Linkin Park – Megjelent a From Zero Deluxe verziója

A globális rockszíntér megkerülhetetlen szereplője, a Linkin Park hivatalosan is kiadta nagysikerű visszatérő albumának, a ’From Zero’-nak deluxe változatát. A zenekar 2024-ben, új felállásban tért vissza a világ színpadára, és azóta sikert sikerre halmoz.

A ’From Zero’ megjelenése óta rendkívüli fogadtatásban részesült, hiszen az iHeartRadio Music Awards díjátadóján az év rockalbumának választották, és összesen tizennégy ország hivatalos slágerlistáján jutott az első helyre. A Billboard adatai szerint a Linkin Park volt 2024-ben az egyetlen olyan rockzenekar, amely átlépte a kétmilliárd globális streamet, ami különösen figyelemre méltó teljesítmény egy olyan időszakban, amikor a rockzene egyre ritkábban képviselteti magát a mainstream toplisták élmezőnyében.

A közönség és a kritikusok egyaránt kiemelték az album egyik legnagyobb hatású dalát, a „The Emptiness Machine”-t, amely tizenöt egymást követő héten át uralta a Billboard Rock listát, és több zenei szaklap egyöntetű véleménye szerint 2024 legnagyobb rockslágere lett.

A most megjelenő ’From Zero (Deluxe Edition)’ az eredeti tizenegy dalt három új szerzeménnyel és két exkluzív koncertfelvétellel egészíti ki. A friss dalok újabb rétegekkel gazdagítják a zenekar hangzásvilágát: az „Up From The Bottom” című szám karakteres zongorabetéte, súlyos riffjei és lendületes dobjai tökéletes alapot teremtenek Emily Armstrong és Mike Shinoda vokális párbeszédéhez. Az „Unshatter” című szerzemény bemutatja a Linkin Park új korszakának nyers erejét, míg a „Let You Fade” az elmúlásról szóló, szívbemarkoló szövegvilága a rajongók egyik legkedveltebb újdonságává válhat.

Let You Fade - Linkin Park

A deluxe kiadáson két különleges koncertfelvétel is helyet kapott: a „Heavy Is the Crown (Live)”, valamint az élő előadásban új értelmet nyerő „The Emptiness Machine (Live)” is bizonyítja, hogy a zenekar nemcsak stúdióban, de színpadon is rendkívüli formában van.

A „From Zero (Deluxe Edition)” már elérhető világszerte digitálisan, valamint 2 CD és 2 LP formátumban.

FROM ZERO (DELUXE EDITION) dallista:


From Zero (Intro)
The Emptiness Machine
Cut the Bridge
Heavy Is the Crown
Over Each Other
Casualty
Overflow
Two Faced
Stained
IGYEIH
Good Things Go
Up From The Bottom
Unshatter
Let You Fade








Fizikai:


From Zero
The Emptiness Machine
Cut the Bridge
Heavy is the Crown
Over Each Other
Casualty
Overflow
Two Faced
Stained
IGYEIH
Good Things Go
Up From the Bottom
Unshatter
Let You Fade
The Emptiness Machine (Live)
Heavy is the Crown (Live)
Over Each Other (Live)
Casualty (Live)
Two Faced (Live)

Patriarchs In Black – Egy igazán doomos albummal jönnek

A Dan Lorenzo gitáros (Hades, Non-Fiction) és Johnny Kelly dobos (Type O Negative, Danzig) által működtetett Patriarchs In Black augusztus 12-én, Home címmel adja ki negyedik lemezét. A duó most is számtalan vendégzenész – barát; Kyle Thomas (Exhorder, Trouble), Karl Agell (C.O.C., Leadfoot, Legions Of Doom, The Skull, Lie Heavy), Dewey Bragg (Kill Devil Hill), Dave Neabore (Dog Eat Dog), John „J.D.” DeServio (Black Label Society), Rob Moschetti (Generation Kill, Pro-Pain) segítségével készítette el 14 dalos albumát.

Az új albumunkon ott vannak a megszokott, doomos riffjeink, ám kísérleteztünk is: akusztikus gitárokkal, hegedűvel, fuvolával, meg persze sok-sok súlyos gitártémával. A változatosság teszi érdekessé a dolgokat.” – mondta Dan Lorenzo.

A lemezről Karl Agell és John „J.D.” DeServio közreműködésével készítette The Call daluk szövegs videója nézhető meg.

Patriarchs In Black - The Call (official video)

Sigh – Újravették Hangman’s Hymn – Musikalische Exequien albukat

A japán avantgárd black metal legenda a Sigh teljes egészében újra felvette 2007-es Hangman’s Hymn – Musikalische Exequien albumát. Az újravett, illetve újra gondolt album az eredeti album megjelenésének 18. évfordulóján, június 13-án fog megjelenni I Saw The World’s End – Hangman’s Hymn MMXXV címmel a Peaceville Records kiadásában. Az albumról a napokban mutatták be a megújult, friss lendületett kapott Death With Dishonor című daluk élővideója nézhető meg.

Sigh - Death With Dishonor - official video ( from 'I Saw the World’s End – Hangman’s Hymn MMXXV')

Sigh – I Saw the World’s End – Hangman’s Hymn MMXXV
(Peaceville Records)

1. Introitus / Kyrie
2. Inked in Blood
3. Me-Devil
4. Dies Irae
5. The Master Malice
6. The Memories as a Sinner
7. Death with Dishonor
8. In Devil’s Arms
9. Overture
10. Rex Tremendae / I Saw the World’s End
11. Salvation in Flame / Confutatis
12. Finale: Hangman’s Hymn / In Paradisum / Das Ende

Retching – Charming The Decomposed (2025)

Vannak dolgok, amik örökké az élők érdeklődésének középpontjában maradhatnak, mint például a halál. Így nem véletlen az sem, hogy hiába köthetjük a death metal születését a 80-as évek végéhez, 90-es évek elejéhez, a műfaj lendülete és népszerűsége igencsak töretlennek mondható, még ha a médiában már nem is futunk össze vele olyan gyakran (a maguk idejében […]

Tovább »

Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre

Június 10-én a Barba Negrában lép fel a brit extrém metal legenda, a Cradle Of Filth, akik új, The Screaming of the Valkyries című lemezüket mutatják be a magyar közönségnek. Az új dalok mellett klasszikusokra is számíthatunk, a megszokott látványos show-elemekkel és intenzív színpadi előadással. Az este folyamán a brazil Nervosa is színpadra áll.

A Cradle Of Filth több mint három évtizede a világ egyik legismertebb és legmeghatározóbb extrém metal zenekara. A brit Suffolk megyéből indult formáció a black metal kegyetlenségét és a gótikus melodrámát ötvözi egyedi, jól felismerhető (értsd: botrányos) stílusban. Zenéjük visszanyúlik olyan klasszikus hatásokhoz, mint a Bathory, Celtic Frost vagy a Sisters of Mercy, miközben tematikájukban gyakran merítenek Milton, Poe vagy Lovecraft műveiből. Az olyan ikonikus albumok, mint a Dusk And Her Embrace vagy a Cruelty And The Beast bebetonozták hírnevüket a nemzetközi metal színtéren, és inspirációként szolgáltak több új generációs előadó számára, köztük a Ghost, Babymetal és a Motionless In White zenekaroknak is.

Dani Filth, a zenekar frontembere és kreatív mozgatórugója olyan előadókkal is együttműködött, mint a Bring Me The Horizon, a The 69 Eyes vagy épp Ed Sheeran. A zenekar vizuális és zenei világát a viktoriánus esztétika, vámpírmitológia, a horrorfilmek hangulata és egyfajta sötét romantika jellemzi, miközben provokatív és látványos élő produkcióival a világ vezető rockfesztiváljainak állandó szereplője lett.

A Grammy-díjra jelölt zenekar a 2021-es Existence Is Futile után tavasszal újabb nagylemezt mutatott be: a The Screaming of the Valkyries a Napalm Records gondozásában jelent meg. Bár a lemez egy félreismerhetetlen COF mestermű, részben új korszakba vezet be: monumentális, melankolikus dallamokkal, feketébe hajló thrash-sel operál, és egy apokaliptikus, rémülettel és kicsapongó örömökkel teli utazásra hív. Dani ikonikus sikolyai és mély hörgései szaladnak a a szimfonikus díszítésekkel kiegészített ikergitár-futamok és az ütős ritmusszekció mellett, amelyet Martin „Marthus” Skaroupka dobos, Daniel Filth basszusgitáros, Marek „Ashok” Smerda és Donny Burbage gitárosok, valamint Zoe Federoff billentyűs-énekes raknak össze.

A lemez egyik klippes dala a To Live Deliciously, amelyről Dani így nyilatkozott: „Ez a dal az élet ünnepléséről szól. Arról, hogy mindenbe belemerülhetünk, függetlenül a vallás, a korszellem vagy éppen az állam elvásáraitól. Bűntudattól és korlátoktól mentesen, úgy, ahogyan a természet megalkotott bennünket. Felfogható egyfajta hedonista életmódként is – pozitív értelemben, amennyiben nem mások kárára vagy szenvedése árán történik. Az egyszerű ’lét’ élvezetéről. Élni és szabadnak lenni – itt és most.” Nos, az erősen korhatáros klip valami egész másról is szól…:  

CRADLE OF FILTH - To Live Deliciously (Official Video) | Napalm Records

A nyári turnén a szintén Napalmos brazil csajbrigád, a Nervosa tér vissza Budapestre. A jelenleg Görögországban élő négyes felállása pár éve alakult át: Prika Amaral gitáros vette át az énekesi feladatot is, és így adták ki a 2023-as Jailbreak lemezt. Ugyan már dolgoznak a friss számokon, de a június 10-ei koncert gerincét a ’23-as korong adja majd a Barba Negrában:  

NERVOSA - Seed of Death (Official Video) | Napalm Records

a Livesounds bemutatja: a Livesounds bemutatja:
2025. június 10., kedd 17:30
Budapest, Barba Negra
Cradle Of Filth, Nervosa koncertek
Belépő: normál elővételben 12.900 Ft, a koncert napján 13.900 Ft. Limitált balkonjegyek: 15.900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu , jegy.rock1.hu oldalakon és a Ticketportal hálózatában.

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/3448498068779443

Fer de Lance – Tovább az ősök vonalán

Második lemezének kiadására készül a 2020 óta létező amerikai epikus heavy /doom metalos banda, a Fer de Lance. Fires on the Mountainside című lemezük június 27-én jelenik meg a Cruz del Sur kiadásában. A zenekar hét dalos lemezén tovább viszi a Bathory himnikus viking, illetve a Manowar szimfonikus kórusokkal előadott metal világának hatásait. Kedvcsinálóként máris itt van róla a közel 13 perces címadó daluk.

Fer de Lance - Fires on the Mountainside (Official Track)

Lord Belial – Apokaliptikus víziók a Jelenések Könyvéből

Hamarosan új albumával jelentkezik a svéd black metalos Lord Belial. A legendás banda 10. nagylemeze Unholy Trinity címmel a Hammerheart kiadó gondozásában fog megjelenni június 27-én. A lemezre kilenc apokaliptikus vízió kerül fel, amelyek a Jelenések Könyvében gyökereznek. Kettő már meg is hallgatható közülük. 

Lord Belial - The Whore (Official Audio) 2025
Lord Belial - Ipse Venit (Official Audio) 2025

Lord Belial – Unholy Trinity

(Hammerheart)

1. Ipse Venit
2. Glory to Darkness
3. Serpent’s Feast
4. Blasphemy
5. In Chaos Transcend
6. The Whore
7. Scornful Vengeance
8. The Great Void
9. Antichrist

Ashes Of Ares – Wake Ov Vultures – klippremier

Július 18-án jelenik meg az Ashes Of Ares negyedik nagylemeze, a New Messiahs. Az Iced Earth egykori két tagja, Matthew Barlow énekes és Freddie Vidales basszusgitáros/gitáros alkotta formáció új lemezének dob-témáit Kyle Taylor játszotta fel, további vendégekként Charlie Honig, Craig Blackwell és Todd La Torre (Queensryche) is felbukkannak rajta. Bónuszként pedig egy Elton John (And The House Fell Down) feldolgozás is helyett kapott rajta. Kedvcsinálóként máris itt van Wake Ov Vultures daluk videópremiere.

ASHES OF ARES - "Wake of Vultures" (Official Video)

A lemez megjelenését követően az Ashes Of Ares egy Iced Earth-tematikájú európai turnéra indul, hogy kellőmód megemlékezzenek a jövőre jubiláló The Dark Saga nagylemezéről. A turnén szeptemberben és októberben zajlik le Jon Schaffer áldásával, A fellépéseken a teljes nagylemez elhangzik majd, kiegészítve további Iced Earth és Ashes Of Ares dalokkal.

Beheaded – Máltai horror folklór

Málta death metal zenekara, a Beheaded július 25-én az Agonia Records gondozásában adja ki hetedik nagylemezét Għadam címmel. A lemez dalai máltai nyelven íródtak és témáikban sziget őshonos folklórjára, valamint a helyi horror író, Anton Grasso műveire építkeznek, tőle kölcsönözték albumuk címét is. A lemezről Il-Kittieb daluk klipje nézhető meg, amit Raoul Noise rendezett.

BEHEADED - Il-Kittieb (Official Music Video)

Beheaded – Għadam

(Agonia Records)

1. Għadam

2. Xtrajt L-Infern

3. B’niket Inhabbru L-Mewt

4. Ihirsa

5. Il-Kittieb

6. Ix-Xjaten Ta’ Mohhi

7. Iljieli Bla Qamar

8. Jidhaq Il-Lejl

9. Irmied