Első lemezének kiadására készül a ’80-as évek klasszikus heavy metalját tovább éltető Sinner Rage. A spanyol származású banda tavalyi jól sikerült kétszámos Demo anyaga után adja ki Powerstrike című nyolc dalos debüt-lemezét, ami február 21-én jelenik meg a Dying Victims Productions gondozásában. Erről máris itt vannak Fire’s On, valamint Dangerous Attraction dalaik videói.
Január 3-án jött ki a Paleface Swiss harmadik nagylemeze, a Cursed. A lemez mellé az album talán legnyugisabb dala, a River of Sorrows friss klipet is kapott, amiről a banda énekese, Marc ’Zelli’ Zellweger a következőket osztotta meg:
„A River of Sorrows a csalódás érzelmi súlyáról és arról a fojtogató érzésről szól, amikor valaki egy egyoldalú kapcsolatban csapdába esve érzi magát. A szó minden értelmében súlyos, mind zeneileg, mind szövegileg, mind érzelmileg. És ez egy olyan darab, amely bár mélyen személyesnek tűnik, ugyanakkor univerzálisan is átérezhető. Ezeket az érzéseket úgy szerettük volna megalkotni, hogy valóban megszólítsák a hallgatókat.”
Paleface Swiss - River Of Sorrows (Official Music Video)
A deathcore/metalcore vonalas svájci zenekar lemezen szereplő kilenc szám mindegyike egy-egy virághoz kapcsolódik (ahogyan a borítón is látszik), egy-egy csatát szimbolizálnak:
„Miután kiadtuk előző Fear & Dagger lemezünket, és mielőtt elkezdtük megírni ezt a lemezt, a közben eltelt két év úgy 80%-ban örömmel és boldogsággal telt, amiért nagyon hálás lehetek. De volt néhány nagyon sötét napunk is… Na, ezekről szól ez a lemez.” – mondta Marc ’Zelli’ Zellweger.
The Rebel Reborn címmel mutatta be új dalának videóját az észt metalcore vonalas Horror Dance Squad. Daluk tisztelgés azon nu metal és punk bandák előtt, amelyeken a zenekar tagjai felnőttek. A dalt beválogatták az idei Eurovíziós Dalfesztivál észtországi selejtezőjeként szolgáló Eesti Laul 2025 elnevezésű verseny elődöntőjébe.
„A The Rebel Rebornnal egy olyan dalt akartunk írni, ami emlékeztet minket arra a zenékre, amit tinédzserként mindannyian hallgattunk. Arra a zenékre, ami arra inspiráltak bennünket, hogy megalapítsuk első zenekarainkat és elinduljunk ezen az úton. Ahogy öregszünk, úgy változik a fókuszunk és az energiánk, és más kötelezettségek, mint például a családalapítás és a karrier töltik az időnket. De ez nem akadályozhat meg minket abban, hogy azon dolgozzunk, hogy jobbá tegyük a világot!”
Horror Dance Squad - The Rebel Reborn (EESTI LAUL 2025)
Már csak egy hét és a Barba Negra Blue Stage színpadát menthetetlenül elönti a töménytelen fekália, bélsár és egyéb gusztustalan perverzségek. Teszi ezt a cseh goregrind/pornogrind/grindcore csatornázási művek, a Gutalax, akik 15 szülinapi partijuk keretében (igaz pár hónap csúszással) látogatnak el hozzánk, hogy velünk együtt fujják el a gyertyáikat kakaós csigájukon… mi pedig az ujjainkat is megnyaljuk utána.
GUTALAX - DIARRHERO ( Official videoclip ) 2023
A partyn olyan vendégegek teszik még tiszteletüket, mint a skandináv grindcore veteránja, a Birdflesh, valamint a hazai szintér olyan három jeles csapata, mint a Crippled Fox, a Paediatrician és a hamvaiból feltámadt Din-Addict. A hangulat tehát adok! WC pumpákat, WC papír gurigákat, guminőt, láncfűrészt és egyéb őrült party kellékeket hozzatok.
BIRDFLESH 'Chainsaw Frenzy' (Official Video)
Nem elfelejteni: 2025.01.17. péntek; BARBA NEGRA BLUE STAGE
A PLANETNOIR INDUSTRIES Bemutatja:
GUTALAX / BIRDFLESH / PAEDIATRICIAN / DIN-ADDICT / CRIPPLED FOX
Január 31-én Curse Still Lingers On címmel érkezik a finn atmoszférikus black metal banda, a Kuusuo új EP-je. Négy dalos kislemezük a csapat 2022-es Dead Hymns debütáló albumának történetét, Curse-sagáját folytatja. Erről máris itt van címadójuk, amit a zenekar billentyűse, zenészerzője és szöveg írója Korvus Luna így magyaráz:
„A Curse Still Lingers On a második része a háromrészes Curse-sagának, amely a debütáló album (Dead Hymns) Curse From The North című dalával kezdődött el. Ez a rész egy elátkozott lányról szól, aki délre megy segítséget keresni. Azonban csak egy gonosz boszorkányt talál, aki még több bajt okoz neki. A dal szövege a finn mitológián, hiedelmeken és történeteken alapuló.”
Kuusuo - Curse Still Lingers On (Visualizer video)
Március 7-én Circuition címmel adja ki második albumát a holland melo-death metalos Nephylim. Lemezük első videójaként az Inner Paradigm nézhető meg.
„A Inner Paradigm elszabadult, a tiétek! Keményen dolgozunk, hogy befejezzük a közelgő Circuition albumunkat, és felkészülünk az első európai turnénkra január 7-én kezdődő Sacramentum és Thulcandra támogatásával. Csodás tervekkel indulunk 2025-ben.”
Holnap jelenik meg a kaliforniai modern hardcore punk banda Stick To Your Guns nyolcadik nagylemeze, a Keep Planting Flowers. Erről címadójuk videója nézhető meg, amit Adam VillaSeñor (In Full Bloom) rendezett.
Stick To Your Guns - Keep Planting Flowers (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
„A Keep Planting Flowers olyan dalok gyűjteménye, amelyek azért vannak, hogy szembeszálljanak az elménket és társadalmainkat sújtó nihilista narratívákkal. Az egyik azt mondja, hogy a dolgok egyszerűen olyanok, amilyenek, és függetlenül attól, hogy ez milyen égető dühvel vagy mélységes depresszióval tölt el bennünket, egyszerűen nem tehetünk ellene semmit. Én határozottan elutasítom az ilyen örömtelen szemléletet azzal az egyetlen élettel kapcsolatban, amiben részem lehet. Egy új világnak új énedre van szüksége, úgyhogy nem számít, milyen rosszul mennek a dolgok, ültess továbbra is virágot!” – foglalta össze lemezüket Jesse Barnett énekes.
Hamarosan új lemezét adja ki a hazai death metalos Sin Of God. Blood Bound című lemezük fenruár 18-án az amerikai Extius Stratagem Records kiadásában lát napvilágot. A hét tételes lemez jelenlegi társadalmunk hanyatlását írja le, dalaikban minden visszhangzik, ami körülvesz bennünket, a jótól a rosszig, a szépen és csúnyán át, az életől a halálig.
„Hanyatlóban vagyunk, és nincs sok időnk, hogy elérjük a mélypontot. Egyre kevesebb szépség van jelen világunkban. Gyorsan menetelünk a rothadó káosz felé. Az emberek semmit sem tesznek ellene. Rombolnak, de nem építenek. Úgyhogy legyen! Ahogy az albumborítónkat nézi, az metaforikusan az emberiség jelenlegi állapotán alapul az emberi történelem tükrében. Azt szerettük volna, hogy ez a reneszánsz festmények stílusában valósuljon meg, ezért rendkívül éles a kontraszt a szépség és a csúnya között. Tiszta és gonosz. Tökéletes és deformált. Vannak vallási utalások, és bibliai szereplők is.” mondja Kis Tamás gitáros.
„Mindannyian azt gondoljuk, hogy a rajongók imádni fogják. Ez némileg eltér elődeitől. Bonyolultabb, és a modern death metalon alapul. A Blood Boundot zeneileg kontrasztokra építettük. Vannak elképesztően gyors részek (260 BPM), de nagyon lassú részek is.”
A lemezről elsőként No Return daluk szöveges videóját osztották meg, amiről Tamás a következőket árulta el:
„A No Return az egyik kedvenc dalom a lemezről. Ez a lényege annak, amit szeretnénk zeneileg és szövegesen is kifejezni. Jelen társadalmunk bukása. A szöveget énekesünk, Schupkégel Tamás írta. Első hallásra egy kábítószer-függőről szól, aki az őrületbe süllyed, és csapdába esik a saját poklában, melyet az életében átélt és mások iránt elkövetett fájdalmakból hozott létre.
Fogyasztunk, felfalunk, pusztítunk. Nem létező problémákat kreálunk magunknak, miközben nem foglalkozunk a valódiakkal. Azt gondoljuk ez a kényelmes megoldás és a fejünket a homokba dugjuk. Az egónk rabjai vagyunk, és nem fogjuk fel, hogy mi építjük a poklot. És nincs visszaút!„
SIN OF GOD - NO RETURN [OFFICIAL LYRIC VIDEO] (2025) SW EXCLUSIVE
Sin Of God – Blood Bound
(Exitus Stratagem Records)
1. Blood Bound 2. Black Waves 3. No Return 4. The Unbelief 5. Diabolical Agitation 6. Obulus 7. Cerebral Malfunction
A német heavy/power metal legenda, a Brainstorm február 28-án adja ki vadonatúj albumát Plague Of Rats címmel. Az Andy B. Franck énekes vezette zenekarnak ez lesz a 14. nagylemeze, ami a Reigning Phoenix Music kiadásában fog megjelenni. Erről Garuda daluk videója nézhető meg.
„A Garuda egy mitológiai lényről mesél, aki félig ember, félig sas és, aki kígyókat öl és az istenek hírnökeként szolgál. Erőteljes riffjeivel és távol-keleti dallamaival a Garuda (Kígyóevő) dinamikus és illő bevezetése Plague of Rats lemezünknek.” – mondta Torsten „Todde” Ihlenfeldet, a banda gitárosa, majd így folytatta:
„Ez a szám nem csak a nevéhez méltó – ez egy remek első bepillantás az album szónikus tájképébe. A hozzá Mirko Witzki által készített videoklip mélyebbre merül az indiai mitológia és legendák gazdagságában, bevezetve a rajongókat ebben a misztikus világban. Ez egy nehéz és egyben intenzív nóta, amit remélem élvezettel fogadtok!”
BRAINSTORM - Garuda (Eater Of Snakes) (Official Music Video)
A New York-i screamo legenda, a Saetia új kislemezes dalának, a Tendrils megjelenésével törte meg a az őket körülövező 26 évnyi csendet. A dal április 25-én megjelenő azonos című három dalos EP-jükön fog szerepelni, ami 1999-es Eronel című kislemezüket követi.
„Ma 26 év után először új zenét osztunk meg. A Tendrils az első dal az azonos nevű három dalos EP-ről, ami áprilisban fog megjelenni. Élvezzétek!”