Wisdom – hírek

Sziasztok!
 
 2007. december 23. vasárnap, Keep Wiseman Alive 2007. Helyszín a Wigwam, a belépőt pedig éjfélig a Jézuska állja, tehát INGYENES.
 A koncert apropójából készülőben van egy új Wisdom dal, amely a decemberi HammerWorld magazin mellékletén fog szerepelni, valamint tervezünk egy kislemezt is, amelynek még bizonytalan a sorsa, de azt is a koncertre szeretnénk megjelentetni. Ezzel kapcsolatban még jelentkezünk később.
 Mindenesetre speciális látvánnyal készülünk az eseményre, és a műsor tekintetében is lesz sok meglepetés.
 
 Az őszt kivételesen nyugalomban töltjük, ennek oka a fent említett koncertre való készülődés, és a zenekari háttérmunkák befejezése. Ilyen háttérmunka pl. az új dalok írása is, hogy jövőre megjelenhessen a második Wisdom nagylemez. Úgyhogy aki még színpadon szeretne látni minket decemberig, az most szombaton, Debrecenben teheti ezt meg.
 
 Lassan 1 hónapja kapható Ázsiában a lemezünk. Nemrég jöttek az első visszajelzések, hogy elég korrektül fogyogat, de most még nagyon korai lenne ezt pontosan megállapítani.
 
 Megint jócskán frissült a Galériánk!
 
 
www.wisdom.hu

Emperor – limitált BOX újrakiadások

A klasszikus black metal csapat remaszterelt újrakiadásai limitált BOX formátumban.

 

A BOX tartalma: exkluzív DIGI CD (először ilyen formában), kétoldalas poszter korábban kiadatlan fotókkal 48×48 cm méretben és interjú könyvecskével. 3000 példányszámú megjelenés az egész világra!

 

Az alábbi címek kerültek kiadásra 2007-ben:

 

          Anthems To The Welkin At Dusk

          In The Nightside Eclipse

          IX Equilibrium

          Prometheus

          Wrath Of The Tyrant

 

 

Musicworld 2000 Bt (www.albamusic.hu)

Star Positive – Szemműtét, drograzzia és próbák Norbiéknál

Lézershow, konfetti ágyú, fültépő hangerő. Mindezek kísérete mellett adja első önálló budapesti nagykoncertjét az ex-Hooliganses Móricz Norbi új bandája, a Star Positive. A rock&roll arcok november 3-án, szombaton dugják hangszereiket az erősítőbe a WigWam rockklubban. A felkészülést egyaránt jellemzik kellemes és borzalmas pillanatok. 
 

November 3-án, szombaton tartja budapesti bemutatkozó koncertjét a Móricz Norbi vezette Star Positive. A rockbanda mintegy fél éve létezik, azóta írtak egy csomó új dalt, és jelenleg lemezmegjelenés előtt állnak.

  • Másfél – kétórás lesz a koncert – árulta el Norbi. – A saját számok mellett egy Pink és egy Roxette átdolgozást, illetve egy Fall Out Boy feldolgozást is játszunk. A buli látványos lesz, az biztos: Star Wars-szerű lézershowra és konfetti ágyúkra számíthatnak a jegyvásárlók. Lesznek meglepetésvendégek is.

A zenekar lényegében egyfolytában próbál, ezt a húzós időszakot szakította meg Norbi egy egyhetes nyugat-európai kiruccanással.

– Egy barátommal kisbuszba ültünk, és nekivágtunk – folytatta Norbi. – Bécsben, Brüsszelben, Párizsban jártunk, meg számos apró francia, osztrák és holland faluban. A francia fővárosban zajlott a rögbi VB, ahol hihetetlen népünnepélybe csöppentünk bele. Először azt hittük, hogy forradalom van.

A hazaút már nem telt annyira emelkedett hangulatban, s erről a német autópálya-rendőrök tehettek.

– Megállítottak minket, majd felforgatták a buszunkat – mesélte Norbi. – Drogot kerestek, még különböző folyadékokkal is bekenték a jármű belsejét, hogy kábítószer-maradványt találjanak. De nem volt nálunk illegális szer, így elengedtek minket.

Eközben Hauptmann Tamás énekest nagyon kellemetlen baleset érte.

  • Az utcán sétáltam, amikor egy kavics szilánkja a szemembe fúródott. Valószínűleg egy autó pattintotta fel  – számolt be szörnyű élményéről Tommy. – Teljesen bedagadt a szemem, nem is láttam vele. Azóta megműtötték, s ha minden igaz, teljesen rendbe jön.

A sok izgalmak után a csapat folytatja a próbákat, hogy a Wigwamban egy fergeteges koncerttel debütáljanak

Thin Lizzy – deluxe edition

A Thin Lizzy október 15 én dobta piacra „Live and Dangerous at the Rainbow” című anyagát deluxe edition formában. A kiadvány a Mercury/Universal gondozásában került a boltokba.

A tracklist:

01. Intro/Rosalie
02. The Boys Are Back in Town
03. Emerald
04. Dancing In The Moonlight
05. Massacre
06. Still In Love With You
07. Don’t Believe A Word
08. Are You Ready
09. Sha La La
10. Baby Drives Me Crazy
11. Me And The Boys…

Bónuszanyag:

A Sight & Sound Concert– 1983. január 26-a (BBC TX 5/2/83) – 45 perc:

01. Jailbreak
02. This Is The One
03. Cold Sweat
04. The Sun Goes Down
05. Holy War
06. The Boys Are Back In Town
07. Rosalie
08. Baby Please Don’t Go

„Top of the Pops” Performances – 15 perc:

01. Whiskey In The Jar
02. Jailbreak
03. Dancing In The Moonlight
04. Waiting For An Alibi
05. Don’t Believe A Word

Interjú Scott Gorhammel, Brian Robertsonnal és Brian Downeyvel – 25 perc

BónuszCD:

Live Derby 1975:

01. Fighting My Way Back
02. Wild One
03. Still In Love With You
04. Suicide
05. Sha La La
06. Baby Drives Me Crazy
07. Me And The Boys…
08. Cowboy Song (Derby Blues)

Essence Of Sorrow – új dal a myspace oldalon

A finn Essence Of Sorrow zenekar, soraiban Jani Stefanovic Divinefire gitárossal, feltöltött egy új dal a MySpace.com oldalára.

 

A zenekar bemutatkozó anyaga 2007 januárjában „Reflections of the Obscure” címmel a Rivel Records gondozásában jelent meg.

 

Essence Of Sorrow felállás:

Jani Stefanovic (DIVINEFIRE, MISERATION) – gitár
Christian Palin (RANDOM EYES) – ének
Mikko Härkin (WINGDOM, ex-SONATA ARCTICA) – billentyű
Tom Gardiner (HATEFORM) – gitár
Rolf Pilve (DREAMTALE) – dob

Iced Earth – koncertvideók

Egy rajongó jóvoltából belenézhetünk az Iced Earth október 16-ai Graz-i koncertjébe. Katt a tovább nyílra és élvezzétek az előadást

 

„Overture” + „Something Wicked (Part 1)”:

 

 

„Ten Thousand Strong”:

 

 

„Declaration Day”:

 

 

 

„Hold At All Costs”:

 

 

„Melancholy (Holy Martyr)” :
 

 

„Stormrider”:
 

Satyricon

Az Alarm díjátadó gála megnyitása

Október 27-én, szombaton mi fogjuk megnyitni a ceremóniát néhány általunk válogatott nótával az osloi Sentrum Scene-ben.
A dolog apropója, hogy a Now, Diabolical jelölést kapott a „Legjobb Metal Album” kategóriában.
ITT szavazhatsz ránk.

satyricon

Throwdown – Venom & Tears – 2007

Eddig nem dobtam volna el az agyam, ha a Throwdown nevét meghallottam, pedig a „Venom And Tears” már az ötödik stúdióalbumuk az amerikai arcoknak. És igazából illik is tudni róluk olyan „apróságokat”, hogy az Ozzfest egyik fellépőjeként virítottak a színpadon, és mostanság pediglen nem kisebb hírességekkel nyomultak amerika szerte, mint az Arch Enemy és a […]

Tovább »

LVMEN – An Anthology Of Previously Released Songs – 2006

Utólag sikerült beszereznem a cseh LVMEN első lemezét, mely tavaly került újra kiadásra, An Anthology Of Previously Released Songs címmel. A második lemez (Mondo) jellemzésénél rengeteg jelzőt és képet használtam, csak hogy érzékeltessem mennyire összetett zene ez, ajánlom, hogy olvassátok el, az ott leírtak sémája alapján működik ez az album is. Sötétebb, mélyebb, s ha […]

Tovább »