Wolfheart koncert: dallamos death metal este négy fellépővel

Kétműszakos turnén járja be Európát Tuomas Saukkonen: a finn énekes gitáros ugyanis egyre sikeresebb dallamos death metal zenekarával, a Wolfhearttal járja be headlinerként a kontinenst, amelyre különleges vendégként hozza a 2021 óta újra aktív korábbi zenekarát, a Before The Dawn-t is. Ott lesz a turnén a szintén finn Suotana is, s ezzel hármas lemezbemuató koncertre készülhetünk, a görög Full House Brew Crew felvezetése után. A négyes október 5-én lép fel az Analog Music Hallban.

A dallamos death metal feltörekvő csapatai közé tartozik a Wolfheart, melyet Tuomas Saukkonen énekes / gitáros alapított 2013-ban, miután korábbi együttesei megszűntek. A kezdetben szóló produkcióként indult projekt mára teljes felállású zenekarrá nőtte ki magát.

A csapat idén adja ki Draconian Darkness II című kiadványát: a szeptember 19-én megjelenő, ötszámos EP-n két új dal, továbbá 1-1 akusztikus, szimfonikus és koncertfelvétel is található. A nyitófelvétel a Carnivore, mely komor és fenyegető riffekkel, hörgéssel adja meg az alaphangot. Tuomas így kommentálta ezt: „Ezzel a dallal ott folytatjuk, ahol a tavalyi Draconian Darkness album abbahagytuk. Az emberiség annyira sötét korszakát éli, hogy ez folyamatos, komor inspirációt nyújt számunkra. Ahelyett, hogy egyensúlyt és harmóniát keresve próbálnánk együtt élni a körülöttünk lévő fajokkal, inkább felzabáljuk azt a világot, amelyben élünk. Szó szerint és átvitt értelemben is többet eszünk meg, mint ami ránk esne. A természet harmóniát hoz, mi tüzet és sötétséget. A Carnivore (ragadozó) a Wolfheart sötét és fenséges oldalát testesíti meg.”  

WOLFHEART - Carnivore (Official Music Video)

A finn srácok nemrég a Dark Tranquillity, a Moonspell és a Hiraes társaságában is turnéztak, most ősszel pedig saját szervezésben járják be a kontinenst, de nem egyedül. A kettes számú vendég egy régi ismerős, méghozzá Tuomas korábbi zenekara, az 1999-ben indult, és 2021 óta ismét aktív Before The Dawn. Ez a formáció a 2023-as Stormbringers nagylemezzel igazán lendületes visszatérést mutatott be, és egy EP, több kislemez és egy koncertalbum után most szeptemberen érkezett meg az újabb album, Cold Flare Eternal címmel.

BEFORE THE DAWN - Stronghold (Official Music Video)

Az este hármas számú fellépője a szintén finn Suotana, mely Ville Rautio gitáros szólóprojektként indult 2005-ben, ma pedig már hattagú zenekarként működik. Augusztus végén jelent meg Ounas II című, negyedik nagylemezük, amit most élőben is bemutatnak:

SUOTANA - Twilight Stream (Official Music Video)

A negyedik csapat Görögországból érkezik: a Full House Brew Crew zenéjében a groove-os, dallamos heavy metal és metalcore elemek is keverednek. A lendületes élő fellépésekről ismert csapat Ride of the Underdogs című 2024-es lemezét hozza.

FULL HOUSE BREW CREW - "Bleed" (Official Video)

A négy zenekar október 5-én, vasárnap érkezik Budapestre, az Analog Music Hallban a 20 órás kapunyitást követően játszanak.

a Concerto Music bemutatja: Draconian Darkness Over Europe 2025
2025. október 5., vasárnap 20 óra
Budapest, Analog Music Hall
Wolfheart, Before The Dawn, Suotana, Full House Brew Crew koncertek
Belépő: 8900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu oldalon

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/1230145838728585

Sugar Virus – új dalokkal készülnek a veteránok

A dél-georgiai, a 90-es évek elején horror/punk vonallal induló Sugar Virus október 2-án hozza ki friss korongját Kill The Messenger címmel. A horror esszencia ugyan megmaradt náluk az évtizedek múlásának ellenére is, zenéjük azonban jóval nyugodtabbnak mondható és egyfajta southern/stoner metallá szelídült. Ezt a változást tapasztalhatjátok az első meghallgatható dal, a His Name Is Father során is. Már csak azért is várós az anyag, mert a banda az utóbbi idejét tribute módba kapcsolva töltötte és rengeteg anyagot dolgoztak fel Glenn Danzig életművéből (konkrétan 3 lemezre valót). Érdekes lesz meghallgatni, hogy mennyire volt hatással rájuk ez a munka és az egyértelmű példakép.

SUGAR VIRUS (official music video) His Name is Father 2025 4K

Icenap – egy meghasadt elmében kalandozunk

Az Icenap nevű magyar zenekar több mint két év után, szeptember 26-án adja ki új, háromszámos EP-jét, amely a Defense címet viseli. A kiadványt a tagok teljesen maguk készítették, és a zenekar elmondása szerint ez az anyag, amire eddig a legbüszkébbek.

Az EP egy lazább koncepcióra épül, melynek főszereplője egy Jade nevű, disszociatív identitászavarral küzdő fiatal nő. A három dal a betegség egy-egy énrészének a hangját képviseli, és egy közös történetet mesélnek el. Zeneileg a zenekar eltávolodott a korábbi nu-metalos hangzástól, és a 2000-es évek metalcore és post-hardcore stílusai felé mozdult el, emós hatásokkal fűszerezve.

A nyitódalhoz, a Defense-hez videoklip is készült, amely a zenekar koncertfelvételeit és tájképeket (napkelte a hegyek felett, éjszakai városkép) váltogat, egy autóból felvett, sötét, kivilágított útról szóló montázzsal kombinálva. A csapat reméli, hogy a videó és az EP is a korábbinál is nagyobb sikert arat majd.

Az Icenap legközelebb október 3-án a Dürer Kertben (a Red Swamp 10 éves szülinapi buliján) és október 11-én Gödöllőn a Trafó Klubban lép fel, hogy megmaradt energiáját a világra zúdítsa.

Bliss Of Flesh – Csúszás a megjelenésben

A francia black/death metalos Bliss Of Flesh bejelentette, hogy gyártási problémák miatt el kellett halasztaniuk ötödik nagylemezük, a Metempsychosis megjelenését. Az album a korábban meghirdetett október 17-e helyett várhatóan november 7-én fog a boltok polcaira kerülni (valamint digitálisan is elérhető lesz). A több, mint 25 éve aktív zenekar eddigi lemezein is nagy előszeretettel dolgozott koncepciókkal és nem lesz ez másként a friss korongon sem, aminek ezúttal az őrület felé vezető út lesz a témája. Főszereplője fokozatosan veszíti el érzékszerveinek működését, míg végül az egész fizikai léttől búcsút kell vennie. Az album mutatós borítóját hazánk fia, Jacsó Balázs készítette. További hír még, hogy novemberben nem csak a lemeznek örülhetnek a rajongók, mivel a zenekar novemberben Európa több országában is fellép a Gorgoroth társaságában. A turné egyelőre az északi országokra korlátozódik, úgyhogy hiánypótlásnak megteszik az új dalok is.

BLISS OF FLESH -The Awakening Official Music Video) | 2025 Black Lion Records

Evoken – Leereszkedés a belső gyötrelembe

Október 17-én a Profound Lore Records gondozásában adja ki régóta várt visszatérő lemezét a funeral doom metalos Evoken. Mendacium című hetedik nagylemezükkel a 2018-ban kiadott Hypnagogia albumuk vonalát folytatják, de minden eddiginél sötétebb, nyomasztóbb anyagnak ígérkezik. Újabb előzetesükként máris itt van róla a None, ami Eva Tusquets rendezésében videót is kapott.

A None egy szerzetes belső gyötrelmeit idézi meg. Ez egy filmbeli leereszkedés a hit és a vágy között.” – foglalta össze röviden Vince Verkay dobos a dal és a klip lényegét.

EVOKEN - None (official video)

Cuki Presszó – Kedvenc dalok gyűjteménye lett a legújabb lemez

Nem árul zsákbamacskát Sütő Lajos, akit leginkább a legendás magyar punkzenekar, a C.A.F.B. legénységéből ismer a közönség, nem is csak gitárosként, de sok slágerré vált nóta szövegvilágát is ő jegyzi. Ezeknek a régi nagy kedvenceknek újragondolt verziója, valamint későbbi, az elmúlt években vagy akár évtizedekben, szintén Süti tollából, már a Cuki Presszó zenekar (Kreisz Gyuri – basszus, Kondella Krisz – ütősök, Sütő Lajos Süti – gitár, billentyű, ének, Szőllősi Lali – gitár) égisze alatt született dalokból került összesen 12 az Ülj le mellém című gyűjteményre.

A csavar a történetben, hogy a lemez címadó száma végül nem kerülhetett a válogatásba, mert bár az ihletadó 53 éves lengyel szerzemény, a Czerwone Gitary Płoną góry płoną lasy első számú jogutódai rábólintottak, a zeneszerző hosszú egyeztetés után sem egyezett bele a magyar feldolgozás megjelenésébe.

„Párhuzamosan az első Cuki Presszó lemezzel, évek óta készült ez az album is, így nem meglepő módon kettő dal kivételével már az összes számot régóta játsszuk a koncerteken. Viszont a Cuki Presszó és a Fél üveg sör eddig még tényleg nem hangzottak el sehol sem.” – mesélte a szerző.

Az Ülj le mellém c. korong további érdekessége, hogy az alap kvartetten kívül a Rajzoljuk szebbre, és Ígéret című dalokhoz csellón Erdélyi Orsolya járult hozzá egy különleges hangulattal, Az emlékkönyvemben és a Szomorú kékben pedig Rey Perezné Szarka Erzsébet és Sütő-Szarka Erika éneke a plusz. A lemezre felkerült amúgy két bónusz track is, egyfajta kakukktojásként, hiszen míg a többi 12 dal abszolút szerzője Süti, addig ezek a nosztalgiaként felbukkanó nóták, kihagyhatatlan klasszikusként még a C.A.F.B. időket idézik: a Motel zenéjét az egykori billentyűs, Horniák Zoli írta, az Utazás pedig eredeti Szakácsi Gábor dal.
Így kerek ez a gyűjtemény, aminek egészen biztosan lesz folytatása, hiszen legalább még ugyanennyi dal vár a sorsára Süti fiókjában.
További infó: https://www.facebook.com/cukipresszzo

Paradise Lost – Megérkezett a Felemelkedés

Ascension címmel szeptember 19-én adta ki 17. nagylemezét a Paradise Lost. Az album borítóján a híres angol festő George Frederic Watts „The Court of Death” (A halál udvara, 1870–1902) című alkotása látható. A festmény méltóképp tükrözi az album hangulatát, amiről a korábbiakban Nick Holmes, a zenekar énekese röviden ennyit nyilatkozott:

Az Ascension egy izzó nyomorúsággal teli kavalkád, egy erőteljes, bánattal teli séta a dicsőséges diadal és a szánalomra méltó tragédia gonosz világában.” 

A lemez megjelenése mellé Lay A Wreath Upon The World című dalukhoz friss szöveges videó is készült.

PARADISE LOST - Lay A Wreath Upon The World (OFFICIAL LYRIC VIDEO)

Az embereknek arra kellene számítaniuk, hogy még nyomorultabbak leszünk.” – viccelődött Nick Holmes, amikor arról kérdeztük mi várható a 17. nagylemezüktől. – majd így folytatta: „Megérkezett az Ascension. Megjelent az új albumunk, rajta 10 bánat és dachimnusz, amit most a világ elé tárunk!

Az album címe egy jobb helyre való felemelkedésbe vetett hitből, a Földtől a mennyországig tartó fikcióból és az ezzel járó összes követelményből származik. A való életben az emberek gyakran születésüktől fogva arra törekszenek, hogy jobb emberekké váljanak, függetlenül attól, hogy az egyetlen jutalom érte a halál.

A dalszövegek egyszerűen csak arról szólnak, amit az élet elénk sodor. Sosem kiszámítható, és ezen belül félelmetes is lehet. Az, hogy az emberek hogyan birkóznak meg a halállal, milyen mankókhoz fordulnak, és hogy hogyan befolyásolja mentális állapotukat az életüket megváltoztató helyzetek, mindig érdekes eredményeket szül. Ahogyan ez az album is ilyen.

Enemy Awake – új dal a svéd halálgyárosoktól

A svéd Ivan C. (Fear The Fate, Eterno) egyszemélyes death metal projektje, az Enemy Awake egy új kislemezzel jelentkezik október 10-én. A My Hell is Yours című dal a zenekar készülő EP-jének első ízelítője. Az Enemy Awake a klasszikus svéd death metal hagyományait követi, de a My Hell is Yours című dalban sötétebb, black metalos hangulatok is felbukkannak. A dalszöveg a pokolról, a szenvedésről és a fájdalomról szól, tökéletesen illeszkedve a műfaj sötét, atmoszférikus világához. A lemezbemutató koncertről még nincsenek információk, de a projekt a közeljövőben bemutatja az EP-n szereplő többi számot is. A kiadványt Ivan C. saját maga jelenteti meg digitális formátumban. A My Hell is Yours október 10-től lesz elérhető a streaming platformokon és a zenekar hivatalos oldalán. A várakozás idejére ajánlom meghallgatni a projekt előző korongját, hátha kedvet kaptok tőle!

Enemy Awake - Fallen World (Full album) 2021

VAZUL – Az ősi pogányvilág krónikái

A termés betakarítás ősi ünnepnapján, azaz a mai nap jelent meg egy kivételes zenei projekt, a VAZUL debütáló dala és videoklipje, A temetett utód címmel. A projekt elindítója a FROST zenekarból ismert Köhler Bence, aki Róm Gábriellel (Palásti csata 1552, ex-REMORSE) közösen álmodta meg a honfoglalás utáni ezredfordulót követő történések felelevenítését. Stílusirányzatuk is, a dark folk metal, a kor sötét és a pogányság nyers világát hivatott erősíteni. Elmondásuk alapján, nem vallási meggyőződésből nyúltak a tematikához, sokkal inkább a megemlékezés és a méltányosság társadalmi vetületében érdekelt a VAZUL.

„A pogányság Szent István hittérítése alatt és után is, komoly atrocitásoknak volt kitéve. Üldözték, megvetették, gúnyolták és gyakran kínozták is a nemzet továbbra is az Árpád, ill. pogány hagyományokat követő részét. Essék szó erről is!”

VAZUL - A temetett utód

Graves At Sea – The Curse That Is (2016)

Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el […]

Tovább »