Címke: doom metal

Doomed – nem fogyott még ki a mondani valóból

 A német Pierre Laube Doomed nevű formációjáról már bőven olvashattatok nálunk, ami nem is meglepő a death/doom metalt egyedi módon művelő projekt minőségének köszönhetően. 2011 óta már öt nagylemezzel rukkoltak elő, aminek most újabb folytatása közeleg a Solitude jóvoltából, méghozzá Anti-Odes Of Life címmel. A közelgő albumról túl sok információt nem lehet tudni, a legfontosabbat viszont igen, a most közzétett The Doors című dal alapján ismét érdemes lesz várni a megjelenést. Súlyos anyag közeleg, az immár megszokott és egyre finomabb művészi koncepcióval karöltve. 

DOOMED - THE DOORS - 2018 - Album "6 ANTI-ODES TO LIFE" - SOLITUDE PRODUCTIONS

Pale Divine – éledező doom nagypapák

Az amerikai, tradicionális doomban utazó Pale Divine története a 90-es évek elejéig nyúlik vissza, de túl termékenynek nem mondható. A Saint Vitus, Pentagram, The Obsessed vonalon mozgó zenekar összesen négy nagylemezt tudhat a magáénak, abból is az utolsót 2012-ben jelentették meg. Most azonban változik a helyzet, ugyanis ősszel érkezik majd az egyszerűen a banda nevét viselő új lemez, amiről egy dalt már meg is hallgathatunk. Megfülelés után abban biztosak lehetünk, hogy továbbra sem kívánnak indusztriális, vegetáriánus grindcore-t játszani…

Pale Divine - Spinning Wheel (doom metal)

Omit – eljött a folytatás ideje

 Immár négy éve vált elérhetővé az egyedi, gótikus funeral doomban utazó Omit második nagylemeze, a Medusa Truth, Part 1. A tiszta női énekkel, szimfonikus betétekkel és végeláthatatlan szerzeményekkel dolgozó banda most a folytatás mellett döntött és hamarosan érkezik az újfent három monumentális tétellel rendelkező Medusa Truth, Part 2. Erről kaptunk most egy kis részletet.

Omit - Medusa Truth Part 2 - Clip from Passage

Evangelist – nincs megállás

 Könnyedén mondhatnánk a lengyel Evangelist zenekarra, hogy második, 2013-ban megjelent albumuk óta nem hallottunk róluk, de az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy közben a banda tagjai megjelentettek egy egészen jól sikerült lemezt Monasterium néven. A szintén epikus doomban utazó projekt után azonban most visszatérnek gyökereikhez és folytatják az Evangelist sorlemezeket, immár harmadszor. Az új lemez Deus Vult címmel jelenik majd meg, feltételezhetően 2018-ban, de pontos dátumot még nem írtak. A lemez borítóját és egy rövid riffelgetést azonban már nyilvánosság elé tártak. Aki nem elégszik meg a rövid ízelítővel, az kap egy kis szeletet az eddigi produkciókból is…

EVANGELIST - THE PROPHECY 2018

Evangelist Children Of Doom

Deep River Acolytes – The Hour of Trial – 2018

Bármennyire keserű pirula és egyeseknek még kellemetlen szorulást is tud okozni, az emberiség velejárója a kezdetektől az erőszak, agresszió, sőt a többség által perverznek, helytelennek tekintett viselkedési formák. A társadalom jelentős részének vajmi keveset mondanak olyan szavak, mint becsület, erkölcs, tisztesség, vagy meglehetősen egyedi látásmóddal értelmezik azt. Ne higgyük, hogy kegyetlenkedés, brutális kínzás csak az […]

Tovább »

Burning Saviours – Death – 2018

Ha svédekről van szó és hagyománytisztelő doom metalról, azt hiszem, mindenkinek megvan a maga kedvence és abban is biztos vagyok, hogy a többségnek nem a Burning Saviours neve fog beugrani elsőre. A műfaj nagy kedvelőjeként tisztességesen „követgetem”, amit a 2003 óta létező, egyébként rendkívül elkötelezett és kitartó banda produkál, de összességében a legutolsó lemezek közt […]

Tovább »

Solstice – White Horse Hill – 2018

   Rich Walker gitáros alapította 1990-ben a Solstice névre keresztelt epikus doom metal hordát, mely az angol doom igazán kultikus produkciójává nőtte ki magát, ami valóságos csodának tekinthető, ha azt nézzük, Walker milyen intenzitással vesz be valakit és rúg ki a bandából, ha egyáltalán ezt lehet bandának nevezni. Az évtizedek alatt az archívum szerint 23 […]

Tovább »

Gatekeeper – East Of Sun – 2018

    Geoff Blackweell Gatekeeper nevű projektjéről már régóta fantáziálok, mivel a 2009-ben indult pályafutása alatt számos érdekes EP-vel és Split kiadvánnyal járult már hozzá a klasszikusnak tekinthető heavy metal vonalhoz. A Gatekeeper epikus heavy metalban utazik, amiben azért jócskán találhatunk doomos meneteléseket, de vegytiszta doom metalról biztosan nem beszélhetünk vele kapcsolatban. Geoff is ennek […]

Tovább »