Halloween /Gamma Ray

Joggal mondják, hogy a Kai Hansen által alapított Helloween a metal zene egyik messiása az Iron Maiden mellett.

1985 – ben jelent meg első nagylemezük, a „Walls Of Jericho”, ami hatalmas kritikai visszhangot kapott. A sebesség és a dallamok újfajta keveréke újrafogalmazta a heavy metalt. 
 

Több sikeres lemez, és világkörüli turné után, Kai Hansen belső ellentétekre hivatkozva váratlanul két turnéállomás között elhagyta a csapatot. 
 

Így a Gamma Ray sztorija a Helloween történetének „mélypontjánál” kezdődik.

A zenekar hamar a siker csúcsára ért, számos kiadvány, és világkörüli turnék sikere jellemzi az útjukat. 
 

Mind a két csapat már többször fellépett hazánkban, bárhol játszva igazi teltházas bulit csapott, amire mindenki azt mondta, na ez már tényleg megismételhetetlen. És tényleg. Minden alkalommal „überelték” saját magukat. 
 

Úgy látszik, úgy gondolták, hogy most már igazán véget kellene vetni a haragszom rád – nak, és előszőr a 2006-os Masters of Rock esetén Kai csatlakozott régi zenésztársaihoz egy kis örömzenélés erejéig, hogy a régi slágerek hallatán ne csak örömkönnyeket, hanem heves headbangolást is előcsalogasson a közönségből. 
 

E nagy jelentőségű pillanatoknak tanúi lehetünk november 16-án is a Petőfi Csarnokban, amikor is az europower két vezető bandája közös, dupla headliner bulit fog adni, hogy aztán a koncertek legvégén mindenki együtt üvölthesse, hogy: I want out! 
 

Ugyanis a történelmi jelentőségű közös turné első állomása: BUDAPEST! 
 

És egy kis érdekesség:

Bizonyára kevesen tudják, hogy a Halloween egyik leggyönyörűbb dala közösen készült a Blackmore’s Night énekesnőjével Candyvel, ami igen sikeres lett.

Ritche Blackmore (ex Deep Purple) szívesen adta „kölcsön” kedvesét a klipforgatásra is, bár biztos ami biztos alapon végig ott volt a helyszínen.

Depresszió – új klip

Elkészült a zenekar új klipje , ami már letölthető a hivatalos weboldalról .  www.depressziomusic.hu A klip rendezője Lengyel Andor . Napokon belül a zenei csatornák kínálatában is fellelhető lesz. Javában zajlanak az előkészületek az eddigi legnagyobb szabású önálló depresszió koncertre . Az extra látvány és hang mellett azért is érdemes lesz velünk tartani November 17-én 21:20-tól a PeCsában,mert ez lesz az eddigi leghosszabb Depi show , és a tervek szerint ezután közel 1,5 évig nem lesz ilyen méretű önálló rendezvényünk .A buliról DVD felvétel is készül. Az őszi turné másik kiemelt állomása a November 24-i debreceni Lovardás fellépés lesz , amiről hangfelvétel készül , és a DVD-vel egybecsomagolva jelennek majd meg.
 
A 2007 -es őszi-téli turná hátralevő állomásai:u003cbr>u003cbr>November 9. Pécs-Expo Centeru003cbr>November 17. Budapest-Petőfi Csarnoku003cbr>November 23. Szolnok-Borostyán MűvH.u003cbr>November 24. Debrecen-LOVARDAu003cbr>November  30. Kazincbarcika -Sportu003cbr>December 1. Balassagyarmat-Rock-táncházu003cbr>December 7. Eger-Sportcsarnoku003cbr>December 8: Tatabánya-Sportcsarnoku003cbr>December 14. Szekszárd-Sportcsarnoku003cbr>u003cbr>Kontakt: Halász Ferencu003cbr>Web:  u003ca hrefu003d”http://www.depressziomusic.hu” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>www.depressziomusic.huu003c/a>u003cbr>E-mail : u003ca hrefu003d”mailto:depressziomusic@freemail.hu” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>depressziomusic@freemail.huu003c/a>u003cbr>u003cbr>u003cbr>u003cbr> u003cbr>u003cbr>______________________________u003cWBR>______________________________u003cWBR>_______________u003cbr> u003ca hrefu003d”http://ad.adverticum.net/b/cl,1,6022,220892,269177/click.prm” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>A világbajnok Talmácsi Gábor kötete mindarról, amit róla és a motorsportról tudni érdemes. u003c/a> u003cbr>nu003cbr>u003cbr>______________________________u003cWBR>______________________________u003cWBR>_______________u003cbr> u003ca hrefu003d”http://ad.adverticum.net/b/cl,1,6022,220892,269177/click.prm” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>A világbajnok Talmácsi Gábor kötete mindarról, amit róla és a motorsportról tudni érdemes.nu003c/a>nn”,0]
);

//–>
 
 A 2007 -es őszi-téli turné hátralevő állomásai:
 
 November 9. Pécs-Expo Center
 November 17. Budapest-Petőfi Csarnok
 November 23. Szolnok-Borostyán MűvH.
 November 24. Debrecen-LOVARDA
 November  30. Kazincbarcika -Sport
 December 1. Balassagyarmat-Rock-táncház
 December 7. Eger-Sportcsarnok
 December 8: Tatabánya-Sportcsarnok
 December 14. Szekszárd-Sportcsarnok
 
 Kontakt: Halász Ferenc
 Web: 
www.depressziomusic.hu
 E-mail : depressziomusic@freemail.hu
 

Khrul – hírlevél

Üdv!

Az alábbi hírt szeretném közzétenni:

,,Elkészült a pagan metalban utazó Assur projectem myspace oldala, valamint a végre teljes felállású death metal Kill With Hate bandámé is!

          

Valamint: még ebben a hónapban megjelenik a Shadowthrone/Funebre split anyaga „Forever On The Dark Side” címmel, 3+2 nótát tartalmazva, illetve még idén elkészül az Assur második anyaga, amely egy 2 számos EP lesz „Vesztes csaták” címmel.

Támogassátok a magyar undergroundot!!! – Khrul”

Tűzmadár – Ismét jelentkezünk…

Legfontosabb és legfrissebb hírünk egy *közönségtalálkozó*!
 
 *November 21-én 17.00*-tól az *Avalon *rockclub* pub* részében várunk
 mindenkit az első hivatalos
 *Tűzmadár közönségtalálkozóra**-sörözésre-borozásra.*
 
 Ennek célja, hogy még jobban összekovácsolódjunk!:)
 Lesz majd élőben (nem csak onlány) Tűzmadár bolt, ahol pólókat, cd-ket,
 kitűzőt, illetve a 23-i Avalonos Emergenza showcase-re lehet elővételes,
 kedvezményes jegyeket venni.
 
 A 23-i koncertnek van egy sajnálatos apropója is:
 Ez a koncert amellett, hogy (többek között) hatalmas Tűzmadár buli,
 *Kőhegyi Bence dobos* kollegánk különböző magánéleti problémák miatt
 *elhagyni kényszerül a bandát*.
 Így ez lesz az ő *hivatalos búcsúkoncertje*, azaz (előreláthatólag)
 utolsó alkalom hogy háthatjátok velünk egy színpadon.
 
 Eddigi biztosra lekötött koncertjeink a közeljövőben:
 
 2007. november 17, szombat 18.00
 *November Rock Night*
 Tatabánya, Puskin műv ház
 További zenekarok: Alhana, Agregator, Fekete Sereg, Cross Borns, Kalapács
 
 2007. november 23, péntek
 *Showcase, Emergenza fesztivál*
 Budapest, Avalon club (Bp, XV. Késmárk utca 32.)
 További zenekarok: Sacra Acrana, Anxius, Mindfields Factory
 
 2007. november 24, szombat
 *Ronin Rock feszt*
 Nemesgörzsöny, Rodeo pub (Ady út 1.)
 További zenekarok: Talea, Obstruction, Mind-Vision, Abyss of Sorrow, As
 you can
 
 2008. január 11, péntek 21.00
 *Obstruction lemezbemutató koncert*
 WigWam
 További zenekarok: Obstruction
 
 
 _*És egy közérdekű info: *_
 
 Az *Avalon* club *pub* része *hétköznap is* várja szomjas és éhes
 rock-blues-metalzene hallgatók népes táborát! Olcsó árak, igényes
 környezet, jó zene, és *ismerős arcok a sörcsapnál*! 😉
 Nyitvatartás hétköznap (egyelőre): *16.00-22.00*-ig, illetve amíg
 fogyasztóvendég van. További info, megközelítés:
www.avalonclub.hu
 
 Szeretettel várunk mindenkit!
 
 Tűzmadár
 
 
WWW.TUZMADAR.HU – Modern Heavy – Hallgass bele az új albumba a honlapon!

Magica – új videó

A romániai, női énekessel felálló szimfonikus metal csapat Magica elérhetővé tette „Entangled” című dalához készült videóját. Megtekinthető ITT.
 

 A dal a zenekar harmadik „Hereafter” című lemezén hallható, amely az AFM Records gondozásában október 19-én került a boltokba.


„Hereafter” tracklist:

 

1.All Waters Have the Colour of Drowning05:13
2.Turn to Stone05:19
3.Through Wine04:25
4.No Matter What04:35
5.Entangled04:36
6.This is Who I Am04:45
7.The Weight of the World04:51
8.Energy for the Gods04:39
9.Shallow Grave04:13
10.I Remember A Day04:18
11.Into Silence03:26

MAGICA felállás:

Ana Mladinovici – Ének
Bogdan Costea – Gitár
Emi Burcea – Gitár
Vali Zechiu – Bass
Cristi Birla – Dob
6 Fingers – Billentyű

További információt a www.magicaband.com oldalon találtok.

Genghis Tron – új lemez

A Philadelphiai Genghis Tron új lemeze „Board Up The House” címmel lát napvilágot 2008 februárjában a Relapse Records gondozásában. A dalokat a Godcity Stúdióban  Kurt Ballou producer segítségével rögzítette a csapat.

 

„Board Up The House” nem végleges tracklist:

 

01. Board Up The House
02. Endless Teeth
03. Things Don’t Look Good
04. Recursion
05. I Won’t Come Back Alive
06. City On A Hill
07. The Whips Blow Back
08. Colony Collapse
09. The Feast
10. Ergot
11. Relief

Sandalinas – megvan a kiadó

A svéd/spanyol Sandalinas zenekar leszerződött a Metal Heaven kiadóhoz. Ennek eredményeképpen 2008 január 18-án megjelenik a csapat „Fly to the Sun” című új lemeze. A korongon vendégként feltűnnek majd Derek Sherinian (DREAM THEATER) – billentyű, Chris Caffery (SAVATAGE) – Gitár és Andy La Rocque (KING DIAMOND) – Gitár. A dalokat a Los Angered Recordingban Svédországban rögzítették Andy La Rocque producer segítségével.

 

„Fly to the Sun” tracklist:

 

01. Fly To The Sun
02. Never Seen Before
03. Bad Dreams
04. Back From The Light
05. No Matter What
06. As The Rain Falls
07. Double Cross
08. Ring Of Fire
09. The Wrong Side Of Me
10. Shadows In The Rain
11. The Healer Talks
12. Seasons In The Sand

 

Több információt a www.metalheaven.net találtok.

 

Dalokat a csapat MySpace.com oldalán hallgathatok meg.

Enthroned – novembertől Európai turné

November 8-án indul a Gorgoroth, Enthroned, Tyrant zenekarok közös Európai pusztítása. Sajnos jelenállás szerint magyar dátum nélkül.
 
 GORGOROTH (nor) + ENTHRONED (be) + TYRANT (swe)
 
 08.11.2007 – Denmark, Copenhagen @ The Rock
 09.11.2007 – Holland, Leeuwarden @ Romeijn
 10.11.2007 – Holland, Rotterdam @ Waterfront
 11.11.2007 – Germany, Bochum @ Matrix
 13.11.2007 – Germany, Hamburg @ Martkhalle
 14.11.2007 – Germany, Berlin @ K17
 15.11.2007 – Germany, Frankfurt @ Batschkapp
 16.11.2007 – Switzerland, La Chaux Du Fond @ Bikini test
 17.11.2007 – France, Marseille @ Le Portail Coucou
 18.11.2007 – Spain, Barcelona @ Mephisto
 20.11.2007 – France, Paris @ La Locomotive
 21.11.2007 – UK, London @ Scala
 22.11.2007 – UK, Nottingham @ Rock City
 23.11.2007 – Ireland, Dublin @ The Voodooo Lounge
 24.11.2007 – Ireland, Cork @ An Cruiscin Lan
 25.11.2007 – Scotland, Glasgow @ Cathouse
 27.11.2007 – France, Rennes @ Antipode
 28.11.2007 – Belgium, Vosselaar @ Biebob
 29.11.2007 – Germany, Munich @ Backstage
 30.11.2007 – Austria, Vienna @ Planet Music
 01.12.2007 – Germany, Bischopswerda @ Eastclub
 02.12.2007 – Denmark, Aarhus @ Studenthuset ( + Koldborn)
 04.12.2007 – Sweden, Gothenburg @ Musikens Hus (+ Shining & Skitliv)

Swallow The Sun – Hope – 2007

A finn Swallow The Sun zenekar teljesen ismeretlen volt előttem az idei év februárjáig. Az év elején megjelenő harmadik nagylemezük aztán már megtalált engem is. A 2000-ben Jyväskylä-ban alakult csapat a melodikus doom/death metal stílus mellet kötelezte el magát. Három nagylemezük mellett kettő kislemez és egy demó színesíti a csapat diszkográfiáját. A lemez első meghallgatása […]

Tovább »