Szerző: boymester

Relentless – Souls Of Charon

 Megjelent az amerikai Relentless zenekar Souls Of Charon c. bemutatkozó lemeze. A Carlee Jackson énekesnővel felálló heavy/doom zenekar még tavaly alakult és első lemezüket a Do Or Die Records hozta ki. A zenekar neve az első Pentagram albumból származik és zeneileg is leginkább a klasszikus heavy metal/doom vonalat erősítik. A kiadvány teljes egészében meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán. 

Souls of Charon by Relentless

Régi-új ismerős: Maze Of Roots

 Különleges kapcsolatban állok a finn Maze Of Roots kiadványaival, ugyanis évekkel ezelőtt, érdeklődésemnek köszönhetően az első, személyesen nekem küldött alvilági zene volt az a bemutatkozó demó, amit Joel Leinonentől kaptam, akivel néha írogatunk is egymásnak. Persze a nyelvi akadályok lekűzdésére sokféle módszert próbáltunk, de általában kimerült a dolog a „Kössz, meghallgatom.” kifejezések fordításában. Joel 2009 óta próbálkozik projektjének életben tartásával, ennek újabb bizonyítéka a most megjelent, egyszerűen csak 2013 néven futó EP-je. A két dal 19 percben tartogat az esetleges érdeklődők számára „sufnituningos” okkult, tradícionális doom metalt, erőteljes underground minőségben. Ebben a kivitelezésben el kell felejteni a Sabbath, meg hasonló gyökereket, ez nem nagyközönségnek készült zene, inkább egy ember panaszainak kreatív világba sírása, ordítása. A Take Form c. dalt funeral doom kedvelőknek is előszeretettel tudom ajánlani. Az eddig megjelent két demóval együtt meghallgatható a Maze Of Roots bandcamp oldalán.  

Bemutatkozik az Adagio Funebre

 A Csehországban, 2009-ben alakult Adagio Funebre megjelentette a Leviathan Music jóvoltából bemutatkozó, Of Grief And Insanity c. lemezét, melyen egyfajta melodikus doom metallal borzolja a lélek receptorait. A többnyire death/black vizeken edződött tagok lassú, depresszív zenével hívnák fel a figyelmüket magukra, úgyhogy a végső ítélet pallosa most már a hallgatók kezében van. 

Adagio Funebre - A Tale from the River (DEMO SINGLE 2013)

   

1.The Castle of Doom
2.  2. A Tale from the Crypt
3.  3. Autumn Absinthe
4.  4. Funeral Vision
5.  5. The Meaning of Life
6.  6. Sky Painters (1942)


Bemutatkozik a Crypt Sermon

 Philadelphiai epikus doom zenekar tűnt fel a látómezőn Crypt Sermon néven, akiknek első demóját a Dark Descent Records karolta fel a zenekarral együtt. Az énekes szerint egy minden trendet elutasító, gyökereken alapuló, epikus/heavy doom metalt játsszó zenekarként akarnak tevékenykedni és már íródnak a dalok a teljes bemutatkozáshoz, ami várhatóan 2014-ben be is fog következni. Első hangzóanyaguk teljes egészében meghallgatható bandcamp oldalukon. A Demo MMXIII összesen 3 dalt tartalmaz közel 17 percben, aminek fő inspirálója természetesen a Candlemass és a Solitude Aeturnus, de megemlíthető a Magic Circle és a The Gates Of Slumber hatása is. 

<a href=”http://cryptsermon.bandcamp.com/album/demo-mmxiii”>Demo MMXIII by Crypt Sermon</a>

Fangtooth dal a következő albumról

 …as we dive into the dark c. lemezével tér vissza 2011-es debütálása után a szicíliai doom zenekar, az érdekes nevű Fangtooth. A bemutatkozásukról már olvashattatok nálunk. Korábban bármi előjel nélkül jelentették meg első kiadványukat, most sem vitték túlzásba az információk kiszivárogtatását, de egy dalt már elérhetővé tettek bandcamp oldalukon.

No Tomorrow by Fangtooth

Plaga – Magia gwiezdnej entropii – 2013

       A hangpróbák magasztos méltatásával kell kezdenem ezt az írást, mert a jobb-rosszabb lemezek tengerében fulladozva időnként horogra lehet akadni elég rendesen, méghozzá nem mindig megmagyarázható okkal. Történt ugyanis, hogy a fullasztó júniusi melegben kellett belefutnom Lengyelország északkeleti vidékének mágikus black metal zenéjébe rögvest egy mázsányi súlyú doom lemez után… Megjegyeztem, hogy jó […]

Tovább »

The Howling Void töredékek

 Nightfall címmel jelenteti meg várhatóan idén év végén negyedik lemezét az amerikai funeral doomos The Howling Void. A lemezt ismételten a Solitude Productions gondozza majd. A borítót és dalcímeket már közzé is tették, a dalokból pedig készítettek egy rövid összeállítást. 


1.A Long Day’s Journey Into Night
2. 2. In Subterranean Temples
3. 3. God Of The Gallows  [instrumental]
4. 4. Mist And Moonlight
5. 5. The Chaos Beyond The Stars
6. 6. Voidward [instrumental]

Hamferd debütálás

 A Feörer-szigeteknek összesen alig egy tucat metal bandája létezik, de ezek között olyanokat tud magáénak, mint a Týr. Ez a sor bővül most a teljes lemezzel jelentkező Hamferd zenekarral, akik 2010-ben Vilst er Síðsta Fet c. megjelent EP-jükkel felhívták magukra a figyelmet. Miután 2012-ben a Wacken Open Air metál csatáját megnyerték, neki is állhattak a bemutatkozó lemeznek. Hűvös, hangulatos death/doom metalt játszottak az első EP-n és ezt most teljes korongon nyújtják a hallgatóság elé. Az Evst (fordítása: legnagyobb) névre keresztelt album világszerte november 15-én jelenik meg a Tutl Records jóvoltából, rajta összesen 6 szerzeménnyel. Ebből már nyilvánosságra került a címadó dal. 

Nomad Son – The Darkening – 2013

   Nem véletlen az „Álmodtam egy világot magamnak…” szövegrész a beköszönő részben, mivel ez igaz a Nomad Son teljes eddigi pályájára, különösen a most tárgyalt, harmadikként érkező The Darkening lemezre. Történt ugyanis, hogy a nemrég bemutatott Forsaken zenekar basszusgitárosa és fő dalszerzője, Albert Bell tollában sokkal több tinta volt, mint amit az anyazenekar ritkán megjelenő […]

Tovább »