Ghoulgotha – Megvan a borító

A san diego-i Ghoulgotha jövő év elején készül kiadni első nagylemezét. A zenekar utoljára idén júliusban jelentkezett egy split formájában az olasz Into Darkness társaságában. A most kiadásra váró album a The Deathmass Cloak címet kapta. A borítót Mattias „Flesh” Frisk a svéd Vanhelgd zenekar énekes/gitárosa készítette. A lemez megjelenése január 15-én esedékes a Dark Descent Records közreműködésével.

_ELVALASZTO_
Alant az idén májusban megjelent Prophetic Oration of Self című Ep-jük Disintegration Paradox dalát hallgathatjátok meg.

Ghoulgotha - Disintegration Paradox

Torche – Új Album


 
A floridai, iszap-stoner négyes fogat Torche új albumuk megjelenését harangozta be, melyet ‘Restarter‘ címre kereszteltek. A friss anyag jövő év február 24-én lát majd napvilágot a Relapse Records gondozásában, de már decemberben előrendelhető lesz a tíz számot tartalmazó stúdióalbum CD, LP, deluxe 2xLP, kazetta és digitális formában is, a deluxe kiadásra pedig még két bónusz dal is felkerül majd. Az új album beharangozásának apropóján pedig közkézre adták a teljes számlistát, a borítót, sőt még a nyitó dalból, az ‘Annihilation Affair‘ -ből is kapunk egy félperces ízelítőt. A lemez egyébként a zenekar saját stúdiójában készült és Kurt Ballou (Converge gitáros) végezte az utolsó simításokat a keverési munkálatoknál.

1.Annihilation Affair
2.Bishop In Arms
3.Minions
4.Loose Men
5.Undone
6.Blasted
7.No Servants
8.Believe It
9.Barrier Hammer
10.Restarter
11. Harmonslaught (Deluxe Edition)
12. Rock ‘N’ Roll Mantasy (Deluxe Edition)
TORCHE - 'Restarter' Album Trailer

 

Gojira – képes turnénapló

A francia Gojira az elmúlt években egy olyan underground sztárzenekarrá nőtte ki magát, akik képesek voltak a zenészi szakma mellett az egyszerű hallgatókat is maguk mellé állítani. A sikerük egyik kulcsa talán az, hogy az ultramagas technika mögött legendásan szerény zenészek bújnak meg, akik képesek egyszerre művészien és közérthetően fogalmazni. A csapat a zenéjén kívül igen erős vizuális mondanivalóval is rendelkezik, ami most egy szórakoztató és érdekes turnédokumentumfilmben öltött testet. A felvételek a csapat 2014-es Mastodonnal közös turnéján készültek.

Gojira Spring 2014 [Full video]

Serious Black – komoly arcokkal

Január 20-án fog debütálni az európai heavy / power vonal legendás zenészeiből összeállt Serious Black. Az As Daylights Break című nagylemezt azon nyomban meg is turnéztatja a csapat a Hammerfallal közös 2015 év eleji európa turné keretében. A borítón felül egy friss lyric videóval is kedveskedik most a csapat a stílus elkötelezett híveinek, ami lentebb megtekinthető.

Serious Black felállás:
Roland Grapow – gitár – (Masterplan, ex-Helloween)
Thomen Stauch – dobok – (ex-Blind Guardian)
Mario Lochert – basszus – (ex-Visions Of Atlantis)
Dominik Sebastian – gitár – (Edenbridge)
Jan Vacik – billentyűk – (ex-Dreamscape)
Urban Breed – ének – (ex-Tad Morose)

SERIOUS BLACK - I Seek No Other Life (2014) // Official Lyric Video // AFM Records

Venom – megjelenési dátum és borító

A Spinefarm gondozásában, 2015 január 27-én fog friss lemezzel jelentkezni a black metal keresztapjának is nevezett angol Venom. A From The Very Depths címre hallgató nagylemez CD és dupla vinyl formátumban is napvilágot lát majd.

Cronos a következőket nyilatkozta a banda friss munkájárol: „Ez a lemez egyszerűen tökéletes. Nagyon jó hangulat volt a stúdióban, miközben feljátszottunk. Danté igazi villámcsapáshoz hasonlatosan dobol, Rage riffjei pedig egyszerűen letépik majd a húst az arcotokról, amivel minden részlet tökéletesen a helyére is került. Ez egy igen erős kiadvány lesz, ami megmutatja, hogy a csapat egy igazi megállíthatatlan Black Metal szörnyeteggé nőtte ki magát. Alig tudjuk kivárni, hogy végre élőben is eljátszhassuk ezeket a dalokat a hordánknak!”

Lord Mantis – Új videó

A chicagoi, leginkább sludge/doom/noise vonalon mozgó Lord Mantis új klippel jelentkezett, mely az idén megjelent ‘Dead Mask‘ címet viselő harmadik nagylemezük, ‘Possession Prayer‘ című dalához készült. A videó a Profund Lore Records és a New Density gondozásában látott napvilágot.
A Lord Mantis az emberi természet legsötétebb oldalát, és annak meztelen valóságát dolgozza fel. Ehhez a gonosz tematikához hű marad a most elkészült videoklip is, amiben kegyetlen és bizarr látványvilág tárul a néző elé. Sötét, ördögi és nyugtalanító. Pont olyan mint amilyennek lennie kell!

Khrul – hírlevél

Egy hosszabb hírcsokrot és a linkelt Funebre dalt osztott meg Khrul friss hírlevelében:

„Üdv mindenkinek!
Elkészült a Reverbnation oldalam, ahol minden zeném – Assur, Avar, Bardo, Funebre, Nocrul, Shadowthrone – elérhető mp3 formátumban. Érdekesség lehet, hogy feltöltésre került az el nem készült második Bardo három demónótája, illetve az idáig kiadatlan második Shadowthrone demó. Eredeti minőségre vágyók a Bandcamp oldalon keresztül érhetik el, illetve vehetik meg a dalokat.
Például a legfrissebbet, ami egy eredetileg 2010-ben, egy Báthory Erzsébet koncepciós válogatáshoz írt Funebre dal, ami azonban végül sosem jelent meg. A dal érdekessége, hogy a Kill With Hate basszeros Pornói Patrik kezelte a négyhúrost.

A jobb sorsa érdemes Ater Tenebrae zenekar énekesével, Noctis-szal továbbra is folytatjuk az egyszerű, de nagyszerű black metal ápolását. Ennek jegyében hamarosan napvilágot lát a Nocrul második anyaga.
Az idén már 13 éves Shadowthrone 2011-re tervezett első nagylemeze is most ért a célegyenesbe, ehhez pedig, korábban a Gholgoth-ból, jelenleg pedig a Sunstroke-ból ismerős Lupus lesz a segítségemre ének, és részben szöveg terén.
Az Assur, immár Heroic Doomed-ra keresztelve, Arkhorrl-ral (Aetherius Obscuritas) a mikrofon mögött fogja leszállítani, ezen a néven, első nagylemezét.

Egy 2010 körül írt, általam korábban nem játszott stílusban fogant lemeznyi dal is előkerült idén a fiókból, ami nem csak nekem tetszett, hanem Lédecy Lambertnek is (Mörbid Carnage, Ahriman), így az ő részvételével a mikrofon mögött ez is napvilágra kerül a közeljövőben.
A Funebre második nagylemezének zenei része pedig éppen felvételi fázisban van, ami ugyan nem lesz sem brutálisabb, sem dallamosabb, de lesz annyira más, hogy megérdemelje a komolyabb figyelmet.
Aki szeretné nyomon követni az eseményeket, megteheti a Facebook oldal segítségével.
Köszönöm a figyelmet!”