Without Frames – Megjelent az első nagylemezük

Unleash Hell címmel megjelent a nagykanizsai deathcore/metalcore vonalas Without Frames első nagylemeze. A lemezzel kapcsolatban a zenekar énekese, Grabant Máté a következőket osztotta meg:

Sziasztok, itt Máté!

Ahogy sokan már tudhatjátok, megjelent első nagylemezünk, az Unleash Hell. Ez hatalmas mérföldkő a zenekar életében, és szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek az egész csapat nevében. Az első dal megírása, az első koncert, majd végül az első album megjelenése – ezek mind hatalmas vízválasztók. Mi az utóbbihoz érkeztünk el múlt szombaton.

Az elmúlt két év kemény munkája most ért be, és rendkívül büszkék vagyunk arra, amit létrehoztunk. Rengeteget tanultunk a lemez írása során, és úgy érezzük, sikerült kihoznunk magunkból a maximumot.

Azonban ezt az utat nem egyedül tettük meg. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik bármilyen módon támogatták a zenekar előrehaladását. Hatalmas köszönet nektek, akik végigkövettétek a zenekar útját, támogattatok minket, és most is itt vagytok velünk. Ígérjük, hogy a jövőben még keményebben dolgozunk, hogy minden téren a lehető legjobb minőséget nyújthassuk nektek.”

Without Frames - Change of the Daytime feat. Stuki Ádám [Official Lyrics Video]

A lemezbemutatója hazai pályán, a nagykanizsai Medgyaszay Házban lesz, most pénteken, a Nest of Plagues társaságában.

Carcolh – Hagyományos doom-sagák

Twilight Of The Mortals címmel adta ki harmadik albumát a tradicionális doom metalban utazó francia Carcolh. Az egykori Marble Chariot hamvaiból 2016-ban alakult csapat hat dalos albumán továbbra is mély tisztelettel adózik a műfaj hagyományai és istenei előtt.

A Twilight of the Mortals egy kihagyhatatlan album a hagyományos doom-sagák rajongóinak, és bárki másnak, aki 47 percre teljesen kiszakadna a hétköznapi világtól.”

CARCOLH _ Twilight Of The Mortals [Full Album Stream]

Sacrifice – Itt az új lemezük

Több mint tizenöt év telt el azóta, hogy az újjáalakult a kanadai thrash metal legenda, a Sacrifice és kiadta első újra egyesült felállásban készített albumát, a The Ones I Condemn-t. A rajongók örömére most itt a folyatás, ami Volume Six címmel február 21-én jelent meg a High Roller Records gondozásában.

Ismét a banda eredeti felállásában készítettük el a Volume Six-et.” – kommentálta új lemezüket Rob Urbinati énekes/gitáros. „Nagyon szerencsések vagyunk, hogy mindannyian dolgozhattunk rajta, hiszen a SACRIFICE az egyike az utolsó a klasszikus thrash bandáknak. Az eredeti terve egy EP felvétele volt, de végül több nagyszerű dalunk lett, mint amennyire terveztük és amellett döntöttünk, hogy egy egész albumot rögzítünk. Olyan volt, mint a régi időkben. Nagyon izgatottak voltunk, hogy újra stúdióba vonulhatunk. Alig várjuk, hogy mindenki hallja az albumot. Nagyon bízunk benne, hogy a régi iskola thrashereinek és az új rajongóknak is egyaránt tetszeni foga Volume Six.”

Sacrifice - Volume Six (Full Album)

Budapesten indul a The Answer Lies in The Black Void és Bong-Ra közös turnéja!

Március 7-én a Dürer Kert kis színpadán lép fel az egészen fiatal magyar-holland doom metal formáció, a The Answer Lies in The Black Void. Az est fő fellépője pedig metal-breakcore élő legendája, a holland Bong-Ra lesz. A nyitásért pedig egy különleges vendég a debütáló koncertjével, a magyar Odion felel majd.

Bong-Ra neve ismerősen csenghet sokaknak, akik jártasak mind az extrém elektronikus zenékben és a doom metalban is. Jason Köhnen az 1990-es évek közepe óta készíti a vadabbnál vadabb, darabokra szabdalt és kegyetlenül gyors tempójú breakcore műfajú zenéit. Ő tette le ezen zsáner metallal való házasításának alapjait, hiszen különböző metal előadóktól vett hangmintákkal gazdagította a zenéit. Későbbi albumain már erősen érződtek a doom metal hatások is, mert az 1990-es évek eleje óta ő a Celestial Season dobosa is, az ott végzett munkái mindenképp befolyásolták más projektjeit is. Bong-Ra új albuma februán 21-én jelent meg Black Noise címmel, amiben a breakcore, doom metal és grindcore elemei keverednek disztópikus hangulatban.

BONG-RA 'DEATH#2' (Official Clip)

Jason nem csak egyszer lép fel ezen az estén, hiszen az énekesnő Horváth Martina (Thy Catafalque, ex-Niburta, ex-Ghymes) mellett ő a másik kulcsfigurája a The Answer Lies in The Black Void-nak. Mind a basszusgitáros és mind dalszerző szerepében! A súlyos, dallamos, gótikus elemekkel megtűzdelt formáció az első, Forlorn című lemezét 2021-ben adta ki, amit 2023-ban követett a második, Thou Shalt c. albumuk. Az estén mindkét korong anyagaiból kapunk majd dalokat!

THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID 'Mina and the Cold Wind' (Official Video)

Ezen az eseményen fog debütálni a 2024-ben alakult budapesti dark metal formáció, az Odion. Zenéjükben a megszokott doom metaltól eltérően mutatják be érzéseiket és álmaikat. Ez band több, a már jól ismert magyar undeground együttesek tagjaiból állt össze, mint: Dudás Gábor (Thy Catafalque, ex-Reason) – ének, Michaela Bos (Thy Catafalque, Képzelt Város) – cselló, Vándor Erik (Gore Thrower, ex-Reason, Conan’s First Date) – gitárok, Purnhauser Pál (Rivers Ablaze, Divided, Mind’s Mirrors) – basszusgitár, Kun József (Agregator, ex-Reason) – dobok.

ODION: Release (2025)

Az Emptiness Booking és a Dürer Kert bemutatja:

2025. Március 7. (Péntek)
Kapunyitás: 19:00
Dürer Kert – Kisterem

BONG-RA (NL), The Answer Lies In The Black Void (HU/NL), Special Guest: Odion – Debut show

Jegyek:
4,500 HUF – Early Bird
5,500 HUF – Elővétel
6,500 HUF – Normál

Link: https://www.tixa.hu/bong-ra-durer

https://www.facebook.com/emptinessbooking

https://www.facebook.com/events/1051304490081080

Gorthol – Hallgasd meg debütáló albumát

A Gorthol egy egyszemélyes cseh női-frontos black metal formáció. A 2023 óta létező projekt mögött a multi-instrumentalista, énekes Johanka „Moth” Černá áll aki 2024-as demója (Darkness Alone Is Worshipful) után január végén The Mist and Its Mysteries címmel adta ki kilenc tételes debütáló anyagát. Az album összes zenéje és szövege Moth írta, kivéve Hårgadansen szövegét, ami egy svéd Hårgadansen/Hårgalåten népdalból származik.

Changeling – Zenei alkímia

A Changeling a német zenei látnok, Tom Geldschläger, aka Fountainhead (ex-Obscura, Amogh Symphony, Belphegor, Defeated Sanity) vakmerő, új inkarnációja, amely a progresszív death metal eddig feltérképezetlen és feltáratlan területeire viszi el hallgatóit. Ezen úton olyan zenész társai segítik, mint Morean (Alkaloid, Dark Fortress) énekes, Arran McSporran (Virvum, Vipassi) fretless basszusgitáros és Mike Heller (Fear Factory, Raven, Malignancy) dobos. A fretless gitár mester a Season of Mist jóvoltából április 25-én adja ki projektjének 10 dalos bemutatkozó lemezét Changeling címmel. Ez a lemez, zenei alkímia, a progresszív metal, a death metal, a jazz fúzió és a világzene szálait szövi össze, mindezt egy 50 fős együttes segítségével. A lemezről Abyss című daluk videója került bemutatásra.

Changeling - "Abyss" (Official Music Video)

C.A.F.B. – ünnepi koncert a Dürerben

Március 8-án, szombaton 35. születésnapját ünnepli a Dürer kert nagyszínpadán a budapesti punk csapat, a C.A.F.B.. A születésnapon túl azért is különleges az esemény, mivel a banda utoljára 2023-ban lépett színpadra és mivel az 1999 óta USA-ban élő frontember Szakácsi Gábor ritkán látogat Magyarországra nem tudni mikor lesz újra koncertjük. A koncert további érdekessége ,hogy Szakácsi Greg pont ekkor ünnepli 50. szülinapját is. A hír mellé kaptunk egy új dalt is a bandától.

Pénteken – február 28-án – pedig az S8-ban az In Memoriam Alternatív Zenei Játékok 2.0/In Memoriam Nagy Gyula (+73)/In Memoriam Fekete Lyuk elnevezésű rendezvényen is találkozhattok Greggel, aki 19.00-től Rupaszov Tamás (Trottel Records), Kiskovács (AMD, Auróra) és Pecsenka Vince társaságában beszélget a Nem az a Punk aki 2 c. könyv kapcsán a ’90-es évek punk/hardcore éra Lyukas vonatkozásairól. https://facebook.com/events/s/in-memoriam-alternativ-zenei-j/1972369463246936/

Allegaeon – Régi énekesükkel érkezik az új albumuk

Április 4-én a Metal Blade Records gondozásában érkezik a tech-death metalos Allegaeon új albuma, a The Ossuary Lens. A csapat hetedik lemezén ismét eredeti énekesük Ezra Haynes énekel. Kedvcsinálóként Driftwood daluk videóját tették közzé.

Allegaeon - Driftwood (Official Video)

Allegaeon – The Ossuary Lens

(Metal Blade Records)

1. Refraction

2. Chaos Theory

3. Driftwood

4. Dies Irae

5. The Swarm

6. Carried by Delusion

7. Dark Matter Dynamics

8. Imperial

9. Wake Circling Above

10. Scythe

Demonical – Új live kislemez

A svéd death metalos Demonical kiadott egy két dalos live kislemezt Välkommen Undergång (live in Brazil) címmel. Erről a címadó dal videója nézhető meg, amelyet Csehországban forgatták le.

DEMONICAL - Välkommen Undergång Live (Official Music Video)

Annak ellenére, hogy a dal svédül szól, vagy talán éppen ezért, a Välkommen Undergång a rajongók nagy kedvence. Ezért is döntöttünk úgy, hogy egy önálló élő kislemezként adjuk ki, amelyet nektek, a metál megrögzött rajongóinak és védelmezőinek ajánlunk! A kislemeznek igazi old-school módra van egy B-oldal is, nevezetesen az Entombed „Wolverine Blues” élő feldolgozásával. Ez egy olyan szám, amelyet gyakran játszunk élőben, ezért úgy éreztük, itt az ideje, hogy digitálisan kiadjuk. Köszönjük mindenkinek, aki csatlakozott hozzánk a harcban!

Superbutt 25 – beszélgetés Vörös Andrással

A Superbutt 25 éves évfordulóját a Dürer Kertben fogja megünnepelni a Wackor és a Warchief társaságában március első napján. A koncert kapcsán Vörös Andrissal beszélgettünk. 2004 januárban láttalak először benneteket, akkor a WestEnd tetején volt egy ilyen havas téli esemény és emlékszem, hogy ott is rövidgatyában voltál. Emlékszel erre? Igen emlékszem. Egy fogadás miatt léptem […]

Tovább »