Rockmaraton – idén 32 nemzetközi és 42 hazai zenekarral készül

Idén 31. alkalommal kerül megrendezésre a tavaly újjáélesztett Rockmaraton Fesztivál. Immáron a H-Music Hungary és a Barba Negra szervezésével.

2025 július 2-5 között tartandó fesztiválon három színpadon, minden nap kora délutántól éjszakáig tartó koncertekkel, kiemelkedő nemzetközi zenekarokkal és a magyar szcéna ikonikus nagy csapataival, valamint a fiatalabb korosztályt képviselő mainsteam és underground bandákkal, a zenei palettát alaposan átfogó programmal várják a szervezők a látogatókat a Szalki-szigeten.

A Borsodi nagyszínpad olyan elsővonalas bandákat vonultat fel headliner pozícióban, mint az utóbbi években rendre sokezres arénákat töltő Powerwolf, a jövőre 50 éves – hazánkban először és egyben globálisan is utoljára koncertező – germán heavy metal legenda Running Wild, a kétezres évek elejétől fogva a modernebb vonal egyik legmeghatározóbb brit bandája, a sokmilliós lemezeladást produkáló Bullet For My Valentine, a fesztivál utolsó napját pedig a 19 év után újra hazánkban koncertező heavy metal ikon King Diamond koronázza meg.

Az említett kiemelt fellépők mellett még közel 30 (!) nemzetközi banda teszi tiszteletét Dunaújvárosban – a nagyszínpadokon olyan legendás zenekarokkal találkozhat a közönség, mint a Max Cavalera vezette Soulfly, a “nintendo metalos” Dragonforce, az olasz szimfo-power Rhapsody of Fire, két legendás német metal banda – a Brainstorm és a Grave Digger (akik ráadásul egymást követően lépnek színpadra a zárónapon), az USA glamster Steel Panther, a mongol folk metalos The HU, az északi “nordic gothic” szupergroup, a Cemetery Skyline, a Clémentine Delauney énekesnővel a fronton kiálló Visions of Atlantis, az angol szimfo-power metalos Gloryhammer, az anime mániás francia crossover Rise of the Northstar, a Children of Bodom billentyűsének az Ensiferum énekesével közös bandája, a Warmen, a metalcore-t R&B és pop hatásokkal rendelkező Siamese, valamint a hasonlóan modernebb vonalat képviselő Bury Tomorrow

A H-Music csarnokban az underground stílusok szerelmesei találhatják meg kedvenceiket: érkezik a 2013 óta újra aktív és idén áprilisban friss lemezzel jelentkező old school thrasher Cancer, valamint a svéd death metalban utazó Lik, az eredetileg Leif Edling (Candlemass) segítségével útjára indított doom / rock Avatarium, a doom / gothic alapvetés My Dying Bride, az orosz folk metal élvonalába tartozó Arkona, a viking metalos Varg, a New York hardcore alapbanda Pro-Pain, a death metal legenda Massacre, az egykori Bolt Thrower énekes alapította Memoriam, a gothic rock / metalos Unto Others, valamint az “east bay hardcore” banda Filth.

Természetesen az impozáns nemzetközi line-up mellett az itthoni rock / metal szcéna sem szorul háttérbe – a hazai felhozatalt az alábbi élvonalbeli, valamint patinás underground és feltörekvő zenekarok képviselik a fesztiválon:

Tankcsapda, Lord, Ossian, Road, Depresszió, AWS, Pokolgép, Alvin és a Mókusok, Leander Kills, Mudfield, Dalriada, Moby Dick, Omen, Kalapács, Nevergreen, Junkies, Rómeó Vérzik, HétköznaPI CSAlódások, Zorall, Akela, Alcohol, Ørdøg, Prosectura, Phoenix RT, Down For Whatever, Juhász Marci, Omega Diatribe, Nova Prospect, Wall of Sleep, Rudán Joe Band + Kalapács József, Dying Wish, Roses of Thieves, Don Gatto, Beton, Lovecrose, Mirror, Phrenia, Stress, Counter Clockwise, Evermind, Nefalem, Mhorai

Nemzetközi zenekarok:
Powerwolf, Running Wild, King Diamond, Bullet For My Valentine, The HU, Bury Tomorrow, Dragonforce, Soulfly, Steel Panther, Gloryhammer, Rise of the Northstar, Cemetery Skyline, Rhapsody of Fire, Grave Digger, Arkona, Warmen, My Dying Bride, Siamese, Visions of Atlantis, Avatarium, Unto Others, Massacre, Cancer, Pro-Pain, Lik, Brainstorm, Tetrarch, Memoriam, Imperishable, Filth, Varg, Vulvarine

A helyszínen teljesen kiépített – angol WC-kel, telepített zuhanyzókkal, ingyenes értékmegőrzőkkel felszerelt, a rendre 24 órás porta- és járőrszolgálattal ügyelő – kemping található, ahol sátortábor és autós kemping várja a kilátogatókat – a sátrazás regisztrációhoz kötött. A programok napijeggyel, illetve heti bérlettel látogathatók, de Rockmaraton / Fezen kombinált bérlet is elérhető, valamint támogatói csomag is vásárolható. Kedvezményekről a fesztivál honlapján olvasható tájékoztatás.

Hivatalos FB oldal: https://www.facebook.com/rockmaraton
Web: https://rockmaraton.hu/
Esemény: https://www.facebook.com/events/7935525646550980
Jegyek: https://jegy.rock1.hu/rockmaraton-2025

Alkemia – Ünnepélyes death/doom gyászszertartások

Uppsala kísértetjárta katakombáiból emelkedik ki a death/doom metal fenséges, ünnepélyesen emelkedett gyászszertartásainak hagyományait folytató Alkemia. A 2023-ban alakult zenekar június 20-án, a Chaos Records gondozásában jelenteti meg első albumát Depulsus címmel. A lemez nyolc monolitikus, komor, gyászosan sötét atmoszférájú dalt tartalmaz, melyek közül az alábbiakban a Lamenting Serenades Of Eden és a Dormant And Macabre fenségében fürödhetünk meg.

ALKEMIA - Lamenting Serenades of Eden (ALBUM-TRACK)
ALKEMIA - Dormant And Macabre (Album Track)

Insomniac – A harmadik szem

A transzcendens post-doom vobalas amerikai zenekar, az Insomniac ősszel adja ki debütáló albumát Om Moksha Ritam címmel. A Blues Funeral Recordings gondozásában szeptember 5-én megjelenő lemezük egy buddhista mantrából kapta a nevét, amelyben az Om az univerzális szívverés, a Moksha a szabadság, a Ritam pedig az univerzum ritmusa.

Ez egy komor és megvilágosító utazás, fizikai és absztrakt, magasodó és transzcendens. Álmatlanságban sodródó jelen és túlvilág között, a tudat peremén lebegve.” – mondta lemezéről a Zoroaster, a Deceased és az Avedissian Pickups tagjait felvonultató zenekar. „Az Insomniac úgy egyesül evilági síkunkon, mint egy harmadik szem, amely a túlvilágra nyílik. Transzcendens, elmetágító pszichedelikus – nehézkes atmoszférája rávilágít a tudatalatti és az álmok között egyensúly varázsára és azok szépségre.

Világukban elsőként Mountain daluk videója által merülhettek el.

Insomniac - Mountain (Official Video)

Life of Agony – Egy hónap múlva Debrecenben

Július 18-án, a debreceni Campus Fesztivál pénteki napján lép fel a Life of Agony. A brooklyni négyes többször járt már hazánkban, de a cívisvárosban először állnak majd színpadra, ahol aznap szintén látható lesz a magyar hardcore punk nemrégiben ismét összeállt legendája, a Leukémia is. A Life of Agony legutóbb ősszel ment nagyot a világsajtóban, amikor az addig nyíltan transznemű frontember Keith Caputo váratlanul bejelentette, hogy 11 év után „meggyógyult” nemi diszfóriájából, ismét férfiként éli mindennapjait, így a Mina nevet is elhagyta. Szintén tavaly ősszel a zenekar A holló című film 30. évfordulójára új dalt jelentetett meg, tisztelegve azzal Brandon Lee legendája előtt.

A Campus Fesztiválon fellép többek között a Lazarvs, az Omega Diatribe és a Dream of Insomnia is.

Life of Agony – River Runs Red (Full Album) | Metal March Listening Party

Kontusion – A világ kaotikus állapota

A Profound Lore Records gondozásában július 25-én adja ki első albumát a USA keleti partjáról származó death metalos Kontusion. A duó felállású bandát tagságát Chris Moore (Repulsion) dobos és Mark Bronzino (ex-Iron Reagan, Mammoth Grinder) énekes/gitáros alkotja. Insatiable Lust For Death című 10+1 feloldozás dalt hordozó lemezük a világ kaotikus állapotát tükrözi, tele brutális energiával és a pusztulás érzésével. Kedvcsinálójaként máris itt van tőlük a Throne of Skulls.

KONTUSION - Throne of Skulls (official audio)

Re-Armed – Fragments of Time – új dal

Újabb kislemezes dalával jelentkezett a melodikus death metalos Re-Armed. A finn banda Fragments of Time című dalával kapcsolatosan a következőket osztotta meg:

Ez egy sokszínű dal, jó dallamokkal és némi groove-val.  A szövege az idővel foglalkozik, és azzal, hogy néha megrekedünk a múltban, vagy inkább a jövőről álmodunk. Ám, az élet sokkal inkább itt és most történik!

RE-ARMED [Finland] - Fragments Of Time [2025] [4K] [Inverse Records]

Lights Of Vimana – Hallgasd meg debütáló lemezüket

A nemzetközi felállású atmoszférikus / progresszív doom metal projekt, a Lights Of Vimana június 13-án Neopolis címmel a Dusktone gondozásában adta ki debütáló albumát. Az öt tételes album élénk portrét fest egy disztópikus világról – hideg, hatalmas és kísérteties –, ahol a csillogó atmoszférák találkoznak a mindent összeroppantó végzet súlyával. Ez egy utazás az összeomláson és a transzcendencián keresztül, ahol minden hangjegy egy fényvillanásnak érződik a holnap romjai között.

Lights Of Vimana - Neopolis (Full Album 2025)

A projekt tagságát az extrém doom színtér három ismert alakja; Riccardo Conforti (Void of Silence) dobok és szintetizátorok, Jeremy Lewis (Mesmur, Pantheist) gitár és basszusgitár, valamint Déhà (Slow, Cult of Erinyes) énekes alkotja.

Black Rheno – Egy nagy pofon az arcba

Az ausztrál stoner/sludge/hardcore trió, a Black Rheno kiadta új kislemezes dalának, az A Bad Ass Love Song videoklipjét.

A Bad Ass Love Song, ami nem gyakori a heavy zenében, egy színtiszta szerelmes dal, de totális méreggel telitve! Fogj egy könnyen giccses, nyálas témát, és erősítsd fel azt egy vad energiával, ami folyamatosan magával ragad, ahogy a dal halad előre. Ez tényleg működik! A Bad Ass Love Song egy nagy pofon az arcba.

BLACK RHENO - A Bad Ass Love Song (Official Video)

Cemican – Dal a holtak istenéről

A guadalajarai (Mexikó) azték folk metal zenekar, a Cemicanmelyet sokan a HU, vagy Heilung ősi mexikói válaszaként emleget – kiadta ősszel megjelenő albumának második előzetesét. Taan ti le Xibalba című daluk videója az alábbiakban nézhető meg. A dallal kapcsolatban dobosuk, Tlipoca a következőket árulta el:

A dal a maja kultúrában ismert holtak istenéről, Ah-Puchról szól, aki felmegy a Földre, hogy meglátogassa a betegeket, a nyomorultakat, azokat akik meg fognak halni. Látogatásának egyetlen egy célja van, hogy elvezesse őket Xibalbába, vagyis az Alvilágba, ahol örökkárhozatra ítélik őket, és örökké siránkoznak e testetlenek helyén.”

Cemican - Táan Ti Le Xibalbá (Official Music Video)

Ghost – Skeletá (2025)

Are we done crying? – Reflexiók a Ghost „Skeletá” című albumára Csontokig hatoló érzelmek, egyszerű magasztosság, a nyolcvanas évek aréna rock nosztalgiája, kalandok, amiket mintha már (túl sokszor) megéltünk volna és néhol egy-egy kis sátánozás. Valami felsoroltakhoz hasonló benyomást keltett bennem a többség számára zeneileg megosztó Ghost hatodik stúdióalbuma az első hallgatás után. Az előítélet-mentesség […]

Tovább »