Warrior címmel tette közzé új kislemezes dalának hivatalos videóját a deathcore vonalas Euclid. A zenekar Matthew Kohanowski dobos (ex-Oceano, ex-Shadow of Intent) új bandája.
„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy végre bemutathatjuk új kislemezünket, a Warriort. Már elérhető az összes streaming platformon. Szeretnénk köszönetet mondani Cody Stewartnak, Peter J-T-nek, a 1994 Visualsnak és a Loud MKGT-nek a professzionalizmusukért és a rendíthetetlen minőségért minden egyes lépés folyamán! Emellett köszönjük a ti támogatásotokat is, nélkületek nem lehetnénk itt!”
A pécsi Dirty Dealerz az autentikus rock ‘n’ roll terjesztője. A klasszikus rock legmocskosabb hagyományait követik a „vissza a gyökerekhez” koncepció mentén. Zenei hozzáállásunkkal az egyszerűségre törekednek. Élőkoncertjeiken nyers, magas oktánszámon nyomják a ’70-es, ’80-as évek koszos rock zenéjét. Az alapító frontembere, Bien János (Yell) így mutatta be a zenekart:
„A Dirty Dealerz a mocskos rock and roll terjesztője. Régi vágyam vált valóra, amikor hosszú álmodozás után 2024 tavaszán szinte magától megalakult a banda, mert Kichie Richie (a Dirty Dealerz dobosa) beült a kocsimba és megkérdezte, hogy nem tudok-e egy bandát, ahova beszállhatna dobolni? Kis gondolkodás után említettem neki, hogy nagyon régi tervem lenne, hogy alapítsak egy dirty rock bandát. Kiderült, hogy Ő sem szeretne semmit jobban, mint egy hasonló csapatban dobolni. Közöltem, hogy ez mind szép és jó, de egy gyilkos tudású gitáros nélkül semmire sem megyünk. Na, erre aztán be is szervezte Lexet, mert már játszottak együtt és tudta, hogy Ő a nekünk való gitáros! Lex és mi azonnal egy húron pendültünk. Aztán mikor Dave (basszusgitár) megtudta Richietől, hogy alakul egy ilyen banda, azonnal közölte, hogy Ő ebből nem maradhat ki! Na, egy pillanat alatt meglett a felállás! Erre mondják, hogy addig vizualizáltam magamban a tervet, hogy egyszer csak minden körülmény adott lett a megvalósuláshoz, haha…”
Dirty Dealerz - Rockin' is ma business (The Four Horsemen)
„A “vissza gyökerekhez” koncepció mentén gondolkodva nyers és intenzív rock ‘n’ rollt szállítunk, ami bátran túladagolható, mellékhatások nélkül. Zenei hozzáállásunkban az egyszerűségre való törekvés dominál. Élő előadásainkon saját szerzeményeink mellett a rockzene néhány klasszikus dalának feldolgozását is szívesen játsszuk. A teljesség igénye nélkül pl. AC/DC, Circus of Power, The Four Horsemen, The Stooges, Jimi Hendrix és ZZ Top sikerdalokat is állandóan műsoron tartunk, mert ezek mind olyan nagy kedvenceink, amik azonnali lábdobogtatásra, hajrázásra és vad csípőmozgásra késztetnek mindenkit.”
„Számos fergeteges hangulatú koncert van már mögöttünk és rövid távú céljaink között szerepel, hogy minél több helyre eljussunk az energikus előadásainkkal. Hamarosan elkészítjük az első hivatalos hangzóanyagunkat, amihez egy kitűnő barátom ajánlotta fel a segítségét, akivel mindig imádok együtt zenélni. A neve egyelőre legyen titok… Elképzelésünk szerint két saját dalt és két feldolgozást fogunk rögzíteni! Ne várj kegyelmet! Vad és brutális dózist adagolunk! Rock N’ Roll Forever!„
A zenekar tagjai: Bien János – ének, Tamás Alexander – gitár, Pintér Dávid – basszusgitár, Horváth Richárd – dob
Már régóta tervbe volt véve, hogy megnézem a svéd szimfonikus metal zúzdát, így idén végre sor került rá. Először a Pain előzenekaraként akartam volna ugyanitt megnézni két éve, viszont az elmaradt, de most fő fellépőként érkeztek ide, ami az első ilyen koncertjük volt hazánkban. Habár nem voltam nagy igényekkel, mégis alulmúlta a várakozásaimat a koncertjük. […]
Április 25-én jelenik meg a Ghost hatodik nagylemeze Skeletá címmel a Loma Vista Recordings jóvoltából, mint ahogy az eddigiek is. A svédek legújabb slágergyűjteményéből az alábbiakban két számot is meg lehet már hallgatni és a hozzá készült klipeket megnézni. A banda története szerint Tobias Forge énekes, alapító, stb. most Papa V Perpetua pápa bőrébe bújik, amihez új külsőségek, mint jelmezek, ruhák, díszletek, maszkok is készültek. Illetve az is megállapítható, hogy Forge továbbra sem felejtett el fülbemászó dallamokat írni.
Ghost - Lachryma (Official Music Video)
Ghost - Satanized (Official Music Video)
Ghost – Skeletá (Loma Vista Recordings)
1. Peacefield 2. Lachryma 3. Satanized 4. Guiding Lights 5. De Profundis Borealis 6. Cenotaph 7. Missilla Amori 8. Marks of the Evil One 9. Umbrea 10. Excelsis
A Lamb of God gitárosa, Mark Morton kiadta Without the Pain címet viselő blues-rock, southern-rock hangulatú szólóalbumát. A 10 dalos album onolyan neves vendégzenész szerepelnek, mint a Mastodon basszusgitárosa/énekese Troy Sanders, a Clutch frontembere, Neil Fallon (akivel a Lynyrd Skynyrd „The Needle and the Spoon” című számának a feldolgozását játssza), valamint Jaren Johnston a The Cadillac Three énekes/gitárosa, Cody Jinks és még sokan mások! A teljes album az alábbiakban hallgatható végig.
A hazai extrém metalos Slytract zenekar idén ünnepli 20 éves fennállását. Az ünnep súlyát egy vadonatúj dallal – videóval koronázták meg, amit Odyssey My Odyssey címmel tettek közzé.
„Rendkívül büszkék vagyunk erre az új produkcióra. Hangulatában és mondanivalójában is tökéletesen jellemzi a Slytract világát, stílusát, valamint mutatja a zenekar erejét 20 év elteltével is. A dalt Lengyelországban, a legendás Hertz Recording stúdióban maszterelték, a munkát Wojtek Wiesławski végezte.” – osztotta meg Melegh Gábor B. énekes / gitáros.
„A Hertz stúdióban – a teljesség igénye nélkül – olyan zenekarok dolgoztak és készítettek lemezeket már, mint a Behemoth, a Decapitated, vagy a Vader. A felvétel és a keverés a miskolci HangArt Recording stúdióban készült, ahol ismét Károly Tamással dolgoztunk egy új, remek és zseniális környezetben, kiváló hangulatban.
A videoklipet itthon forgattuk és ezúttal is Bokros Mártonnal (Smart Apes Film) dolgoztunk együtt. Nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel. A dal természetesen kapott egy borítót is, amely szintén Marci keze munkáját dicséri.„
SLYTRACT - Odyssey My Odyssey (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
Az Angell, az Emperor főnök, Ihsahn 17 éves fiának, Angell Solberg Tveitan új black metal projektje. Angell zenész és dalszerző, akinek mélyen gyökerdzik szenvedélye a zene iránt. Multi-instrumentalistaként és a Notodden Talents 2024 résztvevőjeként musicalekben, feldolgozásban és stúdióban is fellépett. 2025-ben apja munkásságának jegyében indította el új projektet és adta ki Veiled by Woe című négy számos demójá. Most, hogy egy teljes zenekari háttérrel arra készül, hogy színpadra vigye zenéjét.
A YHWH egy feltörekvő belga-thaiföldi blackened death metal projekt, amely ötvözi a black metal nyers agresszióját a death metal büntető brutalitásával. Új négy dalos Tetragrammaton című EP-jük április 25-én a Wormholedeath kiadásában fog megjelenni, amiről Realm of Darkness daluk szöveges videóját engedték szabadon.
A Left To Die a death metal egyik korszakalkotó zenekara, a Death örökségét viszi tovább korábbi Death tagokkal közösen. A zenekar tavaly már adott egy felejthetetlen bulit az Analog Music Hallban, most pedig újra visszatérnek Budapestre, hogy szeptember 20-án ismét elhozzák a Leprosy dalait a közönségnek.
A Left to Die egy floridai death metal csapat, melynek tagjai a Death korábbi tagjai, Terry Butler (basszusgitár) és Rick Rozz (gitár). Terry (az Obituaryból is ismert) és Rick összeállt a Gruesome tagjaival, Matt Harvey-val (gitár, ének az Exhumedből, stb.) és Gus Rios-szal (dobok, ex-Malevolent Creation), hogy teljes egészében előadják a klasszikus Leprosy albumot, valamint a Death debütáló Scream Bloody Gore lemezének darabjait, és életben tartsák ezeknek a korszakalkotó lemezeknek az örökségét.
A Death története az alapító frontember, Chuck Schuldiner 2001-es halálával ért véget. A Left To Die tribute zenekar azért született, hogy újra életre keltsék a Death ikonikus lemezét a Leprosy-t, illetve a korai évekből a Scream Bloody Gore dalait. Igény pedig bőven van rá, hogy a közönségből élőben is átélhesse ezeket a velőtrázó számokat, így szerencsére tavalyi Európa-turnéjuk után ismét átkelnek az óceánon és visszatérnek Budapestre is, hogy szeptember 20-án megidézzék a Death-szellemét az Analog Music Hallban.
Bigfoot Preston. Mi jut először eszetekbe, ha meghalljátok ezt a nevet? Nekem az, hogy Amerika. Már maga a Bigfoot, azaz Óriásláb kedves emlékeket idéz fel bennem. Az Óriásláb az amerikaiak egyik mitikus lénye, hasonló a jetihez. Magas, bundás és jó nagy lába van. Régen és kevésbé régen láttam kiválóan sikerült családi vígjátékot (Óriásláb esete Hendersonékkal) […]