Amint megláttam az amerikai Cartilage albumának a borítóját azonnal nosztalgikus hangulatba kerültem. Ezek a harsány, bántóan színes albumborítók bizony az Impetigo stílusát közvetítette felém. Ilyen ronda színekkel egyedül csak ők tudták büntetni a nagyérdeműt. Kisiskolás koromban sem voltam képes ilyen színeket kikeverni a vízfestékből pedig próbálkoztam. Ezek után pedig megpillantottam az utolsó dalt az albumon […]
Tovább »
A majd 30 éve aktív Dark Funeral a black metal svéd ágának egyik biztos és sziklaszilárd tagja. A név számomra teljesen egybeforrt black metal stabil és kiegyensúlyozott formájának képével, avagy ők egyértelműen egyike azon bandáknak akik az idők alatt teljesen azonosultak a “ha nem romlott el, ne javítsd meg” mottóval. Valóban, stílusuk gyakorlatilag érdemben semmit […]
Tovább »
A Svájcból származó Icare a zenei stílusok közül éppen a grindcore és a post-black metal mellett dobta nem létező lándzsáját. Mondanom sem kell, hogy nem mindennapi keveredése ez a stílusoknak. A post-black metal múltba révedő merengései, cipőbámuló maszatlolása keveredik a hiperaktív és dühös grindcore-al. Önmagában már ez felkeltette az érdeklődésem a banda iránt, aztán megláttam, […]
Tovább »
Tavaly, a különlegességeket és a rock, metal minden stílusában feltörekvő bandákat felfedező olasz WormHoleDeath kiadónál jelentkezett első albumával (EP-vel) a kanadai Halifaxból származó Hogtooth. A vadkanagyarról elnevezett csapat kissé Motörhead-es logója egy szűk harminc perces lemez borítóját díszíti és annyiban találó, hogy valóban olyan borostás és nyers zenét tartalmaz, mint az epigon. A korong azonban […]
Tovább »
A grindcore amennyire extrém zeneileg annyira földhözragadt témáit tekintve. A mindennapi életből merítenek, a kisember soha véget nem érő basztatásáról szólnak mikródalaik. Le sem lehetne tagadni, hogy a hardcore és crust punk nagy hatással volt a kialakulására, ez általában az ő asztaluk szokott lenni. A spanyol Ruinas 2018-ban alakult meg és ők is emellett tették […]
Tovább »
Szegény Empyrean Sky…pont akkor kellett tevékenynek lennie, amikor egy Opeth nevű banda a legszebb napjait, éveit élte és gyakorlatilag minden levegőt elszívott a progresszív elemeket death metallal elegyítő zenekarok elől, teszem hozzá, sokszor joggal. Ennek következtében még ma is elsődleges összehasonlítási alap, ha ez a műfaj szóba kerül, miközben egy John Welborn (Putrefaction, Wormwood) nevű […]
Tovább »
Mindenképp elismerem az egyediségét, de sokakkal ellentétben engem sosem vonzott igazán a keleti kutúra. Nem lettes anime rajongó, kimaradt a Pokemon és alapvetően rengeteg szokással, hagyománnyal nem tudok szimpatizálni, főleg Japánt illetően. Ugyanakkor a szigetországnak is van egy olyan aspektusa, ami közelebb áll hozzám, ez pedig a horrorhoz való szintén egyedi hozzáállásuk. Persze sosem szórakoztatott […]
Tovább »
Szeretem a split kiadványokat. Egyszerre kettő vagy akár több banda zenéjével ismerkedhetek meg, hasonlíthatom össze vagy akár nyertest is hirdethetek. Ez utóbbi természetesen mindig erősen szubjektív szokott lenni na de ennyi baj legyen. Szóval számos előnye van az ilyesfajta kiadványoknak, általában olyan bandákat kapunk rajtuk akik szegről végről hasonló stílust képviselnek. Persze kivétel mindig van […]
Tovább »
A lengyel black metal színtér az egyik kedvenceim közé tartozik. Számos arcát jelenítik meg a fekete fémnek: a depresszív érfelvágós albumoktól kezdve a skandináv stíluson át egészen az koponyákat betörő war metal-ig. Mindezen felül mindig tudnak egy rájuk a leginkább jellemző komorságot belevinni szerzeményeikbe, az erre a térségre jellemző depresszió és melankólia szinte mindig megjelenik. […]
Tovább »
Nem lehet kérdés, hogy Horvátország az ott található egyébként mozgalmas underground élet mellett sem nevezhető egy metal nagyhatalomnak, így külön meglepő volt, hogy az utóbbi évtizedben megjelent, maréknyi doom metal reménység közöl pont itt született meg az egyik legbizalomgerjesztőbb projekt a Candlemass, Solitude Aeternus örökség ápolását tekintve. Ez a csapat nem más, mint a 2018-ban […]
Tovább »
