Szerző: boymester

Ennui: meghallgatható a friss lemez

 Az alig egy éve bemutatkozó Ennui annak idején első lemezével (Mze Ukunisa) a dobogó tetején végzett a hangpróbák megpróbáltatásainak lekűzdése után, most megérkezett a nem kevésbé sötét funeral doom folytatás, The Last Way címmel. A lemezt a kétszemélyes vállalkozás irányító David Unsaved teljes egészében feltöltötte youtube oldalára az érdeklődőknek…

Ennui - Cold Somnolence

Epikus black Salt Lake City-ből

 Februárban mutatkozik be az egyszemélyes projektként már 2004 óta alakuló Ered Werthin amerikából és olyan előadókat emlegetnek vele kapcsolatban, mint a Summoning, Caladan Brood és a Gallowbraid. Ebből sejthető, hogy fantasy témájú, szimfonikus black metalról van szó. A lemezt a Northen Silence Productions gondozza, az első, Into The Stars c. dal pedig már meg is hallgatható a lemezről. 

7 év után ismét Coldun

 A kéttagú német Coldun zenekar még 2006-ban jött össze, első lemezükre nem is kellett sokat várni, még 2007-ben megjelent Necessariis? Dubiis? Caritas? címmel. A lemezen található epikus, melodikus doom metal köszön vissza jövőre a folytatásban is, az új kiadvány várhatóan jövő febrár 14-én kerül a nyilvánosság elé Collapsing Polarities címmel a Northern Silence Productions jóvoltából. A rövidnek mondható, 39 perces kiadványból készült egy hosszabb bemutató a rajongók részére. A megjelenést követően a teljes lemez meghallgatható lesz a zenekar bandcamp oldalán is.

Mountain Throne debütálás – avagy ronda, de talán finom

 December 6-án jelenik meg a német Mountain Throne zenekar bemutatkozó, Stormcoven névre keresztelt lemeze a Cyclone Empire jóvoltából. A heavy/doomban utazó zenekar eddig egy EP-vel és 2011-ben egy Split anyaggal jelentkezett, most viszont teljes vállszélességgel ugranak neki a színtérnek. A klasszikus heavy metal és doom keverékével dolgozó zenekar sötét hangulatú szövegeivel, remek gitárszólóival szerezhet kellemes percek, de a borítót elnézve már csak a fülnek…

  
 

1.Spirits Of Fate
2.Stormcoven
3.Winter
4.Morningstar Iconoclast
5.Priestess Of The Old
6.On The Mountain Throne
7.Where Alchemy Thrived
8.Totem

Folytatja a Wiljen Wij

 A belga funeral doomos Wijlen Wij még 2002-ben indult ex-Pantheist és In Somnis tagokkal, erős debütáló lemezüket pedig 2007-ben jelentették meg a banda nevére keresztelve. A zenekar mindig projektként működött, soha nem hajtotta őket időkorlát, így a folytatásra is mostanáig kellett várni. A zenekar kissé átrendeződve (az alapító basszusgitáros Stij van Cauter helyét Geert Van Mook vette át a Faal csapatából) jelenteti meg új lemezét még várhatóan ebben az évben Coronachs of the Ω címmel. A lemezt nyitó …boreas c. dalt már közzétették. 

Kauan – Pirut

 November 25-én kerül nyilvánosságra az orosz Kauan ötödik nagylemeze. A különc vizeken utazó, post jelzővel kacérkodó folk/doom banda új produkcióján összesen nyolc, sorszámmal ellátott dal szerepel, mindössze 39 percben, így a Pirut névvel jegyzett kiadvány az eddigi legrövidebb lesz a zenekartól. A lemez II. számú dala már meghallgatható. 

Hands Of Orlac hírek

 Gyakran kényszerülnek költözni az emberek manapság, ezt az olasz Hands Of Orlac zenekarként tette. A spagetti földjéről egyenesen Svédországba utaztak, hogy itt folytassák tovább zenei pályájukat, amit csak az okkult doom színtéren tudnak elképzelni. A műfaj egyik legjobbjaként tartom számon a zenekart, így örömmel fogadtam a hírt, hogy már dolgoznak második lemezükön, melynek címe (ország ide vagy oda) Figli Del Crepuscolo lesz, ami annyit tesz, hogy a szürkölet fiai. Komolyabb változásra nem kell számítani a zenekart illetően, viszont a költözést követően az elmúlt években rengeteg koncertezéssel próbálták bebiztosítani helyüket az északi vidéken, főként olyan zenekarok társaságában, mint a The Wandering Midget és a Pagan Altar. A lemezről egyenlőre csak a cím ismeretes, a kiadást jövő év elejére tervezik. 

Hands of Orlac - Vengeance From the Grave

Crimson Dawn – In Strange Aeons… – 2013

    Sokan kötik a doom metalt olyan országokhoz, mint Svédország vagy Anglia, miközben igazán régre nyúló múlttal rendelkezik több európai ország is, közülük talán külön kiemelkedik a jó öreg olasz csizma. Régóta termeli a földrész a végzet pallosának sarjait, méghozzá egyedi szájízzel, kifejezetten underground használatra címkézve. A manapság oly divatossá, sokszor elcsépeltté vált okkultista […]

Tovább »

Hosszú hallgatás után ismét Doomenicus

 Az eddig egyetlen, de minőségi lemezzel bemutatkozó (Sacred, 2009) olasz Doomenicus hosszadalmas hallgatás, tagcserék és ideiglenes földbeállás után új EP-vel jelentkezett, aminek címe Endless. Erről a 4 dalos kiadványról tették most elérhetővé az igen jól sikerült Those Dreams c. dalt. A stabilizálódott felállással reményeik szerint ott folytathatják, ahol korábban befejezték. 

Doomenicus-Those Dreams