A Hope Is a Lie egy rendkívüli lassú, sivár doom, post- sludge metalt játszó banda Finnországból, akik zenéjüket egy csipetnyi grunge életérzéssel dobják fel. December 13-án, az Inverse Records révén adják ki HIaL című debütáló lemezüket, ami dalai történetiben a veszteségről és a vágyakozásról szól, és arról az utolsó esélyről, hogy hogyan megtaláljuk a kapcsolatot, ha egyszer elveszett. Elsőként Dance című dalukat hallgathatjátok meg.
November 4-én Törésvonal címmel jelenik meg a modern metal vonalas budapesti Pennhurst zenekar második lemeze. A lemez újabb előzeteseként Töredék cím daluk hallgatható meg.
Pennhurst - Töredék ( Hivatalos vizuál / Official visualizer )
A Pennhurst idén ünnepli 10. születésnapját, amit egy lemezbemutatóval egybekötött partyn november 15-én aBarba Negra Blue Stageben ünnepelnek meg a budapesti skatepunk Counter Clockwise társaságában, akik szeptember elején kiadott Lámpák EP-jüket mutatják be.
Nem felelhet címmel mutatta be új videóját az alternatív, inde / prog-rockban utazó Platon Karataev. A klip érdekessége, hogy Körmöczi Bence és Mácsai Pál szerepel benne. A klippel kapcsolatban Balla Gergely frontember a következőket osztotta meg:
„2021 nyarán jött egy ötlet egy videókliphez olyan képekkel, mint a tisztaságot, ártatlanságot szimbolizáló gyermek, az embert jelképező föld, az ég, ami az emberen túlmutat; a madár, ami összeköti az eget a földdel, a tiszta jelenlétet kifejező kő, és az Ember, a maga létezésbe vetettségével. Erről szól ez a rövidfilm, hogy hogyan tűnnek el a madarak, majd szűnik meg a tisztaság, és mi az ember útja, hogy a kövekből újra madarak legyenek.”
Platon Karataev - Nem felelhet (Official Music Video)
Egy 5 dalos meglepetés EP-vel lepte meg rajongóit a modern death/thrash vonalas Sylosis. The Path című Ep-jükről Josh Middleton énekes-gitárosa a következőket mondta:
„Az A Sign Of Things To Come készítése során összegyűjtöttük az eddigi legjobb anyagainkat. Nagyon nehéz volt kiválasztani az album számait, mivel annyira büszkék voltunk az összes zenére, amit írtunk. Több mint izgatottak vagyunk, hogy végre megoszthatjuk veletek a The Path EP-t, amely ugyanebből az alkotói időszakból származó legjobb dalainkat tartalmazza!”
A kislemez címadó dalához klip is készült, amelyben a Heriot énekes-gitárosa, Debbie Gough vendégeskedik.
„A dal a súlyos zene iránti szerelmemről és megszállottságomról szól. Ez minden, amire szükségem van. Ez sosem volt csak egy időszak, vagy valami, amiből kinövök. Elmerültem ebben a kultúrában, és még mindig mindennél nagyobb fanatikus rajongó vagyok! Azt hiszem, korábban egy ilyen jellegű dologról szóló dal megírását lehet elutasítottam volna. Talán elcsépeltnek, vagy a zenekar korábbi dalszövegeihez képest jellegtelennek tűnhet, de ez egy nagyon fontos dal számomra.” – mondta Josh Middleton.
SYLOSIS - The Path feat. Debbie Gough (Heriot) (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
A női-frontos német Velvet Rush a tiszta rock’n’roll, a hard rock és a soul robbanékony keveréke. A 2023-ban alakult Hamburgi zenekar zenéjében a ’70-es évek klasszikus rock hangzását hozza vissza, ahogyan azt a napokban bemutatott debütáló daluk, az Euphonia videója is mutatja.
Infinite Circuitry címmel október 4-én jelent meg az észak-karolinai progresszív death metal csapat, a Krosis új EP-je. A hét dalos EP címadója videót is kapott.
Krosis - "Infinite Circuitry" (Official Music Video)
Jövő év elején új albumát adja ki a pszichedelikus és a heavy/doom rock vonalán mozgó német The Witches’ Dream.Muses & Conjurations címet viselő két részes „duplaalbumuk” 2025. január 11.-én és 25.-én fog megjelenni. Az alábbiakban Rooted in Spell daluk videója nézhető meg.
Október 13-án Nagyobb nálam címmel adja ki 12 + 5 ráadás dalt tartalmazó új nagylemezét a Rósz Bálint által vezetett one-man atmoszférikus black metal projekt, a BÁL. A másfél órás anyag a kolumbiai Masters of Kaos Productions gondozásában fog megjelenni CD, limitált szériás kazetta, valamint digitális formában. És, hogy mit is érdemes róla tudni, íme:
„A Nagyobb nálam című lemez valószínűleg a legjobban megkomponált, ugyanakkor a legnyersebb lemez BÁL történetében. A számlistát nézve ez a leghosszabb album, bár a lejátszási idő kihívást jelenthet néhány korábbi albumhoz képest. Ezt a teljes albumot két részre oszthatjuk: 12 dal plusz 5 bónusz szám. Az első 12 dal tartalmaz egy bevezetést és egy befejezést. Az intro és outro közötti 10 dal alkotja az album lényegét, magját. Ahogy végighaladsz ezeken a dalokon, találkozhatsz a reménnyel és kétségbeeséssel, fénnyel és sötétséggel, szeretettel és gyűlölettel, boldogsággal és szomorúsággal, valamint egy furcsa, szent tudással, klasszikus spiritualitással, megfoghatatlan pszichedéliával, végül pedig, mindent átszőve, rengeteg agresszióval és depresszióval, amelyek magukhoz a bölcsességhez és az elfogadáshoz vezetnek.„
„A bónusz számok közül három akusztikus verziója régebbi BÁL daloknak, akusztikus gitáron és basszusgitáron előadva. Az énekstílus változatlan maradt, így az érces, fájdalmas károgás és rikoltás továbbra is kiegészítik ezeknek a gyönyörű hangszereknek a hangját. A 16. szám a legrövidebb dal, és az egyetlen, amely hivatalosan egy, a Bogren Digital által szervezett kompetícióra készült. Az album utolsó száma eredetileg egy oktatóvideómhoz készült, amely megtalálható a YouTube-csatornámon. Ez a videó bemutatja, hogyan lehet nyers, atmoszférikus ambient black metalt készíteni ingyenes szoftverek és minimális fizikai felszerelés segítségével.
Az albumborítót a húgom, Rósz Anna tervezte. Véleményem szerint egy zseniális kreáció lett, és rendkívül jól fejezi ki a kiadványt vizuálisan.”
A lemez Satans Braut dalához a Smara Kand és csapata készítettek egy lenyűgöző videót
„Petra, Smara csapatából írt a dalhoz szöveget, és így lett ez az első angol nyelvű dal. Az albumon ezen kívül még két angol nyelvű dal található. Egyébként három dal instrumentális, a többi pedig szép magyar nyelven íródott. Visszatérve, Smara ötlete volt a közös alkotás egy hosszabb hiátus után, és ha ő nem keres meg, lehet, hogy ez az album sem látott volna napvilágot, vagy nem ekkor és nem ilyen formában. Végül csak annyit tennék hozzá, hogy mindenkinek köszönöm, aki belehallgat, vagy akár végighallgatja az albumot. Nagyon remélem, hogy mindenki megtalálja benne a számára rejlő tanulságot.”
Spirit of No Return című vadonatúj videójával jelentkezett a hamarosan nálunk koncertező Soilwork. Björn ’Speed’ Strid és csapata október 23-án, Budapesten, a Barba Negrában lép fel az In Flames és az Arch Enemy társaságában.
„A Spirit of No Return egyrészt egy erőteljes emlékeztető a múltra, másrészt az új Soilwork-korszak bevezetőjeként is szolgál, ahol a korai thrashesebb dolgokat egy új, súlyosabb ruhába öltöztettük. A szövege a valahová tartozás és a beilleszkedés iránti vággyal foglalkozik és azzal, hogy ez végül katasztrofális is lehet, amikor lemondunk a valódi énünkről.” – mondta Björn ’Speed’ Strid új daluk kapcsán.
SOILWORK - Spirit Of No Return (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
Sleepless Empire címmel 2025. februér 14-én jelenik meg a Lacuna Coil új albuma. A 11 dalos lemezről Cristina Scabbia énekesnő a következőket mondta:
„A Sleepless Empire a mi szemszögünkből mutatja meg a soha meg nem álló digitális világban csapdába esett nemzedék káoszát, ahol a közösségi média felzabálja az egyéniségedet, és minden egyes nappal közelebb taszít a lélektelen zombiléthez. Mi pedig köztes állapotban vagyunk, hiszen még ismertük a teljesen analóg világot és ismerjük a mostanit is: szembeszállunk ezzel az evolúcióval és az igazi válaszokat keressük. Minden egyes dalban végigvonul egyfajta rejtett lázadás, kétségbeesett segélykiáltás, hogy visszataláljunk önmagunkhoz ebben az idő- és realitásérzékét elveszített korban.„
A lemezről a napokban került ki Oxygen daluk friss videója.
Lacuna Coil – Oxygen (Official Music Video)
Lacuna Coil – Sleepless Empire
(Century Media)
1. The Siege 2. Oxygen 3. Scarecrow 4. Gravity 5. I Wish You Were Dead 6. Hosting The Shadow (feat. Randy Blythe) 7. In Nomine Patris 8. Sleepless Empire 9. Sleep Paralysis 10. In The Mean Time (feat. Ash Costello) 11. Never Dawn