Skog – EP premier

Imprisoned Silence címmel adta ki debütáló EP-jét a ’90-es évek svéd death metaljának örökségét tovább vivő budapesti Skog. A három tételes kislemez Aeons című dalához klip is készült, amihez a következüket fűzte a zenekar:
„Bár ez egy első próbálkozás, szerettük volna, ha olyan színvonalú anyaggal tudunk jelentkezni, ami híven tükrözi a zenekar elhivatottságát és szenvedélyét. A célunk az volt, hogy a klip szimbolizálja a dalszövegben megfogalmazott magányos, depresszív, megrekedt ember lelki világát. Úgy gondoljuk, mind a helyszínválasztással, mind a megvalósítással ez sikerült is!
A technikai kivitelezésben a Portrait Shot részéről Németh Péter és Volner Márk voltak segítségünkre. A technikai és szakmai támogatás mellett a közös kreatív ötletelésből is jó néhány nagyszerű jelenet került bele a klipbe. Nem utolsósorban az Aeons nem kelt volna életre, ha nincs Boda Tibor, aki vállalta, hogy főszereplője és megformálója lesz annak az őrületnek, ami addig csak a mi fejünkben létezett. Tibi kétségkívül kihozta nekünk ezt a valóságba.„
Az Imprisoned Silence EP-t a Spiritside Productions kiadó jelenteti meg digitális formában.









