A brazil-amerikai multiinstrumentalista Miguel Kertsman nem most lépett elő a ködös semmiből. A komolyzenei és jazz világában is otthonosan mozgó zenész a méltán híres londoni filharmonikusokkal, valamint olyan legendákkal dolgozott már együtt, mint a gitárvirtuóz John Williams vagy az operaénekesnő Angelika Kirchschlager. Most azonban a ’70-es évek progresszív rockja felé fordult, ami a fiatalkori szerelme volt.
Kertsman elmondása szerint a progresszív zene rokon a klasszikussal: mindkettő hosszú formákban gondolkodik, történeteket mesél, és bátran lépi át a határokat. A Paradoxes című, október 3-án érkező lemeze pont erre épít, és egy személyes hangvételű utazásra invitál. A zenei odüsszeia a politikai polarizációtól kezdve az emberiség és a Föld kapcsolatán átívelő paradoxonok világába kalauzol. A koncepciós album érdekessége, hogy a dalokat élőben, eredeti vintage hangszerekkel rögzítették, mindössze néhány mikrofonnal.
A Yes, a Gentle Giant és a Pink Floyd rajongói valószínűleg azonnal be fogják fogadni a lemezt, hiszen a hangzás a meleg, klasszikus szintetizátorok, mint a Minimoog, a Mellotron és a Prophet 10 köré épül. A dalok között olyan tételek is szerepelnek, mint a politikai szatírát felvonultató Red Blue Sky (melyben Drew Sarich énekel) és az i-Clock, de a földi lét szorongásairól szóló Liquid Fire és az Atemporal Ocean is bekerült a repertoárba, utóbbiban Saiphe vendégeskedik. Kertsman egyfajta visszatérést is ünnepel a lemezzel, hiszen már 1982-es bemutatkozása is „klasszikus prog rock” volt Brazíliában. A Paradoxes tehát azoknak szól, akik szeretik a régimódi szintetizátorokat és még mindig széles vigyorral ülnek le egy jó öreg Floyd lemez mellé.
