Joy Shannon – ősi ír halotti rituálé

Az ír Joy Shannon friss lemeze november 1-jén jelent meg. Ennek záró tétele a Kai Uwe Faust-tal (Heilung) közös dal, a Corr Bán (Tar Árais Dom), amit az ősi Írországban végzett halotti rituálék ihlették. A dal címe annyit tesz: Fehér Daru gyere vissza hozzám. A két szerző ezt a dalt ősi dobokkal és torokénekkel kísért énekként képzelte el, amely a halottakat kíséri a darvak szárnyán az ír túlvilágra, a Tír na n’Ógba vezető útjukon. Az ír nyelvű dalszöveg egy imát mond a halottakért, hogy visszatérjenek és újjászülessenek, amikor a daru vándorlása során visszatér Írországba.

Joy Shannon - “Corr Bán (Tar Árais Dom)” (feat. Kai Uwe Faust)

A lemezről érdemes tudni, hogy Shannon olyan közreműködőket nyert meg magának Kai Uwe Faust mellett, mint az Osi and the Jupiter nevű dark folk zenekar, az ambient művészként ismert Leila Abdul-Rauf, Jessica Way énekes/gitáros a Worm Ouroboros nevű éteri metal zenekarból, az Aerial Ruin nevű folk metal zenekar, Emily Jane White énekes/dalszerző, valamint.

NFR – Megjelent a jubileumi EP

MILLENIUM címmel megjelent a 10 éves fennállást ünneplő NFR jubileumi EP-je. Négy dalos kislemezével a zenekar, ahogyan korábban is fogalmazott egy új korszakot nyitott meg.

Amiért így az év végén és az elmúlt 10 évben a leghálásabbnak kell, hogy legyünk, azok ti vagytok. A dalok mindig egy terápia részei. Az előadó kiadhatja magából, ami benne van, legyen az jó vagy rossz és ha az megértő fülekre talál, akkor gyógyít oda-vissza.

10 évig ti voltatok nekünk a terápia, a segítség, és azok akik eddig életben tartottátok a zenekart. A jubileum pillanatában fontos volt, hogy ezt tudjátok, ahogyan az is, hogy megköszönjük nektek, mert nélkületek ez nem mehet „fél szívvel”.

Boldog karácsonyt kívánnak nektek a maguk szokásos módján a „szívtelenek”!

NFR - MILLENNIUM [OFFICIAL MUSIC VIDEO]

Az EP mellé egy kis filmet is kiadtak, ami az NFR 10 évét foglalja össze.

Furcsa érzések kavalkádja ez most, de egy dolog teljesen biztos. Az amiből most táplálkozunk és amit itt hagyunk nektek, ezek pedig az emlékek. Talán így az utolsó elötti pillanatban már nagyon más nem is számít.

Éppen ezért, mindenféle giccses körmondat helyett csak annyit mondanánk, hogy aki úgyérzi, hogy az NFR bármikor is az élete része vagy darabja volt, adott vagy segített neki bármiben ez a zenekar, őt nagyon sok szeretettel várni fogjuk szombat este az Akvárium klubban, mert ott van a helye velünk!

Minden mást elmondunk a videóban… Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek az útnak. Köszönjük az első 10 évet!

NFR - MILLENNIUM (10 Éves Kisfilm)

Az NFR 10 éves fennállásának legmeghatározóbb estéje, holnap, december 28-án lesz az Akvárium Klubban, ahol is 10 éves jubileumi bulijukkal egyben fonva MILLENIUM EP-jük bemutatókoncertjét adják. Az estet a dedikálás, rajongókkal való fotózás után a Pulse. és az Evolette nyitva.

Killhall – Broken Circle Breakdown – új videó

A melodikus death metal vonalán mozgó finn-észt felállású Killhall a napokban mutatta be vadonatúj dalának, a Broken Circle Breakdown videóját.

A kemény szokásokról, amikből sosem tudsz kitörni. Az álmokról, amiket úgy tűnik, sosem tudsz megvalósítani. Az élet és a halál soha véget nem érő körforgásáról. Ennek a körnek a megtöréséről: Broken Circle Breakdown.

Killhall - Broken Circle Breakdown (Official Music Video)

Electric Wizard – Itt van az új live lemezük

Black Magic Rituals & Perversions Vol. 1 címmel adta ki új live anyagát a brit doom legenda az Electric Wizard. A banda a 2020-as koronavírus járvány idején vette fel ezt a hanghordozót az Angliában található próbatermében. Ahogy a zenekar tagjai elmondták, amikor kitört a járvány, azt hitték, soha többé nem léphetnek fel élőben. Ezért úgy döntöttek, felveszik azt, ami akkoriban a koncertprogramjukat alkotta.

Dopethrone (Live Walpurgisnacht 2020)

Kraschau – Munkás, család és haza

Hamarosan új anyagával jelentkezik a Bérczes Ádám nevéhez kötődő hazai ipari martial / dark-ambinet / neo-folk „katolikus és királypárti” projekt, a Kraschau. Travail, Famille, Patrie címet viselő EP-je 2025 első felében a Gradual Hate Records kiadásában lát majd napvilágot.

10 év után itt az új EP és az új Kraschau hangzása, amely a 20-as évek martial industrial zenéjét próbálja meghatározni. Jól illik a jelen őrületének és az európai kultúra maradványainak leépülésének évtizedéhez: sötét, kaotikus és mechanikus. A legutóbbi, 2014-es albumon elkezdett utat követve ez mára teljesen minta alapú, új technikákat mutat be, több száz rövid mintával és loop-tal megtámogatva, nagyon sűrű, többrétegű, masszív hangzást hozva létre, amely a martial industrial műfaj gyökereihez nyúlik vissza. Olyan zenekarok ihlette, mint a Der Blutharsch vagy a Les Joyaux de la Princesse. Ennek ellenére a dícsőséges neoklasszikus és a nyugodt ambient passzusokat még mindig enyhe reménysugárként mutatja be.

Ezt az EP tisztelgés az 1940-1944-es Franciaország és Philipe Pétain marsall előtt. Míg kormányának mindennapi politikáját a német rezsim elfogadásának, vagy ellenzésének felhajtása jellemezte, addig a hithű katolikus Pétain ideológiája látványos volt . A modernizmust, illetve a francia forradalom és republikanizmus ideológiáját akarta megdönteni, a hírhedt szabadkőműves jelmondatot a „Munkás, család és haza”-ra cserélte, és vissza akarta állítani a katolikus egyház és az arisztokrácia helyzetét. Szelleméből erőt merítve ezzel a rövid kiadással próbálunk küzdeni a modernizmus és a mai őrület ellen.” – áll a kiadó közleményében.

Az EP-ről az alábbiakban kaptok egy rövid ízelítőt.

Necrotech – Az új világ kiberterrorizmusa

A brazil ipari metalos Necrotech 2025. január 17-én Sentient Ruin Laboratories által adja ki kiberterrorizmusról szóló első nyilatkozatát. Necrotechnology című debüt-lemezükön vészjóslóan megtestesítik az új világ rabszolgaságát egy olyan kiberdisztópiát állítanak középpontban, amelyben a technológia, a kapzsiság, a militarizmus, a környezetszennyezés, az igazságtalanság és a deviáns iparosodás leigázza és összetöri az egyént, üressé, tehetetlenné téve azt. Az alábbiakban meghallgatható Deadly Industries dalukban a vállalati dehumanizáció sötét és megrendítő kritikáját közvetítik.

NECROTECH - Deadly Industries (Track Premiere)

Doomraiser – Cold Grave Marble (2024)

Nemrég az olasz okkultista doom hagyományokat és egyedi hangvételt emlegettem a matuzsálemi korú Epitaph zenekar miatt és most itt az új Doomraiser is, amivel kapcsolatban ezeket szépen el lehet felejteni. A római alakulat ugyanis akár Amerikában is tarthatná a székhelyét, hiszen sokkal közelebb állnak mondjuk a szárazabb, ős-heavy metal hangulatot szinte alapjáraton magukba injektált marylandi […]

Tovább »

Canis Dirus – Régi idők BM atmoszférája

December 21-én By the Grace of Death címmel adta ki új albumát az atmoszférikus black metal vonalas Canis Dirus. A CJ Yacoub (Ecaping Aghartha, Neverdawn , ex-Amun) énekes-dobos, TMP (Another Black Autumn, ex-Dormant, ex-Uvall) gitárok, basszusgitárok, szintetizátor és RH (Nokk) énekes alkotta formáció negyedik lemeze a Bindrune Recordings égisze alatt jött ki. A hat dalos album sötét szónikus szférájában továbbra is a régi idők BM atmoszféra uralkodik.

Grave Digger – The Devil’s Serenade – új klip a lemezről

Január 17-én Bone Collector címmel adja ki új nagylemezét a német teuton legenda Grave Digger. A jövőre fennállásának 45. évfordulóját ünneplő zenekar 11 dalos lemezének újabb videójaként a The Devil’s Serenade nézhető meg.

GRAVE DIGGER - "The Devils Serenade" (Official Video)

Miután éveken át gyártottuk a konceptalbumokat, most Tobi Kerstinngel a zenekarban a hangzásunk lényegi elemeire koncentráltunk. Velős, lényegre törő metál dalokat írtunk, amik már az első hallgatás után beleeszik magukat az agysejtjeidbe. A Bone Collector nem valami előregyártott termék: ez egy roppant energikus, friss album, amin hallatszik, milyen jól szórakoztunk a készítése közben.” – mondta Chris Boltendahl énekes új lemezük kapcsán.