WitcheR – Misztikus utazás az öröklétbe

A WitcheR ismét megidézi a természetfeletti erőket. A hazai atmoszférikus black metal duó Szélhozó címmel mutatta be második videóját a hamarosan megjelenő Öröklét című negyedik nagylemezéről. A lemez november 4-én jelenik meg CD-n és kazettán a Filosofem Records, vinylen pedig a Beveria Productions gondozásában.

Witcher - Szélhozó (Official Music Video)

A Szélhozó című dal a korábban bemutatott Örökség folytatásaként megidézi a szélhozók átkát, miközben zeneileg a black metal hideg monumentalitását gyönyörű dallamokkal ötvözi olyan zenekarok nyomdokain, mint a Summoning, vagy a korai Dimmu Borgir.

A második klip a történetmesélés szempontjából is szoros kapcsolatban áll az előző videóval: az Örökség által megnyitott misztikus világot viszi tovább, kibővítve annak narratíváját. A dal a szélhozó boszorkányok legendáját idézi fel, akik az elemek felett uralkodva a változás és a katarzis szellemi hordozói voltak. Ahogy a történet kibontakozik, a hallgató nemcsak a sötét atmoszféra és a black metal monumentális erejét tapasztalja meg, hanem a boszorkányok misztikus útját is, akik az örökkévalóság szélén táncolnak és formálják a világot.

Angus McSix – The Fire of Yore – új dal, új tag/karakter

Az október 2-án Budapesten startolt Wind Rose / Orden Ogan / Angus McSixTourslayer” elnevezésű turnéja előtt adta ki második kislemezdalát az Angus McSix. A The Fire of Yore viszi tovább a még januárban kiadott 6666 első dal történetét, miszerint Adam McSix tovább keresi (és remélhetőleg előbb-utóbb meg is találja és visszatér Thomas Winkler a bandába) az orkok által befagyasztott testvérét, Angust. A remek dal kapott egy elég jó klipet is, melyben megismerhetjük a banda új gitárosát, a Törp karaktert, akit az All for Metalból nemrég távozott Jasmin „Jassy” Pabst személyesít meg. Rajta kívül Thalia Bellazecca gitáros is a banda tagja maradt Thalestris szerepében, csak ő most a Primal Fearrel turnézik.

ANGUS McSIX - The Fire of Yore feat. Uwe Ochsenknecht (Official Video) | Napalm Records

A klipben szerepel Uwe Ochsenknecht, aki Németországban ismert televíziós színész, és a testvérek apját, X McSix királyt alakítja. Továbbá azt is megtudhatjuk, hogy az előző dobos, Skaw, a barbár dührohamot kapott és kővé dermedt, így vette át a helyét az új dobos, Ork Zero. A videó leírásából pedig az is kiderül, hogy a banda második lemeze 2026. március 13-án fog majd megjelenni.

Flowʍolꓞ, Verner, ALVA – Három Holló (2025.09.18.)

Sosem voltam még a Három Hollóban, de egy igazán kellemes koncerthelyszín, ami jól megközelíthető helyen van és a koncertterem is tökéletes egy olyan underground eseménynek, mint a Flowʍolꓞ – Verner – ALVA közös koncertje. Nagyon vártam a bulit, mert  A Flowʍolꓞ némi csúszással kezdett, de megérte a várakozást. Zenéjükben különlegesen vegyül a klasszikus progresszív csapatok […]

Tovább »

Bloodred Hourglass: megérkezett az új lemez, 11-én a Luna Kills is jön velük Budapestre

Október 3-án jelenik meg a Bloodred Hourglass We Should Be Buried Like This című nagylemeze, az Out Of Line Music gondozásában. Az albumot számos kislemez és klip harangozta be, köztük a Chasing Shadows sodró lendületű koncertfelvétele:

Bloodred Hourglass - Chasing Shadows (Official Music Video)

Finnország feltörekvő modern metal zenekarának dalaira egyaránt jellemzőek a hardcore-os, őrült vokálok és könyörtelen riffek, de a szintetizátoros, sampleres elektro-futamok használata is. A Bloodred Hourglass 2005-ben indult Mikkeli városából, és már a hetedik nagylemezét adta ki. Sokan a göteborgi dallamos death metal színtérhez hasonló, de jellegzetesen finn metal dallamokat is felhasználó együttesként tekintenek rájuk. Valójában ennél rétegzettebb lemezeket készítettek, amelyekben alt-metal és metalcore elemek is felbukkantak, tehát a korszakra jellemző módon vegyítik a stílusokat.


A mostani, első európai headliner turnéján a BRHG-t egy másik finn csapat, a Luna Kills kíséri el: az ütős alt-metal négyes mesterien ötvözi a felemelő, dallamos vokálokat, a súlyos gitárriffeket és az atmoszférikus hangzást, így az északi ország egyik legizgalmasabb friss produkciójának számítanak. Tavasszal adták ki a Deathmatch című nagylemezüket, körbejárva a jelen generáció jellemző problémáit, mint a repetitív körforgásokban őrlődő, önbizalomhiánnyal küszködő hétköznapok fájdalmas felismerései.


A lemezen szereplő Waves című dalról Lotta Ruutiainen énekesnő így mesélt: „Mindannyian küzdünk mintázatokkal, amelyeket nehéz megtörni – a Waves arról szól, hogy ugyanazokban a hibákban fuldoklunk, miközben kétségbeesetten keressük a kiutat. Időről időre hinni kezdel valakiben vagy valamiben, ami aztán újra és újra cserben hagy; mégsem tudsz kilépni, mert úgy érzed, feladnád mindazt, amiért annyit dolgoztál.”

LUNA KILLS - love u (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A két zenekar október 11-én játszik az Analog Music Hallban, jegyek még kaphatók.

a Concerto Music bemutatja: BRHG European Tour 2025:
2025. október 11., szombat 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Bloodred Hourglass, Luna Kills koncertek
Belépő: 8.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon.

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/991507972890848/

    Aephanemer – Nemsokára érkezik a negyedik lemezük

    Utopie címmel Halloween napján, október 31-én jelenik meg a melodikus, szimfonikus death metalos francia Aephanemer negyedik sorlemeze, melyről két dal már meg is hallgatható, amihez klipek is készültek. A banda felállásában változás történt, mivel 2023-ban kilépett a 2017 óta a zenekart erősítő Lucie Woaye Hune basszusgitáros.

    Aephanemer - Le Cimetière Marin (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

    Az Aephanemer november 6-tól indul újabb európai-turnéra, melynek keretében november 13-án Budapesten, a Dürer kertben játszanak a szimfonikus death metalos portugál Dark Oath, a szimfonikus folk metalos ausztrál Valhalore és black metalos német Waldgeflüster társaságában.

    Aephanemer - La Règle du Jeu (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

    Aephanemer – Utopie
    (Napalm Records)

    1. Échos d’un Monde Perdu
    2. Le Cimetière Marin
    3. La Règle du Jeu
    4. Par-delà le Mur des Siècles
    5. Chimère
    6. Contrepoint
    7. La Rivière Souterraine
    8. Utopie (Partie I)
    9. Utopie (Partie II)

    Mental Cruelty – Helheim – új dal és klip

    A deathcore vonalas német Mental Cruelty a napokban adta ki Helheim címmel új kislemezes dalát. A dalban a Signs of the Swarm frontembere, David Simonich vendégeskedik.

    A Helheim egy újabb lépés a slamming deathcore-tól a melodikusabb black metal felé vezető úton. A Zwielicht jelentette az átmenetet a deathcore-ról a black metalra, valamint a hagyományos ’metal’ hatásokra, sőt, még a folkra is. Ez a dal egy újabb lépéssel tovább megy, egy skandináv húros hangszer, a talharpa bevonásával. A srácoknak meg kellett tanulniuk ezen az új hangszeren játszani, hogy a stúdióban rögzíthessék azt. Természetesen szerettünk volna megőrizni egy kis deathcore-t is, ezért a breakdownhoz meghívtuk barátunkat, David Simonichot a Signs of the Swarmból, akivel holnap egy zúzós észak-amerikai turnéra indulunk. A dal kellően brutális ahhoz, hogy azon vikingek birodalmáról szóljon, akik nem jutottak el Valhallába, az elesettek túlvilágára.”

    A dalhoz Rob Reva rendezésében videóklip is készült.

    MENTAL CRUELTY - Helheim (feat. @signsoftheswarmband) (OFFICIAL VIDEO)

    The Devil Wears Prada – Megkérdőjelezni mindazt, amiben hittünk

    A The Devil Wears Prada november 14-én adja ki Flowers című albumát a Solid State Records gondozásában. A zenekar kilencedik nagylemezére összesen 14 vadonatúj dal kerül fel, melyek közül az Eyes kapott új videóklipet.

    Az Eyes arról szól, hogy eljutunk az életünk egy olyan pontjára, ahol elkezdjük megkérdőjelezni mindazt, amiben korábban hittünk. Arról az érzésről, amikor el akarunk szakadni valamitől, ami csak hátráltat bennünket, és küzdünk azért, hogy új utat találjunk a továbblépéshez.” – mondta Jeremy DePoyster gitáros/énekes.

    The Devil Wears Prada - Eyes [Official Video]

    The Devil Wears Prada – Flowers

    (Solid State Records)

    1. That Same Place

    2. Where The Flowers Never Grow”

    3. Everybody Knows

    4. So Low

    5. For You

    6. All Out

    7. Ritual

    8. When You’re Gone

    9. The Sky Behind The Rain

    10. The Silence

    11. Eyes

    12. Cure Me

    13. Wave

    14. My Paradise

    Orbit Culture – Rossz érzések pozitív irányú változása

    Október 3-án Death Above Life címmel adta ki új lemezét az Orbit Culture. A 10 dalos lemez mellé Bloodhound dalukra friss videó is érkezett.

    ORBIT CULTURE - Bloodhound (OFFICIAL VIDEO)

    Ez a nagylemez a változást, az új kezdetet jelképezi. Sok jó és rossz érzést hoz felszínre, de összességében egy nagy, pozitív irányú változást jelent. Olyan érzés, mintha újjászületnénk.” – mondta a lemezről Niklas Karlsson énekes/gitáros.

    Playlist: Death Above Life

    Azell – Koncepció a végtelenre

    Nem először történik meg a zenetörténelemben, hogy a doom rászabadul az űr sötétjére és az alapvetően földi iszapot lecseréli az atmoszférán túli örökkévalóságba dermedt kőzetek grandiózus morajlására. Ezt az utat választotta magának az amerikai Azell zenekar is, akik ennek megfelelően a beszédes Astralis címmel látták el október 17-én megjelenő új lemezüket, valamint műfaji meghatározásnak azt írták, hogy space sludge.

    A Kentucky államból származó, két főből álló csapat 2022 óta ontja magából a legsúlyosabb riffeket. David Napier (gitár/dobok/vokál) és Courtney Napier (basszusgitár/vokál/dobok) a debütáló Death Control című lemezükkel már 2024-ben komoly kritikai figyelmet vívtak ki maguknak. A rajongók és kritikusok reménykedtek a folytatásban, ami most meg is érkezik.

    A zenekar a tőlük megszokott ambiciózus módon közelítette meg a második albumot is: az Astralis egy konceptlemez, melyhez egy kisregény is társul, ahol minden fejezet egy dalt képvisel. Az első ízelítő, a From The Womb Of Oblivion azonnal megmutatja, mire számíthatunk: hatalmas, hosszan elnyúló, monolitikus riffekre és Courtney Napier maró, vehemens vokáljaira. Másodikként a The Crumbling Facade került a nyilvánosság elé, ami hasonló erényeket hordoz.

    Azell - From The Womb Of Oblivion

    Az albumot maga David Napier keverte és maszterelte, a borítóképet is ő készítette, ami vizuálisan is tökéletesen leképezi a dalok szívében rejlő pusztulást. Aki a Conan, a Bongripper vagy a Primitive Man zenéjét kedveli, annak érdemes próbát tennie az Azellel is.

    Azell - The Crumbling Facade [Official Lyric Video]