Címke: death/doom metal

Enoch – Sumerian Chants – 2013

    Harmadik lemezét kaptam kézhez az olasz Enoch zenekarnak, amely azóta parkoló pályára állt két tagjának kiszállása miatt. Silvio (Ras Algethi), aki a dobok miatt volt felelős, Leonardo, aki a billentyűkért, búcsút mondott az 1998 óta létező milánói bandának, aminek megmaradt tagjai azóta is a folytatáson dolgoznak és új társakat toboroznak az ősi istenek […]

Tovább »

Gótikus death/doom a Draconian farvizén

 A görög Immensity története egészen 2009-ig visszanyúlik, hosszadalmas diszkográfiával azonban mégsem rendelkeznek. A Hypnotic Dirge azonban látott bennük fantáziát, így a formáció idén bemutatkozik első nagylemezével, amit The Isolation Splendour címen jelentetnek meg. A zenekar bevallottan olyan kiadványokra és bandákra támaszkodik zenéjüket illetően, mint a Draconian és a korai Paradise Lost és My Dying Bride. A március végén érkező produkcióból már két dal is meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán. 

<a href=”http://hypnoticdirgerecords.bandcamp.com/album/the-isolation-splendour-2″>The Isolation Splendour by Immensity</a>

Itt a Solothus alkalomhoz illő köntösben

 A Doomentia Records jóvoltából érkezik a finn doomsterek új lemeze, No King Reigns Eternal. Az old school vonalat erősítő, death/doomban utazó Solothus március 4-re tervezte 6 időigényes szerzeményének megjelentetését, amiből a Malignant Caress c. dal már elérhető. A lemez egyébként a hangulatnak megfelelő, pofás borítóval érkezik majd, ami a spanyol Juanjo Castellano munkáját dícséri. 

Solothus - Malignant Caress

Temple Of Gnosis – eljő az album ideje

 Az egyszemélyes belgrádi doom projekt, a Temple Of Gnosis folytatja pályafutását tavaly év elején bemutatott EP-je után, így elérkezett a nagylemez ideje is. A De Secretis Naturae Alchymica címre keresztelt kiadvány március 4-én érkezik és a projekt hagyományait viszi tovább, vagyis horrorisztikus, ambient és drone részekkel teletűzdelt, súlyos death/doom metallal árasztja el a világot. Kedvcsinálónak itt van addig a már korábban elérhetővé vált, de a lemezen is szereplő Tree Of Life

Temple Of Gnosis - Tree Of Life

Sorrowful – In The Rainfall – 2015

    A mexikói páros, Ishtar (dobok, gitár) és Vergara (ének, basszus) 2009-ben indította útjára a beszédes nevű Sorrowful zenekart. A két zenész leginkább hazai black hordákban fordult meg és talált egymásra, kitűzött céljuk mégis a korai death/doom világának felelevenítése lett az új formációval. Próbálkozásaik egy demót és egy split kiadványt szültek, ezután jegelték a […]

Tovább »

Oktor – Another Dimension Of Pain – 2014

      Több mint egy évtizede létezik már lengyelföldön az Oktor nevű formáció, több zenekarban megfordult, tapasztalt zenészekkel, de pár válogatáson és egy EP-n kívül eddig még nem tettek le semmit az asztalra. Most azonban a Solitude támogatásával elérkezettnek látták az időt, hogy megmutassák, mivel ütik agyon az időt a közeli temető melletti, tojástartóval […]

Tovább »

Woebegone Obscured – Deathscape MMXIV EP – 2014

    Már jópár éve, hogy belebotlottam a dán Woebegone Obscured első, még 2007-ben megjelentetett, csúnyácska, amatőr jellegű bemutatkozó albumába, ami Deathstination névre hallgatott. Ugyan nem fedezték fel a black/death/funeral doom keverésének új megközelítéseit, mélységeit, egy nagyon hangulatos anyagnak tartottam a maga módján, főleg, hogy igazi underground sikátorokba kalauzolt el, ahol a műfaj kereteinek tiszteletben […]

Tovább »