A Pelogic Records kiadásában jelent meg 2021. februárjában a francia power-trio LizZard teljes hosszúságú lemeze, az Eroded.  A csapatot 2006-ban alapította Katy Elwell (dobos), William Knox (basszer) és Mathieu Ricou (gitáros, énekes). Egy véletlen találkozás során kiderült, hogy egészen hasonló zenei világképpel rendelkeznek, így hamar összeállt a LizZard. Ahogy magukról írják, egyfajta idioszinkratikus (azaz egyedi sajátosságokkal bíró) muzsikát kívántak létrehozni a kortárs zenében, és már ismert stílus elemeket igyekeznek beépíteni muzsikájukba azok romanticizálása nélkül. Bizton merem állítani, hogy ez sikerült nekik.

A már több évtizedes progresszív rockot, némi fúziós hatással bíró „agyasabb” melodikus modern rockot a korai REM, a ’80-as évek Rush-ja, a mai Tool, a rendkívül változatos Seattle-i (és környéki) bandák hangulatát, a stoner rockot mind-mind kihallani a néha pergős, máskor melankolikus nótákból. És igen, minthogy franciáknak nevezik a zenekart talán azokat a francia és francia-kanadai könnyűzenei pop-rock előadókat is áthallani, kik a rock stílus több határán készítettek kiváló lemezeket (ld. Daniel Bélanger). Az angol nyelvű előadás még közérthetőbbé teszi a dalok üzenetét, noha a zene hangulatával franciául is komoly hatást gyakorolnának. Az indulás követő EP már maga figyelemfelkeltő volt. A zenei áttekintések azóta is szívesen emelik ki a poliritmikus hangzást, az új lemeznél különösen. Annak megalkotásában nem csak a dob, valójában minden hangszer kiveszi a részét.

A dobos, Katy Elwell így szólt az új anyagról:

„A dobolás a számomra valami elsődleges, törzsi kifejezésmód önmagam bemutatására. Imádom a ritmusfolyamot! A doboláshoz egy kicsit úgy közelítek, mint valami harcművészethez. A Bloodown-ban megjelenő játékom ennek jó példája, úgy érzem magamat, mintha egy küzdelemben lennék jelen. Egyszerűen imádom!„

A banda erőteljes megszólalása, a modern rockot és a progresszív zenei elemeket váltogató, a szellős hangzást hirtelen tömören lüktetőre kapcsoló ütemezés, ráadásul egy trió ily’ masszív előadásában mély lenyomatot hagy a figyelmes hallgatóban. S hogy a lágyabb dallamokat hogyan elegyítik ugyanezzel a háromhangszeres eszköztárral, arról bárki meggyőződhet egy korábbi daluk felvétele alapján.

Mint az új lemez ismertetőjében a kiadó írja, a zenéhez kapcsolódó artwork színvilága (ami megjelenik a videóban is) pontosan jellemzi azt a mentális és társadalmi állapotot, amiben az utóbbi évben-években élünk világ szerte. A bágyadtság és a fáradtság az elerodálódott lelkek hangulata lengi be a képet, és egyébként ez köszön vissza a video-klipek többnyire puritán, alulvilágított megjelenésében.

A LizZard dalírási gyakorlata általában a ritmizálások felépítésével kezdődik. A dallam-mintákat szervezik fogós kiállásokkal egyfajta dalfolyammá. Jóllehet, a kiadó a reprezentációs anyagában nem szűkölködik a magas hangszeres tudást, a zenei (mind zenészi, hangszerelési) és szövegírási képességeket kiemelve valójában annál sokkal jobban „beszélnek” maguk a dalok. A lemezt egyaránt megjelentették CD-n, LP és digitális formában.

A francia post rock négyes Bruit≤ közzé tette a közel egy éve megjelent The Machine Is Burning And Now Everyone Knows It Could Happen Again album teljes anyagát élő előadásban a Decibel Magazin segítségével. A témájában és zenei megoldásaiban egyaránt szétterjeszkedő albumról annak idején itt adott hírt a Fémforgács.

A csapat maga 2016-ban alakult megelőző Toulous-i pop-rock formációk tagjaiból. Kísérletező kedvű dalaikkal később két elő előadáson rögzített felvétel formájában jelentkeztek. Az akkor Clément Libes (basszus és hegedű), Damien Gouzou (dobok) és Théophile Antolinos (gitár) alkotta trió a progresszív zenei irányzatok felé haladt, valójában stílushatárokat nem ismerve. Ekkor csatlakozott Luc Blanchot (cselló) így a Bruit jelen felállása 2018. januárjától teljes. A csapat 2018. júliusában az Elusive Sound-nál jelentette meg az év őszén első EP-jét, Monolith címmel. A Bruit ekkor franciaországi és belga turnéra indult, a Shy Low, Slift, The Black Heart Rebellion, Silent Whale Becomes A Dream, Jean Jean, Endless Dive, Poly Math, Orbel, A Burial At Sea csapatok előtt lépett fel.

Az élő előadások csúcsa a színtérnek teret adó 2020-as Dunk Festival… lett volna, ám a terveket keresztülhúzta a járvány terjedése. A zenekar így az egyéb megszólalási, megjelenési lehetőségeket próbálta megkeresni. A lemezbemutató videofelvétel idejére a dobos posztján változás következett be: a mély ritmusokat már Julien Aoufi szolgáltatja az élő előadásban.

Az album felvételeit La Tanière irányította az Elusive Sound stúdióban, míg rögzítésére sok francia műhelyben került sor, a hangzás változatossága érdekében. Az album artwork-jét Bobby, Mehdi Thiriot, és Sebastien Blanch készítette.

Az filmre került előadást tavaly novemberben rögzítették a Toulous-i Gesu templomban, akkor, amikor az országot teljesen megfagyasztotta a járvány második hulláma. Ennek köszönhetően a sötét és izgatott atmoszféra megjelenik az előadásban is. A kora reggeli órákban készített felvételeket így hatották át a néma városba hirtelen, már-már fülsüketítőn betörő zajok („bruit”).

A film készítésekor különös élményként szerezve csatlakozott a főváros Nemzeti Rézfúvós szekciója és Wanying Lin orgonista (az „orgona Stradivarija”), a templom elképesztő hangzású hangszerét megszólaltatva. A hallgatóságot bizonyosan magával ragadja és elsodorja a mű megszólaltatása.

A környezet és a hangszerek lehetőséget teremtettek arra, hogy az album dalainak minden mélységét és magasságát az elképzelések szerint tudják megjeleníteni. A Bruit célja az volt, hogy a hallgatóban is felvetődjék a kérdés How far can we go – milyen messzire juthatunk még? – s a kérdés közvetlenül kapcsolódik a pillanathoz, a környezethez az átélt társadalmi eseményekhez. A neogótikus templom falai hallhatóan rezonáltak a gondolatra. A Decibel révén közzétett felvételen jól hallható minden apró zenei megmozdulás, egy-egy díszítés, dallam-ötlet formát öltve. A zenekar a rendkívül összefogott előadásával jócskán kihozta a lehetőséget abból a helyzetből, amibe a víruskorlátozások kergették – többek közt – magukat az előadókat is.

Az izgalmas francia metal underground éppen másfél évtizedes történettel rendelkező bandája, a Hanternoz 2021. május 03-án jelentette meg régóta várt új lemezét az Antiq Records gondozásában. Az Au Fleuve de Loire (A Loire-folyó mentén) című kiadvány digibook-CD-n és dupla vinyl-LP formátumban került a nagyközönség elé.

A kéttagú breton formációt a korábban a Véhémence, Grylle, Régiment csapatokban gyakorlatot szerző Hyvermor és Sparda (Créatures, Cataè) alakította. 2006-os indulásuk óta egyszerű folkos sötét metal zenéjük atmoszferikus epikus hangzású pagan black metallá fejlődött. A hallgatóság az egymásra épülő francia nyelvű történetek elmesélése alatt az önálló erővel bíró zene többszörös rétegeiben képes elveszni, kalandos ösvényeken.

Az album koncepciózusan dolgoz fel egy helyi legendát, beleszőve a zenészek életének személyes pillanatait. Gondolatokat osztanak meg az életben elénk táruló válaszutakról, elkövetett hibákról, az azokból származó tanulságokról. Minden megénekelt mozzanatnak van egy-egy vetülete az album alkotóinak életére, ahogy a folklorisztikus történetek a dalokban visszhangoznak. A regék a két zenész régióját Franciország észak-nyugati csücskét, a „tenger és az erdő országaként” emlegetett Bretagne-t és az ország nyugati részén elhelyezkedő történelmi Anjou vidékeit éltetik.

A Hanternoz zenéje főképp gitár riffek középkori hangulatú előadására épül, számos egyéb hangszer újra és újra átdolgozott sávjával variálva. Alkalmi kórusok színesítik az összhangzást a hallgató számára a dalokban megjelenített környezetben való elmerülését segítve. Az Au Fleuve de Loire már a formáció harmadik lemeze, két tematikus split-en, egy EP-válogatáson való szereplés, majd két LP kiadása után. Legutóbbi korongjuk 2021-ben Linceuls d’écume (A hullámok leple alatt) címmel jelent meg.

Friss korongjuk, az Au Fleuve de Loire egy tiszteletadás az ország sok vonatkozásában nagy és nagynak is tekintett folyója felé. Alapvetően maga a folyó a black metal-történet főszereplője. Karaktere megtestesíti földrajzi jellemzőit: a legnagyobb és a legvadabb. Egyben a modern idők irodalmi francia nyelvének kialakulásáig húzott határvonalat az ország több nemzetiségi nyelve közül kettő jelentősnek. Így elválaszt és összeköt, amint a hegyekből Orelanon át az Atlanti-óceánig hömpölyög, a királyok kastélyokkal szegélyezett folyójaként, vad szelekkel segítve a hajdani folyami hajókat. A lemezen megformált történetben a folyó a maga fizikai valójában és számos metaforában is megjelenik, történelmi szerepével, az iparosodás időszakának eszközeként és úgy, ahogy gyerekdalokban megéneklik. A duóhoz a stúdióban több vendégzenész csatlakozott, ezzel is erősítve a sokszor középkori hangulatú dalok megszólalásának mélységét.

A Hanternoz új lemezének komplexitását tekintve a zenekar mintha az utóbbi, 2009-es megjelenésük óta felmerült minden létkérdését beleöntötte volna a zenébe. Megközelítésükkel jól illenek az Antiq kiadó koncepciójába, mely label elsősorban a zenei és történetmesélési koherenciát nyújtó csapatok felkutatásával és megjelentetésével foglalkozik. Szívesen ötvözik (már csak a stílus jegyei miatt is) a zene-szöveg-artwork egységét elsősorban francia alkotókkal együttműködve, hogy a kiadványok tárgyként is örömet okozzanak.

A Hanternoz új lemezéről hivatalos kiadványként meghallgatható a A Cul de Grève című dal . Az album művészeti kivitelezése David Thiérrée-t dicséri.

A sötét hangulatú pszichedelikus doomot játszó amerikai Insect Ark legénysége úgy döntött, hogy a tavaly megjelentetett The Vanishing című debütáló albumuk rendkívül pozitív fogadtatásának örömére egy amolyan „hogyan készült”-rövidfilmet készítenek az együttműködésről. Az „örömére” ezesetben erős igen erős túláz, tekintettel a sötét mélységek bugyraiban turkáló, a sötétséget kitár kapukon kiengedő muzsikára. A rendkívül életszagú doku-felvétel legalább olyan különös hagulatot áraszt, mint a kéttagú csapat lemeze.

A projektet alkotó Dana Schechter (Swans) és Andy Patterson (ex-SubRosa), így mesélt az ötletről:

„Ezt a mindössze nyolc perces mini-dokumentumfilmet a The Vanishing egy éves születésnapjára időzítettem. Elkészítettük a lemezt, a turnét is elkezdtük, és több lépcsőfokot is megjártunk a kettő között… sok-sok munkával. Vért, verítéket és könnyeket hullattunk. Álmatlanul dolgoztunk, jól bepiszkoltuk a kezeinket. Aztán alighogy útnak indultunk, bekopogtatott a COVID és mindenünk darabjaira hullott. Az eltelt időszakban, együtt a világgal, mi sem tudtuk felfogni, milyen jelentősen meg fog változni az életünk. Nagyon intenzív volt hasznosan tölteni még azokat a napokat. Ezzel szemben az elmúlt egy év nagyon absztrakt formát öltött. Míg egyes pillanatok csak elröppennek, mások hosszan itt ragadnak, mint valami ragasztó.„

„A lelke mélyén a The Vanishing az ’állandótlanságról’ szól. Nagyon személyes a maga módján. Nem tudjuk, így nem is próbáljuk meg szavakba önteni. Azért döntöttünk a film készítése mellett, hogy felszínre hozzuk azt az elsődleges érzést, milyen fontos művészetet teremteni. Nem számíthat, mibe kerül, milyen nehézségekbe ütközünk mi magunk. Én nem vagyok filmkészítő, de valahogy teret engedtem annak, hogy így mondjam el a történetet. Abban bízunk, hogy kicsit ráirányítja a figyelmet arra pillanatra, ahogyan sokunk emlékeszünk a tavalyi márciusra, arra a zavarodottságra, ahogy a világ új rendjéhez kezdtünk igazodni. …Éppen egy éve történt.„

Magáról a lemezről korábban itt adott hírt a Fémforgács. A világ rendjének felemlített változása előtt szinte végszóra kiadott lemezről, a sokszor rémisztő hangulatú, máskor érdes kezekkel sötéten simogató zenéről némi információval szolgál annak, ellátogat korábbi bejegyzéshez.

Az Egyesült Államokból, Észak-Karolinából származó Matt Heckler 2021. májusában valódi fekete korongon is kiadja a digitálisan már elérhető új lemezét. A februárban előzetesen közzétett címadó dal, a Blood, Water, Coal az amerikai könnyűzenei Billboard-listán a 3. helyen nyitott, miközben azon Heckler korábbi lemeze is képviselteti magát. A korong (a gyakran ’az capella’ előadásmódú énekes-dalszerző) második teljes hosszúságú lemeze. A zenész az elmúlt években a Devil Makes Three, Lost Dog Street Band, Flogging Molly csapatok előtt lépett fel a színpadokon. A stílust kedvelők így már tudják is, hogy a dalköltő stílusba kategorizálása leginkább bluegrass/folk.

A lemezről a szerző így szól: “Már több, mint egy évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni a lemez anyagán. Sok-sok nehézségbe futottam amint magam rögzítettem. De ez a módszer, így egyedül, csak egy mikrofonnal és a hangszeremmel volt a megfelelő megoldás, hogy megragadjam a nyers érzéseket, amiket a dalokba akartam beletenni. Bár néhány dallam már akár egy évtizedes is volt, azért a dalok maguk az utóbbi év eredményei. Néhány dalrészletnek évek kellettek, hogy formába öntsem, de végül elkészültek. Őszintén úgy érzem, hogy ez az album az előző, az After the Flood korong tökéletes folytatása lett.”

A Blood, Water, Coal felvételeit ígyhát maga Matt Heckler rögzítette, míg a bőgős és a háttérvokál felelőse Jeff Loops (Lost Dog Street Band).  A zenész korábbi dalai közül különösen népszerű a countrys hangulatú Blue Eyes Dancing. A Benjamin Toddal született dal keletkezéséről, a stílushatárokat áttörő együtmtűködésről Matt Heckler külön klipet készített.

A turborockot, azaz erőteljes punk rockot a dirty rock stílussal, héba-hóba fura sötét elemekkel vegyítve játszó Grillijono K.O. fontos üzenettel tette közzé legutóbbi ‘Marinaadien hautaan’ című dalát debütáló lemezéről. A ‘Napalmia korville’ címet kapott album az Inverse Recordsnál jelent meg 2021. március 17-én. A harmadik dal után azonban, a kiadó kiadó jóvoltából már minden dalba belahallgathatunk. Az erőteljes nótákat hallgatva képtelenség eldönteni, hogy a csapat mikor viccel és mikor gondolja komolyan az előadást!

Lobo-Tommi a megjelentetésről szóló hírhez hozzáfűzte: „A Marinaadien Hautaanis a legrégebbi Grillijono felvételek egyike, ami végül felkerült a lemezünkre is. Itt, Finnországban van egy kifejezésünk az ittas állapotra, a ’bepácolta magát’, ami azt jelenti, ha valaki szörnyen lerészegedett. Ez, sajnos, egy jellemző szokás itt fenn északon, az év bármely szakában. Így a dal a bepácolt állapot következményeiről szól – és arról milyen leállni az ivással. Amolyan középtempós rock dal, kis bluesos beütéssel. Biztos pozíciót nyert a koncerten előadott dalaink listáján már a kezdetektől.„

A dalok a banda saját anyanyelvén szólalnak meg, noha a második dal (csak címében) erősen ironikusan utal a Wham hajdani sikerlistás dalára (egészen más stílusban).

Az Egyesült államok keleti partjának déli részéről származó Machinist! és a Dead Hand egy split-korongon adják hírül létezésüket. A korong fizikai formában 10”-os lemezen és digitális változatban is elérhető.

A Machinist! egy kérlelhetetlenül dinamikus, magukat heavy metal csapatnak nevező modern metal/metalcore banda, az undergroundban kaotikus és katarktikus élő előadásairól ismert. Már 2013. óta vannak jelen az észak-amerikai kontinens metal életében, Closer to Death lemezük 2015-ben jelent meg. A jelen korongon megjelent Bask in the Whitel Light c. dalhoz a basszer Matt Zagorski rendezett és készített videót. Daluk lendületesen dühös, énekesük Jeff Hill az élő előadások hangulatát hozza a felvételek erőteljes hangzásában is.

A georgiai Dead Hand 2014. óta nyomul a kisebb-nagyobb színpadokon. Debütáló spli-tjük, a Storm Of Demiurge után a Reborn of Dead Light LP-t adták ki 2018-ban. Új felvételüket az a Matt Washburn rögzítette, aki a LedBelly Sound Studioban a Mastodon, Norma Jean, Leechmilk csapatokkal dolgozott. A banda muzsikája, a split-en hallható Muirgeilt rendkívül atmoszférikus, mondhatni sötét ambient, erősen mélyrehangolt black metal, disszonáns hangokkal, a nyugtalanító hangulat kedvelőinek.

A sokhangszeres svéd Per Wiberg 2021. május 14-én új EP-t jelentet meg a kicsit sem vidám All Is Well In The Land Of The Living, But For The Rest Of Us… Lights Out címmel a Despotz Recordsnál. A kiváló zenei iparos Wiberg számos csapattal lépett már színpadra, többek közt az Opeth, Spiritual Beggars és a Candlemass zenekarokat erősítve, de játszott a Clutch/The Bakerton Group,  a Switchblade, és a Kamchatka dalaiban is.

Per szóló karrierje leginkább egy zenei odüsszeia, immáron három évtizede tart. A Classic Rock egy cikke így említi őt: „néha olyan, mintha ő győzné le a távolságot köztünk és Steven Wilson között, máskor azt a hatás kelti, mintha megelőzte volna a Nine Inch Nailst.”

S mithogy a lemezről előzetes még nem jelent meg, csak digitálisan előrendelhető, addig meg kell elégedjünk az alkotó régebbi anyagaival. Mit tudhatunk az új EP-n található dalokről? Nem csak címükben (és mondavalójukban), de a zenei megvalósítással is felfedező jellegű rockzenének hallanak. Olyan megoldásokat alkalmaz, amik szokatlanok ahhoz, hogy egy stílusban gondolkodhassunk, a festők a fény-árnyék játékával szoktak hasonlót elérni.

Az All Is Well olyan, mintha egy prog-rock útra tért Young Gods játszaná avantgarde stíluselemekkel , míg a But for The Rest Of Us rész az Alice Coltrane/Sun Ra sötét oldalait tárja elénk. Az In The Land Of The Living pedig King Crimson/Hawkwind hangulatú sziporkázó dallamképeket vetít elénk. Sötét kavarodás, néha már-már monolitikus zenei falak között – írja egy bemutató anyag a korongról. Az egész alkotás mégis az összetett és összefogott progresszív rock egységes hangzásával ragadja meg a hallgatót.

Per Wiberg – All Is Well In The Land Of The Living, But For The Rest Of Us… Lights Out

(Despotz Records)

1. All Is Well

2. In The Land Of The Living

3. But For The Rest Of Us…

4. Lights Out

A Graham Robertson – szaszofon és effektek, Partin Whitaker – dobok és Crews Carter – basszus és effektek felállásal működő avant-rock trió, az Odd Circus április folyamán jelentette meg Mantha című EP-jét a Good Idea Musicnál, amiről az alábbiakban Amarok videójukat láthatjátok.

„Amikor az ember mélyen elmerül az improvizációban, be van zárva, a zene valami varázslatos dolognak tűnik, mintha csak betoppanna egy látogatásra. A Manthá-n minden dal egy rövidke látogatást szimbolizál. Amarok (az inuit-eszkimók mitológiai óriásfarkasa, aki magányos vadászokat tekint prédájának) egy jól passzoló metafora egy ilyen felfedett pillanatra. Egy hosszú és parttalanul zajos jammaelésből így született meg az Amarok és amint testet ölt készen áll felfalni minket.” – kommentálták videójuka.

Az orlandoi zenekar téren és időn átívelő utazásra hívja hallgatóit. Improvizatív muzsikájuk határtalannak tűnik, a zenében megvalósított tájképfestészetként hat, és sosem tudni, hová tart. A kiadó alaposan körbe forgó iránytűt ad a felfedezéshez: a zenészek együttműködése valamiféle kísérleti jellegű pszichedelikus art-rock, a garázsrock és a fúziós stílusok fura keveréke, new wave, noise és sci-fi prog-rock elemekkel.

Az Aztec Sun, Bad Luck Gold, Tuff Lover, Astrocero, a Prison Wine, We’re So Hip, Diocious, illetve Savi Fernandez Band zenekarokkal, projektekkel nevet szerzett zenészek 2019-ben adták ki első teljes hosszúságú lemezüket Lunatic Children címmel. A Mantha három élőben felvett improvizációból született. A felvételeket maga a zenekar rögzítette és végül Crews Carter (basszer) keverte. A hangmérnök szerepét Joseph Carra látta el a melbourni Crystal Mastering sútidóból. A lemez artwork-jét Katharina Maisenbacher készítette. Az EP április 2-től digitálisan elérhető a Good Idea Musicnál míg fizikai példányban előrendelhető.