Az 1990-ben indult brit doom metal legenda, a Solstice 2007-ben kezdett el ismét aktívan tevékenykedni, jóval a Lamentations, New Dark Ages kettőse után, melyeket személy szerint a viking témájú epikus doom csúcsteljesítményének tartok. Sajnálatos módon azonban hosszadalmas énekeskeresés, tagcserék követték egymást az újjászületés után, de végre meglett a kitartó munka gyümölcse és immár a harmadik nagylemezét köszönthetjük a zenekarnak. Bathory, Scald, Isole, Ereb Altor rajongók előnyben, de bármely doom kedvelőnek csemege lehet a friss White Horse Hill, mely teljes egészében meghallgatható!
Negyedik nagylemezéhez érkezett az amerikai Merlin zenekar, akik az Electric Children után olyan kiadvánnyal készültek, amely nevében is bőven passzol a bandához. A jazz, pszichedelikus doom és heavy/psych elemeket is magába foglaló zenei egyveleg ráadásul koncepciót is takar, de ettől függetlenül markáns dalokra sem lehet panaszunk a The Wizard hallgatása közben.
<a href=”http://merlin666.bandcamp.com/album/the-wizard”>The Wizard by Merlin</a>
A gótikus death/doom metalban utazó, komoly múlttal rendelkező és igen termelékeny My Silent Wake új lemezének érkezéséről már olvashattatok nálunk a tavalyi év végén, most azonban elérkezett a tényleges megjelenés. A brit srácok a teljes lemezt nem, de egy újabb remek dalt tettek elérhetővé a friss There Was Death lemezről, ami ezúttal maga a címadó.
Jópár évvel ezelőtt napi szinten kutakodtam új doom projektek után és nagyon gyakran sikerrel jártam. Manapság hetente elég utánanézni, jött-e valami jó kis tradicionális, epikus doom csemege a föld alól. Sajnos ez a tendencia csak egyre romlik, de azért mindig megéri mélybúvárkodni kicsit az underground bugyraiban, így akadtam rá a nemrég debütált Suum zenekarra, mely az általam kedvelt klasszikus erényeket tűzte ki zászlajára, méghozzá egészen pofás kivitelben.
<a href=”http://suumdoom.bandcamp.com/album/buried-into-the-grave”>Buried Into The Grave by Suum</a>
Szinte nincs olyan fórum, ahol az epikus, tradicionális doom metal zászlóshajójaként emlegetett Candlemass mellett ne hoznák szóba párhuzamként a texasi Solitude Aeturnus munkásságát, Robert Lowe és John Perez dédelgetett gyermeke mégis legtöbbször a kevésbé ismert, valamelyest háttérbe szorult zenekarok sorát erősíti. Míg előbbinek ugyanis volt egy hatalmas ütőkártyája, méghozzá az, hogy svéd, addig […]
Tovább »
Híres türelmem és párom szerint példaértékű higgadtságom nagy eséllyel játszik szerepet abban, hogy a lassú, súlyos zenék mellett teszem le a voksomat hallgatnivaló után kutakodás végeztével az esetek nagyobb részében. Ugráljon, akinek hangyák csípik a hátsóját, valamint épületbontási munkálatokat sem végzek szívesen egy-egy átlagosan fárasztó hétköznap után, azonban a kellő tiszteletet parancsoló […]
Tovább »
Nem igazán tudtam hova tenni a nemzetközi összefogás eredményeképp született Towards Atlantis Lights projektet a neve alapján, s mint kiderült, a világhálón sem nagyon sok információ található még róluk. Szó se róla, ezúttal nem maszkos, az ismeretlenség homályába burkolódzó előadók gyülekezetéről kell beszélnünk, pusztán annyira friss, annyira hirtelen előugró dologról, ami még […]
Tovább »Jómagam 2015 óta ismerem a bandát, így az utolsó 3 albummal vagyok igazán képbe, biztos vagyok benne, hogy ezzel mások is így vannak, ezért kérlek beszélj nekünk a kezdetekről. A zenekar 2001-ben alakult, és a „Monolithe I” című debüt 2003-ban jelent meg. Eddig hét nagylemezt, két EP-t és egy kompilációt tartalmaz […]
Tovább »
Elég régóta kerülgetem, nézegetem jobbról-balról a svéd Griftegard zenekar Solemn Sacred Severe című nagylemezét, ami 2009-ben jelent meg. Nagyon kevesen ismerik, pedig a svédek bemutatkozó lemeze egyszerű, mégis fenséges doom metaljával az év egyik leghangulatosabb produkciója volt. Már majdnem nekiláttam egy kritikának, gondolván, hogy legalább ne sikkadjon el az album, amikor felröppentek a […]
Tovább »
Vannak dolgok, amikre emlékszünk, emlékeznünk kell, mások pedig elsikkadnak és elenyésznek. Időnként jogosan, máskor pedig igazi gyöngyszemek tudnak veszendőbe menni, ami ellen úgy próbálok tenni pár tétova lépést, hogy megosztom veletek, ezért szeretek írni régebbi kiadványokról, melyeket hol felfedezek, máskor pedig újra értelmezek. Az biztos azonban, hogy a francia Anthemon zenekarról nem fogtok cikket […]
Tovább »
