Wisdom – hírek

2007. december 23. vasárnap, Keep Wiseman Alive 2007 Wigwam, a belépés INGYENES.
 Itt lesz először kapható az új Wisdom kislemez, és az erre a koncertre készülő Wisdom póló és pulcsi.
 
 Az említett kislemez címe At The Gates. 2 új Wisdom dal szerepel rajta, és egy átdolgozás, valamint a multimedia részen a „Wisdom” című dal klipje, amely eddig még nem került fel egyik lemezünkre sem.
 
 A héten jelenik meg az új HammerWorld magazin, CD mellékletén az At The Gates című dalunkkal. Véleményeket várjuk a fórumba!
 Ezen kívül egy interjú is lesz az újságban velünk. Történt egysmás az utóbbi időben, ezekről mesélünk bővebben.
 
 A
www.metalindex.hu oldalon Wisdom játék indult.
 
 
www.wisdom.hu 
 

Wigwam2 – szombat esti műsor

Sziasztok! Ismét jelentkezik a Wigwam2-szombat esti műsora, ezúttal két zenekar, a Soundshine, és az Incubus cover unplugged változatát lehet majd látni, hallgatni, és érezni

Gyöngyvér – megvan a bőgős

” A Gyöngyvér zenekar sajnálattal tudatja minden barátjával, hogy Mező Ferenc basszer magánéleti okokból kilépett a csapatból. Távozásától függetlenül örökké Gyöngytestvér marad… A bőgős posztra számos jelentkező közül már sikerült kiválasztani a lehetséges új tagot, akit hamarosan hivatalosan is bemutatunk. Mindenkinek, aki próbált segíteni, nagyon köszönjük a fáradozást! A zenekar – amint már tudattuk veletek – napokon belül stúdióba vonul, és bizony a jövő évre tartogatunk néhány meglepetést is… 2008 első koncertje az új felállással a svéd Deathstars egyik előzenekaraként február 18-án lesz az Avalon Clubban.”

Kék Yuk – Vörös Yuk – Schleki ajánlásával

Henry J. Beans
2007.12.12. szerda 19:00
MIRIAM
 
PINK FLOYD TRIBUTE
Kék Yuk
2007.12.13. csütörtök 19:30 | 500 Ft
HITROCK
 
Henry J. Beans
2007.12.14. péntek 19:00 | 600 Ft
CSAKAZÉRTIS
KELLY HITS THE BLUE SKY
 
SYSTEM CHECK BIRTHDAY 1ST
Supersonic Kék Yuk > 2 terem!
2007.12.14. péntek 22:00 | 800 Ft
Drum and Bass room: STR | RHYTMICAL | MOR | FISHER | CRYSIS | FLYSCANOR
Break Beat room: S-PEKT | STER | INZERT | RAMBO | STR | OPIC
 
SOUND OF JAPAN
Vörös Yuk

2007.12.14. pénteku003c/strong>u003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cstrong>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003c/font>u003c/strong> u003c/div>nu003cdiv>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003cstrong>PROJEKTF KLUBu003c/strong>u003c/font>u003c/div>u003c/div>nu003cdiv>nu003cdiv>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003cstrong>Henry J. Beansu003c/strong>u003c/font>u003c/div>u003c/div>nu003cdiv>nu003cdiv>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003cstrong>2007.12.15. szombat 18:00 | 500 Ft, de a nkönyvbemutató ingyenes!u003c/strong>u003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>PROJEKTF ÉS VATAI A. ZSANETTu003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>KONTÚRu003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>VERAVADBANDu003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>+18:00-19:00 Könyvbemutató: Bokros László – Akciós nVilágaink /Accordia kiadó/u003c/font>u003c/div>u003c/div>u003c/div>u003c/div>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003c/font> u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003cstrong>GOA PARTYu003c/strong>u003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003cstrong>Supersonic Kék Yuku003c/strong>u003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003cstrong>2007.12.15. szombat n22:00u003c/strong>u003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003c/font> u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003cstrong>Vörös Yuku003c/strong>u003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003cstrong>2007.12.15. szombat n19:30u003c/strong>u003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>SYCO Iu003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>SPADEFUL OF DUSTu003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>FALLEN INTO ASHESu003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>HÁZMESTERu003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>+LEMEZLOVAS JOGSI /PREDATOR DISZKÓ/u003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003c/font> u003c/div>nu003cdiv>nu003cdiv>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003c/font>u003c/div>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003c/font>u003c/div>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003cstrong>Henry J. Beansu003c/strong>u003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003cstrong>2007.12.19. szerda 19:00 | 500 nFtu003c/strong>u003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>RÓDMÚVIu003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>…u003c/font>u003c/div>nu003cdiv> u003c/div>u003c/div>”,1]
);

//–>
2007.12.14. péntek

 
PROJEKTF KLUB
Henry J. Beans
2007.12.15. szombat 18:00 | 500 Ft, de a könyvbemutató ingyenes!
PROJEKTF ÉS VATAI A. ZSANETT
KONTÚR
VERAVADBAND
+18:00-19:00 Könyvbemutató: Bokros László – Akciós Világaink /Accordia kiadó/
 
GOA PARTY
Supersonic Kék Yuk
2007.12.15. szombat 22:00
 
Vörös Yuk
2007.12.15. szombat 19:30
SYCO I
SPADEFUL OF DUST
FALLEN INTO ASHES
HÁZMESTER
+LEMEZLOVAS JOGSI /PREDATOR DISZKÓ/
 
Henry J. Beans
2007.12.19. szerda 19:00 | 500 Ft
RÓDMÚVI
 

u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>Köszi!u003cbr>Schlekiu003cbr>Tel: n+36-20-4264581u003c/font>u003c/div>nu003cdiv>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>u003c/font> u003c/div>nu003cdiv>u003ca hrefu003d”http://www.yellowspots.hu” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>www.yellowspots.huu003c/font>u003c/a>u003cbr>u003ca hrefu003d”http://www.yuk.hu” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>www.yuk.huu003c/font>u003c/a>u003cbr>u003ca hrefu003d”http://www.hjb.hu” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>u003cfont faceu003d”Arial” sizeu003d”2″>www.hjb.huu003c/font>u003c/a>u003c/div>u003c/div>n”,0]
);

//–>

Köszi!
Schleki
Tel: +36-20-4264581
 

Marblebog – bakeliten a Forestheart!

Megjelent a hazai Marblebog Forestheart című albuma az amerikai Autopsy Kitchen Records jóvoltából! Természetesen a lemez már régebben megjelent, a mostani, tengerentúli kiszerelésben 500 példányos áttetsző fehér színű verzióban látott napvilágot a korong. Ezen felül CD változat is jelent meg, ami 1500 példányszámra lett limitálva. Végezetül elkészült egy fekete alapon zöld nyomású póló is.

Godsmack – best of

Good Times Bad Times….Ten Years of Godsmack címmel jelent meg ma a Godsmack 10 évét felölelő válogatáslemez a Universal Republic gondozásában.
A lemezen helyet kapott a Led zeppelin klasszikusának (Good Times Bad Times) feldolgozása is a csapat eddigi legjobbnak tartott nótái között.

01. Good Times Bad Times
02. Whatever
03. Keep Away
04. Voodoo
05. Bad Religion
06. Awake
07. Greed
08. I Stand Alone
09. Straight Out Of Line
10. Serenity
11. Realign
12. Running Blind
13. Touché
14. Speak
15. Shine Down
16. The Enemy

Sinamore – Seven Sins A Second – 2007

A gyerekkori barátok, Mikko Heikkila, Jarno Uski és Miika Hostikka a dél Finnországi Harmilában alakították a zenekart 1998-ban. Az akkor még Halflife néven futó trió 2002-ben jelentette meg első demoját My Grace címmel. Ezt követte még két probálkozás Agony és She The Devil címmel kiadott anyagok. Ezek után csatlakozott a csapathoz Tommi Muhi gitáros, már […]

Tovább »

Heavenwood – új kiadónál

A portugál gótikus metal csapat Heavenwood leszerződött a Recital Records kiadóhoz. A banda 2008 február/márciusban vonul stúdióba rögzíteni új lemezének dalait. A korong várhatóan jövő nyár elején/közepén kerül a boltokba.
 
Heavenwood felállás:

Ernesto Guerra – ének
Ricardo Dias – gitár és ének
Bruno Silva – gitár
Luiz Ferreira – dob

További információkat a zenekar MySpace.com oldalán találtok.

All Will Fall – két új dal

Az amerikai grindcore/death metal csapat All Will Fall két új dalt – „Defiler of Virtue” és „Under the Idol” – tett elérhetővé MySpace.com oldalán.  Az „Under the Idol” című dal szerepelni fog a SickDrummer.com által megjelentetésre kerülő „Volume One – Brutal Beatings” című kiadványon.

A zenekar jelenleg kiadót keres, hogy 2008-ban megjelenhessen bemutatkozó albumuk.

All Will Fall felállás:

Gabe Smick – gitár, ének
Adam Jarvis – dob
Adam Tripp – ének
Josh Gamboa – gitár
John Jarvis – bass

Gyöngyvér – basszerost keresnek

A Gyöngyvér zenekar kisegítő basszerest keres bizonytalan időre. Ami fontos: Elkötelezettség, kellő tudás, megfelelő felszerelés, hitelképesség, színpadi rutin előnyt jelent. Nem feltétel, hogy dunaújvárosi légy. Akit érdekel a lehetőség keressen meg, vagy ha tudtok valakit kérlek ajánljátok neki