felhívni a figyelmet azzal, hogy elkészítem a saját verziómat.” – mondta a zenekart vezető multizenész, Vermilia.

Vermilia - Nocturne (Official Video 2024)

Sea of ​​Treachery – A félelem erős motiváció

Az amerikai metalcore/deathcore banda, a Sea of ​​Treachery a napokban mutatta be FEARBOMB dalának videóját. Ez már a második daluk, ami új kiadójuk a Mutant League Records gondozásában jött ki.

A félelem erős motiváció, és ennek hatására néha az embereket a rossz okokból a megfelelő dolgokat cselekszenek. A FEARBOMB fogalmilag és lírailag egyaránt meditáció ezen a felfogáson, valamint azon, hogy a média és a szervezett vallás egyes ügynökei hogyan fogják kihasználni az emberek félelmeit. Ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezt az érzelmet valami kézzelfoghatóvá alakítsák, amitől az emberek jobban megosztottak lesznek.

Sea of Treachery - FEARBOMB (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Ritual Barbiturate – Zajos lemezelőzetes

A Ritual Barbiturate egy post-punk / hardcore banda, amit Matthew Davis (dogsholylife, AD, Form Rank) és Chris Wolford (ENDS., AD, Try Harder) alapított. Hozzájuk csatlakozott Gabe VanBenschoten basszusgitáros/gitáros (Mossbreaker, Gale Forces) és Kellii Scot (Failure) dobos. A banda  június 27-én Pain Manager címmel adja ki debütáló albumát, amihez Tilt és címadó daluk nyújtanak zajos kedvcsinálókat.

Ritual Barbiturate - Tilt [Official Stream] with lyrics!