III. Gitárpárbaj – a GrundRecords friss kiadványa

Felkai Miklós fejében több mint három évtizede született meg a gondolat, hogy csapatba terelje a nyolcvanas évek közepe-végének akkori legmeghatározóbb gitárosait. 1986. április 18-án hat gitárfenomén, az egy évre rá tragikus halált halt Bencsik Sándor, a több zenekart is megjárt, s több zenei stílusban otthonosan és kiválóan mozgó Felkai Miklós, az egyedi hangzásvilágú Menyhárt János, a mindenkori sztármuzsikus-virtuóz Tátrai Tibor, a sokáig háttérben – méltatlanul – meghúzódó Szűcs Antal Gábor, valamint a progresszív rock egyik mestere, Varga János közösen lépett a Petőfi Csarnok színpadára.

Gitárpárbaj - Led Zeppelin - Moby Dick - 2017.11.19 - Barba Negra
Ismét a Petőfi Csarnok adott otthont 2002. április 30-án a második Gitárpárbaj rendezvényének: ekkor a korábbi három résztvevő (Felkai, Tátrai, Szűcs) mellé a már akkor veteránnak számító Závodi János és Karácsony János, valamint a fiatalabb nemzedék képviseletében az Edda gitárosa, Alapi István csatlakozott.

S, ha már az ifjabb nemzedékeknél tartunk: az első Gitárpárbaj óta eltelt időszakban legalább három generáció nőtt fel, ami ugyancsak kitermelte a maga tehetségét. Éppen ezért időszerű, hogy 2017-ben a kiérdemesült gitárhősök mellett a fiatalabb korosztály is megmutathassa magát. Felkai Miklóst (Lux, Color, Apostol, Felkai Jam, Bergendy, Fantomasz) és Karácsony Jánost (Ferm, Generál, LGT) követve Alapi István (Front, Moho Sapiens, XL Sisters, Keresztes Ildikó Band, Edda, Alapi Power Band) képviseli az idősebb generációt, átadva a stafétát két tizenéves ifjú titánnak, Somogyi Remignek (19), valamint Fehér Ádámnak (12), akik játékukkal együtt, de külön-külön is, már többször ejtették ámulatba közönségüket.

Az öt gitárost, a jól bevált hagyományok szerint kéttagú ritmusszekció (Pethő Gábor basszusgitár, Móré Attila dob) valamint egy billentyűs (Horváth András) kíséri, de a harmadik, jubileumi Gitárpárbaj ezúttal különlegességgel is szolgál: a háromgenerációs gitárnyüvő férfiak mellett egy rendkívül tehetséges, fiatal hölgy is helyet kap az exkluzív műsorban. Kézdy Luca hegedűművész invenciózus, egyedi stílusú és hangvételű játékával méltán érdemelte ki az Év Hegedűse kitüntető címet 2016-ban.

A harmadik Gitárpárbaj művészeti koncepciója –  az előző kettőhöz viszonyítva – mit sem változott. A Barba Negra Music Club színpadára megálmodott, több mint százperces előadás a különböző játékstílusú, eltérő habitusú, művészi koncepciójú gitárosok magas színvonalú, csapatmunkában megvalósított örömzenéje lett. Végigtekintve a repertoáron, a bluestól a heavy metalig, a countrytól a klasszikus zenei átdolgozáson át a hard rockig szinte valamennyi műfaj képviselteti magát.

Az Arany-öböl kapuja
 

Mood – Wombocosmic – újrarögzített verzióban

17 év szünet után egyetlen önálló bulira újra színpadra áll az idén decemberben 25 éves kultikus doom metal banda, a Mood. Az esemény kapcsán bevonultak a Pannónia stúdióba, ahol is újra rögzítették Wombocosmic dalukat, amely az 1999-ben kiadott harmadik lemezük címadó dala volt. 
Az újonnan felvett MOOD-himnuszt máris meghallgathatjátok. A koncert pedig 2019. január 4-én lesz a Barba Negra klubban.
 

Voltak – Say No To Anything – dalpremier



Say No To Anything
címmel egy új dallal jelentkezett a post-punk, dark indie rockot játszó Voltak zenekar.

Voltak - Say No to Anything (Official Video)
A dal korlátozott példányszámban, kézzel számozott floppy-disk lemezen kapható, amely a Spiritside Productions gondozásában látott napvilágot.
 
A Voltak együttes egyike Czakó Dániel dobos-gitáros-énekes-billentyűs-dalszerző megszámlálhatatlan zenei projektjének (Karst, Formorket, Svoid, Pagan Megalith, Czakó Dániel Trió…stb). A ’80-as évek post-punk dark rock vonalán formáció első lemeze tavaly When All Just Were címmel jelent meg. Mostani kiadványuk B-oldalára egy korai Dead Can Dance feldolgozás is helyt kapott, ami az alábbiakban hallgatható meg.
 

Say No to Anything (Single) by Voltak

Nekromant – The Nekromant Lives – 2018

    Gyakran vetődik fel a kérdés, hogy lehetséges az, hogy egy doom metal lemezt kedvelek, egy másikat pedig kevésbé, pedig elvileg mindet befalom… Erre igencsak egyszerű a válasz, mivel könnyedén tudom a következők alapján két csoportba sorolni az adott lemezeket. Klasszikus doom esetében megkerülhetetlenül kell használnunk a Black Sabbath, Candlemass, Saint Vitus, Pentagram neveket, […]

Tovább »

Cameltoe – Up Your Alley – 2018

    Nemrég írtam cikket a hagyományokhoz hű, sajátos jelleggel is bíró Mare zenekarról, akiknek Trondheim városa ad otthont. Az ottani „szcéna” igencsak sok örömöt okozott nekem, így barátságos mosollyal öleltem keblemre legújabb promós ajándékomat, ami ugyancsak erről a norvég tájékról származik. Persze a földrajzi kapcsolatot leszámítva semmi köze a régi sulis black metalnak a […]

Tovább »

Eadem – a melankóliának és az alkoholizmus keveréke

Luguber címmel jelent meg a 2009-ben alakult portugál black metal trió, az Eadem első albuma.

Hat dalos Luguber technikailag egy mini-album, de valójában inkább egy sötét utazás egy mély pszichotikus gondolkodásmódon keresztül. Zenénk egy ártatlan keveréke melankóliának és az alkoholizmusnak. Ez egy intenzív utazásról szól a lelkiség vagy hiánya miatt.” – magyrázza Stramonivm, az Eadem gitáros-énekese.

 

Eadem – Luguber by Iron Bonehead Productions

Crowhill Tales – If I Were A Crow – 2018

    Szerintem a hollóról sokunknak jut eszébe Edgar Allan Poe híres költeménye, mellyel baljós lepelbe csomagolta ezt a madarat, de ha belegondolunk, a fekete tollú égjárók már évszázadok, talán évezredek óta részei a mitológiának és az emberi kultúrának. Egyes népeknél úgy tartották, hogy a csaták után a holttestekből lakmározva nem is igazán az áldozatok […]

Tovább »

Dungaree – Electric Altar – albumpremier



Electric Altar
címmel megjelent a szegedi modern grunge metalos Dungaree teljesen analóg rögzítésű új lemeze, melynek producere Liam Watson volt. A srácok a hat dalos album hangulatát a korábbiakhoz képest, most kissé depressziósabbra vették.

Teljesen más világ egy analóg stúdió a már megszokott digitális világhoz képest, itt nincs sok javítási lehetőség, de ez adja meg az egész ízét-bűzét. A cuccaink elég mogorván szólnak, azokból az időkből való mind, mint maga a stúdió.

A dalok sötétebbek lettek, igyekeztünk úgy írni őket, hogy ha meghallja az ember, akkor ne sok hasonlóságot fedezzenek fel az előző anyagokhoz képest, de mégis megmondja, hogy ezek mi vagyunk. Sokat dolgoztunk rajtuk, teljesen más metódust követtünk, mint ezelőtt. Olyan elemet írtunk bele a dalokba, amik eddig csak nyomokban voltak felfedezhetők nálunk. Nem szeretünk jelzőket magunkra illetni, de valahogy mégiscsak a stoner rock, amit legtöbben mondanak ránk, pedig van még ebben bőven más is. Morcos és hangos az egész.” – mondják új lemezükről.

 

Electric Altar by Dungaree

Worldwide Organization of Metalheads Against Nazis II – humanitárius válogatás

Worldwide Organization of Metalheads Against Nazis II címmel adta ki második válogatás kollekcióját az angol Blackened Death Records. A válogatás mögött a humanitárius segítségcsoport, a Doctors Without Borders áll, akik háborús konfliktus zónák és a betegség által sújtott országokban tevékenykednek. A kiadó bandcamp oldaláról letölthető death, black, thrash, crust, industrial zenéket tartalmazó 3 órás, 44 dalos válogatás teljes adománya az érintett országok segélyszervezeteihez jutnak el.

És akiket a válogatáson hallhatsz: Ghoul, Neckbeard Deathcamp, Gaylord, Hellripper, Jucifer, Immortal Bird és még számos név az extrém metal műfajából.

 

Worldwide Organization of Metalheads Against Nazis II by Blackened Death