Akela – búcsúkoncert számos meglepetéssel

A jövő héten szerdán (október 31., WigWam) megrendezésre kerülő, XIII. Farkasnappal egybekötött második búcsúkoncert friss infókkal!
 
 A rendezvény napján már kapható lesz a vadonatúj Akela album, a Fattyúdal, mely rengeteg különlegességet tartogat a rajongók számára: 7 vadonatúj Akela (fattyú) dal és az összes jelenlegi és egykori Akela taghoz kapcsolódó egy-egy nóta, melyekről hamarosan minden részletet megtudhattok majd.
 Mindezek mellett kapható lesz az új Akela póló, immár a friss anyaghoz illő mintával, illetve az eddigi (talán a világ) legkisebb koncertjegyét vásárolhatjátok meg a rendezvényre, amely alig nagyobb, mint egy bkv-jegy! Volt már óriás méretű Akela-jegy, itt volt az ideje egy újabb rekord-méretű belépőt kreálni, ezzel is emlékezetesebbé téve a legendás magyar banda búcsúkoncertjét, melynek színvonalát számos hazai csapat emeli majd!
 
 Fellép a Stress, kiknek ez a buli lesz a 30 éves exkluzív jubileumi koncertje, régi tagok közreműködésével, exkluzív ünnepi felállással: Nagy Dávid (Depresszió) és Moldoványi János (Dying Wish) dobosokkal. A Cross Borns és a Demonlord zenekaroknak ezen az estén lesz a 10 éves jubileumi koncertje. Emellett a szimfonikus heavy metal-ban itthon utánozhatatlan Cross Borns a jubileumi válogatáslemez, a Halhatatlan vágyódás c. anyagát is itt mutatja be először. A 10 éves Demonlord jubileumi koncertje pedig rögzítésre is kerül majd, remélhetőleg, valamikor a jövőben egy kiadványhoz fel is lesz használva az indiánsátorban felvett anyag. Molics Zsolt és Ángyán Tamás (Sámán) új, misztikus heavy metal bandája, a
Mamutu003c/b> is lemezbemutatót tart az este folyamán, s ha ez mégnmindig nem lenne elég, akkor azt is érdemes megemlíteni, hogy azn1990-es közös indulást tiszteletére különleges vendégként fellép majdnaz u003cb>Omenu003c/b>.u003cbr>nu003cbr>nKapunyitás: 17.00u003cbr>nProgramkezdés: 17.30u003cbr>nu003cbr>nFellépők és tervezett beosztás:u003cbr>nu003cbr>n17.30     Stressu003cbr>n18.45     Cross Bornsu003cbr>n20.30     Demonlordu003cbr>n22.15     Omenu003cbr>n23.30     Akelau003cbr>n01.00     Mamutu003cbr>nu003cbr>nu003ca hrefu003d”http://www.hammerworld.hu” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>www.hammerworld.huu003c/a>u003cbr>nu003ca hrefu003d”http://www.myspace.com/hammerworld” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>www.myspace.com/hammerworldu003c/a>u003cbr>nu003ca hrefu003d”http://www.akela.hu/” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>http://www.akela.hu/u003c/a>u003cbr>nu003ca hrefu003d”http://stress.fw.hu/” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>http://stress.fw.hu/u003c/a>u003cbr>nu003ca hrefu003d”http://www.crossborns.hu/” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>http://www.crossborns.hu/u003c/a>u003cbr>nu003ca hrefu003d”http://www.demonlord.hu/” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>http://www.demonlord.hu/u003c/a>u003cbr>nu003ca hrefu003d”http://www.omen.hu/” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>http://www.omen.hu/u003c/a>u003cbr>nu003ca hrefu003d”http://mamutweb.extra.hu/” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>http://mamutweb.extra.hu/u003c/a>u003cbr>nu003ca hrefu003d”http://www.wigwamrockclub.hu/” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>http://www.wigwamrockclub.hu/u003c/a>u003cbr>nu003cbr>nu003cbr>nu003c/div>nn”,0]
);

//–>
Mamut is lemezbemutatót tart az este folyamán, s ha ez még mindig nem lenne elég, akkor azt is érdemes megemlíteni, hogy az 1990-es közös indulást tiszteletére különleges vendégként fellép majd az Omen.
 
 Kapunyitás: 17.00
 Programkezdés: 17.30
 
 Fellépők és tervezett beosztás:
 
 17.30     Stress
 18.45     Cross Borns
 20.30     Demonlord
 22.15     Omen
 23.30     Akela
 01.00     Mamut
 
 
www.hammerworld.hu
 www.myspace.com/hammerworld
 http://www.akela.hu/
 http://stress.fw.hu/
 http://www.crossborns.hu/
 http://www.demonlord.hu/
 http://www.omen.hu/
 http://mamutweb.extra.hu/
 http://www.wigwamrockclub.hu/

Helloween – játékra invitál a zenekar

Nemrégiben adtunk hírt a Helloween zenekar környéki történésekről, náluk viszont az élet zajlik ezerrel! Legaktuálisabb újdonságok egyike az a tény, hogy  megújult az együttes honlapja, az vadonat design igazodik a legújabb lemez, a „Gambling With The Devil” kinézetéhez.
 És most pedig következzen a Helloween üzenete, egészen pontosan azon rajongók számára, akik megvásárolták a limitált példányszámú
 kiadványt, ezekhez a Cdkhez ugyanis jár egy kaparós sorsjegy. Ez a kijelentés múlt időben értendő, ugyanis immáron a verseny
 kiterjesztődött az összes Helloween fan számára! A következőket kell csak tenni: regisztrálni a Helloween weblapján, -www.helloween.org- itt van egy oldal, amely speciálisan a verseny számára készült, ezen a helyen megtalálsz minden vonatkozó információt. A verseny amúgy október 23-án kezdődik, és egészen jövő év január 23-ig tart. Nem lényegtelen dolog a rajongók számára, hogy tulajdonképpen mit, azaz miket lehet nyerni!
 Tehát:
 
 első díj:
 2 személyes utazás – európából amerikába, beleértve  a repülőjegyet,
 szállást, koncerten való részvételt, a zenekarral való találkozást
 stb.
 2 személyes utazás amerikából európába, beleértve a rep. jegyet,
 szállást   koncerten való részvételt, a zenekarral való találkozást
 stb.
 Annyi a kitétel mindössze, hogy 18 évesnél idősebb kell hogy legyél.
 
 második díj pedig egy Epiphone gitár, természetesen ellátva a
 Helloween tagok aláírásával.
 
 harmadik díj pedig Helloween mega csomag, értékes dolgok vannak benne-
 pólók, poszterek stb.

PAPOK ÉS PROSTIK HALLOWEEN Inferno warm-up party

Pécs rock klubjában a Toxicban 27-én szombaton Motörhead és System Of A Down est lesz, ahol két tribute banda foja szórakoztatni a nagyérdeműt. Az egyik a Bomber zenekar lesz a Motörhead blokkal, majd a Steal This System a Soad klasszikusokkal. Belépés: 21h-ig 500 Ft, 21h-után 800 Ft, várunk mindenkit szeretettel!

 

PAPOK ÉS PROSTIK HALLOWEEN Inferno warm-up party

Október 31.-én Pécsett a Toxicban debütál az Inferno bulisorozat utazó cirkusza. A Helloween-i warmup-ot a nagysikerű Papok és Prostik buli égisze alatt hoztuk össze. Ez alkalomból sikerült Pécsre csábítanunk a stílusok szakavatott disczsonglőreit: Itt lesz Zero a Negativ Art színeiben, NiN’Thibi az ld50.hu oldalláncos rövidgatyás prófétája és a bulin debütál a pult mögött BMC a Tesstimony frontembere. A party-t a két rezidens kezdi és zárja, Discowboy a gótikát célozza meg, míg Heretic industrial ütvefúrójával ostromolja majd meg füleiteket. Éjfélkor nyereményjáték és a kihagyhatatlan striptease koronázza meg az estét.

Subscribe – lemezbemutató buli

A modern rock hazai helytartói, a Subscribe-os fiúk elkészültek. Ez persze nem lenne nagy újdonság, de ezúttal a második, Stuck progress to Moon című lemezükkel. Nem is teketóriáznak sokat, frissiben be is mutatják az új anyagot az A38 állóhajón November 3-án. Metálba passzírozott népdalokat üvöltve, amolyan Iron Maiden-esen kontrolládára támasztott lábbal viszonylag ritkán hall az ember, itt viszont ez elérhető közelségbe kerül. Ha a közönség hátározottan követeli, nem fognak elmaradni a becsempészett reggae/ska/világzenei elemekkel tarkított első lemez slágerei sem. A régi számokra crowdsurf, hullámzás, tánc, bukfenc, hadonászás, headbang, integetés  és megőrülés predesztinálható, az újakra akár könnybelábadás is megengedett. Ám mielőtt a zenekaron belül egy főre eső raszták száma
 0,5-re nőne, először a lelkes és modern ősrockban utazó Turbo, majd az ifjútitán, modern metal(core)-t toló Turn of Mind melegíti be a kedves közönséget.  Ezen a bulin – szakítva a metálkoncertek hagyományaival – végre nem unalmas rockdj-k szettjeire lehet majd elfáradni,  itt ugyanis a Roots Kompakt reagge trió pumpálja majd a talpalávalót hajnalig.
 
 Fekete-bika-pata-kopog-a-patika-pepita-kövén. Nem érted? Majd megérted.
 
 2007. nov. 3. szombat a38 állóhajó
 be: 20:00
 kezdés 21:00
 elsők haza: 06:00
 jegyár elõvétben 1700 fortély, helyszínen 2000.-
 
 
 
subscribe@subscribe.hu
 www.subscribe.hu
 www.myspace.com/subscribe
 www.bprnr.com
 

Paradox – új dal

A német thrash metal brigád Paradox feltöltötte „Infected” című nótáját MySpace.com oldalára. A dal a banda 2008 január 10-én megjelenő új „Electrify” című korongján lesz majd hallható. Az anyag az AFM Records gondozásában kerül a boltokba. A produceri munkákat az énekes /gitáros Charly Steinhauer vállalta magára. A dalok keverését és maszterizálását a Hansen Stúdióban Jacob Hansen (RAUNCHY, DESTRUCTION, HATESPHERE) készítette. Néhány dalcím a korongról: „Second Over Third By Force”, „Monument”, „Portrait in Grey”, „Hyperspeed Hallucinations”, „Bridge to Silence”, „Disconnected”, „Cyberspace Romance”, „Electrify” és egy BLACKFOOT feldolgozás „Good Morning” címmel.

The Dillinger Escape Plan – új dal

Az Alternative Press jovoltából meghallgatható a „Milk Lizard” című The Dillinger Escape Plan felvétel ITT. A dal a csapat november 12-én megjelenő új „Ire Works” című lemezén lesz majd hallható. A dalokat az Omen Room Stúdióban Steve Evetts hangmérnök segítségével rögzítették.  A lemezről a „Black Bubblegum” és „Milk Lizard” című dalokhoz készül majd videó Ilan Sharone (STOLEN BABIES, ZEBRAHEAD) rendező segítségével.

Gidofalvy , Ganxsta és Bruce Willis

2007. október 27. (szombat) – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY – Hódtói Sportcsarnok 

Gidófalvy Attila, a Lord és a Karthago együttes billentyűse, aki egyébként is hírhedt nem mindennapi extrém ötleteiről, most újabb őrületre készül. A célpont ezúttal nem más, mint Ganxsta Zolee, aki az utóbbi időben nem túl nagy kedvence Gidónak, miután szerinte ”lenyúlták” egyik zenekarának, a KGB-nak a nevét. A támadást szombatra, a hódmezővásárhelyi koncertjükre tervezi, ahol több más neves zenekar, többek között az Ossian és az Emeretta társaságában lép színpadra a Lorddal.

– Megmondtam, hogy Bruce Willis lesz, mert ezt nem hagyom annyiban – mondta Gidó. – Már többször felháborodtam emiatt, de mivel nem érzem, hogy Ganxstáék igazán magukba szálltak volna, most olyasmit tervezek szombatra, amit biztosan nem tudnak majd félvállról venni. Hogy ez mi, az maradjon az én titkom.

A szombati nap csak emiatt lesz különleges a zenész számára. Gidó ugyanis elhatározta, a Hódmezővásárhelyre menő út egy részét – legalább húsz kilométert – gyalog tesz majd meg. Ennek oka pedig nem más, mint hogy elhatározta, belevág a fogyókúrába. Szó sincs róla, hogy a tévés valóságshow-k lennének hatással rá, mert mint mondta, ezeket soha nem nézi. Az egészségét viszont annál jobban félti, hiszen nemrég akadtak szívproblémái és örülne, ha a pocakjából is le tudna egy kicsit faragni……

Mátyás Attila hírlevél

Hétfőn hajnalban, egyik vidéki koncertünk helyszínén rátámadtak basszusgitárosunkra, aki védekezés közben súlyos kéztörést szenvedett. A Wigwamba tervezett, lemezbemutató koncertünket e hét péntekén sajnos nem tudjuk megtartani.

Elnézést kérünk mindazoktól, akik velünk együtt nagyon készültek erre a bulira, de mivel nem tudjuk és nem szeretnénk őt mással pótolni, a lemezbemutató koncertet ELHALASZTJUK.

A koncert napjára tervezett bejelentésünket ezúton tesszük közzé: az ÚJ MÁTYÁS ATTILA ALBUM november közepén jelenik meg, és kiváló minőségben, teljes egészében, MINDENKI SZÁMÁRA INGYEN lesz letölthető a weboldalunkról.

Találkozunk novemberben !

Mátyás Attila, Bense Sanyi és Koltay Tamás
Budapest, 2007. október 25.

Szombati program a Viper Roomban

E hét szombatján a stoner muzsikák kedvelőinek szól a nóta a Viper Room színpadán. A budapesti Burning Full Throttle stoner-rock banda nyitja az estét, majd a Sopronból érkezett Lowfellow, és a váci Sunday Fury súlyosabb stoner metalja zúzza le ritkán mosott füleiteket. Kapunyitás 7-kor, aztán ájulásig metal!