Idle Heirs – Itt az első videó

Az Idle Heirs a Coalesce frontemberének, Sean Ingramnek és a producer Josh Barbernek az új post-metal zenekara, ami pár hónapja alakult meg. A páros április 11-én Life Is Violence címmel hozza ki nyolc dalos debütáló albumát a Relapse Records kiadásában, amiről Rare Bird című videójukat osztották meg.

IDLE HEIRS - Rare Bird (Official Music Video)

„Kezdetben nem állt szándékunkban bárkivel megosztani ezt a felvételt a szeretteinken kívül, így egyáltalán nem éreztünk félelmet attól, hogy kreatívan kockáztassunk, és egyszerűen hagyjuk, hogy eljusson oda, ahová csak szeretne. Így a lemez valóban magát írta meg, és a nagyobb kihívást az jelentette, hogy félreálljunk, és hagyjuk, hogy az legyen, ami lenni akar.” – mondta Sean Ingram.

Maul – Stuck, Stomped and Smeared – új videó

Az amerikai death metal vonalas Maul a napokban tette közzé Stuck, Stomped and Smeared című dalának hivatalos videóját. A dal a banda igen csak jól sikerült második albumán található, ami tavaly október 4-én In The Jaws Of Bereavement címmel jött mi a 20 Buck Spin kiadó gondozásában.

MAUL - Stuck, Stomped, and Smeared (Official Video)

Sounds of Delusion – The Walking Cancer – új dal

The Walking Cancer címmel mutatta be új dalának videóját az elektro alapú death/prog.-metal vonalat finn projekt, a Sounds of Delusion. A formációt a Swallow the Sun dobosa, Juuso Raatikainen és zenésztársa, a Horizon Ignited, valamint az I Am the Night énekese, Okko Solanterä hívta életre, azzal a céllal, hogy amik eredeti zenekaraiknál nem férnek bele, itt teret kapjanak. Új daluk a nárcisztikus, mérgező emberekről szól.

Sounds Of Delusion - The Walking Cancer

Rivers of Nihil – House of Light – lemezelőzetes videó

Az amerikai progresszív/tech-death metalos Rivers of Nihil május 30-án a Metal Blade Records gondozásában adja ki 10 dalos, a banda nevét viselő ötödik nagylemezét. Erről House of Light daluk videóját mutatták be.

Rivers of Nihil - House of Light (Official Video)

Ez a lemez tökéletesen összefoglalja azt, amit csinálunk, miközben egy új perspektívát kínál a hangzásról az új felállásunkkal. Minden, amit a rajongóink megkedveltek a hangzásunkban, ebben a dalban is megmutatkozik, az új tagok, Andy (Andy Thomas ritmusgitáros) éneklésével és Biggs (Adam Biggs bőgős-énekes – a szerk.) fő vokáljával kiegészülve. Megvannak benne a riffek, a nagy refrén, a progresszivitás, a szólók, a szaxofon. Ez is csak egy igazi klasszikus példája annak, amit zenekarként 2025-ben csinálunk.” – mondta új lemezükről a zenekar alapító gitárosa, Brody Uttley.

A Rivers of Nihil a „The Aggressive Progressive EU / UK Tour 2025″ keretein belül március 25-én, Budapesten, a Dürer Kertben koncertezik a Cynic, a Beyond Creation és a Daath társaságában.

Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!

Hamarosan Budapestre érkezik a Dirkschneider zenekar Balls To The Wall 40 című turnéja, aminek keretében Udo Dirkschneider saját zenekarával, köztük Peter Baltes-zel adja majd elő élőben legendás Accept nagylemez összes dalát. A Crownshift és az All For Metal fellépésével kezdődő program a nagyfokú érdeklődésnek köszönhetően a minap a Barba Negra nagyobbik színpadára, a Red Stage-re került át.

A turné mellett Udo az 1983-as Balls To The Wall különleges újrakiadásával is készült a jubileumra: a rock- és metalvilág számos neves előadóját hívta meg, hogy velük közösen vegye fel a legendás album egy-egy dalát. Így került fel az újraértelmezett lemezre többek között Joakim Brodén (Sabaton), Mille Petrozza (Kreator), Dee Snider (Twisted Sister), Danko Jones, Tim ’Ripper’ Owens (ex-Judas Priest) is egy-egy nóta erejéig. Udo így mesélt a koncepcióról: „Ez az album mérföldkő a karrieremben, ezért különösen fontos volt számomra, hogy a régi dalokat új fényben tüntessem fel anélkül, hogy elveszítenék lényegüket. Minden vendégművész egyéni stílusa sajátos nyomot hagy ezeken a klasszikus dalokon, és az együttműködés által egy új és izgalmas dimenzióba helyeztük őket. Az eredmény egy erőteljes tisztelgés a rajongók előtt, de egyben meghívás az új generáció számára is, hogy ugyanolyan szenvedéllyel fedezzék fel ezeket a dalokat, mint amilyennel én rögzítettem őket annak idején.”

A meghívott énekesek között van Doro Pesch is, aki a videón nemrég megjelent Winter Dreams-ben szerepelt. „Nagyon különleges élmény volt számomra a közös munka Doro Pesch-sel – mondta el Udo. – Rengeteg évet töltöttünk együtt a színtéren, és szinte családias kapcsolat van köztünk. Olyan volt, mint egy régi baráttal való találkozás, és együtt még személyesebbé tettük ezt a számot.” Doro hozzátette: „A Balls To The Wall mindig is az egyik kedvenc albumom volt. Nagyon boldog voltam, hogy Udóval duettben énekelhettem a csodálatos ‘Winter Dreams’-t, és egy fantasztikus videót is forgathattunk hozzá. Hosszú barátság köt minket össze, és mindig különleges vele együtt dolgozni.” A dal klipje a dél-tiroli Reifenstein kastély havas hegyvidéki tájain készült:  

DIRKSCHNEIDER - Winter Dreams (feat. Doro Pesch) (Official Music Video)

A Dirkschneider zenekar – amelyben a korábbi Accept tagok, Udo Dirkschneider (ének) és Peter Baltes (basszusgitár), valamint Sven Dirkschneider dobos (Udo fia), Andrey Smirnov és Fabian „Dee” Dammers gitárosok játszanak  – február végén indul a jubileumi turné európai kiadására, Budapesten március 2-án játszanak. 

A turnén érkezik egy friss finn szupergroup, a Crownshift, a tagok között Nightwish, Wintersun, Norther és Children Of Bodom tagokkal, és fellép az All For Metal is. A nagy érdeklődésre tekintettel a koncert a Barba Negra Red Stage-re került át, így nagyszínpadon, méltó módon ünnepelhetjük az európai heavy metal egyik legnagyobb hatású albumának évfordulóját. Jegyek továbbra is kaphatók, és már Balkon jegyek is elérhetőek a Rock1 hálózatában. Akik már rendelkeznek normál jeggyel a koncertre és szeretnék normál jegyüket Balkon jegyre cserélni, a sikeres Balkon jegyvásárlást követően kérhetik a normál jegy visszatérítését. A normál jegy visszatérítése a jegyet tartalmazó e-mailre válaszolva kérhető.

a Concerto Music bemutatja: Balls To The Wall 40th Anniversary Tour
2025. március 2., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Dirkschneider, Crownshift, All For Metal koncertek
Belépő: 13.900 Ft. Balkon jegyek 16.900 Ft
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu oldalon

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/469097908874923

Imminence – Death Shall Have No Dominion – új videó

Új klipjével jelentkezett a svéd Imminence. A metalcore, vagy ahogyan rajongók nevezik, violincore vonalas csapat Death Shall Have No Dominion című dalának videóját Pavel Trebukhinin rendezte.

Amikor már azt hittétek, hogy tudjátok, mire számíthattok, mi máris fordulunk egyet, és egy újabb kislemezt szállítunk nektek. Ráadásul nem is akármilyen kislemezt! Őszintén szólva nem hinném, hogy valaha is érkezett volna ennél extrémebb szám ettől a zenekartól. Meg akarjuk mutatni, hogy a The Black (a banda 2024-es albuma – a szerk.) mélyebbre és sötétebbre nyúlik, mint azt valaha is el tudnátok képzelni, és mi magunkkal viszünk oda titeket.” – osztotta meg Harald Barrett gitáros.

Imminence - Death Shall Have No Dominion [Official Video]

Anyala – A világ jelen állapotának kritikája

Nemrégiben adta ki új videóját a stílusokat áttörő, alapvetően modern metalcore vonalas finn Anyala. Parasites daluk videóját Joonas Kaislaharju rendezte.

A Parasites egy dühös, agresszív dal, amely a világ állapotát kritizálja. Ez az adrenalinnal teli darab kiválóan alkalmas azokra a pillanatokra, amikor ki akarod hozni magadból azt a bizonyos extra lökést. A társadalmi korrupcióra, a konfliktusokra és a hatalmon lévőkből való kiábrándulásra összpontosít. A dal a ’paradicsom’ eszméjét ábrázolja a háború, szenvedés és a korrupcióval élő vezetők általi tömegekkel való manipulálás kemény valóságával.

Anyala - Parasites (Official Music Video)

Death SS – Justified Sinner – új videó

Május 2-án The Entity címmel adja ki új albumát a Death SS. A kultikus olasz heavy / horror metal bandának 1977-es fennállása óta ez lesz 11. nagylemeze, amire 12 vadonatúj tétel kerül fel. A lemez első kedvcsinálójaként a napokban bemutatott Justified Sinner daluk hivatalos klipje nézhető meg.

A Justified Sinner volt az első dal, amit a The Entity új koncept-albumunkhoz komponáltam. Az ötlet néhány évvel ezelőtt jött, amikor James Hogg barátommal, annak az azonos nevű írónak a leszármazottjával beszélgettem, aki a 19. század első felében megírta a The Private Memoirs and Confessions of a Justified Sinner című regényt. Miután elolvastam ezt az összetett és érdekes könyvet, felmerült az ötlet, hogy vizsgáljam meg a Doppelgänger témáját, amely az egész új album koncepcionális alapjává vált.” – mondta Steve Sylvester, a banda énekese.

A videó angyalának újrateremtéséhez háttérvetítést használtunk, egy olyan régi technikát, amelyet Kubrick is használt a Tágra zárt szemek (Eyes Wide Shut) című remekművében. Ez lehetővé tette számunkra, hogy megőrizzük az angyal ruhájának átlátszóságát, ami egyébként lehetetlen lett volna zöld háttér segítségével.

Death SS - JUSTIFIED SINNER (official video)

Coffin Feeder – Forog a film tovább

Hamarosan új lemezét adja ki a ’80-as és a ’90-es évek akciófilmjeitől inspirálódott brutal death / hardcore / metalcore Coffin Feeder. A Sven de Caluwé (Aborted, Fetal Blood Eagle, ex-Leng Tch’e) énekes, Jeroen Camerlynck (Fleddy Melculy) és Bart Govers (Fleddy Melculy) gitárosok – vokalisták, Jan Hallaert (Leng Tch’e) basszusgitáros, valamint Siebe Hermans dobos alkotta banda Big Trouble című lemeze április 25-én fog megjelenni a Listenable Records gondozásában. A 11 dalt tartalmazó lemez első klipjeként a Porkchop Express nézhető meg, amit az 1986-os Nagy zűr kis Kínában (Big Trouble In Little China) című film ihletett.

COFFIN FEEDER - Porkchop Express Featuring Julien Truchan of Benighted (Official Video)

Coffin Feeder – Big Trouble

(Listenable Records)

1. There Will Be Trouble

2. Porkchop Express

3. If It Bleeds

4. The Destroyer

5. Love at First Death

6. Plain Zero

7. OBEY

8. Get to the Party

9. Let Off Some Steam

10. H.I.S.S.

11. A Good Day to Die

12. The Wrong Arm of the Law