Címke: Doom

Attalla – überlaza sludge/stoner metal

 Minden bizonnyal stílusából adódóan az egyéniség erőteljes hiányában tobzódik az amerikai Attalla zenekar, akik sludge/stoner vizeken evezgetve adják körbe a bongot, ugyanakkor mind 2014-es bemutatkozó lemezük, valamint most megjelent Glacial Rule című kiadványuk első osztályú szórakozást nyújthat a műfaj szerelmeseinek, érdemes vele próbát tenni. Ami garantált, az a súlyos riffek, valamint a véráramba is jutó, vastag füst. 

ATTALLA - Glacial Rule (Full Album 2017)

Agalloch, Crown – koncertbeszámoló

Igazi underground csemegét szolgáltatott nekünk 12-én a DürerKert, Budapesten. A rajongók először köszönthették nálunk az amerikai Agalloch-ot, valamint láthattuk még a francia Crown-t is. Előbbi majd húsz éve legendás a black metal újragondolásában, utóbbi elég pehelylelkű banda a maga 2011-es alakulásával. ’Meglepő’ módon a Dürerben a pokoltól négyszer nagyobb hőség uralkodott. Az egész esemény a […]

Tovább »

Ahab – borító és számlista

A nautikus funeral doom megteremtője, a német Ahab hamarosan elkészül negyedik stúdióalbumával, amely augusztus 28-án jelenik majd meg a Napalm Records-nál. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy elődeihez hasonlóan konceptalbumról van szó, amelyhez William Hope Hodgson The Boats Of The Glen Carrig című műve adta az ihletet. A borítót és dalcímeket már nyilvánosságra hozták:

1.The Isle
2.The Thing That Made Search
3.Like Red Foam (The Storm)
4.The Weedmen
5.To Mourn Job
6.The Light In The Weed (Mary Madison) [bonus track]

Az album június 18-tól lesz előrendelhető.

Minsk – The Crash And The Draw – 2015

A mai napon egy chicagó-i (na igen…) doom brigád friss kiadványa kerül terítékre, amit nem mellesleg a Relapse Records szabadított rá a világra, Sanford Parker produceri felügyelete után. Tudom, ismerősen hangzik a szituáció, de a hat évig tartó hiátus után új stúdióalbummal visszatérő Minsk kicsit más irányzatot és sokkal komolyabb szellemiséget követ és képvisel, mint […]

Tovább »

Stoner ami a németeknél fogant…

 Megjelent a hamburgi Murder Of Reality stoner/heavy/doom zenekar második hivatalos Ep-je, a Winter. A kiadvány teljes egészében meghallgatható a zenekar bandcamp oldalán azok számára, akik szívesen elképzelnék milyen lenne látni a világűrt egy drága szivar füstjével telepöfékelt szkafanderen keresztül. A borítón egy égi karmester vezényel gigantikus történéseket az idővel nem foglalkozva, ezzel nekünk is így kell tennünk a négy dalos, alig fél órás játékidő alatt. Szóval aki belehallgat, annak szóltam, mit kap…

Minsk – Új dal

A chicagói illetőségű Minsk hat év után új stúdióalbummal tér vissza, amelyről a To The Garnish Remembrance Of Failure című dalt már teljes egészében meghallgathatjuk.

A The Crash And The Draw névre keresztelt új lemez április 6-án lát napvilágot a Relapse Records gondozásában.

MINSK - "To The Garish Remembrance Of Failure" (Official Track)

Royal Thunder töredék

Életjelt adott magáról az atlantai pszichedelikus/doom/rock zenekar, a Royal Thunder, melynek előző, jól sikerült lemezéről már olvashattatok nálunk. Az új hanghordozó Crooked Doors néven jelenik majd meg áprilisban, erről tettek fel ízelítőt a videómegosztóra. A már előrendelhető lemezen 11 új dal mellett pár demó felvételt is kaphatunk. 

ROYAL THUNDER - 'Crooked Doors' Album Trailer

Indian – From All Purity – 2014

Chicago városában valami nincs rendben. Az utóbbi időkben a nagyvárosi élet szürke hétköznapjai alatt démoni erők kezdtek munkálkodni. Legalábbis erre tudok következtetni, ha olyan zenei anti-kreálmányokat okád ki magából ez a város, mint az Indian vagy a Lord Mantis, egy bizonyos, Blake Judd nevével fémjelzett amerikai black metal legendáról már nem is beszélve (Nachtmystium). Ez […]

Tovább »
123