A bostoni Raibard zenekar bevallott célja, hogy hagyományos értékeket, nyugodt pillanatokat hozzon a rockzene kedvelőinek életébe, szemben a pár másodperces videókra és tartalmakra szocializálódó világgal. Bevallásuk szerint a zene intimitását, gondolatébresztő képességét tartják a legfontosabbnak, a céljuk eléréséhez pedig a legfőbb klasszikusokhoz nyúlnak vissza inspirációként. Március 6-án megjelenő Postscript lemezük ezt a filozófiát viszi tovább, olyan előadókat emlegetve, mint a Rush, a Led Zeppelin, vagy akár Mozart. Zenei szempontból elsődlegesen progresszív rocknak nevezhetjük a munkájukat, de nem állnak messze az akusztikától és a pszichedeliától sem. Az énekért, gitárért felelős Daniel Gil komolyzenei munkássága révén már Grammy-díjra is jelölték, az őt kísérő Greg Dellaria (basszus) és Phil MacKay (dobok) is alapos zenei képzettséggel rendelkezik.

A 39 perces, tíz dalt tartalmazó Postscript inkább érződik egy meditációnak, mintsem egy hagyományos rocklemeznek. A dalok témái az öregedéstől (Time) a reinkarnáción át (Still Your Name – itt Jeff Kolter vendégbillentyűs is közreműködik) a természet gyógyító erejéig (Forest Queen) terjednek. De kapunk társadalomkritikát a mókuskerékről (Path of Day) és a digitális izolációról (Unbroken Soul) is.

A Raibard alternatívát szeretne kínálni a hipertechnológiai darálóval szemben és visszavezetni a hallgatót a jelenlétbe. A színpadon és a stúdióban is a zenei végrehajtásra és a kémiára helyezik a hangsúlyt a látvány helyett. Aki szereti a Jethro Tull, a The Gathering vagy a King Crimson zenei agytornáit, de vágyik valami intimebbre és földhözragadtabbra, annak érdemes lesz odafigyelnie a Postscript-re.

Urlo, az Ufomammut oszlos tagja szabadidejében sem rejtvényfejtéssel tölti az idejét, hsizen saját kiadói pörgetése mellett van ideje személyes projektek kivitelezésére is. Ezek közül a legrégebbi és talán legérdekesebb a The Mon, ami aktuális hangulatának megfelelő dark folk, ambient, pszichedelikus, instrumentális zajongásként terjed szét az atmoszférában. A nagylemezek és EP-k között csak hangulatban különböző sorozat immár 2018 óta árad a hallgatóságra, legutóbb Songs Of Abandon került terítékre, ami egy tervezett trilógia első része volt. A második rész március 6-án jön Songs Of Embrace címmel.

Az új lemez instrumentális, ambient textúrákból és rituális ismétlődésekből építkezik, és a feloldás helyett inkább a feszültségben való létezést választja. Urlo koncepciója szerint az anyag nem különálló dalok gyűjteménye, hanem egy klasszikus zenei szvithez hasonlóan egyetlen összefüggő folyam, amit egy szuszra illik végighallgatni. Olyan, mint egy ölelés: néha megnyugtat, néha szorít, néha fáj. A felvezető tétel, az Incantation már meg is hallgatható (és nézhető), ez szolgál hídként a két lemez világa között.

A világteremtés ritkán megy egyik napról a másikra (kivéve, ha az ember mindenható, de a fáma szerint még akkor is kell a pihenőnap), és úgy tűnik a svájci progresszív metal, avantgarde black metal vonalas Nightshade duó is hasonlóan grandiózus terveket szövöget. A banda ugyanis nem aprózza el a dolgokat: egyenesen egy trilógiába vágnak bele, melynek első felvonása, az In Essence Divided február 20-án lát napvilágot, aminek első ízelítőiként a Dissonant Void és az Ov Seas & Seeds tételeket szánják a hallgatóság számára.

A lemez koncepciója a kozmogóniák, vagyis a különböző mitológiák teremtéstörténetei köré épül, amihez valljuk be, kell a megfelelő zenei aláfestés. A csapat itt egy igazi avant-garde zenei mixtúrát alkotott: a 70-es évek progresszív rockjának gyökerei fonódnak össze az elmúlt évtized avantgárd black metaljával és a 90-es évek dallamos fémzenéjével. Ha a lejátszási listádon békésen megfér egymás mellett a Pink Floyd és a Blood Incantation, vagy az Opeth és a Samael, akkor jó eséllyel ez az album is betalál majd.

Amihez a pandafestékes keménylegények vonzódnak a recsegő hangfalakon és telibe szegelt ruházaton túl, azok a kimondhatatlanul hosszú, orvosi szótárat igénylő albumcímek. A norvég Northern Krig pedig nem aprózta el a dolgot; február 15-én érkező új nagylemezük a Worship Files For Anthropophagolagnia Predators címet viseli. (Apropó, az anthropophagolagnia az emberevéshez kapcsolódó szexuális izgalmat jelenti.)

A zenekar 2021 óta aktív, és a Concept Of A Suicidal Journey után ez lesz a következő, saját kiadásban megjelenő dobásuk. A srácok nem a progresszív rockban utaznak, így a lemez hossza éppen csak karcolja a 30 percet – rövid, velős, és pont annyira barátságos, mint egy hónapok óta kényszerből koplaló jegesmedve. A stílus hamisítatlan raw black, tehát ne várjon senki polírozott hangzást; a cél a nyersesség és a közvetlen agresszió, amit a Darkthrone vagy a Carpathian Forest hívei bizonyára értékelni fognak.

A felállás a Morfran (ének, gitár), Miasma (gitár, basszus) és Maikon Q (dobok) trióra épül, de vendégként tiszteletét teszi a német Koldbrynger is. A keverésért Jan Reichel felelt, a maszterelés pedig a Totenklang Records munkája, akik szép sorban hozzák is ki a dalokat.

A Kostas Sal (ex-Sorrows Path) által 2022-ben alapított doom metalos Distorted Reflection február 27-én, Doom Zone címmel adja ki második nagylemezét. A görög zenekar célja a műfaj egy súlyosabb, karcosabb verziójának a felfedezése. Bár magukat „low-profile” megközelítésűnek mondják, azért a 2024-es Doom Rules Eternally debütálás után nem sokat pihentek. 2026. február 27-én, a német Iron Shield Records gondozásában érkezik a folytatás, a sokatmondó Doom Zone címmel. A 11 dalos lemez keverését a basszusgitáros/szintetizátoros Vangelis Yal végezte, a borító pedig Tomas Arfert munkája. Első előzetesükként, tavaly december elsején bemutatott Gates of Paranoia daluk klipje itt nézhető meg.

A lemez második előzetes dal, a 3000 A.D., amelyek gitárszólóját Jack Starr (ex-Virgin Steele, Burning Starr) szállítja.

Elmondásuk szerint Tarek Puska énekes, valamint Dakota Logan gitáros évekkel ezelőtt, hobbi szerűen dalokat írt, melyek sosem kerültek normális rögzítésre. Ez annak volt köszönhető, hogy a két ember között viszonylag nagy, 25 éves korkülönbség van és az élet bizony más vizekre terelte őket. A sors fintora azonban, hogy nemrég ismét összefutottak egy pizzériában, aminek eredménye egy hosszas beszélgetés lett, valamint az elhatározás, hogy az egykori projektet életre hívják. Így született meg a heavy / hard rocker ClockTowers, aminek bemutatkozó lemeze március 20-án várható. Kedvcsinálóként máris itt vannak a nemrég megjelent Genesis daluk klipje.

A kiadvány érdekességét is maga a korkülönbség és a felfogás teszi érdekessé, hiszen Tarek fő hatások tekintetében AC/DC-t, Black Sabbath-ot emleget, míg Dakota, aki minden hangszerért felel, a Ghost-ot és a Metallicát tartja mérvadónak. Az Ashes daluk videójában olyan vendégzenészek is tiszteletüket teszik, mint Jason Viebrooks (Exholder, Heathen, Grip Inc.) és Todd J. Farler dobos.

„Csak a hitványak maradnak meg” Ez lesz a következő címe a fekete fém világából érkező Erbeet Azhak projekt újabb anyagának. A formáció mögött az a Corvus áll, akit a pszichedelikusabb, rituálisabb Wolvennest soraiból (vagy a LVTHN-ból) ismerhetünk, de úgy tűnik, most félretette a füstölőket, és elővette a szögesdrótot. A március 7-én megjelenő, március 7-én megjelenő ‘Only the Vile Will Remain című bemutatkozó nagylemez nem ígér evolúciót, sem megváltást, csupán a hazugságok erőszakos elpusztítását. Ez a fajta vissza az alapokhoz hozzáállás általában jót jelent: a fekete fém itt nem akar több lenni, mint ami.

A megvalósításhoz Corvus illusztris társaságot toborzott: a gitárszólókért S. Iblis (Possession) felel, a dobokat Laye püföli embertelen módon, az atmoszférikus rothadást pedig Onbra Oscoura (Abyssal Vacuum) biztosítja. A hangzásért a stúdiómunkálatokban gyakorlatilag mindenhol ott lévő Déhà (Blackout Studio) felelt, így a lemez várhatóan organikusan, mégis fájdalmasan szólal meg. Külön csemege a Lecherous Angels című tétel, ahol Zd (LVTHN) vendégszereplése teszi fel az i-re a pontot egy emberi vonásoktól megfosztott sikollyal. Ezt megkaptuk ízelítőnek…

A statisztikák makacsul állítják, hogy Finnország a világ legboldogabb országa, de gyanítom, hogy a felméréseket végző biztosok nagy ívben elkerülték Oulu dohos pincéit. Ha ugyanis betévedtek volna oda, ahol a Mädätys (magyarul bájosan csak: Rothadás) négyese zajong, gyorsan átértékelték volna az életkedvről alkotott fogalmaikat. A zenekar február 6-án megjelenő debütáló nagylemeze, a Kuoleman ulottuvuudet (A Halál Dimenziói) ugyanis tökéletes ellenanyag a skandináv jóléti társadalom illúziójával szemben.

Itt nincs nincs szauna utáni vidám csobbanás, csak a kultikus Rippikoulu örökségéből táplálkozó, barlang-szerű riffek és a szándékoltan fojtogató tempó. A tagok – köztük Antti Karjalainen és Antti Saarilampi – zenei előélete (Hebosagil, Mustasuo) garancia arra, hogy nem egy steril, metronómra igazított produkciót kapunk, hanem a sludge és a crust mocskával beoltott, zsigeri death/doom fémet.

A lemez az Iron Corpse és a kultikus amerikai Caligari Records kooperációjában szabadul rá a világra, kiszolgálva ezzel mind a vinyl-fetisiszták, mind a CD-gyűjtők igényeit. Digitális változata pedig alább hallgatható végig.

A tudomány és a fantasztikum határmezsgyéjén gyakran elmosódnak a körvonalak, és pontosan ebben a zónában érzi magát otthonosan a brit Dusk Lurker projekt. A black metal és a dungeon synth házasságából született formáció a 2026-os évet egy meglehetősen súlyos anyaggal indítja, mely a sokatmondó Celestial Fantasies in the Mind of A Lunatic címmel holnap, azaz február 6-án jelenik meg.

A projekt mögött álló titokzatos alkotó (vagy alkotók) sötét festményt alkotnak az emberi gonoszságról. Zenéjük nem a tiszta agresszióra épít, hanem a hangulatfestésre: a lo-fi szintetizátorok kísérteties nosztalgiát ébresztenek, mintha egy sosem létezett múltból szólnának hozzánk, miközben a black metal karcos torzítása visszarángat a földhözragadt, klinikai valóságba. A címben rejlő ellentét – az „égi fantáziák” grandiózus téveszméi és az „őrült elme” bezártsága – adja az anyag drámai ívét.

A Dusk Lurker eddigi, EP-ket felsorakoztató diszkográfiája (a 2020-as Heretic-től a 2023-as Death Is No Exit-ig) egyfajta lassú merülés a melankóliába. Aki szereti, ha a zene egyszerre repít a csillagok közé és zár be egy gumiszobába, annak ez a lemez tökéletes választás a téli estékre az bátran látogasson el bandcamp oldalukra.

Nem győzöm hangsúlyozni a megnyilvánulásaimban, hogy Dél-Amerika mekkora kincsesláda, ha bestiális muzsikáról van szó. Ezt a tézisemet erősíti a 2013 óta létező Vactvm zenekar, melynek hamarosan megjelenik második nagylemeze. A bandáról elmondható, ami sok másikról is a régióban: tagjai számtalan egyéb projektben tevékenykednek és igazi underground világot működtetnek. A jelen felállás előszeretettel hivatkozik olyan kultikus státuszba emelkedett zenekarokra, mint a szintén kolumbiai Parabellum vagy a Reencarnación, akik a korai black metal nihilista zajkeltői voltak még a ’80-as években.

Ezt a nyersességet és pusztulatot kívánják feltámasztani, de nem újrázásként, hanem modern köntösben. A február 4-én érkező Lvx Ferre lemeznek már a címválasztása sem véletlen: a Fényhozó itt nem a megvilágosodást, hanem a mindent felemésztő tüzet és a luciferiánus lázadást jelképezi egy olyan országban, ahol a katolikus egyház árnyéka még mindig hosszúra nyúlik. Zeneileg kaotikus riffekre, kántáló sikolyokra és olyan atmoszférára számíthatunk, ami a Masacre brutalitását ötvözi a modern black metal hidegségével. Aki a chilei Oraculum vagy a kolumbiai Vitam et Mortem mellett keresi a dél-amerikai színtér sötétebb, kevésbé szimfonikus, ám annál hitelesebb oldalát, annak a Vactvm új lemeze okozhat kellemes perceket.