Soil – Soundgarden feldogozás

A Chicago-i Soil friss Soundgarden feldolgozását, a Rusty Cage nótát a csapat MySpace oldalán hallhatjátok.

A banda dolgozik a jövő évre várható új lemezén. A nótaírást befejezték, jövő év elején pedig stúdióba vonulnak.

Nemrég megváltak Shaun Glass gitárostól személyes nézetkülönbségek miatt. Új gitáros bevételét nem tervezik.

Gyöngyvér – friss hírek

Üröm után öröm a Gyöngyvérnél…

Megvan az új basszer!

Arról talán már mindenki értesülhetett, hogy Mező Ferenc basszer elhagyta a zenekart. Azonban rövid időn belül sikeresen megtaláltuk a megfelelő utánpótlást, mégpedig Erdős Viktor személyében.

Az ő neve sokaknak lehet ismerős, ugyanis korábban az Everwood zenekar oszlopos tagja volt, de megfordult már a Garden of Eden-ben, a Neverland-ben és egy HIM dalokat játszó formációban is. Mostantól pedig a Gyöngyvér teljes jogú tagja lett, aminek mindannyian nagyon örülünk, mivel hisszük, hogy személyében nem csupán egy jó gitárosra, hanem egy barátra is lelhetünk.

Töretlen lendülettel halad tehát tovább a Gyöngyvér. A készülő új lemezen – amelyet december végén rögzítünk – már Viktor basszusjátéka lesz hallható. Az első közös koncertre a tervek szerint már február elején sor kerülhet, de legkésőbb február 18-án, amikor a svéd Deathstars zenekar egyik felvezetőjeként játszik a csapat, a budapesti Avalon Clubban.

Megújult a zenekar honlapja is. Ezzel együtt mindenkinek újra kell regisztrálnia magát, ha szeretne hozzátenni a fórum tartalmához.

Tekintettel az ünnepekre, a Gyöngyvér is kedveskedik a velük frissen ismerkedőknek, és a lemezzel még nem rendelkező barátainak. Ajándék gyanánt a Lacrimosa című lemez hat dalát letölthetővé tette a zenekar. Továbbá a következő lemezről is olvasható a honlapon némi információ, amelyből a tervek szerint januárban már egy kis előzetest is meg lehet hallgatni.

Warrel Dane – szólólemez

A Nevermore frontember Warrel Dane első szólólemeze lassan kézzelfogható közelségbe kerül. Az ex-Soilwork gitáros Peter Wichers – aki dane szerzőtársa is a lemezen – végzett az anyag keverésével a Philadelphia-a stúdióban.
„Az album hangzása csodálatos és büszke vagyok a dalokra is.” – nyilatkozta Wichers.

A dalcímek:

01. When We Pray
02. Messenger (közreműködik Jeff Loomis)
03. Obey
04. Let You Down (közreműködik Chris Broderick)
05. August
06. Feel Failure (Hail Yesterday)
07. Brother
08. Patterns (PAUL SIMON feldolgozás)
09. Praises To The War Machine (közreműködik James Murphy)
10. This Old Man
11. Lucretia (THE SISTERS OF MERCY feldolgozás)

További információkért látogassátok a www.warreldane.com-ot.

Emberek Emberekért – válogatások

Az EMBEREK EMBEREKÉRT egy több részes válogatásalbum, amelyen hazai és külföldi előadók dalai szerepelnek. A zenészeket az a közös cél hozta össze, hogy tehetségükkel és hírnevükkel felhívják a közvélemény figyelmét arra, hogy milyen költséges a hematológiai kezelés, azon belül is a leukémiás betegek gyógyítása.

Az EMBEREK EMBEREKÉRT válogatásalbum a „LEUKÉMIA FESZTIVÁL – Segélykoncertek a leukémiás betegekért” kiadványa. A LEUKÉMIA FESZTIVÁL egy országos rendezvénysorozat, mely 2006 márciusa óta szerveződik. A fesztiválsorozat a fővárosban és vidéken több klubban megrendezésre került már és folyamatosan szerveződnek további állomások is. A rendezvényeken többféle stílusú élőzene mellett vetítés, pantomim, versmondás, ruhabemutató és gépzene is szórakoztatja a közönséget. Nagyjából száz zenekar és előadó támogatja dalaival és fellépésével a kezdeményezést.

A LEUKÉMIA FESZTIVÁL hamar követőkre talált. A céllal egyetértve több önkéntes csatlakozott, illetve szerveződni kezdtek önálló szervezésű társult-rendezvények is. Például: LEUKÉMIA – JÓTÉKONYSÁGI FESZTIVÁL, I. és II. PÉCSI LEUKÉMIA FESZTIVÁL, I. SIÓFOKI LEUKÉMIA FESZTIVÁL, I. GÖDÖLLŐI LEUKÉMIA FESZTIVÁL, I. KANIZSAI ROCK-EST A LEUKÉMIÁS BETEGEKÉRT, I. KAPUVÁRI LEUKÉMIA FESZTIVÁL. Ezen túl a KERESZTÉNY ROCKZENÉSZEK A LEUKÉMIÁS BETEGEKÉRT fesztivál – az élőzene mellett imákkal és evangéliumolvasással, valamint az „ANTI-DROG FESZTIVÁL – Mindig van kiút!”, ahol a koncertek között beszédek, tapasztalatok hangzottak el drog-prevenciós céllal. Mindegyik rendezvény felajánlotta az eseményen gyűlt adományokat „A LEUKÉMIÁS BETEGEKÉRT” alapítvány részére.

„A LEUKÉMIÁS BETEGEKÉRT” alapítvány célja: „A betegek gyógyításának elősegítése, életminőségének javítása, és a haematológiai betegellátás korszerűsítése.” Az adományokból befolyt összeggel a Szent László Kórház Haematalógiai osztályát támogatja. Az alapítvány képviselője Dr. Herjeczki Kornél.

A LEUKÉMIA FESZTIVÁLON és a társult rendezvényeken több külföldi előadó is fellépett már, illetve jelezte fellépési szándékát. Az EMBEREK EMBEREKÉRT válogatáson is szerepelnek dalok külföldi zenészektől. Előadók, szerzők és szervezők támogatják a kezdeményezést Magyarországon és Erdélyen túl a következő országokból: Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Bulgária, Nagy-Britannia, Németország és Svájc.

A LEUKÉMIA FESZTIVÁL deklaráltan politikamentes, pártsemleges és független. A stábban egyaránt találhatók jobb- és baloldali meggyőződésű, illetve hívő és világi személyek. Sőt, a hívők közül többféle felekezet is képviselteti magát.

Az EMBEREK EMBEREKÉRT album névadója Bernáth (Y) Sándor, aki úttörőként helyet biztosított az első rendezvénynek. Eredetileg az első fesztivál nevének szánta, de végül az a döntés született, hogy legyen inkább a (remények szerint) maradandóbb album címe, hiszen jól kifejezi a szervezők üzenetét.

Ez a kezdeményezés olyan zenészek, dalszerzők, roadok, koncertszervezők, klub-tulajdonosok összefogása, akik a cél érdekében képesek voltak felül emelkedni a világnézeti különbségeken. A cél pedig nem más, minthogy ki-ki a maga képessége, tehetsége, tudása, lehetősége szerint segítse az elesetteket. És ebben jó példával elől járjon, kedvet csinálva másoknak is. Ahogyan a KERESZTÉNY ROCKZENÉSZEK A LEUKÉMIÁS BETEGEKÉRT rendezvény kapcsán a magyar közönség számára írt ajánlójában világhírű Noel Richards fogalmazott:

„Ez a zenei fesztivál egy nagyszerű alkalom, hogy résztvevőként te is segíthess adományokat gyűjteni azoknak, akik magukon nem tudnak segíteni. Ne szalaszd el ezt a lehetőséget, hogy változtass valakinek az életén!”

Vagy amit Jézus Krisztus tanított, és amit a LEUKÉMIA FESZTIVÁL mottójául választott:

„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük…”

Eddig 6 város 10 színpadán 9 este szólt a zene a betegekért, és 881520 Ft adomány gyűlt.

Az adományok útja ellenőrizhető:

A LEUKÉMIÁS BETEGEKÉRT ALAPÍTVÁNY
1097 Budapest, Gyáli út 5-7.
Adósz.: 18005196-1-43
ERSTE BANK – 11991102-02127833
Dr Herjeczki Kornél

Mindenki nagylelkűségét hálásan köszönjük!

Az előadó honlapja:

http://segelykoncert.hu
http://www.dalok.hu/leukemiavalogatas

Ahol megvásárolhatjátok:

1. lemez: https://www.dalok.hu/lemez/id/751

2. lemez: https://www.dalok.hu/lemez/id/791

Cavalera Conspiracy – bemutatkozó lemez

A Sepultura alapítói, azaz Max (Soulfly) és Igor Cavalera hosszú időn át tartó „haragszom rád” után a kibékülése eredményeként jött létre a Cavalera Conspiracy, melynek bemutatkozó lemze már készül. A Roadrunner kiadónál megjelenő debütalbum a tervek szerint 2008. március 25-én kerül a boltokba.

A csapat tagja még Joe Duplantier basszer a francia death metalos Gojira-ból illetve Marc Rizzo gitáros, aki Max társa a Soulflyban is. Vendégként felbukkan majd Rex Brown (ex-Pantera, Down) bőgős illetve Richie Cavalera (Max fogadott fia) is egy-egy nótában.

A lemezfelvétel a Los Angeles-i Undercity Stúdióban zajlott Logan Mader (ex-Machine Head, ex-Soulfly gitáros) irányításával. Néhány nótacím: Inflikted, Bloodbrawl, Terrorize, The Doom of All Fires, Ultra-Violent, Sanctuary. Ezeken kívül rözítettek egy Possessed death/thrash klasszikust is, a The Exorcist-ot

Summer Breeze 2008 – újabb fellépők

A jövő évi Summer Breeze fesztivál újabb fellépőiről különleges, adventi naptár formában szerezhettek tudomást IDE kattintva.

Az eddigi ismert nevek:

ALL ENDS
ASP
BEHEMOTH
BORN FROM PAIN
DIABLO SWING ORCHESTRA
ENDSTILLE
ENSIFERUM
EXODUS
KATAKLYSM
KORPIKLAANI
PRIMAL FEAR
PRIMORDIAL
PRO-PAIN
SONIC SYNDICATE
THE VISION BLEAK

További infók folyamatosan.

Hollowtone – Dead Man’s End

Vadonatúj zenekar a belga Hollowtone, akik nemrég adták ki első lemezüket Dead Man’s End címen. A melodic death együttes érdekessége, hogy mindössze két tagból áll. Bart Goffinghs vokálozik, mellette Kristof Vandebeek kezeli az összes hangszert.A tíztételes debütalbum saját kiadásban jelent meg.

Devil’s Slingshot + K3 2007.11.01. A38 hajó

Tényleg csak néhány perc késéssel kezdődött el a K3 koncertje. Az egyik barátom mesélte korábban, hogy az egyik nótájukban Jordan Rudess, a Dream Theater oszlopos tagja játsza a billentyűs részt. Nagy dolog, mondhatnátok, mi van abban rendkívüli, ha Rudess beszáll egy bandához? Igaz, de a K3 magyar zenekar! Ha már ezt is nézzük, akkor igazán […]

Tovább »

Metal Mania 2008

Megvan a lengyel Metal Mania fesztivál 2008-as nagyszínpadának végleges zenekarlistája. Ez abból lehet érdekes, hogy pár banda biztosan feltűnik majd a hazai verzióban is.
A nagyszínpad fellépői:
MEGADETH, Overkill, Immolation, Vader, The Dillinger Escape Plan, Satyricon, Artillery, Flotsam and Jetsam, Marduk, Primordial, Poison The Well, és Inside You.