L.S. Dunes – Valaki pontosan azt kapja, amit megérdemel

Az L.S. Dunes – a My Chemical Romance, a Thursday, a Circa Survive és még más bandák tagjait tömörítő szupercsapat – bemutatta Violet című videóját, amit Ian Shelton rendezett. A videó dala a banda január 31-én, a Fantasy Records gondozásában megjelenő második albumának címadója, egyben harmadik videója.

Azt hiszem, a Violet az a dal, amely teljes mértékben magába foglalja mindazt, amit zenekarként csinálunk. Frank (Frank Iero / My Chemical Romance – szerk.) teljesen felépített dalként hozta ezt a demót, és úgy tűnt, hogy mindannyian azonnal tudjuk, mit is kell tennünk vele. Jó néhány elemet hallok a Past Lives dalaiból, de ez amúgy is átszűrődik egy köztünk kialakult zenei nyelv lencséjén, és magunkénak tudjuk ezt a hihetetlen dalt.” – mondta Tim Payne basszusgitáros.

Ez a dal arról szól, hogy valaki pontosan azt kapja, amit megérdemel. Ez a dal segített átvészelni azt az érzést, amitől tudom, hogy átszellemült vagyok.” – tette hozzá Anthony Green énekes.

L.S. Dunes - Violet (Official Music Video)

A lemez két korábbi videója, a Paper Tigers és a Machines itt láthatóak.

L.S. Dunes - Paper Tigers (Official Visualizer)
L.S. Dunes - Machines (Official Music Video)

Keep Floyding: Dreamboat Queen X

Január 23-án csütörtökön 20:00-tól a tavalyi hatalmas sikerre való tekintettel a kontinens legnívósabb Pink Floyd tribute zenekara, a Keep Floyding az új esztendő első koncertjét is az A38 Hajón tartja. Az együttes tagjai immáron tizedik alkalommal lépnek fel a „világot jelentő Dunán úszó deszkákon”, e jeles jubileumot egyedi címválasztásukkal is szeretnék megünnepelni.

A rajongók ezen az estén valójában egy Best of Pink Floyd programra készülhetnek. Az legismertebb slágerek közül ezúttal a lendületesebb, energikusabb dalok szerepelnek majd a műsorban. Emellett az egyes tagok – David Gilmour és Roger Waters – szóló munkásságának néhány remekműve is felcsendül majd. A pazar hangzást ledfalak segítségével varázslatos vizuális elemek egészítik ki, a koncertről tévéfelvétel is készül.

www.fenymuvek.com

A több mint 25 éves múlttal rendelkező Keep Floyding a kezdetektől fogva feladatának érezte a Floyd zenéjének hiteles és igényes tolmácsolását, évről-évre újabb mérföldkövek és koncerthelyszínek meghódításával. Repertoárjuk a közismert dalok mellett mindig tartalmaz ritkán hallott zenei különlegességeket, koncepcióba szervezett – teljes albumokat is. Minden egyes műsort a helyszín és az alkalom jellegéhez formálva igyekeznek egyedülálló koncertélményt biztosítani.

Ereb Altor – Életben tartják a skandináv metal lángját

A Bathory örökséget méltón ápoló svéd black/folk/viking metalos Ereb Altor február 7-én, a Hammerheart Records kiadásában adja ki tizedik albumát Hälsingemörker címmel. Lemezük újabb előzeteseként The Waves, the Sky and the Pyre dalukat bocsájtották útjára.

Hordák! Egy új dalunk lérhető! The Waves, the Sky and the Pyre, egy viking temetés filmzenéje. Helyezzétek fel a fejhallgatót, tekerjétek fel a hangerőt, és engedjétek, hogy elvigyünk benneteket az Ereb Altor világába! Életben tartjuk a skandináv metal lángját.

Ereb Altor - The Waves, The Sky And The Pyre

Fémjelzés – a hét újdonságai (2025. január 13-19.)

Az elmúlt hetet térképeztük fel, új korongok után kutatva, és íme, a következő anyagokra bukkantunk. Érdemes rákeresni egyikre-másikra.

Aamonblut Ride Under the Banner of Darkness (nyers black metal)
Abascaban Where All Paths End (melodikus death metal/metalcore)
Aeon of Awareness The Embracing Light of Rarohenga (melodikus death metal)
Aevum Kaleidoscope (szimfonikus metal)
Amelnakru Amelnakru (black metal)
Armia Wojna i pokój (experimental/post-hardcore)
Avada Abyss (thrash/heavy metal)
Avolia Falls upon the Earth (black metal)
Axetasy Withering Tides (heavy metal)
Bad at Life Bad at Life (black metal)
Battlespells Hymn of Heretics (atmoszferikus black metal)
Baylec An Infinite Dark (black metal)
Besna Krásno (post-black/progresszív metal)
Biostruction Divine Manifestation (death/thrash metal)
Blessed to Kill Age of Despair (thrash metal)
Blood Golem Blood Golem (thrash metal)
Blood Howl Join the Night (industrial black/death metal)
Bloodsaber Horror of a New England Night (nyers black metal)
Clouds Desprins (atmoszferikus doom/death metal)
Continuum of Xul Voratore (death metal)
Cosmiic Abbheëratiïon Staärriskÿe (melodikus black metal)
Cranial Abduction Programmed at Conception (thrash metal)
Crimson Storm Livin’ on the Bad Side (heavy/power/speed metal)
Cyanide Grenade Cannibal Era (thrash metal)
Daredevil Рецидив (heavy metal)
Dark Monument Zerrissen (black metal)
Dead Monuments Scars of My Mind (black metal)
Death Rite The Sacrifice of the Shadow (nyers black metal/punk)
Decimate Ursula’s Domain (death metal/grindcore)
Deduction of a Miscalculation No Face (death metal)
Dermenborg The Unholy Ones… (nyers black metal)
Desmodus Rotundus Anger and Bitterness (black metal/grindcore)
Destabilizer Monopoly on Violence (thrash metal)
Deus Sabaoth Cycle of Death (black metal)
Digester Grandmother (sludge metal)
Disobeyed Demagog One Eyed Fury (thrash metal)
Dragonknight Legions (power metal)
Drown In Sulphur Vengeance (deathcore)
End of Infinity Thrown into Existence (progresszív melodikus death metal)
Ensomhet At the Forgotten Ruins… (black metal)
Errant Mind Writ (progresszív metal/rock)
Ethbaal Absolutely Terrifying Insult (doom/sludge metal)
Exorddium Observador das eras (heavy metal)
Fatal Apocalypsis (death metal/grindcore)
Ferox Occulta Daimon (experimental black/death metal)
Flesh Grinder Biacromioxifopubiano (death metal/grindcore/goregrind)
Goatlord Corp. Temple of Serpent Whores (black metal)
Gored Embrace In the Presence of a Malevolent Soul (death metal)
Grave Altar Shrines of Hatred (black/thrash metal)
Grave Digger Bone Collector (heavy/power metal)
Greh Dysphoric Devotion (sludge metal)
Guttural Disgorge First Degree Murder (slam/brutális death metal)
Haterizer Bloodlust Sodomy Death (thrash metal/crossover)
Häxkapell Om jordens blod och urgravens grepp (black metal)
Hazzerd The 3rd Dimension (thrash metal)
Heskain The Thickening of Darkness (black/death metal)
Hesperia Fra li Monti Sibillini… (atmoszferikus pagan black metal)
Hierarchies Hierarchies (avantgárd/technical death metal)
Hordes of Defences From the Eclipse (black/death metal)
Horseman’s Pick Cult ov Krindon (black metal)
Hylskog Into Kingdom Of Feral Wolves (black metal)
In One Place The Hollow Process (atmoszferikus/post-black metal)
Infested Angel Threnodies to Eternal Despair (death metal)
Iron Jaw Cursed (heavy metal)
Ironweed Ironweed (stoner metal/rock)
Karçaz O Mundo Obscuro (black metal)
Kiloton Kiloton (black/death metal/noise)
Kosmogonia Aella (folk/melodikus death metal)
Lethal X 90 Tons of Thunder (heavy metal)
Master Sword Toying with Time (power metal)
Meep Lord If A Meep Falls in the Woods Do They Say Ow? (death metal)
Mercy of Death Тёмный лес (black metal)
Muday Bajo fuego danzamos (melodikus black metal)
Mundilfari Into the Dark Box (szimfonikus/progresszív heavy metal)
Mythguard Mythguard (szimfonikus power metal)
Náttligr Régi sír (black metal)
Necrodeath Arimortis (black/death/thrash metal)
Necromaniac Sciomancy, Malediction & Rites Abominable (black/death/thrash metal)
Nexus Time Eternal (progresszív metal)
Nox Doloris Konstantinopolis (szimfonikus black/death metal)
Oath of a Traitor Echoes of Madness (death metal)
Occulticus Goat Crypt (black metal)
Of Fire Itself Ghosts (melodikus death metal)
On Atlas’ Shoulders Aion (epikus heavy metal)
Onirophagus Revelations from the Void (doom/death metal)
Pestilent Scars Meadows of Misfortune (melodikus death metal)
Phosgene …and Hope Disappears (brutális death metal)
Pillar Amongst Willows Pillar Amongst Willows (atmoszferikus black metal)
Poker Thrash & Roll trip (heavy/thrash metal/hard rock)
Putrid Defecation Tales from the Toilet (slam/brutális death metal)
Pyromania Perilous Metal (heavy metal)
Ramapithecus Hominid Butcherers (nyers black metal)
Ravenblood Absence (melodikus death metal)
Red Raven Chaos Signs (melodikus death/groove metal)
Reek of Death Mors in Tabula (death metal)
Regurgitated Devourer Class-based Brutality (brutális death metal)
Rigorious Kingdom Unfold (power metal)
ROS Salvator (szimfonikus/gótikus metal)
Rudra Antithesis (death/black/folk metal)
Ryan Houston Nightmare (progresszív metal/shred)
Sarcator Swarming Angels & Flies (blackened thrash metal)
Self Inflicted Terrors of a Demented Mind (thrash metal)
Sexblasphemy Pungent Ovulations of the Sorceress (black metal)
Shedfromthebody Whisper and Wane (shoegaze/doom metal)
Shotgun Facelift Red River Flood (groove metal)
Siberian Deadly Sins (black metal)
Sleeping Hollow Domination (thrash/death metal)
Smärtgränsen Czernebog (black/death/thrash metal)
Stars in the Void Scourge of the Despot (melodikus death metal)
Stilte In the Resonance of Everbloomin Hatred (black metal)
Sukkhu Self-Exorcism (black metal)
Synaptic Enter the Void (melodikus death metal)
Téleos Lvmen Deorvm Vltra Lvnam Sitorvm… (melodikus black metal)
Tenebroso Eterna Solitude (black metal)
Tentáculo Revolution Is inside of Us (thrash metal)
The Big Deal Electrified (hard rock)
The Black Disorder Sepulchral Black Metal (black metal)
The Preacher The Final Attack (heavy metal)
Thy Kingdom Will Burn The Loss and Redemption (melodikus death metal)
Tiefstand Eternal Suffering (depresszív black metal)
Time Rift In Flight (heavy metal/hard rock)
Tokyo Blade Time Is the Fire (heavy metal)
Tumenggung Back on the Streets (heavy/power metal)

Irae – Sötét misztérium

A portugál undergound black metalos Irae január 24-én adja ki új EPjét Promiscuous Fire címmel. A Vulturius álltal 2002 óta működtetett one-man formáció mini-lemezén 4 újabb sötét misztérium kap helyet, melyek a Signal Rex kiadásában fognak megjelenni. Az alábbiakban Porco de Satanás tétele hallgatható meg róla.

IRAE (Por) - Porco de Satanás [TRACK PREMIER]

Cryfemal – Pusztítóan fagyos

A spanyol necro black metal mániákus Cryfemal hamarosan egy vadonatúj mini-albummal tér vissza. Puro Carbon című albuma február 28-án fog megjelenni az Immortal Frost Productions égisze alatt. Az anyag elődjéhez hasonlóan nagyjából ugyanarra a menüre van megkomponálva, 9 dal tiszta gyűlölettel, dühvel és necro zenéjének mélységeivel. A projekt multi-zenésze, Ebola a lemez össze témáját a Covid időkben írta. Pusztító dallami közül elsőként a Sonambulo Profanador ismerhető meg.

Cryfemal - Sonambulo Profanador (Official Track Stream)

Harakiri for the Sky – Keep Me Longing – új videó

Keep Me Longing címmel tette közzé új videóját a Harakiri for the Sky. A videó január 24-én, pénteken megjelenő Scorched Earth albumuk újabb előzetese, amiről a következőket osztotta meg az osztrák post-black metalos formáció:

A Keep Me Longing című dalunkhoz készült legújabb videóklipünkkel egy olyan történetet akartunk leírni, amely két komoly ellentétet jelenít meg: két főszereplővel, akik teljesen különböző módon kezelik a veszteség és a kétségbeesés érzését. Az egyik a magányban való autoagresszióval próbál megszabadulni negatív érzéseitől, a másik pedig a város tágasságában és a destruktív viselkedésben találja meg a figyelmét elterelő forrásokat. És szerintem az élet is erről szól: az antagonizmusról és az ellentétekről, valamint arról, hogy miként kezeljük őket.”

Harakiri For The Sky - Keep Me Longing (Official Music Video)

ØUCH – A hazai elektronikus metalcore újgenerációja

Oxigén címmel mutatta be második dalát az elektronikus metalcore /  modern metalt játszó budapesti ØUCH zenekar. A 2023-ban alakult csapat zenéjében olyan hatások érezhetőek, mint az AWS, az A Király Halott, Bring Me The Horizon, vagy a Bad Omens. Lüktető hangzásviláguk a modern metal és az elektronikus zene határmezsgyéjén mozog.

A szám a kapcsolatok lezárásának fájdalmát dolgozza fel, azt az érzést, amikor minden egyes lélegzetvétel nehézzé válik, miközben az ember lassan, de biztosan zuhan a mélybe. A dal szövegében és hangzásában visszaköszön az üresség érzése, amely fokozatosan átveszi az irányítást. Az Oxigén a melankolikus szintetizátorokat ötvözi a metal lüktető dallamaival, amelyeket érzelmes ének és a kétségbeesést megjelenítő scream-témák tesznek még hatásosabbá.

Első daluk a tavaly decemberben bemutatott lendületes, elektronikus metalcore alapokra épített Merülés az alábbiakban hallgatható meg.

50 éves a VHK – különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában

Május 9-én több mint egy évtizedes kihagyás után újra a Budapest Park színpadán a Vágtázó Halottkémek, akik ráadásul ötvenedik jubileumukat és az év elején megjelenő, Fellázad A Semmibe Vett Öröklét című lemezüket ünneplik egy különleges szeánsszal. Ha mindez nem lenne elég, az estét a Platon Karataev nyitja, akik áprilisban megjelenő Napkötöző című új albumukat mutatják be ezen a különleges eseményen.

Fotó: Martin Wanda

A két zenekar közötti kapcsolat szoros, szinte generációs jellegű. A Platon Karataev egyik alapító-frontembere, Czakó-Kuraly Sebestyén ugyanis a VHK egyik alapító tagjának, Czakó Sándornak a fia, aki bár már nem tagja a zenekarnak, meghatározó szereplője volt a VHK korai éveinek. Ez a zenei örökség pedig valahol mélyen megjelenik a Platon Karataev munkásságában is, akik többek közt egy dupla feldolgozással (Halló, mindenség és Aláírhatatlan történelem) tisztelegtek a kultikus zenekar előtt.

Fotó: Komróczki Dia

Bár a VHK és a Platon más-más utat jár be, a mondanivalójuk hasonló alapvetésekre épül. Mindkét formáció dalai a személyes és egyetemes létezés kérdéseit feszegetik, csak más formában. A VHK az eksztatikus improvizációban, míg a Platon Karataev a líraibb, intellektuális megközelítésben kalandozik az Én-en túli tartományokban, és keresi az egyetemes perspektívát. Kicsit másképp, de mindkét zenekar az ember felől tekint a kozmoszra, és a kozmosz felől az emberre. Ez az a közös szál, amely összeköti őket, és amely meghatározza ezt az egyedülálló eseményt is.

A VHK és a Platon Karataev közös estéje tehát nemcsak egy zenei program hanem egy generációs, kulturális és filozófiai párbeszéd is, amely az 50 éves VHK és az új lemezét a Nap köré építő Platon Karataev történetének is kiemelkedő mérföldköve. A jegyértékesítés január 16-án 10 órakor indult.

Az esemény link itt található.

Időközben a VHK újabb lemezelőzetes dala is megérkezett a stream oldalakra.

Outburst – Érkezik az első lemezük

A német tharsh/speed metalos Outburst március 7-én adja ki Devouring The Masses című debütáló albumát. A lemezt a Violent Creek Records adja ki és 10 könyörtelen energiájú számot tartalmaz, melyeken olyan bandák hatásai érezhetőek, mint az Exodus, Kreator, Annihilator, Evil Invaders, vagy a Vulture. A lemezől az alábbiakban Written in Blood, valamint Streams Of Death dalaik videóval ismerkedhettek meg.

Outburst - Written In Blood (2024) // Official Musicvideo // Violent Creek Records
Outburst - Streams Of Death (2025) // Official Musicvideo // Violent Creek Records