Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el […]
Éveken át töménytelen mennyiségben fogyasztottam az atmoszférikus black metal anyagokat, főleg a 2010-es éve közepén. Sok különlegességre találtam a műfajon belül, melyek hol ismert, hol ismeretlenebb státuszban szerepeltek, valamint ezeknek a kiadványoknak a lassan végtelenített verziójával, jellemzően gyengébb, vagy ötlettelenebb formában. Igen, úgy érzem, hogy nagyon nehéz már újat mutatni ebben a stílusban, pedig a […]
Van a tanulásnak egy olyan módszere, amit memóriakampónak neveznek. Ez úgy működik, hogy könnyen bevésődő dolgokat jegyzünk meg, melyek segítségével komplexebb emlékképeket is fel tudunk eleveníteni. A tudást képekhez, hangokhoz, esetleg versikékhez társítjuk. Én a zenei évjáratokat különféle érzésekhez, hangulatokhoz, felerősödő stílusokhoz szoktam kötni (már van pár évtized) és még most is vissza tudok emlékezni […]
Néha elgondolkodom azon, hogy az utca embere hogyan reagálna egy olyan „muzsikára”, amire – a rétegzenék – rétegzenéje címkét tudnám leginkább rábiggyeszteni? Olyan audió-szörnyetegekre, amik az elme – és a pokol legsötétebb bugyraiba kalauzolnak, hogy aztán ott gyönyörködhessünk a kakofonikus témáik koponya formájú virágjaiban. Mennyire lehet elrettentő egy olyan zene, ami még a harcedzett füleket […]
Tudjátok milyen az, amikor az ember egyik cikkről ugrik a másikra, miközben az egyetlen célja a semmittevés? Egy ilyen “szörfölgetés” közben kezdtem el olvasni egy újabb feldobott (vagy igaz, vagy kamu) írást arról, hogy micsoda fagyos tél vár majd ránk ebben az évben… Szinte évről évre érkeznek ilyenek, de ez most nem egy egyértelműen kamu […]
Rósz Bálint jelenleg az egyik legtermékenyebb hazai zenei előadó extrém vonalon, efelől nincs kétségem. 2017 óta tartó ámokfutását számtalan single, split, EP kiadvány szegélyezi, melyek közé még így is magabiztosan furakodnak be a nagylemezek. Mindez a kutyát sem érdekelné, ha mezei sufni tuningról lenne szó és egy pandára mázolt unatkozó falusi csaposról, de jelen esetben […]
Thomas Eriksen igazán elemében van az utóbbi időben, hiszen idén két nagylemezt is kínált már a publikumnak. Az első a márciusban érkezett Udåd névre keresztelt és címzett nyersen primitív black metal-t játszó szólóprojektje, illetve s az idei őszt is megkoronázta egy újabb Mork lemezzel, ami egyszerűen csak a Syv (= Hetes) címet kapta. Elsőre felmerülhet […]
Mindig jó egy régi ismerőssel összefutni, akivel kapcsolatban az embernek pozitív melékei vannak. Ilyen számomra zenekarok tekintetében a német fekete fém zászlaját lengető Chaos Invocation is, hiszen az ősidőkben, valamikor 2013-ban még fizikai példányt is küldtek második nagylemezükből, a Black Mirror Hoursból. A mai napig imádom és gyűlölöm a cuccot: az imádat a kiadvány minőségének […]
8 hosszú éve nem volt Dark Funeral turné, így éppen ideje volt, hogy a svéd black metal gépezet egy tisztességes headliner körúttal és impozáns vendégekkel térjen vissza. Mindemellett a zenekar idén éppen 30 éves, tehát a soron következő LET THE DEVIL IN EUROPEAN WINTER TOUR 2025 vázát az elmúlt 30 év munkássága, annak színe java adja majd jubileumi, „besztof” hangulatban.
DARK FUNERAL - Nightfall (OFFICIAL VIDEO)
A Dark Funeral előtt közvetlenül az olasz szimfonikus death metal művészeket tömörítő Fleshgod Apocalypse kap majd színpadot. A zenekar hatodik nagylemeze, az Opera augusztus 23-án jelent meg a Nuclear Blast gondozásában, melyről az I Can Never Die klipes dal itt hallható / látható:
FLESHGOD APOCALYPSE - I Can Never Die (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
A KATAKLYSM négyötödét felsorakoztató szimfonikus death metal EX DEO a Római Birodalom történetét és dicsőségét eleveníti meg, igazi történelmi utazásra hív, hamarosan pedig új EP-vej jelentkezik, a „Year OfThe Four Emperors“ 2025 februárjában jelenik majd meg. A csapat 2017 óta nem turnézott, így a rajongóknak külön öröm, hogy ismét Budapestre érkezik.
EX DEO - Imperator (Official Video) | Napalm Records
Az esték nyitányáról a francia melodic deathcore újonc, a Kami No Ikari gondoskodik majd, melynek során debüt lemeze, a „See You In Hell (Jigoku de aimashou)” lesz hallható. Shadow of Intent, Fit For An Autopsy és Lorna Shore rajongóknak kötelező!
KAMI NO IKARI - Inside You (OFFICIAL VIDEO) | darkTunes Music Group
A H-MUSIC, a ROCK1, a BARBA NEGRA és a DECIBEL TOURING bemutatja: DARK FUNERAL + FLESHGOD APOCALYPSE + EX DEO + KAMI NO IKARI 2025.01.18. Barba Negra Blue Stage Kapunyitás: 17:30
A tengernyi új kiadványok között számomra kifejezetten sok ismeretlen, pislákoló név van, de kitűnt a Betelgeuse. Mivel gyerekkorom meghatározó olvasmányainak egy része a csillagászat közül kerültek ki, így nem csoda, hogy megfogott a névválasztás. Egyenesen Los(t) Ángeles-ből, Chile kellős közepéről, Felipe Cadenas egyszemélyes projektjeként indult 2018-ban, majd 4 év után egy demóban manifesztálódott. Hamar felkapták […]