SpiritBell – tovább zúg a harang

 A pécsi SpiritBell zenekar 2016-ban tért vissza hosszabb kihagyás után, viszont akkor teljes erőbedobással. A heavy/doom metalt játszó csapat kiadta összes korábbi dalát egy válogatásban, valamint egy német kiadó segítségével egy lemezt is Guided by Evil Light címmel. Szerencsére a történetnek még nincs vége, ugyanis most új dalt tettek közzé Forged In Storm képében. 

SpiritBell - Forged in Storm (Non-Album version)

Rockmaraton 2019 – az első nevek

Jövőre 5. alkalommal kerül megrendezésre a dunaújvárosi Szalki-szigeten a Rockmaraton Fesztivál. A július 8-13 között zajló fesztiválra megérkeztek az első nevek.

Folk metal, frontcsajos extrém metal és egy New York-i street punk legenda – na meg 11 hazai zenekar. Itt vannak az első nevek a 2019-es Rockmaraton felhozatalából.

Pure F***ing Folk Metal” – röviden és tömören így jellemzik magukat Facebookon az Eluveitie tagjai. A nagy sikerű „Slania” lemez 10 éves jubileumát ünnepli a svájci folk alakulat – a kerek évforduló apropóján főleg a korong dalaira épülő műsorral érkeznek majd a Rockmaraton színpadára.

A Napalm Records ukrán üdvöskéje bizonyított már a Rockmaratonon – legutóbbi látogatásuk óta csak tovább erősödött Tatiana Shmailyuk csapatának népszerűsége. A Jinjer jelenleg az Amorphis és a Soilwork társaságában turnézik – jövő júliusban sem okoznak majd csalódást, ebben biztosak vagyunk.

Közel 30 éve alakult a New York-i street punk egyik zászlóshajója, a The CasualtiesJorge Herrera csapata pár napon belül, október 26-án jelentkezik új lemezzel. A „Written in Blood” dalai mellett az életmű legismertebb darabjait is ordíthatjuk velük majd a Szalki-szigeten – pogóban nem lesz hiány!

Hazai vonalon 11 zenekarról tudhatjuk már biztosan, hogy 2019-ben is ott lesznek Magyarország legrégebbi rockfesztiválján: Angerseed, Cool Head Klan, Fegyelmező Részleg, Magor, Nemecsek, Phoenix Rt., Pokolgép, Prosectura, Road, Sear Bliss, Tisztán A Cél Felé.

2019-ben július 8-14. között várják a rockereket a dunaújvárosi Szalki-szigeten, november 5-ig kaphatóak még az early bird bérletek 14.990 Ft-ért országszerte a Ticketportál jegyirodáiban és online.

Jegyvásárlás ►http://bit.ly/ROCKMARATON2019_TICKETS
SZÉP Kártya ► http://bit.ly/ROCKMARATON2019_szepkartya
K&H SZÉP Kártya ► http://rockmaraton.hu
Jegyirodák ► http://bit.ly/Ticketportal_jegyirodak

Internal Bleeding – kortalan problémák

 Igazán komoly múlttal rendelkezik az amerikai Internal Bleeding zenekar, mivel 1991 óta részesei a death metal érának. Pályafutásukat ugyanakkor kisebb-nagyobb szünetekkel tarkították, valamint igazán változatos színvonalú lemezekkel görgették tovább. Legutóbbi, 2011-es megújulásuk óta viszont egészen jó formában vannak, aminek eredménye az ütős Imperium lemze, valamint a tavaly megjelent Final Justice single. Itt az ideje már a nagylemeznek is, melyre ismét a dühítő társadalmi problémák és háborúk okozta érzelmek feljátszása a jellemző. A kiadó jóvoltából most az egész Corrupting Influence albumot végigbólogathatjátok. 

Internal Bleeding - Corrupting Influence (FULL ALBUM HD AUDIO)

The Ocean – kihalós videó

 Korábban már hírt adtunk a post/sludge/progresszív metalos The Ocean új lemezének közeledéséről, ami ismét két részletben érkezik majd. A földtörténet nagy kihalásainak visszhangjait magába foglaló kiadványhoz most már egy video is készült, méghozzá Cambrian II: Eternal Recurrence című dalukhoz. 

The Ocean - Cambrian II: Eternal Recurrence (OFFICIAL VIDEO)

24. Brutal Assault – különleges jegyek

Az idei évhez hasonlóan, a jövőre megrendezésre kerülő Brutal Assault-ra ismét lehetőség van, különleges, keménypapíros jegyek vására. A limitált jegyek már beszerezhetőek a BA saját boltjában.

A kedvezményes jegyek 2019. április 30-ig élnek.

24. Brutal Assault

2019. augusztus 7-10.
Csehország, Jaroměř, Josefov Erőd
A Pale Horse Named Death, Agnostic Front, Anaal Nathrakh, Anathema, Counting Hours, Cytotoxin, Destruction, Ektomorf, Gutalax, Heilung, Higher Power, Hypocrisy, Immolation, Jinjer, Jungle Rot, Krisiun, Napalm Death, Meshuggah, Oceans of Slumber, Perfecitizen, Raised Fist, Rotting Christ, Saor, Shape of Despair, Tankard, Testament, Unfathomable Ruination, Vargrav, Woe Unto Me, Wolfbrigade.

Serocs – ettől leolvad az arcotok

 Szinte menetrendszerűen érkezik a mexikói brutális/technikás death metal banda, a Serocs új nagylemeze, ami immár a negyedik a gyűjteményben. A leginkáb a háború borzalmaival és viszontagságaival foglalkozó zenekar ezúttal is a hadszíntérre látogat The Phobos / Deimos Suite című kiadványával, melyről több dalt is elérhetővé tettek már. 

SEROCS "Nonbeing" (Track Premiere)
SEROCS "Scp-106" (Official Track Premiere)

Sorrowful Land – ukrán melankólia

 Tavaly megjelent, rövidnek nem nevezhető EP-je után második nagylemezét hozza ki hamarosan a Solitude Productions jóvoltából az ukrán Max Molodtsov, vagyis a Sorrowful Land. a zenész ezúttal is egymaga tevékenykedett a lemez minden részletében, megjelenítve minden személyes élményét, fájdalmát. Az egészen érdekes borítóval rendelkező I Remember lemezről két dalt már ti is végigbúslakodhattok.

I Remember by Sorrowful Land

Zealot Cult – okkultizmussal nyakon öntve

 

A death metal klasszikus korszakát és zenekarait tartja legfőbb mentorának az ír Zealot Cult zenekar, akik tíz évvel megalakulásuk után, feltételezhetően sok temetőben tartott buli után megjelenteti a napokban Spiritual Sickness című bemutatkozását. A banda példaképei között olyan neveket találunk, mint a Malevolent Creation, Obituary, Death és Morbid Angel. Hogy mennyire tudnak ehhez felnőni, az hamarosan kiderül. 

The Royal Freak Out – albumpremier

A Step Beyond the Fading Line címmel megjelent az energikus, erőteljes rockzenét, egy csipetnyi progresszivitással, stoner, grunge hatással és nagy adagnyi hangerővel megspékelve nyomó The Royal Freak Out első nagylemeze, amiről most Miss Misery daluk videója nézhető meg.

The Royal Freak Out - Miss Misery (official video)
A 2012-ben Londonban alakult The Royal Freak Out egy kislemez (Faliure is an Option), megannyi londoni klubkoncert és egy rövid szünet után Budapesten elkészítette második EP-jét 2015 elején Full Circle címmel. A kislemez bemutatása óta az aktívan koncertező banda erőteljes színpadi jelenléttel tör utat magának a hazai zenei színtéren, amely eredménye az alább hallható nagylemezük.
 

Kraanium – szóljon hangosan az ének

 Amikor egy felsőbb hatalom lediktálta az emberiség számára a brutális death metal alapfogásait, akkor bizony a norvég Kraanium zenekar tagjai teljes átéléssel jegyzetelhettek, ugyanis Slamchosis című, holnap megjelenő ötödik nagylemezük minden pontját betartja a szabálykönyvnek. Végy egy énekest, akinek csapágy szorult a gégéjébe, pusztítsd le a hangzást a föld alá, majd kalapálj úgy, ahogy emberi szív még véletlenül sem képes és máris kész az újabb szomszédbűvölő mutatvány, amit csak és kizárólag hangosan érdemes hallgatni. Ha elborul az agyunk, már úgysem gondolkodunk azon, hogy minek is kell még bármiféle kórházi kijelző a borítón szereplő, javában bomlásnak indult „beteg” számára…

KRAANIUM - BLOB OF INHUMAN METAMORPHIC TRANSFUSION [OFFICIAL LYRIC VIDEO] (2018) SW EXCLUSIVE