Torche – Új dal

Nemrég számoltunk be arról, hogy a floridai Torche új albuma jövőre, február 24-én fog megjelenni. Azóta a Relapse Records hivatalos Soundcloud csatornáján már hallható is a ‘Restarter’ névre keresztelt album harmadik dala, a ‘Minions’. Az előrendelési opció már elérhető a Relapse honlapján, gondolom ezért is kaptuk most ezt a remek kis ízelítőt.
 

Lord Dying – Két új dal a közelgő albumról

A portlandi sludge/doom metál közösség igen terebélyes, és mondhatni, hogy jelenleg aranykorát éli. Rengeteg olyan zenekar került már ki ebből a körből, akik széles közönség előtt ismertté váltak, és ezidáig töretlen népszerűségnek örvendenek. Az érintett zenekaroktól is sokszor lehet hallani, hogy nagyon jó a kapcsolat közöttük és nagyon sok dologban segítik egymást.
 

 
A Lord Dying is ebből a közösségből nőtte ki magát, és igen hangulatos zenét sikerül szállítaniuk a tonnás riffek kedvelőinek. A zenekar már 2013-ban közölt egy stúdióalbumot, mely a Relapse Records gondozásában jelent meg, ‘Summon The Faithless‘ címmel és nyolc dalt tartalmazott.
Nem kell sokat várnunk már az új stúdióalbum érkezésére sem, mert 2015 januárjában megörvendeztetnek minket a következő Lord Dying féle durvulattal. Az új lemezt ‘Poisoned Altars‘ névre keresztelték és szintén a Relapse Recordson keresztül lát majd napvilágot. Az anyagot a portlandi Audiosiege Studiosban rögzítették Joel Grind vezényletével. Az érkező albumról már két dal meg is hallgatható melyek a ‘A Wound Outside Of Time‘ és az ‘An Open Sore‘ címet viselik. Utóbbi különlegessége, hogy a Red Fangból ismert Aaron Beam is közreműködik benne,  ITT hallgatható meg.

 

King Heavy debütálás

 Újabb epikus doom zenekar látott napvilágot Chilében, olyan zenészekből, mint Luther Weldmark (Hooded Priest) és Daniel Pérez (Procession), vagy Matias Aguirre, Miguel Canessa (Mourners Lament). A 2012-ben alakult, King Heavy névre keresztelt formáció egy EP és egy Split anyag után 2015-re bejelentette debütáló lemezét. A lemezre 7 teljesen új dalt rögzítenek, támogatásukért a Cruz Del Sur Music lesz a felelős. Addig itt egy hivatalos videó az EP-ről:

King Heavy @ The Origin of the Witch Hunts / Official Video 2014

The Shrine – Új videoklip

A los angelesi őrült, stoner trió, a The Shrine a napokban jelentette meg a legújabb videoklipjét, az idén tavasszal megjelent ‘Bless Off’ című albumuk ‘Tripping Corpse’ dalához. Az album egyébként a Tee Pee Records gondozásában jelent meg, és tizenegy szerzeményt tartalmaz a srácoktól.

THE SHRINE - TRIPPING CORPSE (OFFICIAL VIDEO)

 

Fen – Carrion Skies – 2014

Elég régóta kattog az agyam azon, hogy vajon miért tetszik egyik embernek ez, a másiknak meg az a zene… Egy biztos: kellemes bizsergető érzés olyant hallgatni, amit szeretünk hallgatni. De mi van, ha voltaképpen ugyanazt halljuk? Vagyis két teljesen más zene nem is más, csak ugyanazon füllel hallgatva más…  A Fémforgács stábjában praktizáló firkász urak […]

Tovább »

Thessalonikiben valami megindult…

 Rendszeres olvasóink talán már tudják, hogy kényszeres remegés és a boldogság keserédes könnye fog el minden egyes névtelenül születő és eltűnő tradícionális doom lemez után, főleg, amikben igazi lehetőség is rejlik. Ezeknek a zenekaroknak egyik legnagyobb temetője a göröghonban található Thessaloniki tartomány, ahol sok zenekar végezte már ( Almost Heaven, Bleakness, Dark Path, Laurel Path, Orion’s Void és még sokan mások…), erről érdemes lenne egy egész cikkben megemlékezni. De most a The Temple van terítéken, ami ezen zenekarok hagyományait viszi tovább és több földbeállást mutató időszak után végre kiadja 9 év elteltével első EP-jét As Once Was címmel a jövő év elején. Persze biztosak a folytatásban még nem lehetünk, de a kiadványt már meghallgathatjuk egyben.

The Temple "All Of Them Witches"

Dr. Living Dead! – Egy dal és borító az új albumról

A svéd Dr. Living Dead! új albummal jelentkezik jövő év elején. A lemez címe Crush The Sublime Gods lesz, és most már az elkészült borítót is nyilvánosságra hozták. Az előző két nagylemezükhöz hasonlóan most is Dr. Ape, eredeti nevén Andreas Sandberg, a zenekar volt énekese készítette az említett borítót. Továbbá még egy dalt is megosztottak új művükről, melynek címe Civilized To Death. Az album megjelenése február 23-án esedékes. A banda február és március között európában turnézik a görög Suicidal Angels és a spanyol Angelus Apatrida társaságában. Hazánkat is éri a szóban forgó turné, méghozzá február 25-én a Dürer Kertben.

Mesmur – nemzetközi összefogással

 Amerikai, norvég és ausztrál embereket kovácsolt össze a Code666 új zenekarának kellemesen borzongató világa. A most bemutatkozó Mesmur funeral doomban utazik, méghozzá az ötletesebb, változatosabb fajtában, már amennyire lehet variálni az elföldelés témakörét… A lemez a zenekar nevét kapta cím gyanánt, a borítóval pedig úgy gazdálkodtak, hogy kétségeket ne hagyjon senkiben milyen típusú hangorgiára számíthat. Az 53 percnyi lemez egyébként egészében hallgatható

MESMUR - Deprivation +lyrics

Anthrax – stúdió jelentés

Anthrax Promo 1 New Record Announcement

A 2011-es Grammy jelölt Worship Music folytatásán ügyködő Anthrax a fenti kis promo videót tette közzé. A banda jelenleg Jay Ruston producerrel dolgozik Los Angelesben a friss nagylemezükön. A banda az elmúlt hónapban számos dalt rakott össze és demózott fel, aminek végleges felvételeit januárban kezdik majd meg. A jelenleg még cím nélküli tizenegyedik nagylemez 2015 során fog megjelenni.

Level 10 – itt az első dal!

Már korábban hírül adtuk, hogy a legendás énekes Russell Allen (Adrenaline Mob, Symphony X, Allen/Lande) és Mat Sinner (Primal Fear, Sinner) Level 10 néven közös nagylemezen dolgozik. A januárban érkező Chapter One albumról most lentebb megfülelhető a Blasphemy-re keresztelt első teljes szám.

LEVEL 10 - Blasphemy (Official / Lyric Video / Feat Russel Allen and Mat Sinner)