Exodus of Gravity címmel beröppent a Mastodon dobosának, Brann Dailornak, valamint a Zruda gitárosának, a Core Atomsnak kozmikus szinti-rock formációjának, az Arcadea hamarosan érkező lemezének címadó dala. Lemezük augusztus 22-én fog megjelenni a Relapse Records gondozásában. A 12 dalos album elmondásuk szerint „egy futurisztikus szinti-rock odüsszeiát [amely] egy olyan világban bontakozik ki, ahol a gravitáció már nem tart vissza minket, és a helyét az érzelmek veszik át”.
A hardcore, a thrash és a punk gyökereire építkező Denver-i banda, az Arson Charge bejelentette debütáló albumát A Dying Light címmel. A lemez október 3-án jelenik meg az Anxious and Angry gondozásában. A zenekar soraiban a Native Daughters, a Chieftain és a Love Me Destroyer korábbi tagjai találhatóak, frontemberük a humorista, színész, a Spells énekese, Ben Roy.
„A Dying Light a punk-rock, a thrash metal és a hardcore technikás, agresszív és meglepően egységes ötvözete. Szövegileg ez egyfajta katarzis, egy nyers és őszinte kifejeződése mindannak a veszteségnek, az önszabotázsnak, a félelemnek és végső soron a reménynek, amit mindannyian megélünk a napról napra egyre bonyolultabbá váló életünkben. Újra: Ne ess szerelembe! Szerezz be egy háziállatot, vagy egy páfrányt, vagy valamit.” – mondták lemezükről.
A 12 dalos lemez első ízelítőjeként A New Throne dalukat osztották meg, amit Ben Roy így kommentált:
„Az A New Throne arról szól, hogy végre elengeded azokat a barátságokat és törekvéseket, amelyek már nem egészségesek vagy kielégítőek, és elindulsz a saját utadon, új és gyakran bizonytalan irányokba. Az újrakezdésről szól, azzal a reménnyel, hogy valami újat, és a saját, vágyott önmagaddal jobban összhangban álló dolgot tudsz építeni.”
A Tedd Deireadh 2023-ban alakult a lengyelországi Brodnicában. Stílusuk a dallamos/viking death metal. A tavalyi év során kiadott két single-daluk után első lemezük kiadására készülnek, amiről Birds of Paradise dalukat osztották meg. Kilenc dalos Fight to Death című debütáló lemezük augusztus 15-én fog megjelenni a Via Nocturna kiadásában.
TEDD DEIREADH - Birds of Paradise [Official Track]
A Vintersorg szeptember 26-án a Hammerheart Records kiadásában jelenteti meg Vattenkrafternas Spel című új nagylemezét. A kilenc dalos lemez második előzeteseként a Efter Dis Kommer Dimma ismerhető meg.
„Ez a szám felvonultatja a Vintersorg összes védjegyei: a kemény black metal elemek, a viking kórus, a dallamos gitárok, a nagyívű énekhangszerelés és némi akusztikus gitár a refrénben. Dalszövegét tekintve a ködről és a páráról szól, és arról, hogy mit jelent ez a víz kontextusában.”
Vintersorg - Efter Dis Kommer Dimma (Official Audio) 2025
Megvan az a pillanat, amikor egy haver mutat neked egy kemény heavy metal lemezt és magabiztos vigyorral bólogat rá nagyokat kijelentve, hogy ennél durvább már nem lehet? No, ilyenkor jön el a manapság divatos mondat ideje: Fogd meg a söröm! Majd kerülhet a lejátszóba az többek között az Imha Tarikat (török kifejezés, „Pusztító szektának” lehetne […]
Az iráni deathcore/death metal zenekar, az Animate the Hatred egy erőteljes debütáló dallal robbantotta be magát a metal közegbe. Midnight című dalukkal mai világunk jelenlegi hatalmait veszi célba, és arra hívják fel a tömegek, emberek figyelmét, hogy új perspektívából tekintsenek az aktuális problémákra. A zenekar zeneszerzője és gitárosa, Milad „Necrovile” a következőket mondta a dalról:
„Úgy hiszem, egy olyan korban élünk, amit a modern rabszolgaság korának nevezhetünk. Nap mint nap embereket kényszerítenek a rabszolga szerepének eljátszására korrupt disznók, politikusok és ultragazdagok által vezényelt politikai játszmákban. A kapzsiság és a pénz utáni szomjúság által vezérelve ezek a disznók több mint hajlandóak milliók életével játszani, a hétköznapi embereket eldobható bábobként kezelve. Erre utaltam Midnight dalunkban is. Sajnos a háborús uszításuk arra is kényszerített minket, hogy elhalasszuk debütáló kislemezünk megjelenését. Ilyen időkben soha nem tűnik valószínűtlennek egy bomba felrobbanása mellettem.”
Animate the Hatred - Midnight (Official Lyric Video)
Az Animate the Hatred 2024-ben alakult meg Milad „Necrovile” gitáros / zeneszerző, valamint Saleh „Raven” énekes által. Céljuk olyan filozófiai, társadalom-politikai üzenetek átadása. melyek hazájuk határain is túl hallhatóak. Dalszövegeik tekintetében a zenekar konfrontatív álláspontot képvisel. Témáik a kulturális diszfunkciót, a rendszerszintű egyenlőtlenséget, a modern kori rabszolgaságot és a kapitalizmus hanyatlását tárják fel.
„Ez egy torzításon keresztüli tiltakozás, riffekbe és dühbe csomagolt társadalmi kommentár. Az Animate the Hatred végső célja: a normalizált megkérdőjelezése, egy frusztráció által kovácsolt és a perspektíva által élesített világkép felkínálása.” – mondják
A progresszív thrash metal vonalas Ursawrath megosztotta hamarosan megjelenő debütáló albumának újabb dalát. Thrive in Destruction and Death a seattle-i székhelyű zenekar augusztus 29-én érkező Emergence albumának harmadik előzetese.
E heti EP sorozatunkban öt impozáns banda friss anyagát hoztuk el nektek. A paletta most széles, de ezt már megszokhattátok. Phobetor A brit blackened death / thrash metalos, női-frontos Phobetor négy évvel Through Deepest Fears and Darkest Minds című másoduk albu után tért vissza egy vadonatúj EP-vel. Ai öt dalos mű az A Solitary Vigil címet […]
A japán szamuráj doom / heavy metalos Hebi Katana július 25-én adta ki negyedik nagylemezét Imperfection címmel a Ripple Music gondozásában. A lemezről Blood Spirit Rising és Praise The Shadows dalaik kaptak újabb videókat.
Hebi Katana - "Blood Spirit Rising" (Official Music Video) | Ripple Music - 2025
Hebi Katana - "Praise The Shadows-陰翳礼賛 " (Official Music Video) | Ripple Music - 2025
Az Imperfection dalai a japán spirituális világra épülnek, zeneileg pedig ötvözi a jellegzetes doom és proto-hard rock hangzást, a hangos és üvöltő riffeket sugárzó dallamait. Tiszta intenzitással idézi meg a ’70-es évek pszichedelikusan lüktető szellemét, a doom metal súlyát, miközben továbbra is hűek sötét, árnyékos és lelki önvizsgálatra hajló világnézetükhöz.
A portugál származású Undersave a death metal éra egyik méltatlanul mellőzött zenekara. Igaz erről ők is tehetnek, hiszen 2004-es megalakulásuk óta, nagyjából fél évtizedenként kapunk tőlük egy-egy albumot. Most sor szerint a harmadik lemezük, a Merged in Abstract Perdition kiadására készülnek, ami október 10-én a Transcending Obscurity Records kiadásában lát majd napvilágot. Kedvcsinálóként itt van két sötét, disszonáns hangulatú daluk róla, melyek az egész zenei vonalát, hangulatát jelzik.
UNDERSAVE (Portugal) - Unshakable And Unlimited Levels Of Obsession | Transcending Obscurity
UNDERSAVE (Portugal) - Effervescent Futile Thoughts Of A Phobic Being | Transcending Obscurity