DevilDriver – dobos és gitáros nélkül

John Boecklin dobos és Jeff Kendrick gitáros kiváltak a Dez Fafara énekes vezette kaliforniai székhelyű DevilDriver zenekarból. A frontember szerint semmi drámai nem történt, egyszerűen csak ideje volt továbblépni, majd hozzátette: „Korábban már említettem, hogy a csapat most szünetet tart, amíg a Coal Chamber-rel készítjük az új felvételt, és lezajlik a turné. A DevilDriver 2016-ban fog visszatérni új albummal.”
A kilépő tagok köszönik a rajongók támogatását, az elmúlt 12 év emlékeit mélyen őrzik magukban, zenésztársaik irányába pedig tisztelettel fognak gondolni mindig.

Psycroptic – a Prosthetic Records-nál

Tasmania elismert extrém metálos csapata a Psycroptic a Prosthetic Records-hoz szerződött. Jövő tavaszra ígérik új, nevükkel azonos című stúdiólemezüket, melynek első kislemezes dala, az Echoes to Come november 4-én debütál és digitális formában lesz beszerezhető. Természetesen videoklip is készül a single-hez, melynek előzetesét máris megtekinthetitek.
A zenekar felállása a következő: Jason Peppiatt – ének, Cameron Grant – basszusgitár, Joe Haley – gitár és Dave Haley – dob.

PSYCROPTIC - "ECHOES TO COME" TEASER

Machine Head – részletek az új lemez dalaiból

A MachineHead1.com oldalon belehallgathattok a Nuclear Blast-nál november 10-én megjelenő Bloodstone & Diamonds című új Machine Head lemez dalaiba. Az album produceri feladatait a csapat frontembere, Robb Flynn mellett Juan Urteaga látta el, a keverést pedig Colin Richardson végezte, a további editálás és keverés Andy Sneap (Megadeth, Exodus, Testament, Arch Enemy) és Steve Lagudi nevéhez fűződik.
A korábban kiszivárgott Now We Die és Killers & Kings dalokat teljes hosszában meghallgathatjátok.

MACHINE HEAD - Now We Die (OFFICIAL TRACK)
MACHINE HEAD - Killers & Kings (OFFICIAL TRACK)

Clue – másodszorra is EP

„Örömmel értesítünk benneteket hogy megjelent a Clue együttes második EP-je ‘What’s on your mind?‘ címmel.” – írta levelében a 2012-ben alakult fővárosi csapat.
A lemez ingyenesen letölthető a zenekar weboldaláról. 
A zenekarról érdemes tudni, hogy még a megalakulás évében napvilágot látott a C.Q. című bemutatkozó EP-jük, amit számos klubban és fesztiválon bemutattak.
A zenekar hírlevelében így mutatja be zenéjét:
„A dal- és refréncentrikus hozzáállással megírt dalokat az ösztönös, rock ‘n’ roll-os lendületesség és a groove-ok mellett kidolgozott dallamok, és intenzív hangulatok jellemzik, amelyben fontos jelentősége van a spirituális töltetű dalszövegeknek is. A leginkább grunge-ként definiálható zenét stoner és doom elemekkel ötvözik.
A most megjelenő ‘What’s on your mind?‘ című lemez súlyosabb riffelése mellett felerősödtek a pszicheledikus hangulatok és progresszív zenei megoldások. A felvételeket 2014 nyarán rögzítették a srácok az Audioplanet-es Jaya Hari das segítségével.”

A EP-t meghallgathatjátok a Soundcloud-on, de a YouTube-on is.: 

Dread Sovereign – All Hell’s Martyrs – 2014

           Azt hiszem, A.A. Nemtheanga, vagyis Alan Averill, a Primordial énekese nem szorul különösebb bemutatásra, a folyamatos minőséget képviselő zenekar frontembere már sok finomságot rakott le a metal asztalka mocskos terítőjére. Azt talán viszont már kevesebben tudják, hogy jelenleg sem egy zenekar oszlopos tagja, a pogány horda mellett még összesen 4 […]

Tovább »

Ashen Horde – Ab Initio EP – 2013

Kötöttem egy éjsötét alkut az amerikai Ashen Horde mögött rejtező mesterelmével, Trevor Portz-al, aki nem csupán az idei lemezét, hanem az eddigi összes megjelentetett anyagát a rendelkezésemre bocsátotta. Színvonalas kiadványokkal – szám szerint három koronggal -, gazdagodott a gyűjteményem, és most eljött az ideje, hogy lerójam a sátáni alku rám eső részét. Írok mindegyikről egy […]

Tovább »

Holotropic – itt a Permeate


A prog/extreme metal vonalon mozgó a szlovák Holotropic, tegnap (azaz október 27-én) jelentette meg bemutatkozó albumát. 

A Permeate c. lemezen megférnek egymással a progos, technikás metal hatások az atmoszférikus, kísérteties hangulatokkal és némi orientalis dallammal.
A szerzői kiadásban megjelent konceptanyag teljes egészében meg is hallgatható:

<a href=”http://holotropicband.bandcamp.com/album/permeate”>permeate by holotropic</a>

The Crown – itt van a fejvadász

Jövő év elején, 2015. január 12-én érkezik az újra aktív svéd The Crown banda visszatérő albuma Death is not Dead címmel. A death/thrash csapat ezzel a lemezzel kívánja ünnepelni fennállásának 25. évét.

Az első kislemezes dal, a Headhunter máris megérkezett a hozzá készített képkockákkal együtt. 1000 pédányra limitált 7″ bakelit formájában került elérhetővé a dal a B oldalon a Napalm Death Unfit Earth szerzeményének feldolgozásával.

The Crown - Headhunter (official video)

_ELVALASZTO_

1.Reign
2.Headhunter
3.Iblis Bane
4.Eternal (PARADISE LOST cover)
5.Struck By Lightning
6.Speed Kills (Full Moon Ahead)
7.Herd Of Swine
8.Horrid Ways
9.Ride To Ruin
10.Meduseld
11.Godeater