Az amerikai Divulsive pontosan azt a kíméletlen, zsigeri zúzást hozza el nekünk, amivel a brutal death metal a kezdetektől fogva megkínálta a gyanútlan hallgatóságot. Bár a formáció életútja viszonylag rövid, a tagok cseppet sem bánnak finoman a hangszereikkel. Történetük egy 2024-es demóval vette kezdetét, amit villámcsapásszerűen követett a Promo 2025 anyaguk a rákövetkező esztendőben. Ez a rövid, de annál töményebb ízelítő komoly feltűnést keltett a földalatti körökben, azonnal egy stabil lemezszerződést fialva a csapatnak a stílus egyik legmegbízhatóbb bástyájának számító Comatose Music szárnyai alatt. Ennek a gyorsan nyélbe ütött együttműködésnek a gyümölcse a július 24-én érkező Spawned In Viscera című debütáló nagylemez, amely egyértelműen a zenei mészárszék legvéresebb, legalsó polcát célozza meg.

A vizuális oldalért felelős Ethan Valk kifejező borítója maradéktalanul illeszkedik ehhez a megalkuvást nem tűrő, esztétikát csak hírből ismerő koncepcióhoz. A Divulsive küldetése teljességgel világos: egy vérgőzös krátert hagyni maguk után a globális underground zenei térképen, messzire elkerülve a fősodorbeli metal lágyabb irányvonalait. Akinek a nyári hőségben egy kis agyzsibbasztó, a tiszta éneket teljesen negligáló kalapálásra van szüksége, az nyugodtan vesse bele magát ebbe a barátságtalan, húscafatokkal borított verembe.

A finn metal színtér tapasztalt zenészeiből verbuválódott JÛN idén kezdte meg nyilvános működését, a bemutatkozó Inception of Isolation után pedig máris itt a folytatás a The Endless Horizon képében. Az eredetileg Jukka Keskinen és Marko Männikkö gitárosok szerzeményeire épülő projekt gyorsan hattagú formációvá duzzadt, zenéjükben pedig a dallamos metal alapvetéseit házasítják össze a jóval agresszívabb, modernebb éllel. A csapat stílusát a szélsőségek közötti ingázás határozza meg.

Az új dal tovább mélyíti ezeket az ellentéteket. A tétel visszafogottabb, dallamosabb térből indul, hogy ahogy a gyújtózsinóron szalad végig a szikra, hogy aztán megkapjuk a jól ütemezett robbanást. Mikko Orava dobos szerint, míg az első daluk a lágyabb oldalukat mutatta be, ez a szerzemény már extrém metalos arányokat ölt, ahol a szépség és a pusztítás kéz a kézben jár. Ez a recept persze nem újszerű, hogy album hosszúságban is működhet-e, azt döntsétek el a dal meghallgatása után.

Lima szürke ege és a tengerparti köd nem éppen a vidámság táptalaja, így nem meglepő, hogy a perui fővárosból érkező Illwind debütálása, a The Unfolding at the End of Light sem a gondtalan nyári slágerek gyűjteménye. A július 3-án a Personal Records gondozásában érkező nagylemez mögött korántsem kezdők állnak; a kvartett tagjai olyan dél-amerikai formációkban edződtek, mint a Reino Ermitaño, a Cobra, az Arcada vagy az Argul. Ez a zenei háttér egy meglehetősen sajátos kondérba terelte az alkotókat, ahol a súlyos doom metal az alap, de a fűszerezésnél a post-punk, a stoner rock és a korai black metal jegyei is előkerültek.

A hanganyag öt saját szerzeménye egyfajta komor alvilági utazás, amelyben a Black Sabbath öröksége keveredik a Neurosis és a Swans kísérletezőbb éleivel, sőt, a The Cure vagy a Depeche Mode melankóliája is feldereng a szürke dallamívek között. A dalok, mint például a tízperces Crimson Skies vagy a monumentális Lucifer’s Mule, kényelmesen hömpölyögnek a tiszta ének és a lassú ritmusok hátán, de olykor váratlanul váltanak át a Bathory viking korszakát idéző heroikus vágtákba. Az analóg hangzásvilág csak tovább erősíti az atmoszférikus, álomszerű jelleget, ami egészen az utolsó tételig kitart. A lemezt záró The Stooges feldolgozás, az I Wanna Be Your Dog pedig egyfajta cinikus fricska a nagy ívű komorság végén, mintha a zenekar ezzel rántaná vissza a hallgatót a valóság mocskosabb aszfaltjára. Az Illwind ezzel a bemutatkozással sikeresen bizonyítja, hogy a doom merev keretei között is van még hely az egyéni látásmódnak és a stílusokon átívelő sötétségnek.

A norvég Makkmat nevű grindcore csapat második, Syke Fantasier című nagylemeze május 16-án debütál a Torgau-ban megrendezésre kerülő Grind The Nazi Scum fesztiválon. A receptjük matematikailag is precíz: 22 dal mindössze 22 perc alatt, ami a grindcore világában nem kapkodást, hanem vegytiszta hatékonyságot jelent. A trió – Øyvind, Kikken és Rune – a klasszikus, egy lábdobos proto-blastbeateket ötvözi a crusty d-beat lüktetésével, némi death metalos riffgyűjteménnyel és meglepő módon hip-hop mintákkal fűszerezve.

A lemez Nesha Doomsday Graphics által készített, biomechanikus harci kutyát ábrázoló borítóval a fizikai formátumok kedvelői számára neon-narancs színben pompázó bakelit, a kazetta és a CD formában is megjelenik. A Makkmat láthatóan nem akarja megváltani a világot, csupán egy őszinte, szarkasztikus és végtelenül erőszakos tükröt tart elénk, amelyben a powerviolence és a goregrind elemei egyaránt visszaköszönnek. A hírek mellé egyelőre egy régebbi dalt tudok tenni, de úgy gondolom, ez is bőven megragadja a horda lényegét.

A finn black metal banda, az Acolythus május 8-án adta ki debütáló albumát Unearthly Kingdoms ‘Neath Lifeless Stars címmel, az Inverse Records gondozásában. A lemez az emberi kivitelezést és az ezoterikus tudást testesíti meg. A projektek zenészei készítése közben arra összpontosítottak, hogy az agressziót a legtisztább formájában ragadják meg, a műfaj kortárs hangzásában, viszont a domináns technológiai közvetítés nélkül, ahogyan azt Scholars of Empires Beyond daluk is mutatja.

Az album témái a mizantrop dalszövegektől az emberiség poszt-apokaliptikus víziójáig terjednek, narratíváját az ezoterikus és okkult tudás feltárására összpontosít. Hét számon keresztül az album egy olyan hangzásvilágot hoz létre, ahol a hagyományos északi dallamok egyszerű ritmikai alapokkal fonódnak össze, céljuk, hogy minden egyes darab a társadalmi és spirituális struktúrák összeomlásával szembesülő gyászénekként működjön.

Az Omega Diatribe május 15-én indítja útjára öt országot érintő nyári turnéját. A körút nyitóállomása hazai pályán lesz, a Barba Negra kék termében, ahol a zenekar a Watch My Dying és az As Karma Brings társaságában zúdítja rá a közönségre súlyos riffjeit és könyörtelen groove-jait.

A budapesti koncert több szempontból is különlegesnek ígérkezik. Ez lesz az első alkalom, hogy az Omega Diatribe kvartett felállásban áll színpadra, miután az év elején a zenekar közösségi felületein jelentette be Kelemen János gitáros távozását. A formáció azonban láthatóan nem vett vissza a tempóból: az új felállás mellett friss szerzeménnyel is készülnek.

A Barba Negrában debütál élőben az Omega Diatribe új dala, a Deadlock, amely hivatalosan június 12-én jelenik meg a streaming platformokon. A dal már előre menthető Spotify-on.

Nyári turnédátumaik pedig így alakulnak:

Bő másfél évtized telt el azóta, hogy az orosz Cranial Osteotomy legutóbb életjelet adott magáról nagylemez formájában. A 2011-es Victim Of Wicked Sickness után a brutal death metal kvartett mintha maga is áldozatává vált volna az underground mocsarával járó kényszerpihenőknek, ám a Comatose Music gondozásában július 10-én érkező Vortex Of The Dark Knowledge jelzi, hogy a tagság nem felejtett el húst darabolni. A tizennégy évig érlelt hanganyag az emberi tudásszomj és az érte hozott véres áldozatok tematikáját járja körül, messze elkerülve a műfajra jellemző, öncélú belsőség-katalógusokat.

A lemezt a Marco Hasmann által jegyzett, a Fleshgod Apocalypse vagy a Kraanium vizuális világát idéző borítóba csomagolták, ami hűen tükrözi a zenei tartalmat. A Praecursor baljós felvezetése után a Thanatomorpheus szabadítja rá a hallgatóra Vad Moskalenko gyomorból feltörő rituális üvöltéseit és a Vladimir Pomytkin által vezényelt, sűrű gitártémákat. A dalok szerkezete a Suffocation-iskola legjobb hagyományait követi: a Dipping Into Sombre Quagmire például a csonttörő tempók és a ragacsos, iszapos sludge-lassulások kiszámíthatatlan váltakozásával operál. A hangzásért az Impulse és a Gravestone stúdiók feleltek, a végeredmény pedig kellően tömör és súlyos lett ahhoz, hogy a Cathedral Butchery Feast vagy a záró Scorched Diadem pusztítása valóban fizikailag is érezhető legyen. A Cranial Osteotomy visszatérése pont olyan, mint egy elfeledett, sötét rituálé: hosszú várakozás előzte meg, de a végeredmény könyörtelenül beszippantja a gyanútlan érdeklődőt.

A párizsi illetőségű Guillaume Beringer vezette XCIII projektje nem az egyszerű megfejtések híveinek készült. A római számokkal jelzett név Charles Baudelaire A romlás virágai című kötetének egyik igencsak depresszív versére utal és a május 22-én érkező In Puncto Ad Inferna Descendunt pontosan azt a sötét, dekadens eleganciát hordozza, amit a költőóriás sorai sugallnak. A Club Inferno Ent. gondozásában megjelenő anyag az avantgárd post-rock köpönyege alól előhúzott coldwave, progresszív rock és némi black metalos felhang elegyéből épít hipnotikus, néhol zavarba ejtő hangképeket.

Az albumon Beringer bátran kísérletezik a textúrákkal: a gyermeki énekhangok és a váratlanul felbukkanó rap-elemek olyan szürreális elegyet alkotnak, amelyben az Ulver kései korszaka, a Porcupine Tree melankóliája és a Massive Attack triphopos lüktetése ad randevút egymásnak. A Et Quand Il Pleut, Je Danse tételében Louison vendégszereplése hoz éteri lágyságot, míg a The Great Escape a projekt progresszívebb arcát mutatja meg. Az Island Of Lost Soul képében pedig Beanzy közreműködésével tágítják tovább az amúgy is nehezen definiálható zenei univerzum határait.

A lemez címe latinul az alászállás pillanatára utal, és valóban, a hallgatót egyfajta visszafordíthatatlan belső utazásra invitálják, ahol a gyönyör és a pusztulás kéz a kézben jár. Aki nem riad vissza a műfaji korlátok teljes lebontásától és a sötét, atmoszférikus kalandozásoktól, az a XCIII új munkájában megtalálhatja a tavaszi szezon egyik legkülönösebb, s egyben legintelligensebb kiadványát.

Új fejezet nyílik a nemzetközi felállású heavy/power metal zenekar, a Burning Sun történetében. Az eddig Papi Zoltán basszusgitáros (a Burning Sun fanzine szerkesztője) és Pancho Ireland (Merciless Law) énekes-gitáros párosa alkotta duó két új taggal bővíti felállását Nicolas „Nico” Peter énekes / gitáros (Tyran, Invictus) és Kulcsár Edmond „Edi” dobos (Gift of Grave) személyében. Az új felállás első közös dala a naokban bemutatott Sunbeam, Rise! volt.

„Visszatértünk egy vadonatúj kislemezzel, hogy bemutassuk új felállásunk. Ebben a dalban három különböző hang is közreműködik: gitárvarázslónk, Pancho Ireland, új énekesünk, Nicolas Peter és mint egy nagyon különleges vendég Cederick Forsberg!

A dalhoz a zenét eredetileg az egyik legjobb magyarországi power metal banda, a Demonlord, szerezte. Bár a dal egyik albumukra sem került fel, megtisztelő, hogy a zenekar ránk bízta. Mi ezt új dalszöveggel és barátunk, Cederick Forsberg segítségével (Blazon Stone, Bronz, stb.) vettük fel, hogy tisztelegjünk a power metal előtt, az előtt a műfaj előtt, amelyet mindannyian szeretünk.”

Az új dal mellé egy másik örömteli hírt is megosztottak:

„Büszkén jelentjük be, hogy lemezszerződést írtunk alá a Pride and Joy Music-kal készülő albumunkra, amely augusztus 21-én kerül megjelenésre CD-n és minden digitális platformon! A Power to Survive is megjelenik az általunk kiadott kazettán a saját „Emaly Productions” logónk alatt.

A sötétebb, nehezebb és hidegebb megtorlás után újra felemelkedünk. 10 új dal tele felemelő energiával, fülbemászó dallamokkal, gigantikus kórusokkal a tiszta power metal szellemében. A Helloween, Edguy, HammerFall és a klasszikus ’90-es évek power metal rajongói – ez határozottan neked szól!

A Power to Survive nem csak az eddigi leghosszabb albumunk, hanem a legkidolgozotabb is. A „csak gyilkolás, semmi filter” szellemében lett kovácsolva, garantáljuk, hogy nem fogsz csalódni. Hihetetlenül büszkék vagyunk az eredményre, és alig várjuk, hogy megoszthassuk veletek.

Hamarosan bemutatjuk az albumborítóját a teljes számlistával. A Burning Sun új felállással visszatér, erősebb, mint valaha, olyan dalokat hoz el nektek, amelyek erőt adnak a túléléshez.

Maradjatok velünk további izgalmas hírekért!”

A világjárvány sötétségében, szobaprojektként fogant ausztrál Beleth köszöni szépen, esze ágában sincs visszahúzódni az árnyékba. Miután a 2021-es Silent Genesis című debütálásukkal – amely a Carcass és a Lamb Of God vaskos örökségét házasította össze – sikerült meggyőzniük a nemzetközi szaksajtót, a csapat most egy független kiadású kislemezzel rúgja be az ajtót. A május 15-én érkező The Grinding Void az első olyan felvétel, amelyen már a formáció új torkát, Dean Wade énekest hallhatjuk, aki láthatóan nem finomkodik a mikrofon mögött.

A szerzemény hű marad a zenekar védjegyévé vált death/groove metal alapokhoz: az izmos riffelés és a lüktető ritmusok mellett ezúttal nagyobb hangsúlyt fektettek a baljós atmoszférára is. A dal egyfajta alászállás a vér és lángok marta mélységbe, ahol a feszültség szinte tapintható, mielőtt a gitárok végleg átvennék az uralmat. A koronát az építményre Aidan Cibich vendégjátéka teszi fel; a többek között az Echoes In Eternity és az egykori Apophis soraiból ismert gitáros egy villámcsapásszerű szólóval fűszerezte meg a végeredményt.

A hangzásért ezúttal sem bíztak semmit a véletlenre, a keverést és a maszterelést a németországi LSD Studios falai között Lasse Lammert végezte, akinek a neve a Sigh vagy a Raven lemezeiről is ismerős lehet. A végeredmény egy masszív, páncélozott hangfal, amely a finn Tony Kaarlas által készített szöveges videóval kiegészülve hivatott fenntartani az érdeklődést a trió – Dean Wade, Chris Long és Robin Stone – munkássága iránt. A zenekar eddigi legérettebb megnyilvánulása nem ejt foglyokat, csupán a riffek sűrűjébe taszítja a gyanútlan hallgatót.